2016. július 4. hétfő

júl. 4
11:26
Csak két út áll most a britek előtt (Portfolio)
Nem reális az az út, hogy a népszavazási eredmény ellenére valahogy mégiscsak az Európai Unió tagja marad Nagy-Britannia, így két forgatókönyvet lehet jelenleg azonosítani - vázolja szokásos vasárnap...
júl. 4
11:30
Fesztivál, vásár, vendéglátás: szinte mindenütt lesz élelmiszerellenőrzés (Adózóna)
Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrzik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is – közölte a…
júl. 4
11:36
Kezdődik a nyári razzia: strandra mennek az ellenőrök (Privátbankár)
Egészen augusztus végéig ellenőriz a Nébih.
júl. 4
11:38
Bréking: Lemondott a legfőbb brit elszakadáspárti politikus (Privátbankár)
Lemond pártja vezető posztjáról a UKIP vezetője, Nigel Farage. Nem ő az első, aki menekül posztjáról a népszavazás óta.
júl. 4
11:39
Száz ember kerül utcára egy tollvonással (HR Portál)
Bezár az úrkúti mangánbánya. Egy tollvonással veszítette el száz ember a munkahelyét, mert a Dunaferr a jövőben inkább az ukránoktól vásárol acélgyártáshoz szükséges alapanyagot.
júl. 4
11:39
Meghatározó szerepet vehet át Lengyelország az Egyesült Királyságtól (ProfitLine)
A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint eddig az Egyesült Királyság lépett fel leginkább a centralizáció ellen az Európai Unióban, kilépésével ez a hely megüresedhet, Lengyelország pedig megpróbálhatja átvenni ezt a szerepet.
júl. 4
11:41
Előnyben a romák a melegekkel szemben a munkaerőpiacon (HR Portál)
A dolgozók több mint fele tapasztalt már a munkahelyi diszkriminációt. A legjobb emberekért folytatott harcban ezért egyre nagyobb szerepet kap a cég nyitottsága, a diszkrimináció elutasítása - tudatja a Hvg.hu.
júl. 4
11:42
Lemondott a brit függetlenség pártiak vezetője (Portfolio)
Lemondott az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) elnöki címéről Nigel Farage, a kilépés mellett kampányolók egyik kulcsfigurája. Farage biztos benne, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból...
júl. 4
11:54
Mit nekünk recesszió - dübörög az eurózóna (Privátbankár)
Tavaly óta nem látott sebességre kapcsolt az európai ipari termelés májusban.
júl. 4
12:12
Idős szüleid vannak? Van egy rossz hírünk (Privátbankár)
A szakértők szerint csak elenyésző segítséget kaphatunk majd az idős szüleink gondozására. Az otthonok viszont jól járnak.
júl. 4
12:12
Hány Big Mac jön ki egy órányi keresetből? (HR Portál)
A cég, a termék ugyanaz, a gyorséttermi munka ugyanaz, az egyórás mekis munkabérből mégsem ugyanannyi Big Macet lehet venni egy budapesti McDonald?s-ban, mint egy koppenhágaiban - tudatja a 444.hu.
júl. 4
12:12
Nőtt a Pallas Athéné alapítványok vagyona (ProfitLine)
Nőtt a Pallas Athéné alapítványok vagyona, miközben támogatást is adtak pályázatokra - közölték az alapítványok hétfőn az MTI-vel.
júl. 4
12:14
Mi változik ősztől az iskolákban? (Privátbankár)
Szakgimnáziumok, 30 perces tanórák, mi lesz szeptembertől?
júl. 4
12:18
Új nyugdíjpillért vezetnek be a lengyelek (Portfolio)
Nem váltak be a lengyelországi magán-nyugdíjpénztárak (OFE), de nem tervezik ezek további államosítását - jelentette be hétfői sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök-helyettes és...
júl. 4
12:18
Már kérhetjük a hűtőcseréhez az ingyenpénzt: nem árt sietni (Pénzcentrum)
Akár 45 ezer forinttal is segíthetik a cserét....
júl. 4
12:33
Nyugdíjkorú? Ezekre a felmondási, végkielégítési szabályokra figyeljen! (Adózóna)
Mivel indokolja a munkáltató a felmondást, muszáj-e végkielégítést fizetnie, ha megválna nyugdíjkorhatárt elérő dolgozójától? Ha jelentős összeggel honorálná az esetleg több évtizedes munkát, elviszi-e a plusz pénz javát a különadó?
júl. 4
12:45
Új vezető a Wizz Air-nél (HR Portál)
A Wizz Air azonnali hatállyal Ujhelyi Józsefet nevezi ki járatüzemeltetési vezetőnek, aki egyúttal a cég vezetőségi csapatának tagjává is válik - tájékoztatta a cég portálunkat.
júl. 4
12:45
Nem támaszkodhatnak a közösségi médiára a kínai hírportálok (ProfitLine)
A kínai hírportálok a közösségi médiából sem vehetnek át ellenőrzés nélkül híreket, híreszteléseket, a jövőben kiemelt hangsúlyt kell fektetniük forrásaik ellenőrzésére - rendelte el a kínai internetfelügyelet (CAC).
júl. 4
12:54
Brüsszel kimondta: sérti az uniós jogot a két magyar különadó (Portfolio)
Ellentétes az Európai Unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő adó - mondta ki hétfőn az Európai Bizottság, amely még...
júl. 4
13:12
Rángatják az autógyártók részvényeit (Portfolio)
Mivel Amerikában ma nem lesz kereskedés, Európában is alig észrevehetőek az elmozdulások, ma már pozitív és negatív tartományba is jártak a főbb európai indexek, szektorszinten azonban vannak nagyobb...
júl. 4
13:12
Ennyivel szúrják ki a kezdők szemét a kisvállalkozások (Pénzcentrum)
Nem csoda, hogy egyre többen külföldre mennek dolgozni....
júl. 4
13:15
Megkezdődött az országos élelmiszerlánc-ellenőrzés (ProfitLine)
Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is - közölte a…
júl. 4
13:24
Pillanatok alatt akarsz pénzt küldeni? Erre mindenképp szükség lesz (Privátbankár)
Hosszú út vezetett odáig, hogy egyáltalán elképzelhető legyen a határokon átívelő azonnali fizetési rendszerek kialakítása. Elengedhetetlen szükség volt egy olyan szabvány kialakítására, amely újra egy mederbe tereli megannyi szolgáltató és ország fizetési szabályait. Magyarország is a többség mellé áll, és a legnépszerűbb megoldást választja.
júl. 4
13:36
Aránytalan és diszkriminatív terhek a helyi adókban (Adózóna)
Mikor aránytalan mértékű a helyi adó, illetve mikor diszkriminatív a helyi adóztatási gyakorlat? Mit tehet az adózó, ha nézete szerint az önkormányzat az ingatlanait aránytalan mértékű adóval terheli vagy az adót diszkriminatív módon állapítja meg? Milyen eljárás keretében nyílik lehetősége az adózónak a jogszabálysértőnek tekintett helyi adórendelettel szembeni jogorvoslatra? Visszakaphatja-e az…
júl. 4
13:42
Durva roham az első körben: mindenkinek kell az új hűtő (Privátbankár)
Mától lehet jelentkezni a hűtőcsere-programra. Egyetlen régióban 3 ezer jelentkező volt.
júl. 4
13:44
Ahol bejött a brexit: pörgős hónapot zártunk a tőzsdén (Privátbankár)
A kánikula és a szabadságolások ellenére is szépen erősödött a Budapesti Értéktőzsde napi átlagforgalma.
júl. 4
13:48
Nem fejlesztik tovább a lengyel magán-nyugdíjpénztárakat (ProfitLine)
Nem váltak be a lengyelországi magán-nyugdíjpénztárak, de nem tervezik ezek további államosítását - jelentette be hétfői sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök-helyettes és fejlesztési miniszter.
júl. 4
13:48
S&P;: nehezen úszhatják meg a britek a teljes recessziót (Portfolio)
Az S&P Global Ratings szerint a Brexit után az Egyesült Királyság nagyon nehezen megmenekülhet csak meg a teljes recessziótól - írja a Financial Times. A hitelminősítő szerint idén 1,2...
júl. 4
14:06
Ezeket az autókat lopják leginkább Magyarországon 2016-ban (Pénzcentrum)
Megjelent a lista: meg fogsz lepődni....
júl. 4
14:15
Diákot alkalmazna a cége? Mostantól ezért éri meg (Privátbankár)
Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása.
júl. 4
14:18
Csúcson az árupiac (ProfitLine)
Az idei második negyedévben a Bloomberg árupiaci indexe 13%-kal emelkedett. A nyersanyagok jobban teljesítettek, mint a részvények vagy a kötvények vagy a dollár. Ez volt 2010 óta a legnagyobb negyedévi emelkedés az árupiacon, és ez újra ráirányítja a figyelmet a növekedő keresletre, különösen az elmúlt évek után, amelyeket a túlkínálat és a nyomott árak jellemeztek. Sok befektető biztonsági…
júl. 4
14:33
Kapnak egy ötöst a benzinesek – a dízelesek most rosszul járnak (Privátbankár)
Szerdán változnak az üzemanyagok árai.
júl. 4
14:35
Gyógyszer, szappan, hypó – a te gyereked biztonságban van? (Privátbankár)
A gyerekbiztos zárást igénylő termékek legalább egyötöde problémás.
júl. 4
14:37
Brüsszel odacsapott: egyből két magyar különadót is elkaszáltak (Privátbankár)
A bizottság szerint szabályellenes az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermék-értékesítést terhelő adó.
júl. 4
14:39
Türelemre intik a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat (Adózóna)
A forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban határozatlan időre felfüggesztették a hűtőgépcserére kiírt pályázatot, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hétfőn 13 óráig adhatták be jelentkezésüket, a többi érdeklődő szerdán reggel 8 és 10 között jelentkezhet – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.
júl. 4
14:42
Újra ütik a brit cégeket (Portfolio)
Mivel Amerikában ma nem lesz kereskedés, Európában is alig észrevehetőek az elmozdulások, ma már pozitív és negatív tartományba is jártak a főbb európai indexek, szektorszinten azonban vannak nagyobb...
júl. 4
14:44
Erős szezont várnak a legendás fürdővárosok, de van egy nagy baj (Portfolio)
A balatoni vendégforgalom a hazai turizmus 20 százalékát adja, ami nagyrészt néhány város - köztük Hévíz, Siófok és Füred - kiemelkedő népszerűségének köszönhető. A kedvelt fürdővárosoknak is évről...
júl. 4
14:51
VW-vezető: ha lecseng a dízelbotrány, átalakul a cég (Privátbankár)
Levetkőznék a károsanyag-balhét és zöld irányt venne az autógyártó vállalat.
júl. 4
14:51
Jelentősen nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsik száma (ProfitLine)
Júniusban 9685 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 31,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
júl. 4
15:09
Magyar kivándorlás a hajléktalanságba, vagy a kizsákmányolásba? (Privátbankár)
A „szegénységi kivándorlás” miatt csökkenteni szeretnék a szociális ellátásokat Németországban, ez azonban azt eredményezheti, hogy még többen maradnak fedél nélkül – írja a Die Zeit. Van, ahol a hajléktalanok fele kelet-európai EU-tag országokból érkezett. A magyar állampolgárok is fent vannak a listán, hét év alatt megháromszorozódott a számuk.
júl. 4
15:18
Rengetegen kérték az ingyenpénzt: felfüggesztették a programot (Pénzcentrum)
Kimerült a keret?...
júl. 4
15:24
Employer branding székekkel? Lehetséges ez? (HR Portál)
Olvasgatva a HR Portál Employer Branding rovatának írásait, nagyon hamar levonható a következtetés: ez egy egészen új szakma, sok tévhittel és félreértéssel. Egy valami azonban teljesen világos: employer branding az, amit az új munkavállaló mesél a munkába állásának másnapján a barátainak. Így az employer branding egyik fontos (ha nem a legfontosabb) eleme a munkavállalók megbecsülése. Nem a…
júl. 4
15:24
Emelkedtek a termelői árak az EU-ban (ProfitLine)
Az Európai Unióban és az euróövezetben is 0,6 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak májusban az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn az EU statisztikai hivatala (Eurostat).
júl. 4
15:36
Esés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mivel Amerikában ma nem lesz kereskedés, Európában is alig észrevehetőek az elmozdulások, ma már pozitív és negatív tartományba is jártak a főbb európai indexek, szektorszinten azonban vannak nagyobb...
júl. 4
15:38
Sztrájkbizottságot alakítottak az OBI dolgozói (Portfolio)
Sztrájkbizottságot alakított július 1-jén a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az OBI barkácsáruháznál működő alapszervezete. Az OBI-nál 2009 óta az idén volt először béremelés,...
júl. 4
15:42
Talált pénz diákoknak (Adózóna)
Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015.…
júl. 4
15:45
Letették a budapestiek az autót (Privátbankár)
A háztartások alig felének van autója.
júl. 4
15:54
Nem akarnak pénzügyi főnököt a kórházigazgatók (Portfolio)
A Magyar Kórházszövetség nem támogatja az egészségügyi térségi kancelláriarendszer kialakításáról készített kormány-előterjesztést, elsősorban a jelenleg is kritikus munkaerőhelyzet és a betegellátás...
júl. 4
15:57
Elégedett magyarok (ProfitLine)
A magyarok 81 százaléka közömbös vagy elégedett helyzetével, a megkérdezettek fele tervez hosszabb-rövidebb vakációt idén - derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által hétfőn közzétett nemzetközi reprezentatív kutatásból.
júl. 4
16:03
Mit nekünk Volkswagen botrány – sose adtak még el ennyi dízelt! (Privátbankár)
Hiába az óriási támogatások, a dízel uralma megtörhetetlennek látszik az elektromos autók felett.

Keresés