A magyar fogyasztók 65 százaléka szerint a márkák származási helye jobban befolyásolja vásárlási döntéseiket, mint kilenc másik szempont, amelyek közé tartozik például az ár, íz, funkció vagy csomagolás is - derül ki a Nielsen piackutató vállalat globális felméréséből.
Háromszáz neves közgazdász, köztük Jeffrey Sachs, Thomas Piketty és Angus Deaton tett közzé nyílt levelet, bírálva benne az adóparadicsomként működő országokat egy hónappal az után, hogy a panamai...
Csak nálunk létezett az élelmiszerek diabetikus felirattal, illetve narancssárga pöttyel való megjelölése, amelyet 2016. július 20-tól egy EU-s rendelkezés alapján megszüntetnek. A változás a fogyasztók számára kihívást jelent, hiszen az ezen időpont után gyártott termékek esetében csak az élelmiszercímkén feltüntetett részletes adatokból tájékozódhatnak.
Tovább gyengélkedik az olaj árfolyama, és ez rányomja a bélyegét az amerikai részvények teljesítményére. A részvényindexek vegyes teljesítményt nyújtottak a hétfői kereskedésben.Alábbhagyott az erő a...
Sztrájkbizottságot alapított a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), ugyanis a településüzemeltetéssel és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos követeléseikre nem kaptak érdemi választ az illetékes minisztériumoktól, önkormányzatoktól – közölte a szakszervezet hétfőn az MTI-vel.
Az észak-karolinai kormányzó utasítására az állam hétfőn pert indított a szövetségi igazságügyi minisztérium ellen, amely a napokban három levélben is felhívta az észak-karolinaiak figyelmét arra, hogy biztosítaniuk kell a transzneműek számára a nyilvános mosdókhoz történő hozzáférést.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Finella Investment Kft. (a HTD Szaknévsor Kiadó Kft. jogutódja), a JRM Produkció Kft., a LIGA TV Kft. (LIGA TV), a „PUPU Produkció” Filmgyártó Kft. és a Nosztalgia-Design Kft. versenykorlátozó céllal hangolta össze magatartását a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által kiírt közbeszerzési eljárásokon. A jogsértésekért a…
Május 31-én tartja éves rendes közgyűlését a Norbi Update Lowcarb Nyrt. A hír talán kevesek érdeklődését keltené fel önmagában, az esemény napirendi pontjai között azonban az is megjelent: Schóbert...
A következő napokban véglegesíthetik a megállapodást Görögország és nemzetközi hitelezői között az ország adósságkönnyítéséről, valamint a vészhelyzeti mechanizmusról is - mondta Valdis Dombrovskis,...
Továbbra sem számíthatnak sok jóra a munkavállalók. Tízből mindössze négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit, elsősorban étkezési hozzájárulással, közlekedési költségtérítéssel és pénzbeli jutalommal” – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Cégméret szerint jelentős különbségek vannak, leginkább a középvállalkozásoknál dolgozók számíthatnak béren…
Kevés a jelentkező, hosszú ideig tart a toborzás, a jó jelöltek felszívódtak. A Social Talent kutatása alapján a világ számos országában a magyarországihoz hasonló kihívásokkal szembesülnek a vállalatok. A munkaerő toborzással foglalkozó cégek legújabb módszerei kivétel nélkül a digitális világ eszközeire épülnek.