A brit trónörökös tíz évvel ezelőtt olyan klímaegyezmény-módosításokért kampányolt, amelyből saját magánvagyon-kezelő hitbizománya közvetve anyagi hasznot húzhatott volna.
Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket. Az erről szóló törvénymódosítási javaslatot a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be az Országgyűlésnek - írja az MTI.
Jelentősen javította a magyar gazdaság, egyben a feltörekvő európai gazdaságok növekedési ütemére adott előrejelzését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az EBRD kedden Londonban ismertetett helyzetértékelésében elsősorban a vártnál erőteljesebb globális növekedési lendülettel és a feltörekvő gazdaságok kedvező finanszírozási kondícióival
Szeptemberben az ipari termelés volumene 0,7%-kal elmaradt az augusztusi szinttől. Ennek ellenére a friss adat egyáltalán nem számít rossznak, hiszen számítani lehetett arra, hogy a nagyon erős nyár végéhez képest jön egy kis korrekció....
Kedden piaczárásután tette közzé féléves gyorsjelentését a Zwack, melyben némi visszaesésről számolt be a főbb eredménysorokon. A keddi piaczárást követően jelentett a Zwack, mely első ránézésre felemás félévről számolt...
Teljesen automatizált, alkalmazottak nélküli, a nap 24 órájában működő kirendeltséget hozott létre Alcsútdobozon a Takarék Csoport, amely komplexebb szolgáltatásokat nyújt, mint egy bankfiók - közölték. A bankok digitális transzformációjáról...
Ismét terítékre kerülhet a férfiak idő előtti nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezés, melyet korábban az Alkotmánybíróság állított le az aláírások gyűjtésekor. A Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője azonban...
Az agrárkamarai választások bizonyították, hogy a magyar földművesek össze tudnak fogni, ha érdekeikről van szó – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán.
Ázsiai körútja részeként szerdán kétnapos látogatásra Kínába érkezett Donald Trump amerikai elnök, aki egy fehér házi tisztségviselő szerint arra kéri Pekinget, hogy függessze fel pénzügyi kapcsolatait Észak-Koreával, és tartsa...
2013 óta nem teljesítettek ilyen jól a hedge fundok, de még így sem tudták lenyomni az S&P 500 indexet, amely 15,7%-ot emelkedett idén szeptemberig. Ha a trend folytatódik, kiváló évet zárhatnak az alapok. A hedge fundok közül idén eddig...
Kedden piaczárásután tette közzé féléves gyorsjelentését a Zwack, melyben némi visszaesésről számolt be a főbb eredménysorokon. A keddi piaczárást követően jelentett a Zwack, mely első ránézésre felemás félévről számolt...
A brit munkaerőpiac egyre feszesebbé válik, miután a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok miatt nem érkeznek EU-s munkavállalók az országba. Sőt, a növekvő bérek mellett is egyre többen fontolgatják távozásukat. Nagy-Britanniában...
Munkavédelmi célú, a munkába visszahelyezést és az egyszerűsített foglalkoztatást érintő módosítások jöhetnek, amelyek ugyan nem jelentenek átfogó változást, mégis több ponton módosítják a munka törvénykönyvét.
Az elsőfokú adóhatóság nyugtaadási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt jogerős határozatával 600 ezer forint mulasztási bírságot szabott ki a felperes terhére, valamint elrendelte az általa üzemeltetett vendéglátóipari egység 12 nyitvatartási napra történő lezárását.
Hamarosan dönthetnek a 2015-ben megszüntetett korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, a tervezet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának csütörtöki ülésén is napirendre kerül – írja a Magyar Idők szerdai száma.
Októberben a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt Kína importja, az export pedig a vártnál kevésbé emelkedett, a külkereskedelmi többlet így elmaradt a piaci várakozásoktól.
Az infláció pénzrontó hatása miatt kapnak a nyugdíjasok kiegészítést, és novemberben nyugdíjprémiumot is kézhez vehetnek – nyilatkozta a csalad.hu honlapnak Farkas András, a nyugdijguru.hu vezetője.
Magyarországon 70 százalékban a lakossági fűtés a felelős a téli szezon kezdetén megnövekvő szállópor-koncentrációért, mely növeli a szmog kialakulásának lehetőségét is. Ennek oka, hogy a családi házak többsége rosszul szigetelt.
Bővítené a környezetszennyező autógumik feldolgozásával készülő gumibitumen gyártását a Mol Zalai Finomítója, a jelenlegi 5 ezer tonnáról 20 ezer tonnára emelnék a zalaegerszegi üzem kapacitását - közölte a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Zalaegerszegen.
Munkajogi tanácsát szeretném kérni a következő ügyben. 8 órás főállállásom (hétfőtől-péntekig) mellett, vasárnaponként mellék állásban dolgozom 8 órában. Eddig alkalmi munkavállalóival dolgoztam vasárnaponként, egyszerűsített munkaszerződés keretében. Ezzel kapcsolatban érdeklődnék, hogy az alkalmi munkavállalói szerződésnél milyen adózási köteleze
Tegnap tetőzött a BÉT-en valaha látott legnagyobb őrület, a beragadt befektetők adnék az Opust és az Appeninnt, de a fránya limit nem hagyja őket. A hatás olyan brutális, hogy a négy nagypapír emelkedését eltünteti a BUX-ból. Amerikában az Amazon és a McDonald's emelkedik napok óta igen masszívan.
Esnek az európai légitársaságok a mai kereskedésben. A Wizz Air több mint 5 százalékkal került lejjebb, miután közzétette féléves számait annak ellenére, hogy kétszámjegyű növekedésről számolt be és megemelte a folyó pénzügyi...
Közel 25 százalékkal nőtt a Wizz Air légitársaság adózott eredménye az április 1-jén kezdődött pénzügyi évének első felében az előző évihez viszonyítva.
Az elmúlt hetekben visszatért az élet az Opus piacára, és bődületes emelkedést produkált a részvény. Mint mindig, gigászi emelkedést erőteljes korrekció követ, aminek most ismét tanúi lehetünk. Az egymillió dolláros kérdés hasonló...
Jövő év április 15-ig tolná ki az elektronikus közbeszerzési rendszer kötelező alkalmazásának határidejét a Miniszterelnökség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére.
A gyorsan változó vásárlói igények és az egyre élesebb verseny miatt az olaj és gázipari cégek stratégiaváltásra kényszerültek. A piaci trendek folyamatos elemzése által a MOL HR csapata innovatív ötleteket és új szolgáltatásokat kínál csoport szinten, a szervezet hosszú távú stratégiai célkitűzésének elérése érdekében. A globális Freshhh verseny é
A magyarországi építőipari jövedelemszint már nagyjából eléri a nyugat-európai felét, ez több esetben már elég lehet ahhoz, hogy a kivándorlás jelentősen lassuljon, ha pedig a következő két évben további 50 százalékot emelkednek...
Kedvező folyamatok indultak el az agrárszakképzés területén, a mezőgépészhallgatók száma például érzékelhetően emelkedett – közölte tegnap Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, a szaktárca által a témában rendezett kerek-asztal-beszélgetést követően.
Ázsiai körútja részeként szerdán kétnapos látogatásra Kínába érkezett Donald Trump amerikai elnök, aki egy fehér házi tisztségviselő szerint arra kéri Pekinget, hogy függessze fel pénzügyi kapcsolatait Észak-Koreával, és tartsa magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó határozataihoz.