Mintegy harmadával csökkentenék Európában az új gépjárművek széndioxid-kibocsátását 2030-ra a 2021-es szinthez képest az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatott javaslatcsomagja értelmében.
Átadták a Haladás több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatással felépült sportkomplexumát szerdán Szombathelyen, a nyitómérkőzést 19.19 órakor a horvát NK Osijek csapatával játssza majd a Swietelsky Haladás.
Facebook új funkciójával a vállalkozások és márkák oldalainak adminisztrátorai álláshirdetéseket is közzé tudnak tenni. Az álláslehetőségeket ismertető bejegyzésekre a hagyományos posztokhoz hasonlóan kiemelést is lehet vásárolni, hogy még több potenciális jelentkezőt lehessen elérni velük. A felhasználók a facebook.com/jobs címen, az asztali számí
Mintegy száz ország kapott meghívást a december 12-i One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozóra, de Donald Trump amerikai elnök "egyelőre" nem - jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.
A BBC Panorama műsorából derült ki, hogy még az Apple amerikai informatikai óriásvállalat is alternatív adóparadicsomok után nézett. Ön szerint felszámolható az offshore? Szavazzon!
Mintegy száz ország kapott meghívást a december 12-i One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozóra, de Donald Trump amerikai elnök "egyelőre" nem - jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.
Április 15-ig tolná ki az elektronikus közbeszerzési rendszer kötelező alkalmazásának határidejét a Miniszterelnökség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére.
Nem kell feltétlenül biztosítót váltani ahhoz, hogy spóroljunk a kötelező felelősség-biztosítás (kgfb) díjával. Sok esetben néhány hiányzó adat közlésével, ugyanazon biztosítónál is jelentős díjcsökkentés érhető el.
Automatizált, alkalmazottak nélküli, a nap 24 órájában elérhető Takarék Smart Point bankfiókot nyitott szerdán a Takarék-csoport a Fejér megyei Alcsútdobozon, a létesítményt a B3 Takarék üzemelteti - közölte a Takarék Bank szerdán az MTI-vel.
Súlyos tévedésben vannak azok, akik nyugdíjazás előtt pár évvel, vagy akár évtizeddel kezdenek el félretenni 65 év utáni életükre, hiszen még akár egy komolyabb, havi 50 ezer forintos megtakarítás is legfeljebb 33-46 ezer forintos havi...
A korábbi évekhez hasonlóan idén is ütemesen érkeznek a különféle adóbefizetések az államkincstárhoz. A Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárca tegnap azt közölte: a költségvetési bevételek között a mostani esztendőben is jelentős tételt képviselnek például az áfából, a személyi jövedelemadóból, továbbá a biztosítottak által lerótt nyugdíj- és e
Elektromos autók fejlesztésére, gyártására és kínai értékesítésére hozott létre közös vállalatot a Ford kínai partnerével, az Anhui Zotye Automobile Co. vállalattal – jelentette be szerdán az amerikai Ford Motor Co.
Bár szeptemberben kissé megtorpant az ipari termelés lendülete, a következő hónapokban fennmarad a dinamikus növekedés, ugyanakkor érdemi gyorsulásban sem lehet bízni - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH előzetes jelentésének közzététele után, szerdán.
Sokan még húzzák a szájukat, amikor elhangzik, hogy mindjárt itt a karácsony, de ez egyáltalán nem jogos: szentestéig ugyanis már csak 46-ot kell aludni. Még ennél is kevesebbet kell várni azonban az adventi időszakig, amikor számtalan...
Lényeges fejlemények zajlottak a napokban a gazdaságfejlesztési célú uniós pályázatok terén, hiszen megjelent 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretösszeggel egy kkv-knak szóló eszközbeszerzéses pályázat, öt...
Bár az infláció emelkedésének jelei már láthatóak, a globális szinten továbbra is alacsony infláció és a nulla közeli kamatok mellett nehéz olyan befektetést találni, amely legalább a befektetett vagyon megőrzését garantálni tudja....
Sok újdonságot nem tartalmaz a monetáris tanács októberi ülésének ma megjelent rövidített jegyzőkönyve. Az MNB döntéshozó testülete ebben a dokumentumban is rögzítette, hogy fontolgatja további kamatcsökkentő eszközök bevetését...
Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők csaknem 400 millió forint általános forgalmi adót (áfa) nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe - mondta Vankó László dandártábornok, az adóhatóság bűnügyi főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az ősz a nagy adóátalakítások időszaka. Még olyankor is – mint idén –, amikor az Országgyűlés már júniusban elfogadta a kormány és a képviselők következő évre szánt módosító indítványait.
Lakásvásárlás előtt legtöbbször a nagyobb méret, a kedvezőbb ár és a lakás jó elhelyezkedése/állapota hármas egysége között kell megtalálni a kompromisszumot. Különösen akkor van ennek jelentősége, ha nem egyedül, hanem családként...
A közfoglalkoztatás átalakítását, a munkavállalók mobilitásának és a munkaerőpiac egyensúlyának javítását nevezte a legnagyobb kihívásnak Cseresnyés Péter.
A másfél évvel ezelőtt alapított magyar vállalkozás, az Anjuna Ice Pops képviseli hazánkat a világ legrangosabb franchise eseményén, a Nemzetközi Franchise Szövetség (IFA) 2018. évi kongresszusán.
Októberi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hét szavazattal egyhangú döntést hozott a 0,90 százalékos jegybanki alapkamat tartásáról – derült ki a kamatdöntő ülésről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent rövidített jegyzőkönyvből.
Az Országgyűlés alelnöke a Haladás Sportkomplexum szerdai átadóján mondta ezt. A stadion nyitómeccsét este játsszák Mészáros Lőrincék Mészáros Lőrincékkel.
Spanyolországban politikai válság van, Belgiumban nincs. Diplomáciai szinten egy tárgyalópartnerünk van, az pedig a madridi kormány - jelentette ki Charles Michel belga miniszterelnök Brüsszelben szerdán.
Több ezer árfolyam-, illetve technikai elemzéssel kapcsolatos könyv érhető el, javarészt angol nyelven. A kereskedés pszichológiai aspektusait, vagyis a lényeget jóval kevesebb könyv boncolgatja, aminek oka, hogy legtöbben a piaci elemzésben...
Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket, ha elfogadja az országgyűlés az erről szóló törvénymódosítási javaslatot. A parlament honlapján...