Az izraeli Teva vállalat véglegesen elvesztette kizárólagossági jogait a bevételeinek negyvenöt százalékát biztosító COPAXONE felett, részvényeinek értéke tizenöt százalékkal esett, ezért kénytelen lesz megválni aktívái további elemeitől.
A gázüzemű tehergépjárművek értékesítési rekordjára lehet számítani az idén Kínában a kormány dízeljárművek visszaszorítására is kiterjedő levegőtisztasági kampánya miatt.
A 18 év alatti korosztály 92 százaléka rendelkezik Instagram-profillal, tízből heten pedig naponta többször, akár óránként is ránéznek a képmegosztó alkalmazásra.
Az Y és a Z generációnak, vagyis az 1980 és 1995, valamint az 1997 és 2007 között született korosztálynak egészen más igényei vannak a munkaerőpiacon, mint a korábban született generációnak – mondta az InfoRádiónak Ujváry Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Munka-Magánélet Programjának vezetője.
Kisebb tűz miatt kiürítették a budapesti Nemzeti Színházat vasárnap délután, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A spanyol hatóságok feltartóztattak egy hajót, amelynek fedélzetén 3,8 tonna kokain találtak – jelentette szombaton az Europa Press spanyol hírügynökség.
A 3-as metróvonal jövő hónapban kezdődő felújításához kapcsolódóan hétfőtől, várhatóan november 5-ig, időszakos "mozgó terelések" lesznek a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítése miatt - közölte a BKV Zrt. vasárnap az MTI-vel.
A katalán többség nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól - derült ki az NC Report nevű közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet vasárnap tett közzé a La Razón című napilap.
Szeptember közepén indult útjára az éttermeket és futárokat összekapcsoló magyar startup. A RidRoll költséghatékony és megbízható szolgáltatást nyújt a vendéglátóhelyeknek, és az ételfutároknak is kiemelkedő pénzkereseti lehetőséget teremt.