Eredetileg 19,68 milliárd forintos pályázati keret állt rendelkezésre a Vidékfejlesztési Programban a kisméretű terménytárolók, -szárítók és -tisztítók építésére, korszerűsítésére, de a Miniszterelnökség ma közzétett döntése...
A cégek kérését figyelembe véve átmeneti időszakot vezettek be az adóhivatali ügyek elektronikus intézésére. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás.
Az elmúlt három évtized legjelentősebb adóreformját fogadták el az Egyesült Államokban. Hatálybalépésével csökkennek a vállalatok terhei, és elsősorban a gazdagok kerülnek kedvező helyzetbe.
A harmadik negyedévben 806 millió euró volt a folyó fizetési mérleg többlete, 1,063 milliárd euróval alacsonyabb az előző negyedévinél, és 1,192 milliárddal az egy évvel korábbinál. Legutóbb 2015 negyedik negyedévében volt ennél alacsonyabb a folyó fizetési mérleg aktívuma – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett legfrissebb ada
A felmondások riasztóan magas aránya kényszeríti ki leginkább a béremelést. A cégek 8 százalékkal emelnék a fizetéseket, pedig a forgalmuk csupán 3,7 százalékkal nő.
Az állandósult informatikai munkaerőhiány problémája kikerülhetetlen téma az elmúlt években. A kormányzati és magánkezdeményezések, az oktatási reformkísérletek és az újfajta villámképzések enyhítettek a problémán, sok esetben megállították annak mélyülését, de a keresleti és kínálati oldal között még mindig nagy különbség van. Az IThon.info inform
Az OTP bejelentette, hogy javadalmazási politikája keretében 2017. december 20-án 2902 darab törzsrészvény került értékesítésre a meghatározott irányelvek alapján. A tranzakció nyomán az OTP tulajdonában lévő saját részvények...
Az ünnepi időszakban 10-30 százalékkal több megrendelés érkezik a taxiszolgáltatókhoz az elmúlt évekhez hasonlóan, ezért a taxi rendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni - jelezte Metál Zoltán, az Országos...
Ismert kifejezés az üzleti életből is a „good enough” fogalma. Az elég jó szülő, az elég jó anya mára a szélesebb rétegekben is közismert kifejezéssé vált: vastag könyvek szólnak arról, miért nem érdemes a tökéletességre törekedni. Sőt, arról is, hogy miért lehet akár veszélyes is maximalista és perfekcionista módon állni hozzá életünknek minden sz
A UPS, logisztikai óriásvállalat, mely a világ egyik legjelentősebb áruszállító flottájával rendelkezik, a mai napon bejelentette, hogy 125 darabos rendelést adott le a Tesla új elektromos nyerges vontatóira. Az új teherautók a UPS kiterjedt alternatív üzemelésű, fejlett technológiájú járműflottájához csatlakoznak majd, mely egyéb elektromos járműv
Az ünnepi időszakban 10-30 százalékkal több megrendelés érkezik a taxiszolgáltatókhoz az elmúlt évekhez hasonlóan, ezért a taxi rendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni - jelezte Metál Zoltán, az Országos...
Hét város: Győr, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, Gödöllő, Eger és Debrecen küldte be pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre - közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság csütörtökön az MTI-vel....
Idén a vártnál jobban növekszik a gazdaság, és ez a folyamat jövőre is folytatódhat, közölte az MNB a ma megjelent inflációs jelentésében. Az infláció már normál szintű, de még nem érte el a jegybank viszonylag magas célértékét, a 3 százalékot. A gyors béremelkedés még folytatódik, hisz kikényszeríti a munkaerőhiány.
Az orosz óriásvállalat a Török Áramlat részeként két gázvezeték összesen 600 kilométernyi szakaszát fektette már le a Fekete-tenger fenekén, Törökország kizárólagos gazdasági övezetében – jelentette be a Gazprom.
Idén 2,3, jövőre 2,5 százalék lehet az infláció mértéke, amely 2019-ben érheti majd el a jegybank 3 százalékos célját – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentéséből. A jegybank 2017-re és 2018-ra egyaránt 3,9 százalékos GDP-növekedéssel számol, 2019-től pedig úgy vélik, hogy lassulhat a magyar gazdaság növekedése.
Tovább folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, a növekedés idén és jövőre is megközelíti a 4 százalékot – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen részletesen bemutatták az MNB Inflációs jelentését.
Munka lenne bőven, csak nincs, aki megcsinálja - ez a panasz idén sokszor elhangzott a munkáltatóktól, a munkaerőhiány ugyanis olyan méreteket ölt, amire már jó ideje nem volt példa. Mutatjuk, mely iparágakat sújtja idén legjobban a munkaerőhiány. Az...
2017 októberében a születések száma 6,6, a halálozásoké pedig 6,3 százalékkal kevesebb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 2480 fő volt, 132-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. 2017 első tíz hónapjában a születések száma 1,2 százalékkal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt – 4,9 százalékkal emelkedett. Ennek…
Még mindig igen jelentősek az eltérések a felfutóban lévő lakásépítések országos megoszlásában, hiszen míg a közép-magyarországi régióban és Győr-Moson-Sopron megyében épült meg az új otthonok kétharmada az év első három negyedévében, Nógrádban mindössze hét családi ház készült el.
A minisztérium célja, hogy az állami pénzből gazdálkodó intézmények járművei között az elektromos autók aránya 2030-ra elérje a 30 százalékot – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az állami intézményeknek készült elektromos autóflotta átadásáról szóló sajtótájékoztatón.
Felborult és elsüllyedt egy utasszállító komp a Fülöp-szigetek partjainál csütörtökön 251 emberrel a fedélzetén. A baleset után négy ember holttestét megtalálták, és több mint negyven utast tartanak eltűntként nyilván – közölte a parti őrség szóvivője.
Hóesés, fényfüzérek, finom ételek, ajándékok, melegség és szeretet - a legtöbb embernek ez jut eszébe a karácsonyról. Ha máskor nem is, az évnek ebben a szakaszában az emberek gondolnak azokra is, akiknek mindez nem adatik meg. Az év utolsó hónapjait nyugodtan nevezhetjük adományozási főszezonnak, amit a Human Dialog által kifejlesztett adományinde
A pénzügyi válság kirobbanása után egy évtizeddel elérheti a 100 milliárd dollárt az európai bankok szabálytalanságai miatt fizetett bírság értéke - összegezte a számokat a Bloomberg. A hírügynökség szerint a mutató most legalább...
A jövő évtől a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai (rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás) kibővülnek a „kivételes rokkantsági ellátás” lehetőségével - írja a KamaraOnline.
Magyarországon csúcsra emelkedett a munkaerőhiány a KSH friss adatai alapján, ami egyre inkább megnehezíti a cégek életét. Az összes vállalatvezető, akivel csak beszélünk, arra panaszkodik, hogy nem talál dolgozókat. Az elvándorlás...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) január közepén kezdi el másodlagos piaci jelzáloglevél-vásárlásait, illetve ekkor kerül sor az első monetáris politikai célú kamatcsere (MIRS) tenderre is. Az új kibocsátást jelentő jelzáloglevél-aukciókon az MNB február közepétől vesz részt, majd szükség esetén ilyen értékpapírokat a másodpiacon is vásárol. Kibocsátónk
Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának csütörtöki átadásán.
A Klebelsberg Központhoz tartozó iskolák dolgozói nem kapnak semmilyen jutalmat karácsony előtt, miközben a a Nemzetgazdasági Minisztérium által fenntartott szakközépiskolák és szakgimnáziumok munkatársainak jut ajándék - számol be róla a HírTV.
Győr, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, Gödöllő, Eger és Debrecen küldte be pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre – közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
A jövő évi adóváltozások további lendületet adhatnak a lakás-bérbeadás piacának, a hosszú- és a rövid távú bérbeadásokat terhelő adók egyaránt érezhetően mérséklődnek ugyanis.
Jól vizsgázott az otthonteremtési program az elmúlt két évben, 2015-ös bevezetésétől 2017. november végéig több mint 63 500 csok-igénylést fogadtak be a pénzintézetek több mint 177 milliárd forint értékben – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
A dolgozó feladata a munkáltató által előírt helyen és időben, munkára képes állapotban való megjelenés, köteles továbbá a munkaidő alatt munkavégzés céljából, munkára képes állapotban a munkáltató rendelkezésére állni. Mi történik, ha Ámor akként dönt, hogy az álmodozó romantikus dolgozót nem hagyja a munkájára koncentrálni? A mindent elsöprő szerelem útjába állhat-e a munkáltató? Előírhatja-e a…
Ugyan sokaknak a Continentalról a gumiabroncsok jutnak az eszébe, a vállalat azonban ennél sokkal szélesebb területen mozog, az idei évben számos autóipari innovációval rukkolt elő.
Az uniós támogatások megelőlegezése, illetve a 2,75 millió nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek kifizetett inflációkövető kiegészítés és a legfeljebb 12 ezer forintos prémium kifizetése után november végén 1667 milliárd forint volt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének idei hiánya – jel
Hétfő óta enyhe forinterősödést láttunk az euróval szemben a bankközi piacon 314-ről 313 körülig, majd ma délelőtt további erősödés következett be, így kora délután a 312-es szinten új háromhetes csúcsra kapaszkodott a forint....
A brókercégek csődje miatt károsultak pertársasága keresetet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön - közölte a pertársaság képviselője...
Az államháztartás központi alrendszerének 2017. november végi halmozott hiánya 1639 milliárd forintot tett ki szemben a tavalyi év hasonló időszakára vonatkozó 59,3 milliárd forintos többlettel – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb adataiból. A tárca ugyanakkor közölte, hogy az elmúlt időszak folyamatainak tükrében az uniós m
Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna esti műsorában.