2017. május 10. szerda

máj. 10
11:45
10 százalékos béremelést kapnak jövőre a mentősök (Menedzsment Fórum)
2016 és 2019 között így összesen 67 százalékkal emelkedik a fizetésük.
máj. 10
11:47
Óriási sláger lett a lakáshitelekből (Menedzsment Fórum)
Majdnem 50 százalékkal többen kötöttek szerződéseket, mint tavaly ilyenkor.
máj. 10
11:48
Jól fektetett a jövőbe az Nvidia (ProfitLine)
Több mint 10%-ot emelkedett az Nvidia részvényárfolyama, miután közzétette első negyedéves gyorsjelentését.
máj. 10
11:54
Történelmi fordulatot hozott a cafeteria-változás (Portfolio)
Az első negyedévben az önkéntes és egészségpénztárak vagyona 8,5, illetve 6,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de a cafeteria-rendszer módosítása miatt a munkáltatói befizetések drasztikusan visszaestek, főleg...
máj. 10
11:57
Kezdődik a per: nekimegy Magyarország az EU-nak (Privátbankár)
Elutasítjuk a menedékkérők elosztását.
máj. 10
12:00
Nem emeli a kormány a családi pótlékot (Menedzsment Fórum)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az ATV reggeli műsorában beszélt erről.
máj. 10
12:00
Így fizet osztalékot a Nyomda (Javított) (Portfolio)
Javította korábbi közleményét a Nyomda, nem 86, hanem 84 forint osztalékot fizetnek részvényenként. Az ANY Biztonsági Nyomda tájékoztatta befektetőit a 2016-os év után járó osztalék kifizetésének rendjéről. Idén 1243 millió...
máj. 10
12:03
Az idegenforgalom a gazdaság húzóágazata lett (AQUA)
Márciusban a külföldi vendégek száma 9,0 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 8,0 százalékkal (946 ezerre) emelkedett. A belföldi vendégek száma 6,0 százalékkal nőtt, az általuk eltöltött vendégéjszakáké gyakorlatilag stagnált, 0,1 százalékkal csökkent és kevéssel 860 ezer alatt maradt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivat
máj. 10
12:03
Az ír pubok lehetnek a Brexit következő áldozatai (vg.hu)
Az ír bártulajdonosok tartanak a Brexit okozta negatív hatásoktól – vagyis a brit turisták számának csökkenésétől, ezáltal a kereslet megcsappanásától – írja a Bloomberg.
máj. 10
12:05
Feltáncolta a Disney bevételét a Szépség és a Szörnyeteg (vg.hu)
Jelentősen növelte negyedéves árbevételét a Disney, elsősorban a nagy sikerű mozifilmeknek és a vidámparkoknak köszönhetően. A piac azonban mégsem maradéktalanul boldog, a cég részvényei két százalékot estek a gyorsjelentés közzététele után.
máj. 10
12:06
Hová vándorol a honvédelem pluszforrása? (ProfitLine)
Elsősorban a katonák illetményének emelésére fordítják azt a 73 milliárd forintot, amellyel a jövő évi büdzsében emelkedik a honvédelmi költségvetés - mondta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
máj. 10
12:06
Történelmi fordulatot hozott a cafeteriaváltozás (Portfolio)
Az első negyedévben az önkéntes és egészségpénztárak vagyona 8,5, illetve 6,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de a cafeteriarendszer módosítása miatt a munkáltatói befizetések drasztikusan visszaestek, főleg...
máj. 10
12:07
Tőkeleszállítás veszteségrendezés miatt (vg.hu)
Feltételes tőkecsökkentésről határozott a Klotild Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonosa, az olasz Sifim Srl. Ez azt jelenti, hogy a minimálisan megengedett szint alá, ötezer euróra leszállítják a Klotild Kft. 5,9 millió eurós törzstőkéjét, majd rögvest fel is emelik 20 ezer euróra.
máj. 10
12:08
Már az 1000 milliárdot súrolja a Budapest-Belgrád vasúti gigaprojekt? (Portfolio)
Akár 882,9-949 milliárd forintba is kerülhet a magyar adófizetőknek a Budapest-Belgrád vasúti gigaprojekt - vezeti le saját információiból következtetve a Magyar Nemzet. Az elmúlt hetek híráramlása alapján immár százmilliárd forintos...
máj. 10
12:09
Botrányba fulladhat a Digi kibocsátása (vg.hu)
máj. 10
12:11
Kényszerpihenőre megy az ukrán jegybankelnök (vg.hu)
Utolsó munkanapját tölti szerdán az Ukrán Nemzeti Bank élén Valerija Hontarjeva, azután kényszerszabadságra megy, amíg a parlament nem dönt lemondásának elfogadásáról – jelentette be a jegybank sajtószolgálata.
máj. 10
12:12
Donald Trump kirúgta az FBI igazgatóját (HR Portál)
Váratlanul érte az FBI-t James Comey hirtelen menesztése. A New York Times szerint az igazgató épp Los Angeles-i FBI alkalmazottak előtt tartott beszédet, amikor a háttérben a TV-ben elhangzott, hogy az elnök menesztette. Állítólag először az igazgató is viccnek vette az egészet.
máj. 10
12:12
Belehúzott délelőttre a forint (Portfolio)
Unalmas kezdés után egyre komolyabb erősödésbe váltott szerda délre a forint az euróval szemben, miközben a lengyel zloty még jobb teljesítményt mutat. Reggelhez képest az euró piacán is fordult a helyzet, az erősödésből már minimális...
máj. 10
12:13
Lecsengőben az albérletárak emelkedése (vg.hu)
máj. 10
12:14
Mégsem 86 forintos osztalékot fizet a Nyomda (Portfolio)
Javította korábbi közleményét a Nyomda, nem 86, hanem 84 forint osztalékot fizetnek részvényenként. A közleményhez technikai jellegű kiegészítést küldött a társaság. Technikai kiegészítés a Nyomda osztalékfizetéséhez A délelőtt...
máj. 10
12:15
Tízszázalékos béremelést kapnak jövőre a mentősök (vg.hu)
A kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőszolgálatnál- jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
máj. 10
12:17
Ingyenesen wifizhetnek a debreceni villamosokon (vg.hu)
Ingyenesen használható wifi-hálózatot épített ki a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. a város villamosain – jelentette be a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.
máj. 10
12:19
Kötelező: visszahozná a kampányidőszakot a GVH (vg.hu)
Amióta megszűnt a kampányidőszak a kötelező biztosításoknál, növekedni kezdtek a gépjármű felelősségbiztosítások átlagdíjai. A Gazdasági Versneyhivatal ezért azt javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy állítsák vissza a kampányidőszakot a kgfb-díjhirdetéseknél.
máj. 10
12:33
Ma még le lehet adni az 1 százalékos rendelkező nyilatkozatokat (Menedzsment Fórum)
Akinek az adóbevallását a munkáltató készíti el, annak ma van az utolsó lehetősége arra, hogy intézkedjen.
máj. 10
12:33
A nap, amikor Szabó Tímea bevitte Kálmán Olgához a legendás Áder-arcú Bajszos Bábot (444.hu)
Ha ebbe nem remeg bele a velejéig rohadt rezsim, akkor semmibe!
máj. 10
12:36
Látványos növekedés a fix törlesztésű lakáshiteleknél (ProfitLine)
Az első negyedévben több mint 120 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok, ami 47 százalékos bővülésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a BankRáció.hu. Kiugró, 65 százalékos volt a növekedés a több mint 5 évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél, ami azt mutatja, hogy a lakáshitel-i
máj. 10
12:36
Rossz hírünk van: mégsem emeli a kormány a családi pótlékot (Pénzcentrum)
Ismét megerősítették a Pénzcentrum értesülését: Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az ATV-ben arról beszélt, nem tervezi a családi pótlék emelését jövőre...
máj. 10
12:39
Kamu volt a családipótlék-emelés (444.hu)
Lázár néhány hete belengette, az Emmi államtitkára most helyretette.
máj. 10
12:45
Bepillanthatnak a pilóták munkájába a diákok - öt egyetemmel kötött partnerséget a Wizz Air (HR Portál)
Új partnerségi megállapodást jelentett be a régió öt egyetemével a Wizz Air diszkont légitársaság. A cég 2025-re a tervek szerint megkétszerezi a méretét, folyamatosan toborozza a légiközlekedési szakembereket. Az együttműködő egyetemek hallgatói így közvetlen bepillantást nyerhetnek egy légitársaság folyamataiba.
máj. 10
12:45
10 új frekvenciát kebelez be Vajna rádiója (444.hu)
Újabb régiókban kapcsolódik hálózatba a Rádió 1.
máj. 10
12:48
Egy újabb megye örülhet az uniós milliárdoknak (Portfolio)
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban Bács-Kiskun megye rendelkezésére álló 63,2 milliárd forint kétharmadát már lekötötték a sikeresen pályázók, a fennmaradó részről pedig várhatóan heteken belül megszületnek...
máj. 10
12:51
70 ezer helyett egymilliót kaszált, aki manyupos maradt (Menedzsment Fórum)
A magánnyugdíjpénztárak több portfóliója jobban teljesít a tőzsdénél és az állampapírpiacnál is.
máj. 10
12:51
Nemzeti konzultáció: ennél messzebb nem is lehetnének az álláspontok (Privátbankár)
Az Európai Bizottság válaszolt a magyar kormány nemzeti konzultációjára, a kormány pedig visszaválaszolt a Bizottságnak - az álláspontok olyan messze vannak egymástól, hogy sokkal messzebb már nem is lehetnének. A kormány nem hajlandó használni a "menedékkérő" szót, brüsszeli beavatkozást lát ott, ahol az EU szerint nincs, és persze megemlítik Soro
máj. 10
12:57
Komoly béremelést ígért a kormány a mentősöknek (Privátbankár)
Balog Zoltán szerint a béremelésen túl jelentős fejlesztések történtek az egészségügyben.
máj. 10
12:57
Gépkocsi-költségtérítés: könnyebb lesz hozzátartozó autója után igényelni (Adózóna)
Jelentősen megkönnyítik a gépjárműhasználathoz fűződő költségelszámolás feltételeit az új adótörvénycsomagban beterjesztett módosítások.
máj. 10
12:57
Örömhír: csaknem 20 százalékkal nőtt a reálbér (444.hu)
Ukrajnában. (MTI)
máj. 10
12:57
Cseresnyés Péter: egymillió új munkahely jöhet létre 2020-ig (AQUA)
Létrejöhet egymillió új munkahely 2020-ig Magyarországon, de egyes régiókban még mindig problémát jelent, hogy a munkaerőhiány és a munkanélküliség egyszerre van jelen – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
máj. 10
13:00
Júniusban jön az első Műtárgyak Éjszakája (Portfolio)
2017 június 10-én első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Műtárgyak Éjszakáját a műtárgy.com, összefogva a hazai műtárgypiac legfontosabb szereplőit. A délután háromtól este tízig tartó, árverésekkel, beszélgetésekkel...
máj. 10
13:00
Egymillió munkahely jöhet létre Magyarországon 2020-ig (hirado.hu)
Létrejöhet egymillió új munkahely 2020-ig Magyarországon, de egyes régiókban még mindig problémát jelent, hogy a munkaerőhiány és a munkanélküliség egyszerre van jelen - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
máj. 10
13:06
Meglepő fordulat volt Trumptól az FBI igazgatójának menesztése (ProfitLine)
A washingtoni kongresszusi tagok többségét meglepte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának menesztése, ugyanakkor az elsőként megszólalók nemigen vitatják Donald Trump elnök döntését.
máj. 10
13:15
Osztalékpapírrá válhat a 4iG (vg.hu)
Tavaly megfizette a növekedés árát a 4iG, most akvizíciós célpontokat keres – mondta lapunknak Fehér István, a társaság igazgatósági tagja. Az osztalékstratégia mellett egy esetleges részvénykibocsátás ígérhet sztorit.
máj. 10
13:17
NMHH: Aggályos az Éjjel-nappal Budapest (vg.hu)
Számos aggályt fogalmazott meg, illetve lehetséges veszélyt tárt fel az RTL Klubon futó Éjjel-nappal Budapest című sorozattal kapcsolatban a kutatás, amelynek összegző tanulmányát e heti ülésén fogadta el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
máj. 10
13:19
Nagyobb európai pozíciót akar az LNG (vg.hu)
A cseppfolyós gáz kereskedelme megváltoztathatja Európa gáztérképét, de kérdés, hogy mennyiben módosul a piaci szereplők összetétele.
máj. 10
13:21
Kálmán Olga belezavarodott a nagygécibe (444.hu)
"Nagyge-, nagygéci látogatásán Orbán Viktor". Van, amikor egy profin is kifognak a településnevek.
máj. 10
13:21
Lemondott az osztrák alkancellár (vg.hu)
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter szerdán bejelentette, hogy lemond minden tisztségéről.
máj. 10
13:23
153 milliós támogatást osztott ki a Médiatanács (vg.hu)
E heti ülésén hozott döntéseivel 153,3 millió forintnyi támogatást szavazott meg filmterveknek, helyi, körzeti rádiók, televíziók műsorkészítésére és rezsiköltségére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
máj. 10
13:24
Tízezrek helyett milliókat kaphatnak, akik a bent maradás mellett döntöttek (Infostart)
A magánnyugdíjpénztárak több portfóliója is veri a tőzsdét és az állampapírpiacot a hat évvel ezelőtti államosítás óta.
máj. 10
13:25
Uniós átlag felett teljesít a hazai acélipar (vg.hu)
Megugrott az ötvözetlen acélipari termékek tavalyi felhasználási volumene a közép-kelet-európai régióban, ami jelentős emelkedést jelent a 2008-as válsághoz képest, miközben az Unió teljes piaca még mindig a tíz évvel ezelőtti csúcsszint alatt teljesít. A hazai szereplők ettől optimisták, az egyes acélalapanyagok tonnánkénti ára egy év alatt 20 százalék feletti mértékben emelkedett és az év…
máj. 10
13:33
Döntött a Médiatanács: bővül a legnagyobb magyar rádióhálózat (Privátbankár)
Kilenc adóval bővül a Rádió 1.
máj. 10
13:36
10 százalékos béremelést kapnak a mentősök (Pénzcentrum)
A kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán. Balog Zoltán szerdán, Budapesten bejelentette,...

Keresés