A gyerekek világszerte kevesebbet kommunikálnak, játszanak és van hozzáférésük a felnőtt tartalmakhoz, mint egy évvel ezelőtt, de több oldalt nyitnak meg, amelyek a kábítószerekről, az alkoholról és a cigarettáról szólnak – derül ki a Kaspersky Lab által kiadott jelentésből, amely a gyerekek számítógép-használati szokásait vizsgálta.
Magyarország, Oroszország és Szerbia felújítja a tárgyalásokat a Déli Áramlat korábbi nyomvonalát részben követő, de annál kisebb kapacitású gázvezeték rövid időtávon belüli megépítéséről – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken szentpétervári látogatásán, telefonon az MTI-nek.
Magyarország, Oroszország és Szerbia felújítja a tárgyalásokat a Déli Áramlat korábbi nyomvonalát részben követő, de annál kisebb kapacitású gázvezeték rövid időtávon belüli megépítéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági...
A Trades Magazin összeállítása alapján továbbra is a Tesco áll a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) piacának toplistájának élén. A társaság 790 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal megelőzi a második helyen álló COOP...
Elhagyja Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója Trump stratégiai tanácsadói csapatát, amennyiben Donald Trump úgy dönt, hogy kilép a Párizsi Klímaegyezményből.
A közelmúltban tapasztalt kamatcsökkenés ellenére még mindig a lakossági állampapír az egyik legjobb kockázatmentes befektetés Magyarországon, viszont érdemes több dologra is odafigyelnünk, mind befektetéskor, mind pedig ha az értékpapír...
Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent közlemény szerint a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. 270 millió forint értékben kötött keretszerződést két diákmunka-közvetítő céggel. Diákmunkások állhatnak be az irodai adminisztrációba, pénztári kisegítőnek, vagy karbantartónak - írta a 24.hu.
A vasúttársaság 2004 óta foglalkoztat diákokat különböző, nem vasútszakmai munkakörökben, azaz nincs összefüggés a munkaerőhiány és a hír között, amiben az áll, hogy a MÁV Start-nál diákmunkásokat alkalmaznak - írta a MÁV Zrt.
A napokban új hosszú távú mobilitási stratégiát fogadott el az Európai Bizottság, mely jelentős változásokat hozhat a közlekedési szektorban 2025-ig. Az első körben a közúti fuvarozás kérdésköre kerül napirendre, több olyan jogalkotási...
A blockchain technológiák gyakorlatilag megállíthatatlanul terjednek, hiszen a bankok és a biztosítók számára is biztonságos megoldást kínálnak. A Roland Berger tanulmánya szerint 2025-re már a világ GDP-jének 10 százalékát tárolják majd blockchainben, ehhez azonban előtte meg kell teremteni a szükséges feltételeket, hogy ezt széles körben is lehes
Magyarország, Oroszország és Szerbia felújítja a tárgyalásokat a Déli Áramlat korábbi nyomvonalát részben követő, de annál kisebb kapacitású gázvezeték rövid időtávon belüli megépítéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken szentpétervári látogatásán.
Az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára a régiós országok foglalkoztatásért felelős vezetőinek pozsonyi konferenciáját követően az MTI-nek az mondta: nincs szükség a munkavállalókra vonatkozó uniós kiküldetési irányelvek módosítására Magyarország, valamint Kelet-Közép-Európa több állama szerint.
Ötödik hónapja csökkenek az autóeladások a tengerentúlon, májusban 16,66 millió autót adtak el évesített alapon. Ez 3%-os visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Rémálommá is válhat a nyári szabadságolás: majd minden második magyar vállalatnál gondot jelent a nyári munkarend fenntartása, pedig néhány egyszerű szabály betartásával a legtöbb cégvezető könnyen felkészíthetné vállalatát...
Mintegy 15 ezer magyar fuvarozói álláshely kerülhet veszélybe a német, osztrák, francia és belga jogszabálymódosítások miatt, amelyek egyértelmű célja, hogy kiszorítsák a közép-európai vállalkozásokat a nyugat-európai piacról - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fuvarozói érdekképviseletekkel tartott találkozóját követően pénteken, Budapesten.
Egyesül a Linde és a Praxair; a két gázipari óriás igazgatóságának döntése alapján az összeolvadással egy hozzávetőleg 73 milliárd dollár piaci értékű társaság jöhet létre. Az új óriásvállalat rögvest át is veszi a piacvezető...
Az Erste Bank a megváltozott ügyfélszokásokra reagálva átalakítja a fiókhálózatát, ennek első lépéseként négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját. ...
Az ok: a megváltozott ügyfélszokások, erre hivatkozik közleményében a bank. Az első lépésben négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját. A közlemény...
A tavalyi teljesítménye alapján továbbra is a Tesco Global Áruházak Zrt. áll az FMCG (fast-moving consumer goods), a gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacának toplistája élén, közel 790 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal.
Nem tartóztatja fel a Föld védelme mellett elkötelezett erőket az, hogy a washingtoni vezetés úgy döntött, kilép a párizsi klímaegyezményből - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben
Húsz kutatóhely 7,6 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert el a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) két felhívása keretében. A felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek a támogatásból kutatási infrastruktúrájukat fejleszthetik, új kutatókat alkalmazhatnak és lehetőségük van hazai és nemzetközi kutatási, vállalati együttműködéseik bővítésére.
Magyarország legsikeresebb fiatal vállalkozói összefogtak, hogy szervezett keretek között adhassák tovább a náluk felhalmozódott tudást. A Startup Tanácsadás újszerűsége abban rejlik, hogy a tagok nem igazi tanácsadók, hanem olyan Y generációs vállalkozók, akik saját szakterületükön már bizonyítottak, azaz pontosan tudják, hogy hogyan lehet egy ötl
Az Erste Bank a megváltozott ügyfélszokásokra reagálva átalakítja a fiókhálózatát, ennek első lépéseként négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját.
Egy nagyon érdekes táblázatra bukkantunk, amelyet Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem professzora készített. A táblázatból többek között kiderül, hogy hatalmas különbségek vannak az Opel egyes gyáraiban a munkaerőköltség...
Az alternatív meghajtású járművek elterjedése nemcsak a közlekedésre, de a nyersanyagpiacra is forradalmi hatással lesz. Befektetőként fontos látni, mindez mikor és milyen változásokat hoz a nyersanyagpiacon és az energiaszektor részvényárfolyamaiban – hívja fel a figyelmet a K&H.
Bár lassuló bikapiaci trendről beszélhetünk, mégis a BUX index újabb történelmi csúcson, közel 35 ezer ponton is járt május közepén. Az azonnali részvénypiaci forgalom 18%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.
A multinacionális sörgyártók által kötött kereskedelmi szerződések elleni fellépésben és célzott pályázati források megnyitásában várnak segítséget a kormánytól a kisüzemi sörfőzdék.
Csehországban 2,9 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék az első negyedévben éves összehasonlításban, gyorsabban a vártnál – közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) pénteken Prágában, megerősítve ezzel a korábbi becsült adatokat.