A tegnapi kormányinfón Lázár János arról beszélt, hogy ha egy napi fogyasztási cikket árusító üzletlánc árbevétele meghaladja az évi százmilliárd forintot, az automatikusan piaci erőfölényt jelent. Ez pedig voltaképpen azt jelenti...
Vasútépítés a fő profilja a most alapított Mészáros-cégnek. Úgy tűnik, még véletlenül sem akarnak lemaradni az ilyen projektekről, így már két céggel fognak készenlétben állni.
Az építőipar a következő évben is várhatóan a gazdasági növekedés egyik húzóágazata marad - kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legújabb statisztikai adatokat pénteken reggel az M1 aktuális csatornán.
Az euróövezet gazdasági teljesítményének további javulására, a gazdasági növekedés gyorsulására utal a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett előzetes kompozit beszerzésimenedzser-indexe.
Októberben az ipari termelés volumene 6 százalékkal haladta meg az előző havi szintet. Az ágazat óriási lendületben van: a kibocsátás hónapról hónapra meredeken emelkedik, elsősorban a felfutó uniós támogatásokból megvalósuló projektek...
Októberben a növényi termékek árának 8,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,2 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat a szeptemberi 5,5 és az augusztusi 3,4 százalékos növekedés után – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A világ autóipara egy teljesen új korszak előtt áll, és ez különös kihívások elé állítja azokat az országokat, mint amilyen Magyarország is, ahol az autóipar rendkívül fontos szerepet játszik a gazdaság teljesítménye szempontjából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tár
Egyre népszerűbb a turisták körében a magyar főváros, ebből pedig kiveszik részüket a legismertebb magyar fogyasztói márkák múzeumai is. A kortárs elvárásoknak megfelelően interaktív tárlatvezetéssel, kóstolással, kézműves programokkal bővült a programkínálat az elmúlt időkben. Az elsősorban a márkák marketingtevékenysége részeként üzemeltetett múz
Tovább szigorította Japán a Phenjant sújtó gazdasági büntetőintézkedéseit, amikor újabb észak-koreai vállalatok vagyonának befagyasztását jelentette be pénteken a japán külügyminisztérium.
A pénteki határidőre minden gyógyszertár csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) – jelentette be Budapesten, sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Az építőipar a következő évben is várhatóan a gazdasági növekedés egyik húzóágazata marad – kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legújabb statisztikai adatokat pénteken reggel az M1 aktuális csatornán. Októberben az építőipari termelés 38,1 százalékkal nőtt éves szinten, ami az idei év legnagyobb ütemű bővülése.
Az iráni nukleáris programról megkötött megállapodás felrúgása rendkívül rossz jelzés lenne azok számára, akik bíznak a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésében – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az orosz parlament felsőházában.
Új védjegyet vezet be a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet a magyar hal minőségének garantálására – jelentette be Fazekas Sándor.
Sokan örülnek az enyhe télnek: bár voltak hideg napok, decemberben egyáltalán nem megszokott a 15-16, sőt néhol majdnem 19 fokos napi csúcshőmérséklet, ami a közelmúltban előfordult. A mezőgazdaságnak ez nem jó hír: a gabonakártevők ilyen körülmények között jobban szaporodnak, rövid idő alatt az egész betárolt termésben elterjedhetnek. Bár lehet vé
A napokban bemutattuk, hogy Magyarországon összességében csökkent a szegénység, miközben az egyenlőtlenségben nem láthattunk kedvező folyamatokat. Arra is rámutattunk, hogy Magyarországon EU-s összevetésben az egyik legnagyobb a szegények...
Alig másfél hét múlva karácsony. Az ünnepek közeledtével viszont a feladatok is megsokasodnak: sokan vannak, akik olyan munkakörben dolgoznak, ahol ilyenkor általános a túlóra, miközben óriási nyomás nehezedik az emberre: az ajándékok...
Idén 35 ezer forintot szánnak átlagban ajándékozásra a magyarok, akiknek többsége szűk családi körben képzeli el az ünnepet – derül ki a K&H közleményéből.
A külföldi látogatók folyamatos érdeklődése mellett idén a magyaroknak kínált céges és családi programokkal értek el növekedést a Szamos, a Törley és a Zwack múzeumai. Kóstolással is bővült a programkínálat a közelmúltban.
Porszívóból robot, okos csirkeól és papírkosár, egy kesztyű, ami segíti a jelnyelvi kommunikációt, csak néhány példa arra, hogy a diákok kreativitása és kapcsolódó szaktudása, napjainkban már nem ismer határokat. A műszaki pálya vonzó, érdekes és stabil, kiszámítható jövőképet biztosít a fiatalok számára.
Az előjelek alapján borítékolható volt az esés a nyugat-európai tőzsdéken pénteken. A magyar részvénypiac viszont szerény mértékben ugyan, de erősödött a kereskedés első szakaszában. A jó hangulat viszont hamar elillant, az esést...
Csendesek ma részvénypiacok, még az úgynevezett Mészáros-részvények is megpihentek. A devizapiacok is olyanok, mintha a befektetők már karácsonyoznának, az árupiacokon sem történik érdemi esemény, így utánanéztünk, mekkora tőkeáttéttel lehet bitcoint adni vagy venni a chicagói határidős tőzsdén.
Még mindig kevés az olyan szervezet, amelynek kidolgozott, működő, rendszerszintű és sikeres gyakornoki programja van, és még kevesebben vannak azok, akik meg is merik mérettetni a teljesítményüket. Annak ellenére így van ez, hogy a pályakezdőkért, fiatal tehetségekért késhegyre menő harc folyik. A Zyntern.com összegyűjtötte a cégek programjait, az
A Csongrád megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 2016-ban több mint 300 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
Még van tér a lakossági hitelezés bővüléséhez, és mivel a hatályban lévő korlátozások megakadályozzák a háztartások túlzott eladósodását, mindez egészséges szerkezetben következhet be – áll a jegybank legújabb rendszerszintű elemzésében. A kutatás szerint a magyar bankok stabil lábakon állnak, nem kell tartani attól, hogy egy válsághullám gyors öss
Új védjegyet vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM), illetve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet a magyar hal minőségének garantálására – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A folyó fizetési mérleg hiánya 7,5 millió eurót tett ki októberben, miközben szeptemberben még 606 millió euró volt a többlet – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett havi adataiból. A fizetési mérleg romlását döntően a kereskedelmi többlet zsugorodása okozta, de nőtt a jövedelmek kiáramlása is az előző hónaphoz képest.
A világ legnagyobb hibrid nap- és szélenergia projektjét tervezi az indiai kormány. A projekt később modellül szolgálhat a további hasonló fejlesztésekhez is, amelytől azt várják, hogy jelentős részben megoldhatja az indiai villamos energia...
Az ágazat termelése meredeken emelkedik, miközben a munkaerőhiány egyre durvább, és jön az áfaemelés is. Viszont 20 milliárdos forrás nyílik meg a cégeknek, akik, ha modernizálásra és a hatékonyság növelésére fordítják a támogatásokat, megoldhatják az egyre égetőbb iparági problémákat.
Minimális mértékben felülteljesítette a várakozásokat az Oracle második negyedéves gyorsjelentésében, azonban piaczárást követően közel 7%-os esést mutatott az árfolyam. Ennek egyik oka lehetett, hogy a folyó negyedévre 0,68-0,70 dollár közötti EPS várakozást közölt a cég, miközben az elemzők 0,72 dollárra számítottak.
Mintegy 39 milliárd forintos bértámogatást nyújt a kormány jövőre a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeknek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Szíria 2018 végén, 2019 elején kezdené meg a területéhez tartozó tengeren a földgázkitermelést. Ali Ghanem, az ország olajminisztere a héten jelentette be, hogy öt blokk kitermelésére írtak alá szerződéseket baráti országokkal. Egyelőre nem tudni, hogy mely országok és mely vállalatok kapnak lehetőséget a kitermelésre.
Jól teljesített folyó pénzügyi évének második negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és -szolgáltató konszern, de a felhőszolgáltatásból származó bevételek növekedési ütemének erős lassulásával számoló előrejelzésével csalódást okozott a befektetőknek, és emiatt jelentősen csökkent az árfolyama.
Egyre nagyobbra nő a két tőzsdei kisgömböc, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum és Opus, nem könnyű követni, mi mindenben szereztek már részesedést, a cégháló napról napra változik. De vajon van-e megállás, vagy mindent...
Sikeresen zárultak a tárgyalások a búzaexport engedélyeztetésére az egyiptomi növényegészségügyi hatósággal – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium.
Technológiai és digitális fejlesztésekre, valamint eszközbeszerzésekkel termeléserősítésre 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 54 mikro-, kis- és középvállalkozás, az összeg 27 milliárd forintot meghaladó beruházásra biztosít forrást – jelentette be pénteken Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós