Továbbra is heves szakmai viták zajlanak a kormányzati berkekben, de még a nemzetgazdasági tárcán belül is az elektromos autók töltésére használt áram extra adóztatásáról. Így már szinte bizonyos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben idén nem születik meg a törvény az új áramadó bevezetéséről – értesült a Magyar Nemzet iparági forrásokból.
Az új EU-s szabályozások és a Brexit nagy felfordulást okozott az európai államkötvénypiacon. A Barclays helyét a BNP Paribas vette át az államkötvények értékesítésének rangsorában - írja a CNBC. 2015-ben és 2016-ban még...
A vizi teherszállítás villamosítását célozta meg Kína, s ha valamibe belekezdenek, azzal hosszabb távon biztosan számolni kell a tapasztalatok szerint.
A világ kommunikációs narratívája jelentősen átalakult az elmúlt évek során. A munkaerőpiacon tevékenykedő cégek nagy része azonban egyáltalán nem foglalkozik a jelenséggel. Cégek százai panaszkodnak a munkaerőhiány okozta károkra, de arra már kevesen törekszenek, hogy a jelenlegi trendeknek megfelelő álláshirdetéseket adjanak fel, ezzel megkönnyít
Ahhoz képest, hogy szinte állandó mantra, hogy hazánkban nincs infláció, 2017. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5%-kal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk...
Az egészségügyi rendszer legutóbbi eredményeiről, de hosszabb távra vonatkozó tervekről is beszélt előadásában Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a Magyosz és a Nézőpont Intézet pénteki konferenciáján. Banai Péter...
Oroszország legnagyobb olajvállalata, az állami ellenőrzésű Rosznyefty és leányvállalata, a Basnyefty 131,6 milliárd rubeles (több mint 594 milliárd forintos) keresetet nyújtott be kártérítés címén kedden Baskírföld választott bíróságánál a Sistema orosz magánholding és az ahhoz tartozó Sistema-Invest ellen.
Mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert 430 mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) versenyképességének javítására, termelésének erősítésére, ezzel 78 milliárd forintot meghaladó összköltségű beruházások valósulhatnak meg – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásá
Kilencedik alkalommal adták át az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjakat. Az eseménynek a Goldberger Textilipari Gyűjtemény adott otthont. A különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták - írják sajtóközleményükben.
Magyarországon az elmúlt hét évben jelentősen csökkent a fiatalkori munkanélküliség, és már jóval az európai uniós átlag alatt van - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Moszkva idén agyonhallgatta a bolsevik forradalom százéves évfordulóját. A cári család gyilkosságának évfordulója közeledtével a hatóságok és Putyin gyóntatója felmelegítettek egy évszázados, antiszemita összeesküvő teóriát a kivégzéssel kapcsolatban. A legnézettebb állami TV csatorna bemutatta a Trockij életéről készült filmet, amely a bolsevik pá
Eddig csak a magyar adófizetők pénzéből lehetett szerkezeti reformokat végrehajtani, 2018-tól azonban várhatóan ingyenes EU-pénzt is felkínál erre az Európai Bizottság A 2020-ig tartó időszak még csak kísérleti fázis lenne, bár nem...
A társadalombiztosítás alaptörvényeként a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. (Tbj.) törvény szolgál. E jogszabály mindent tartalmaz, amit a biztosítási és járulékfizetési kötelezettségről, illetve az ezek által megalapozott ellátásokról tudni kell. Pontosabban, az 1998. évi hatálybalépésekor mindent…
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy elismerje az egészségügyben tevékenykedő kollégák legjobbjait. Díjátadó Gála keretében összesen háromféle díj került átadásra - írják közleményükben.
Ígéretesen növekszik a hazai lakosság utazási kedve: a friss statisztika adatok szerint 2017 első háromnegyed évében a turisztikai kiutazások száma több mint 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A közeledő év végi ünnepeket...
A Hiventures és az MVM Csoport inkubációs cége, a Smart Future Lab Zrt. között létrejött megállapodás értelmében a két cég a továbbiakban együttműködve dolgozik a jelen és a jövő innovatív elképzeléseinek megvalósításán.
A Portfolio rendszeres havi alapkezelői felmérésében csökkent azoknak az alapkezelőknek a száma, akik hosszabb távon nagyobb emelkedést várnak a hazai részvénypiactól. Az alapkezelők által megjelölt kedvenc papírok közé bekerült...
A kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésének az eddiginél hatékonyabb módját alkalmazza a következő év második felétől az ezért felelős társaság az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel együttműködésben.
2017 augusztusától vagyok nyugdíjas. Nők 40 éves nyugdíjjal, 47 év után mentem nyugállományba. Miért nem kapok emelést és nyugdíjprémiumot időarányosan? Az Erzsébet utalvány sem jár?
A magyar értéktár mozgalom számos energiát szabadított fel, a települések értékeinek, népszokásainak megőrzésében tapasztalható aktivitás megmutatja, hogy van társadalmi igény hagyományaink megőrzésére – mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Oroszlányban, a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat által rendezett Megyei Értéktár Napon.
A vizi teherszállítás villamosítását célozta meg Kína, s ha valamibe belekezdenek, azzal hosszabb távon biztosan számolni kell a tapasztalatok szerint.
A Brexitről szóló tárgyalások mostantól a külkereskedelmi viszonyok rendezésére koncentrálhat miután a Brexit legfontosabb kérdéseiről sikerült megállapodniuk, jelentette be ma kora reggeli sajtótájékoztatóján Theresa May és Junker. A Financial Times úgy tudja, hogy a Brexit megállapodás része, hogy az Egyesült Királyság mintegy 4 millió külföldi s
Sikeresen lezárták a tárgyalásokat az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről - jelentette be az Európai Bizottság pénteken. Közleményében a brüsszeli testület hangsúlyozta: a technikai részletekről szóló...
Nagyon jó hangulatban indult a pénteki kereskedés a nyugat-európai részvénypiacokon és a magyar tőzsdén döntően annak köszönhetően, hogy a jelek szerint megszületett a Brexit-megegyezés. Az európai tőzsdék tartják magukat napközben...
Vannak olyan élethelyzetek, amikor gyorsan pénzre van szüksége az embernek. Jön egy olyan nem várt kiadás, amihez segítségre van szükség, és lehetőleg napokon belül. Ilyen esetekben nagyon hasznos lehet a személyi kölcsön. Kapkodás helyett...
Új csúcsra emelkedett Magyarországon a munkaerőhiány az idei harmadik negyedévben, a KSH friss adatai alapján ugyanis a vállalati szektorban 53 600 álláshely volt betöltetlen az időszakban. A teljes nemzetgazdaságban már több mint 73 700...
Közel 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 430 mikro-, kis- és középvállalkozás versenyképességének javítására és termelésének erősítésére, amellyel összesen 78 milliárd forintnyi beruházás fog megvalósulni...
A kötelező, ökológiai gazdálkodási szándékkal előírt rendszer az elmúlt években sok vitát generált, aminek “eredménye” az új, uniós Közös Agrárpolitikában vissza is köszön. Tóth Péter, az Agrár Európa Kft. ügyvezetője a Karc FM rádió műsorában elmondta: a Közös Agrárpolitika most közzé tett első vitaanyagában már a zöldítés megszüntetése szerepel.
Miközben a tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő, hasznosító társaságoknak - közöttük a BIF Nyrt-nek is - jelentős adóelőnye származik abból, hogy szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakul, a formaváltás a magánbefektetők számára is magasabb osztalékfizetéssel járhat. A tőzsdei társaságok előnye a hagyományos ingatlanbefektetési formák
A várt 200 ezer fő helyett 228 ezer új nem-mezőgazdasági munkahely jött létre novemberben az Egyesült Államokban, közölte a munkaügyi hivatal. Közben az októberi számot az eddig ismertről lefelé, a szeptemberit felfelé módosították...
Azt szeretném megkérdezni, hogy az a jogi meghatározás, hogy a rokkantsági ellátáshoz szükséges a megelőző öt évben az 1095 nap, az már lezárt öt évet jelent? Vagyis ha most adom be a kérelmet a 2017-es év még nem számít bele?
Csütörtökön gyengült a forint az euróval szemben, és végül tavaly december óta nem látott mélységbe került. Pénteken reggel minimálisan erősödött a forint, de az előnyét hamar elveszítette. A 2,5%-os novemberi infláció nem változtat...
A General Electric a veresegyházi gyárában foglalkoztatott munkavállalóinak majdnem 8 százalékát, közel 140 dolgozót érintő leépítést tervez – írta a Világgazdaság pénteki lapszámában. Az amerikai cég előző nap bejelentett karcsúsítása világszerte 12 ezer dolgozót érint a vállalat energiatermelési üzletágában.
A határkeresztező kapacitások szűkössége növelheti az áram árát - hívta fel a figyelmet vizsgálata alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).