2017. december 7. csütörtök

dec. 7
7:54
Növelni kellene a hazai vállalkozások számát a kiskereskedelemben (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint haladéktalanul vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelyben évek óta csökken a magyar vállalkozások piaci jelentősége a kiskereskedelemben.
dec. 7
7:56
Átrendeződést hoz az adóreform (vg.hu)
Az Egyesült Államok részvénypiacán legutóbb 1999-ben volt ilyen alacsony a szektorok közötti korreláció.
dec. 7
7:58
Észak-Korea: a háború már biztos, csak a kezdete nem (vg.hu)
Az észak-koreai külügyminisztérium szerda késő esti közlése szerint az ország nem akar ugyan háborút, de nem is bújnak el Amerika elől.
dec. 7
8:03
Biztosítói vezetőként bizonyíthattak a fiatalok (HR Portál)
Több mint félezer fiatal vett részt idén az NN Biztosító InsuRace nevű üzleti szimulációs versenyén, ahol a jelentkezőknek egy biztosítótársaság vezetőjeként kellett - több döntési szempontot is mérlegelve - helytállniuk
dec. 7
8:03
Ma reggel erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
dec. 7
8:03
Megtaláltuk az agglomeráció legjobb településeit (Portfolio)
Hol érdemes keresgélni azoknak a kisgyerekes családoknak, akik kertes házra vágynak Budapesten vagy Pest megyében? Egészségügyi, oktatási ellátás, utazás és ingatlanárak alapján állította össze az Otthon Centrum az agglomeráció legjobb...
dec. 7
8:09
Forradalom, amit a tech-cégek finanszíroznak (TőzsdeFórum)
A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, az AI elterjedése pedig alapvetően változtatja meg a társadalmunkat - áll az IDC piackutató intézet legfrissebb előrejelzésében.
dec. 7
8:21
Mennyit keres egy biztonsági őr? (HR Portál)
Folytatjuk sorozatunkat, ahol múlt héten az asszisztensek bérezésének néztünk alaposabban utána, most pedig a biztonsági őr szakma következik. A biztonsági őrök fizetésének országos átlaga bruttó 174 500 forint, amelyet Budapesten további 16 500 forinttal lehet túlszárnyalni. Az adatokat a fizetések.hu béreket összehasonlító oldaltól kaptuk.
dec. 7
8:21
Jó a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Politikai feszültségek borzolják a kedélyeket, de ez a tőzsdékre nem hat ma reggel, az európai határidős indexek emelkedéseket jeleznek előre a nyitásra. Mi várható ma? Donald Trump szerda este bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri...
dec. 7
8:24
Jövő év elejétől tölthetik CNG-vel a buszokat Nyíregyházán (NRGreport)
A jövő év elejére készülhet el a hazai és uniós forrásból beszerzett, sűrített földgázzal (CNG) működő új autóbuszok telephelye és töltőállomása Nyíregyházán - közölte a program kommunikációjáért felelős társaság.
dec. 7
8:27
Ne hagyja elúszni az áfáját, figyeljen az év végi teendőkre! (Adózóna)
A vállalkozásoknak decemberben nemcsak a bevallási határidőkre kell figyelniük, de több döntés meghozatalára is, amelyeket később már nem, vagy csak többlet adminisztrációval lehet pótolni – hívja fel a figyelmet a Mazars.
dec. 7
8:27
Lassan dolgozza le a Richter a zuhanást (vg.hu)
A blue chipek közül egyedül a Richter drágult, de az árfolyam még így is több mint 300 forinttal elmarad a hétfői 5,8 százalékos zuhanás előtti szinttől.
dec. 7
8:29
Fontos határidőkre kell figyelniük a cégeknek (vg.hu)
A vállalkozásoknak decemberben nemcsak a bevallási határidőkre kell figyelniük, de több döntés meghozatalára is, amelyeket később már nem, vagy csak többlet adminisztrációval lehet pótolni – hívja fel a figyelmet a Mazars.
dec. 7
8:31
Jövőre lesz készen az új CNG-buszok töltőállomása Nyíregyházán (vg.hu)
A jövő év elejére készülhet el a hazai és uniós forrásból beszerzett, sűrített földgázzal (CNG) működő új autóbuszok telephelye és töltőállomása Nyíregyházán – közölte a program kommunikációjáért felelős társaság.
dec. 7
8:33
Munkaerőpiac és toborzás 2018-ban - Mi vár a munkaerőpiacra? (ProfitLine)
A jövő évben várható néhány – részben törvényi – változás, amely nagy hatással lesz a munkaerőpiac jövőjének alakulására. A profession.hu három kritikus területet jelölt meg, melyre időben fel kell készülnie a vállalatoknak és az álláskeresőknek egyaránt. Mostani előrejelzésében ezekre hívja a fel a piaci szereplők figyelmét.
dec. 7
8:33
Lenyomta a főbb devizákat a forint (vg.hu)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
dec. 7
8:35
Az európai tőzsdék ma Amerikára figyelnek (vg.hu)
Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
dec. 7
8:39
Megmenekült a forint (Portfolio)
Sikerült a 315-ös szint alatt zárnia szerdán az euró-forint kurzusának, így a technikai szempontból fontos szint alatt indítja csütörtökön is a kereskedést, mérsékelt erősödéssel. A szűkebb régióban vett devizák is hasonló pályát...
dec. 7
8:45
Világsiker: jövőre már nem csak a betont védik az esőtől a nyíregyházi gázbuszok (Menedzsment Fórum)
Az év elejére készülhet el a már nem is olyan új CNG-buszok töltőállomása a városban.
dec. 7
8:45
Pengeélen táncol a forint (Portfolio)
Nem zárt a 315-ös szint felett szerdán a forint euróval szembeni árfolyama, így a technikai szempontból fontos szint alatt indítja csütörtökön is a kereskedést, mérsékelt erősödéssel. A szűkebb régióban vett devizák is hasonló pályát...
dec. 7
8:45
10000 alatt keres irányt az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Csak szerény gyengülést szenvedett el a bankpapír árfolyama számára.
dec. 7
8:47
Mérsékelt gyengülés az MTelekomnál - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
470-től távolodott a távközlési vállalat árfolyama szerdán.
dec. 7
8:49
Nem tudott tartósan erősödni a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Célkeresztben maradhat a 2850 forintos szint az olajvállalat árfolyamánál.
dec. 7
8:51
Elkapkodja a felügyelet a bitcoin ellenőrzését, ezért a brókerek még nem nyúlnának hozzá (Portfolio)
A világ legnagyobb bankjai lobbizni kezdtek a bitcoin futures-ügyletek bevezetése ellen, mivel szerintük az amerikai felügyeleti szervek nincsenek felkészülve a kriptovaluták ellenőrzésére. Nemrég a bitcoin árfolyama átlépte a 14 000...
dec. 7
8:51
Megtorpant a BUX gyengülése - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem folytatta az elmúlt időszak lendületes gyengülését a hazai index.
dec. 7
8:53
Tovább korrigált a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
A piacnyitást követően tudott emelkedni a korrekció jegyében a gyógyszergyártó árfolyama.
dec. 7
8:57
Ha utód nélkül halok meg, ki kapja meg a befizetett járulékaim? (HR Portál)
Kérem szíveskedjék nekem válaszolni egy engem már régóta foglalkoztató kérdésre, amely bántja az igazságérzetemet. Egyedülálló 52 éves férfi vagyok, és most már nagy bizonyossággal kezelem úgy az életemet, hogy nem fogok megnősülni, következésképp leszármazottam sem lesz. És pontosan itt van egy komoly bökkenő. Mi van akkor, ha a rám vonatkozó 65 é
dec. 7
9:03
Ömlenek a hírek a FED felől (ProfitLine)
Úgy tűnik, nem lesz egyöntetű a decemberi szavazás az alapkamat további emeléséről a tengerentúlon. A chicagói Fed elnöke, Charles Evans szerint elképzelhető, hogy itt az ideje annak, hogy a Fed átmenetileg felfüggessze a kamatemelési ciklusát és megvárja azt, hogy az infláció valóban elindul-e a jegybank 2%-os céljának irányába. Amennyiben ez tová
dec. 7
9:03
Egy hónapon belül jön a bankok rémálma: milliárdos bevételektől búcsúzhatnak (Portfolio)
Az új európai irányelv, a MiFID 2 januári életbe lépésével a világ legnagyobb bankjai európai részvénykereskedési bevételük 15%-ától búcsúzhatnak - írja a Bloomberg a Coalition Development elemzőcég adataira hivatkozva. Az új elemzés...
dec. 7
9:05
Padlóra kerülnek a kisboltok, ha a kormány nem tesz semmit (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint haladéktalanul vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelyben évek óta csökken a magyar vállalkozások piaci jelentősége a kiskereskedelemben. Neubauer Katalin az érdekképviselet...
dec. 7
9:09
Végre egy jóslat a jövőre, ami nem vár összeomlást (Portfolio)
A sok összeomlást váró jóslat után egy optimista vélemény is érkezett 2018-ra: a Goldman Sachs stratégája szerint jövőre tovább emelkedhetnek a részvénypiacok. A Goldman alapkezelője a feltörekvő országok részvénypiacait preferálja...
dec. 7
9:09
Nem lesz már csoda idén? - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
Nem volt meggyőző folytatása az esésnek, ami gyorsan megállt a "tengerentúlon és innen". Decemberben haladunk, nem is kellene már pozitív vagy negatív csodáknak történniük.
dec. 7
9:18
Börtönt kapott a VW-vezető (NRGreport)
A csalási ügy miatt hét év letöltendő börtönre ítélték a cég egyik képviselőjét.
dec. 7
9:21
És most már tényleg lehívtuk a paksi orosz hitel első részét (Menedzsment Fórum)
Az 98 millió euró.
dec. 7
9:21
Ne ijedj meg, ha ma üzen az adóhatóság: félmilliót spórolhatsz (Privátbankár)
Ma több mint 70 ezer vállalkozás kap személyes tájékoztatást - azok a cégek kapnak levelet az ügyfélkapun a NAV-tól, amelyek a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolnának jövőre.
dec. 7
9:21
Fontos levelet küld a NAV (Portfolio)
Ma az ügyfélkapun keresztül több mint 70 ezren kapnak tájékoztatást arról, hogy - a gazdasági tárca szakértői által megállapított módszerrel történő - számítás alapján megérné jövőre a kivát választani - áll az NGM közleményében....
dec. 7
9:23
Észak-Korea: háború jön! (Menedzsment Fórum)
A kommunista rezsim szerint a háború már nem kérdéses, csak az, hogy mikor kezdődik.
dec. 7
9:25
Ma több mint 70 ezer cég kap levelet a NAV-tól - spórolhatnak (Menedzsment Fórum)
Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.
dec. 7
9:30
Kivonják az edzés előttre ajánlott kapszulát a forgalomból (Adózóna)
Tongkat Ali, más néven maláj ginzeng (Eurycoma logifolia) felhasználásával készült, edzés előtt ajánlott kapszula forgalomból való kivonását kezdeményezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) nem engedélyezett új élelmiszer-összetevő felhasználása miatt. A NÉBIH, a holland hatóság bejelentése alapján, a RASFF-on keresztül értesült az esetről. A kifogásolt élelmiszert az egyik…
dec. 7
9:33
Az adózók nyakán az év végi határidők: nézzük, mire kell figyelni! (ProfitLine)
A MAZARS idén is elkészítette összefoglalóját azokról az év végi adózási határidőkről és választási lehetőségekről, amelyeket a vállalkozások pénzügyi vezetésének szem előtt kell tartania – még akkor is, ha vészesen közelednek az ünnepek. Több adózással összefüggő témában is kiemelten fontos határidő december 20-a, illetve 31-e, ráadásul a szokáso
dec. 7
9:33
Gyengélkedik a német ipar, de nem kell megijedni (Portfolio)
Váratlanul visszaesett a német ipari termelés, így már az egymást követő második hónapban láthattunk csökkenést. Októberben is csökkent a német ipari termelés, ami meglepte az elemzőket, hiszen arra számítottak, hogy a szeptemberi...
dec. 7
9:33
A politika mozgathatja ma a tőzsdéket (TőzsdeFórum)
Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön.
dec. 7
9:33
Több forrás jut a vidéki csatornaprojektre (vg.hu)
Több mint hatmilliárd forinttal fejeli meg az állam néhány észak-magyarországi szennyvízkezelési projekt támogatását, és ad pluszpénzt már 2015-ben megvalósult, illetve 2016-os határidejű hasonló feladatokhoz is.
dec. 7
9:35
Megsínylette az ünnepeket a német ipar (vg.hu)
Csökkent Németország ipari termelése októberben az előző hónaphoz képest, ami a gazdasági minisztérium magyarázata szerint annak tudható be, hogy a harmadik negyedév kezdetén az ünnepek miatti munkaszüneti napokat sok munkavállaló megtoldotta és hosszú hétvégére ment.
dec. 7
9:36
Kétszer drágább egy új lakás Budapesten, mint vidéken (AQUA)
Tovább emelkedik az új lakások ára, ezzel együtt nőnek a vidéki és budapesti árak közti különbségek is. A fővárosban egyre kevésbé számít ritkaságnak az egymilliós négyzetméterár.
dec. 7
9:37
Több mint 70 ezer céget keres ma meg az adóhivatal (vg.hu)
Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni – figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
dec. 7
9:39
Autót a webáruházból? A Ford ezt akarja (Menedzsment Fórum)
Az amerikai autógyártó új értékesítési csatornát szeretne kialakítani, a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi platformjával lépnének partnerségre.
dec. 7
9:39
Erősen nyitott a BUX (vg.hu)
Emelkedéssel kezdte csütörtöki napját a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
dec. 7
9:45
Nem tévedés: fáj az adócsökkentés a Citigroupnak (Portfolio)
Több mint 1,4%-ot esett tegnap a Citigroup árfolyama, miután a bank pénzügyi igazgatója közölte: 20 milliárd dolláros egyszeri veszteséget okozhat a banknak a republikánusok adócsökkentési javaslata. A társaság ugyanis adóköveteléssel...
dec. 7
9:48
Jövőre jöhetnek a pályázatok megújulókra (NRGreport)
Leghamarabb jövő év második felében írhatnak ki pályázatot megújuló kapacitások támogatására, a már életbe lépett METÁR feltételeinek megfelelően – hangzott el az EnKon energetikai konferencián.

Keresés