2017. október 28. szombat

okt. 28
19:36
Elbocsátják a horvát sztrádaalkalmazottak felét (NRGreport)
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
okt. 28
19:42
Jó harmadik negyedév után az ABB (NRGreport)
A harmadik negyedévben  5,1 százalékkal nőtt a rendelésállomány, 6 százalékkal növekedett a kisebb volumenű, de rendszeres rendelések állománya. A rendelésállomány szintje minden régióban magasabb volt
okt. 28
19:54
Budapesten fejleszt az Itron (NRGreport)
A szoftverfejlesztő csapat az energiaipar jövőjének formálásában vehet részt.
okt. 28
19:56
Nincs recept a zöld gazdaság támogatásához (NRGreport)
A Földművelésügyi Minisztérium immár második alkalommal szervezte meg a magyar fővárosban az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatóságával közösen a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatának plenáris ülését.
okt. 28
19:58
Csúcson az amerikai olajtermelés (NRGreport)
Öt hét után a készletek 856 ezer hordóval emelkedtek a legfrissebb jelentés szerint.
okt. 28
20:00
Nem terheli több műanyag a Balti-tengert (NRGreport)
Az elmúlt 30 évben nem növekedett a Balti-tengerben lebegő mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék koncentrációja, annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt világszerte jelentősen növekedett a műanyagtermelés - állapították meg kutatók.
okt. 28
20:02
Bevételét és nyereségét is növelte az INA (NRGreport)
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
okt. 28
20:06
Kit választ Trump? - Küszöbön az új Fed elnök bejelentése (ProfitLine)
Az amerikai jegybank lehetséges elnökjelöltjeinek „castingja” és Donald Trump elvárásai alapján Jerome Powell jelenlegi Fed kormányzó a legesélyesebb jelölt a Fed élére. Mivel Trump alapvetően alacsony kamatpolitikát és gyengébb dollárt támogat, legyen bárki is az új elnök, a befektetőknek alapvetően erre kell berendezkedniük – javasolja a K&H.
okt. 28
20:06
Az energetikai szabályok betartatását kéri a szakma (NRGreport)
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
okt. 28
20:08
60 dollár fölé ment a Brent (NRGreport)
Több mint két éve nem volt ennyire drága a Brent hordója.
okt. 28
20:21
Bérpótlékot kapnak a védőnők (Adózóna)
November 1-jétől 33 ezer forintos havi bérpótlékban részesülnek a védőnők - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkár szombaton Budapesten.
okt. 28
20:24
Négyezermilliárd közúti és vasúti fejlesztésekre (NRGreport)
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
okt. 28
20:30
Óriásit menetelt a Nasdaq (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
okt. 28
21:06
Így nyerhettél az ötös lottón (ProfitLine)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
okt. 28
21:06
A petrolkémiába fektet a Mol (NRGreport)
Állami támogatással, egymilliárd eurós beruházásban épül vegyipari üzem Tiszaújvárosban.
okt. 28
21:08
60 dollár fölé ment a Brent (NRGreport)
Több mint két éve nem volt ennyire drága a Brent hordója.
okt. 28
22:06
Pár éven belül átveszi a készpénz szerepét a bankkártya (ProfitLine)
Rohamosan bővül, 2015 eleje óta háromszorosára nőtt az érintéses vásárlások aránya. A teljes kártyával bonyolított forgalmat nézve is töretlen a fejlődés, egyedül az elfogadóhelyek száma fékezi a további növekedést.
okt. 28
22:12
Így tartja a Világbank szegénységben a harmadik világot (hirado.hu)
A fenti címmel jelent meg véleménycikk a The Spectatoron, mely lerántja a leplet a mamut működéséről.
okt. 28
23:06
Megkezdték a települések a klímastratégia kidolgozását (ProfitLine)
Megkezdték a települések a helyi klímastratégia kidolgozását, a megfogalmazott célok eléréséhez uniós forrásra is lehet pályázni - mondta Fegyveres-Fiskál Gábor, a Dipol Humánpolitikai Intézet ügyvezető igazgatója szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
okt. 28
23:24
Négyezermilliárd közúti és vasúti fejlesztésekre (NRGreport)
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.

Keresés