Jelentősen felgyorsult a reálbérek emelkedésének üteme az elmúlt négy hónapban, a versenyszférában csaknem 8 százalékkal nőtt a reálkereset – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
A licitálók hiánya miatt elmaradt a XIII. kerületi Duna-parti telkek árverése - közölte a kerületi önkormányzat. A május végi felhívás a Duna-Viza utca-Népfürdő utca-Dráva utca által határolt összesen tízezer négyzetméteres telkekre...
Az egész üzemre jellemző rendkívüli szennyezettség és penészesedés, illetve súlyos élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy fővárosi pékség tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Hiába a nagyon gyors bérnövekedés, a munkaerőhiány és a külső gazdasági környezet élénkülése, a Magyar Nemzeti Bank úgy látja, hogy az infláció még a márciusban vártnál is később éri a 3%-os célt. Ebben az alapvető inflációs...
Tegnap a londoni parlamentben megjelent a királynő, kék ruhát és kalapot viselt, utóbbin sárga pöttyökkel. Vajon üzent ezzel, vagy csak egy újabb baklövésről van szó?
A hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt, rendszeres - óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces - pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya - írja az MTI.
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 334 forintra, a gázolajé 333 forintra mérséklődik. Legutóbb szerdán változott...
Tegnap a londoni parlamentben megjelent a királynő, kék ruhát és kalapot viselt, utóbbin sárga pöttyökkel. Vajon üzent ezzel, vagy csak egy újabb baklövésről van szó?
A Goldman Sachs és a Morgan Stanley mellett a japán Nomura is Frankfurtba költözik, azonban egyelőre kevesebb mint 100 alkalmazottat költöztetnek át Londonból - írja a Bloomberg. Még ebben a hónapban elkezdi a költöztetés előkészületeit...
Az idei év első negyedében 3853 munkáltatónál végeztek munkavédelmi ellenőrzést, illetve 5524 munkáltatónál munkaügyi vizsgálatot; 76,9 százalékuknál (2963 cégnél) állapítottak meg különféle munkavédelmi szabálytalanságot, illetve 60 százalékuknál (3314 cégnél) munkaügyi jogsértést, írja a feketelista.hu.
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
Magyarországon valami egészen furcsa folyamat zajlik – legalábbis ez derül ki a képünkön látható grafikonból. Ugyan ezek a számok is a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) származnak, a monetáris hatóság mégis inkább azt hangsúlyozza: a magyar GDP-arányos, illetve egy főre jutó készpénzmennyiség nem kirívó.
A 2017-es költségvetés legutóbbi módosítása után is van még tartalék a büdzsében - olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön megjelent Inflációs jelentésének költségvetési elemzéséből. Várakozásaik szerint idén akár...
Az online szerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével - olvasható az Európai Bíróság csütörtöki közleményében. Ezzel a testület az Unibet Internationalnak adott igazat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenében.
A Káli-medence napjaink egyik legfelkapottabb belföldi turista célpontja. A környéket a számos kulturális és természeti látnivaló miatt, illetve a sajátos Balaton-felvidéki környezet okán sokan csak úgy hívják: a magyar Provence. Aki nem csak vendégként szeretne ellátogatni a néhány apró falu egyikébe, hanem ingatlant is vásárolna, nehéz helyzetben
Már javában tart a vakáció, ilyenkor sok család készülődik hosszabb-rövidebb külföldi utazásra. Az indulás előtti hetekben azonban érdemes leellenőrizni az útlevelek érvényességét, hiszen a gyorsított eljárásban igényelt okmányokra...
Hétfőn csődvédelmet fog kérni a gyilkos légzsákjairól elhíresült Takata - írja a CNBC meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az utóbbi hetekben már érezhető volt a bejelentés közeledte, ugyanis ez volt az egyik logikus megoldás arra...
"Egyetlen eurót se költsünk el európai hozzáadott érték nélkül" - többek között ezt nyilatkozta Günter Öttinger uniós biztos az Európai Bizottság által kiadott fejlesztéspolitikai magazinnak, amely a jövő hétfő-keddi nagy brüsszeli...
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
Egyre népszerűbbek a termelői piacok, tavaly már 261 működött az országban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már egy internetes piackeresőt is működtet.
Hétfőn csődvédelmet fog kérni a gyilkos légzsákjairól elhíresült Takata - írja a CNBC meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az utóbbi hetekben már érezhető volt a bejelentés közeledte, ugyanis ez volt az egyik logikus megoldás arra...
Súlyos élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Bár Budapesten a legmagasabbak a nettó fizetések, itt emelkedtek a legkisebb mértékben egy év alatt. Az élen Heves megye áll 16 százalékos emelkedéssel. Az országon belüli eltérések pedig óriásiak.
Az MNB szakértői szerint a lakosság dinamikusan növeli beruházásait a következő időszakban, miközben a fogyasztást is jövedelemarányosan növelik a háztartások – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a friss Inflációs jelentést bemutató tájékoztatón.
A BÉT-en az OTP után a Konzum és az Opimus forgalma a legnagyobb, ez maga az őrület. A nagyok közül a Richter emelkedik, az OTP megpihent a méretes rali után. A forint gyengélkedik, az olajár tegnap ismét a mélybe hullott és ott is maradt. Mélyponton a Snap, tetőn a Tesla.
A nyáron munkálkodók a zsebpénzüket egészítik ki, az év közben munkát vállalók pedig tanulmányaikra, megélhetésükre és családjuk támogatására fordítják keresetüket. A diák munkavállalók minimálbére bruttó 733 forint óránként. Diák munkaerőt keresnek gyakornoki munkákra pénzügyi, idegenforgalmi, műszaki, mérnöki, valamint informatikai területre is - írja a Magyar Hírlap.
Egyértelműen sikertörténet a személyi jövedelemadó elektronikus bevallási rendszere - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten, hozzátéve, hogy két év alatt sikerült a rendszert kifejleszteni...
Egyértelműen sikertörténet a személyi jövedelemadó elektronikus bevallási rendszere – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón Budapesten, hozzátéve, hogy két év alatt sikerült a rendszert kifejleszteni és átállni papíralapúról az elektronikus bevallásra.
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
Jelentősen felgyorsult a reálbérek emelkedésének üteme az elmúlt négy hónapban, a versenyszférában csaknem 8 százalékkal nőtt a reálkereset - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
Az agyunk egyszerre négy dologgal tud foglalkozni, ha ennél többel próbálkozunk, az rontja a teljesítményt, ráadásul növeli a stresszt. David Allen, a GTD („Get Things Done”) az új időhatékonyság módszerének kidolgozójával a megoldásról beszélgettünk Budapesten. Ha a kulcsemberek átalakítják gondolkodásukat, és használják a jó gyakorlatokat, akkor a módszer gyorsan elterjed a szervezetben. A…
Nyomás alatt vannak az európai tőzsdék, ami részben az olajárfolyam zuhanásának tudható be. A vezető részvényindexek fél százalék körüli esésben vannak, a magyar piacon az OTP részvényeinek árfolyama kilenc éves csúcsra emelkedett...
Az elmúlt hónapokban élénkül a régiós tőzsdéken a forgalom, bár a teljes képhez hozzátartozik, hogy a legtöbb tőzsdén a válság előtti szinttől jóval elmaradnak a forgalmi adatok Az egyetlen olyan tőzsde, amelynek nem esett össze...
"Az a kérdés, hogy Európa megvédi-e az alapértékeit, ahogy évtizedeken keresztül ezt követte, vagy meghátrál az erősödő illiberális demokráciák és autoriter rezsimek előtt?" - fogalmazott Magyarországot és Lengyelországot közvetlenül...
Az elektromos autók terjedése a következő években már olyan mértékű lesz, hogy az a mobilitás terén zajló egyéb változásokkal együtt érzékelhetően negatívan befolyásolja majd az olaj globális keresletét - áll a BP friss, 2017-es...
A laboratóriumi véralvadás-vizsgálatok elvégzéséhez szükséges készülékeket és reagenseket gyártó Diagon Kft. együttműködési szerződést kötött a világ több mint 30 ezer laboratóriumába szállító japán Horiba Medical vállalattal....