2016. július 1. péntek

júl. 1
21:30
Mit tanulhattak a befektetők a Brexitből? (ProfitLine)
Az elmúlt napok piaci mozgásai a Brexitről szólnak: az európai tőzsdék összeomlottak, egyelőre félelem és bizonytalanság uralkodik most a piacokon. Az amerikai elnökválasztás közeledtével az eredménynek még komolyabb olvasata van a befektetőkre nézve - látják a K&H Alapkezelő szakemberei.
júl. 1
21:32
Klicskóval indult az Uber Ukrajnában (ProfitLine)
Amíg Budapest polgármestere többször nyilatkozta, hogy amennyiben lenne rá jogosítványa, betiltaná az Ubert, addig egy újabb európai főváros fogadta örömmel a szolgáltatást: tegnap bejelentették az UberX-szolgáltatás elindulását Kijevben. Az eseményen részt vett Vitalij Klicsko nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó, Kijev polgármestere. Klicsko szerint - aki az Uber első utasa volt Ukrajnában - az…
júl. 1
21:45
Így lehet csalni 470 millió forint áfát (Adózóna)
Vádemelési javaslattal ért véget a nyomozás a balatonboglári vállalkozó és bűntársai ügyében. Mint kiderült világítástechnikai termékekkel trükközve 470 millió forint áfát csaltak el. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói tizenötezer oldalas nyomozati anyagot továbbítanak a Fővárosi Főügyészségnek.
júl. 1
22:03
Nagy nemzetközi elismerést kapott egy magyar oktatási program (ProfitLine)
Több száz nevező közül az OTP Fáy András Alapítvány általános iskolásoknak szóló Sulibank Élményportál programja nyerte Németország legrangosabb, nemzetközi szintű oktatás innovációs díját, a COMENIUS EduMedia Awardot.
júl. 1
22:03
Három új kormánybiztost neveztek ki (Portfolio)
Három új kormánybiztost nevezett ki a kormány a mai nap. Fürjes Balázs a kiemelt budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátására kapott kormánybiztosi szerepet, Andy Vajna a...
júl. 1
22:36
Megduplázta gyártókapacitását a Freudenberg Sealing Technologies Magyarországon (ProfitLine)
Mindössze tíz hónap alatt megduplázta kecskeméti gyártókapacitását a világ egyik vezető autóipari beszállítója, a Freudenberg Sealing Technologies. A négymillió eurós befektetéssel hatezer négyzetméteresre bővített gyáregységet, amelyben innovatív tömítéseket állítanak elő, pénteken adták át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében. Ezzel sikeresen fejezték be 13 millió eurós,…
júl. 1
23:09
A Richter cégpolitikájának célkeresztjében a meddőség (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. hatalmas befektetése (55,6 milliárd forint) egy új női termékenységet érintő készítménybe is mutatja, hogy milyen hatalmas probléma a meddőség. Ezért érthető, hogy az újabbnál újabb hormonkészítmények fejlesztése mellett egyre erősödnek a nem-hormonális, természetes alapanyagú készítmények fejlesztése, forgalmazása is.
júl. 1
23:42
Megkapta az Erste Jelzálogbank a működési engedélyeket (ProfitLine)
Az Erste Jelzálogbank, az újonnan alakult jelzálogbankok közül elsőként, 2016. június 30-án megkapta a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a működés megkezdéséhez szükséges engedélyeket - közölte a hitelintézet az MTI-vel pénteken.

2016. július 2. szombat

júl. 2
0:15
Tüntettek az egészségügyi dolgozók (ProfitLine)
A magyar egészségügy helyzete miatt fejezték ki elégedetlenségüket demonstrálók péntek este a budapesti Kossuth téren.
júl. 2
0:48
Példaértékű Zalaegerszeg gazdaságfejlesztési programja (ProfitLine)
Zalaegerszeg az elmúlt években példamutató gazdaságfejlesztési programot hajtott végre - hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a német Edelmann nyomdaipari cégcsoport 5 milliárd forintból épült nyomdaipari üzemének avatásán, pénteken Zalaegerszegen.
júl. 2
1:21
Így alakul a munkanélküliség az EU-ban - ábra (ProfitLine)
Munkanélküliségi ráta (2016. május)
júl. 2
1:54
Tudnánk minőségi élelmiszereket előállítani (ProfitLine)
Az országnak minden adottsága megvan a minőségi élelmiszerek előállításához - mondta az Országgyűlés alelnöke pénteken, a kápolnásnyéki Halász Gedeon Központban az Áldomás közösségi márkanév használati jogot nyert termelők ünnepélyes oklevél átadási rendezvényén.
júl. 2
2:27
Csökkent a munkanélküliség az euróövezetben (ProfitLine)
Májusban több éves mélypontra csökken a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
júl. 2
3:00
Hillary Clinton bizalmas információkat oszt meg a vejével (ProfitLine)
Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje külügyminiszterként bizalmas információkat adhatott tovább a vejének, aki üzletemberként igyekezett hasznosítani a görögök európai uniós pénzügyi mentőcsomagjára vonatkozó bennfenntes adatokat. Ez derül ki Hillary Clinton most nyilvánosságra került újabb elektronikus levelezéséből.
júl. 2
3:04
Ausztria nevetségessé tette volna magát? (ProfitLine)
Ausztria nevetségessé tette magát a nemzetközi politika színterén - fogalmazott az osztrák sajtó annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság pénteken ismertette döntését, miszerint meg kell ismételni az elnökválasztás második fordulóját.
júl. 2
3:33
Ennyien dolgoznak az egészségügyben - ábra (ProfitLine)
Humán-egészségügyi ellátás területén dolgozók létszáma; ezer fő
júl. 2
4:06
Brexit: a vártnál gyengébb volt a piaci reakció (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelentős, de a várakozásoknál valamivel enyhébb piaci reakció jellemezte az első "Brexit-hetet", a kilépést pártolók győzelmével végződött brit EU-népszavazás eredményének ismertté válása óta eltelt kereskedési időszakot, de az összkép így is meglehetősen vegyes.
júl. 2
4:39
Emelik az alaptőkét az Erste Banknál (ProfitLine)
Az Erste Bank Hungary anyabankja, az osztrák Erste Group mintegy 78 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a magyar Erste Bankban, ekkora összegért adja el az osztrák hitelintézet a magyarországi leánybank 30 százalékos részesedését a magyar államnak és az EBRD-nek.
júl. 2
5:12
Budapesti Gazdasági Egyetem: nem a hallgatói létszám növelése a cél (ProfitLine)
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) új rektora nem feltétlenül a hallgatói létszámot szeretné növelni, inkább a munkaerőpiaci igényeket rugalmasan követni, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra, valamint a családi vállalkozásokra.
júl. 2
5:45
Ennél szebb nem is lehetett volna a Semmelweis nap (ProfitLine)
A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint az elmúlt 25 év legszebb Semmelweis Napját ünnepelhetik az egészségügyi dolgozók. Cser Ágnes péntek este az MTI-nek azt mondta: "ennél szebb ajándékot, társadalmi megbecsülést nem is kaphattak volna, mint az ágazati dolgozók számára megkötött bérmegállapodás".
júl. 2
6:03
Kitáraznak a részvényekből a magyar nagyágyúk (Portfolio)
Sokkolta a világot a britek EU-s kilépése, hiába ralizott a piac még a népszavazás hetén is. A magyar befektetési alapokat kezelő szakemberek többnyire óvatosan álltak hozzá a kérdéshez és a...
júl. 2
6:48
Pályázunk a 2020-as vízilabda és úszó Eb-re (ProfitLine)
Magyarország pályázik a 2020-as olimpiai kvalifikációs vízilabda, illetve az azévi úszó Európa-bajnokságra is, miután a kormány felhatalmazást adott erre mindkét sportági szövetségnek.
júl. 2
7:12
Nagy baj lehet, ha nem jó a számlázási szoftver, új rend (Adózóna)
2016. január 1-jétől minden számlázó programnak rendelkeznie kell „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás” elnevezésű funkcióval. Mi a teendő, ha a cég kiadott olyan számlákat, amelyek nem rendelkeznek ezzel a funkcióval? Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó válaszol a kérdésre.
júl. 2
7:15
Ez a legújabb sláger a boltokban: tényleg erre vágyik a szomjas magyar? (Pénzcentrum)
Új márka hódít Magyarországon....
júl. 2
7:21
Ugye te is szelektíven gyűjtöd a műanyag palackokat? (ProfitLine)
A műanyag (PET) palackok szelektív gyűjtése érdekében indította el a Nem nehéz című kampányát idén a Médiaunió Alapítvány - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
júl. 2
7:54
Most megtudhatod a klónozás menetét - ábra (ProfitLine)
Klónozás: az eredeti élőlénnyel genetikailag azonos utód létrehozása. Egyik módja: testi sejtek sejtmagjának transzferje. 1. juh: a klónozandó egyed, a sejtmag donor; 2. juh: a petesejt donor; 3. juh: a beültetett embriót kihordó anyaállat; A megszületett utód: az 1. juh klónja
júl. 2
8:09
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.07.02) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.07.02-i időjárásjelentése....
júl. 2
8:27
A Brexit miatt gyorsabban kiszórják az uniós pénzeket (Portfolio)
A Brexit miatt gyorsítani kell a pályázati pénzek magyarországi lehívását Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerint -...
júl. 2
8:27
Újabb részletek a Richter cégvásárlásával kapcsolatban (ProfitLine)
Tegnap már egy kicsit örültünk annak, hogy a Richter 190 millió svájci frankért megvásárolja a Finox Holdingot. A tranzakció részletei azonban csak később derültek ki, melyek ismét örömre adtak okot.
júl. 2
8:51
Megjött az értékelés: ekkora pofont kapott London az első héten (Privátbankár)
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelentős, de a várakozásoknál valamivel enyhébb piaci reakció jellemezte az első "Brexit-hetet", a kilépést pártolók győzelmével végződött brit EU-népszavazás eredményének ismertté válása óta eltelt kereskedési időszakot, de az összkép így is meglehetősen vegyes. A CDS árazás nő, a jegybank enyhítene, recesszió fenyeget.
júl. 2
9:27
Budapestiek, figyelem! Buli lesz a városban, ezeket az utakat zárják le (Privátbankár)
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell ma számítani a fővárosban, lezárják az Andrássy utat, a Teréz körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat.
júl. 2
9:33
116 civil áldozata van az amerikai dróncsapásoknak (ProfitLine)
Száztizenhat civil halálos áldozatot követeltek az amerikai dróncsapások 2009 óta olyan országokban, amelyekkel az Egyesült Államok nem áll hadban - közölte az amerikai kormány pénteken.
júl. 2
9:36
Milliókat vitt el három magyar a szuperlottón (Pénzcentrum)
Mutatjuk a 26. heti nyerőszámokat....
júl. 2
9:45
Lövöldözés volt éjjel egy begaszentgyörgyi kávézóban - öten meghaltak (Privátbankár)
Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton.
júl. 2
10:06
Női pletykálkodás? Hillary Clinton bizalmas információkat adhatott a vejének (ProfitLine)
Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje külügyminiszterként bizalmas információkat adhatott tovább a vejének, aki üzletemberként igyekezett hasznosítani a görögök európai uniós pénzügyi mentőcsomagjára vonatkozó bennfenntes adatokat. Ez derül ki Hillary Clinton most nyilvánosságra került újabb elektronikus levelezéséből.
júl. 2
10:12
Hogyan sportolj a nyári hőségben? (Portfolio)
Mindig nagy öröm szabadban edzeni, viszont ha túlságosan meleg van, sok probléma adódhat. Mire kell figyelned a kánikulában történő sportolásnál? Az erős fizikai megterhelés következtében...
júl. 2
10:12
Durva forgalomkorlátozás lesz, még a tömegközlekedést is érinti (Pénzcentrum)
Az Andrássy úton tartják a Budapest Pride felvonulást....
júl. 2
10:14
Nézegess képeket a politikusokról, akik átverték egész Nagy-Britanniát! (Portfolio)
A Brexittel kampányoló brit párt, a UKIP elnöke bevallottan csak blöffölt azzal, hogy népszavazást követelt az EU-tagságról. Ő sem gondolta komolyan, hogy megszavazzák a kilépést. Hát így sült el a...
júl. 2
10:18
Hétvégi hír horgászoknak: ennek örülni fognak a pecások (Privátbankár)
Lejárt a kősüllő kifogásának tilalmi ideje június 30-án, tehát tegnap óta már újra kifogható ez a hal.
júl. 2
10:18
Nézzünk rá a számlára! Sok a büntetés fedezethiány miatt (Adózóna)
Az e-útdíjjal kapcsolatban fedezethiány miatt szabják ki a legtöbb büntetést Magyarországon az áruszállítókra a rendszer három évvel ezelőtti bevezetése óta – derül ki a járműkövető technológiával foglalkozó magyar tulajdonú WebEye Magyarország Kft. legfrissebb elemzéséből.
júl. 2
10:54
Remek hír jött a MÁV háza tájáról (Privátbankár)
A Budapest-Prága nemzetközi vasúti vonal szolgáltatási színvonalának emelése érdekében együttműködési megállapodásra készül a Cseh Vasutak és a MÁV-START.
júl. 2
11:12
Rengeteg pénzt bukhat Magyarország a Brexit miatt (Privátbankár)
Több, mint 200 milliárd forintnyi uniós támogatást bukhat Magyarország a Brexit miatt, fel kell pörgetni a pénzek lehívását.
júl. 2
11:12
Ez ám a tagtoborzás - egymillió taggal gyarapodott tavaly a Kínai Kommunista Párt (ProfitLine)
A csaknem 90 millió tagot számláló Kínai Kommunista Párt (KKP) tavaly 965 ezer taggal gyarapodott, 1989 óta a legkisebb mértékben - derült ki a párt július elsejei 95. születésnapjára kiadott hivatalos jelentéséből.
júl. 2
11:24
Nem tudnak leállni a kötvényvásárlással a bankok (Portfolio)
Májusban további 62,5 milliárd forint értékben vettek állampapírt a kereskedelmi bankok, így újabb csúcsra emelkedett az állományuk - derült ki az MNB friss statisztikájából. Ezzel az év eleje óta...
júl. 2
11:42
Havonta több mint egy milliárdot fizetünk a szovjet nyugdíjasoknak (Pénzcentrum)
Mindez egy 1963-as rendelet miatt....
júl. 2
11:48
Sosem volt ekkora szakadék Budapest és a vidék között (Privátbankár)
Óriásira nőtt a különbség a budapesti és a vidéki fogyasztás, kereskedelmi forgalom között - írja a Népszabadság a Központi Statisztikai Hivatal első negyedévi adataira hivatkozva.
júl. 2
12:15
Májusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom Svájcban (ProfitLine)
Májusban tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom Svájcban - közölte pénteken a svájci szövetségi statisztikai hivatal, az FSO.
júl. 2
12:24
Ősztől még jobban csökken a bürokrácia (Adózóna)
A bürokrácia csökkentése érdekében ősszel újabb törvények megváltoztatásába fog a kormány, akár százas nagyságrendben - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen, a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából tartott ünnepségen.
júl. 2
13:12
Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók (Portfolio)
A XI. kerület nagyon változatos lakásállománya az árazásban is visszaköszön. A legdrágább környékeken több mint kétszer annyit kell fizetni az ingatlanokért, mint a legolcsóbb területeken. A...
júl. 2
13:12
TOP 10: ezek a legjobb strandok most a világon (Pénzcentrum)
Vajon felkerült a toplistára balatoni partszakasz is?...

Keresés