A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) minden évben elkészíti a Magyarországon működő szolgáltató központok összehasonlító elemzését. Az adatok objektív elemzése alapján, a kutatásban résztvevő 54 vállalat közül a szervezők a Celanese budapesti szolgáltató központjának ítélték oda a „HOA Excellence Award 2017” díjat, az „Év Szolgá
Jövőre várhatóan tovább emelkedik az alanyi adómentesség árbevételi határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát, a legtöbbet a katás adózók profitálhatnak a változással.
A gazdaságpolitika célja, hogy csökkenjen az államadósság, a hiány alacsony legyen, érdemi gazdasági növekedés valósuljon meg, és ez párosuljon a foglalkoztatottak számának valamint a reálbérek növekedésével.
A hét első három napjában elért 5 százalékos emelkedés után csütörtökön egész nap negatív tartományban tartózkodott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz és a dollárhoz képest árnyalatnyit gyengült, míg a svájci frankkal és a japán jennel szemben kissé erősödött.
Bár jelentős a nyomás a banki profitokon a rendkívül alacsony kamatok miatt, így a pénzintézeteknek felül kell vizsgálniuk költségszerkezetüket és stratégiájukat, hosszú távon azonban a bankok is nyernek az alacsony kamatokkal felpörgetett...
A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás iparágának ciklikussága kétségtelen, hiszen a nyári időszakban megduzzadnak a piac bevételei az ország adottságainak és az általa vonzott turistáknak köszönhetően.
Péntek reggel megint a feltörekvő devizák piacán látunk komoly mozgást, az orosz rubel, a török líra és a dél-afrikai rand is gyengült a dollárral szemben. Közben a forint és az euró piacáén egyelőre csendesen indul a hét utolsó...
Megkezdődött a Török Áramlat földgázvezeték lefektetése a Fekete-tenger fenekén, Törökország kizárólagos gazdasági övezetében, a vezetékből eddig 520 kilométernyit fektettek le - közölte az orosz Gazprom.
Egymilliárd forintos beruházással megduplázta nagygépes CNC megmunkálási kapacitását a szerszámelemek gyártásával foglalkozó Büttner Kft. - mondta a nagyatádi társaság. A fele részben európai uniós pályázati támogatást élvező...
Egyszeri bérjuttatásként két-, három- vagy négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak az egészségügyben dolgozók karácsony előtt - írja a Magyar Idők, miután megszerezte a lap az erről szóló előterjesztést. Ez egyfajta...
A 2010 óta követett gazdaságpolitika határozza meg a 2018-as költségvetést is - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT)...
Csökkent bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi ára pénteken, a gázolaj ára nem változott. A csökkentéssel a benzin ára 356 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok ára szerdán változott legutóbb, akkor a benzin ára...
A magyarországi kereskedők az idei fekete pénteken (Black Friday) 25-30 milliárd forint forgalomra, csaknem 1,1 millió vásárlásra számítanak. A webáruházak 62 százalékánál lesz elérhető az akció - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu...
Romlani fognak a kínai bankok profitmarzsai jövőre, ahogy a szigorodó szabályozói környezet felemészti majd a bankok tőkéjét és visszaveti a hitelezést - írja egy friss Fitch-jelentés, amit a Bloomberg szemlézett. Főleg a kisebb bankok...
Donald Trump amerikai elnök telefonos videokonferenciát tartott a külföldön állomásozó katonáknak, és azt üzente: amióta ő az elnök, az amerikai katonák győzelemre állnak.
Egy zalaegerszegi, egy debreceni, egy salgótarjáni és egy tatabányai diákcsapat jutott be az idén ötödik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének döntőjébe, amelyre 2017. december 7-én, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében kerül sor. A győztes csapat négy tagja ezútta
Több mint háromszázmillió forintot fordít idegenforgalmi fejlesztésekre a dunaföldvári önkormányzat, felújítják a parti sétányt és lehetővé teszik személyhajók kikötését a városban.
Az alacsony kamatkörnyezet miatt a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kamata is a mélybe süllyedt, így ma már ott tart a piac, hogy bizonyos személyi kölcsönök kedvezőbbek egyes jelzálog alapú lakáshiteleknél – derül ki az ingatlan.com közleményéből.
Kelet-Európában gyártanak benzinmotorokat a PSA csoport Egy francia lapértesülés szerint akár Opel-gyárakban is megkezdhetik a motorgyártást Akár a szentgotthárdi üzem is szóba jöhet Eredetileg azt tervezte a Peugeot, hogy új kapacitást...
Románia második legnagyobb bankja, a Banca Transilvania bejelentette: sikerült megegyeznie a görög Eurobankkal, így megveszi annak helyi leánybankját, a Bancpostot. A szerződést a Reuters szerint ma írják alá. A bankkal együtt az ERB...
Az angolszász országokban világszerte egyre keményebb fellépést követelnek a kínai befolyásszerzés visszaszorítására. Célkeresztbe kerültek a kínai vendéghallgatók is, mert többüket rákényszerít Peking az információk továbbadására. A nyugati csúcstechnológiai cégek kínai fölvásárlása is egyre forróbb téma.
Kelet-Európában gyártana benzinmotorokat a PSA csoport Egy francia lapértesülés szerint akár egy Opel-gyárban is megkezdhetik a motorgyártást Gyártási helyszínként az eddig megjelent információk alapján akár a szentgotthárdi üzem is...
Távozik Matthew Westerman, az HSBC globális ágának társigazgatója, mindössze 18 hónapot töltött a banknál - írja a Financial Times. Westermant a Goldman Sachstól csábították át, feladata az lett volna, hogy elérje, hogy a nemzetközi...
Egyre többet tankolnak az autósok a hazai kutakon, az értékesített hajtóanyagok után pedig mind nagyobb bevétel érkezik az államkincstárhoz. Az adatok azt mutatják, hogy a gépkocsi-tulajdonosok hozzájárulása a közös kiadásokhoz nem is olyan csekély: az érintettek csak jövedéki adó címén havonta átlagosan ötvenmilliárd forintot rónak le. Bár a legál
A Gazprom tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy beszálljon a bolíviai földgáz kereskedelmébe Latin-Amerikában. Az orosz állami gázmonopólium konkrétan a szintén állami bolíviai YPFB társasággal egyeztet a kérdésről. A terv...
Jövőre 27-ről 5 százalékosra mérséklik a halak áfáját, ez árcsökkenést hoz magával. Így talán nem csak karácsonykor kerül majd az asztalra ponty és társai.
Nyugat-Európában erősödéssel kezdődhet a hét utolsó kereskedési napja, amelyből a magyar tőzsde is profitálhat. Hálaadás miatt zárva voltak az amerikai részvénypiacok csütörtökön és pénteken is csak rövidített nyitva tartás...
A külföldi nyaralásra utazók ötven százaléka négy országot választott úticéljául, európai útra naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek – derült ki a Netrisk.hu utasbiztosítási adatbázisának elemzése alapján.
Több mint 20 százalékot zuhant a tegnapi kereskedésben az Angry Birds anyavállalata, a Rovio árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves eredményeit. A bevétel növekedése ellenére veszteséges negyedévet zárt. Úgy...
A távhő mint fűtési mód reneszánszát éli, számos állami és magán fejlesztés esetében választották már ezt a módot. A kereskedelmi ingatlanpiac mellett a lakáspiac is fokozatosan ismét felfedezi magának ezt a megoldást, egyre több...
Az idei 10-15 százalékos emelkedést követően jövőre 9-10 százalékos bérnövekedésre számítanak a versenyszférában a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői, valamint az elemzők. A fizetéseket a minimálbérek már bejelentett további emelkedése, valamint a mind jelentősebb munkaerőhiány húzza felfelé.