2016. november 14. hétfő

nov. 14
9:42
Szárnyal a dollár, megtorpant a forint erősödése (Portfolio)
A múlt hét második felében látott gyengülés után hétfő reggel próbál javítani a forint, így már 309 alatt járunk az euróval szemben. Közben a dollár is intenzív erősödésbe kezdett, már 1,08 alatt jár...
nov. 14
9:44
Az emberek harmadának romlott az anyagi helyzete (HR Portál)
Magyarországon a megkérdezettek 26 százalékának javult, 40 százalékának nem változott az anyagi helyzete az elmúlt 2-3 évben, 33 százalékuk azonban romlónak ítélte meg pénzügyi helyzetét.
nov. 14
9:45
Mi lesz a vasárnapi ebéddel? Drágább a hús, olcsóbb a búza (Privátbankár)
A búzával az élen esnek a növényi termékek árai, a sertés viszont sokkal drágább.
nov. 14
9:46
EU-s támogatások pályakezdőknek (HR Portál)
Az uniós milliárdokkal kistafírozott startup cégeken és a féléves foglalkoztatást támogató Ifjúsági Garancia Programon keresztül támogatja az EU a pályakezdők elhelyezkedését - írja az eduline.
nov. 14
9:47
Trump ide vagy oda, Európának szüksége van az Egyesült Államokra (Privátbankár)
Kemény idők jöhetnek, de egyben lehetőség is Európának Donald Trump hivatalba lépése.
nov. 14
9:48
Régi cégek szűnhetnek meg, újakat alapíthatnak az adócsomag miatt (Adózóna)
Nyugalmas októbert hagy maga mögött a cégstruktúra, de az új adócsomag kétségkívül hamarosan újabb átrendeződést generál.
nov. 14
9:48
Hogyan növelhetem a nyugdíjamat? (HR Portál)
Két évem van hátra a nyugdíji, és szeretném megkérdezni mennyi nyugdíjra számíthatok. A szolgálati időm a nyugdíjba vonuláskor 50 év lesz, és azt hallottam, hogy az ötven évre magasabb nyugdíjat fogok kapni.
nov. 14
9:51
Tőzsde - Törnek fel a nyugat-európai piacok (ProfitLine)
Fél százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak a fontosabb nyugat-európai indexek hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest.
nov. 14
9:54
Donald Trump lemond az évi 400 ezer dolláros elnöki fizetéséről (Portfolio)
Az amerikai CBS csatorna vasárnap esti műsorában Donald Trump kijelentette: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár...
nov. 14
9:54
Sokaktól elvehetik a cafeteriát az iskolák államosítás miatt (Pénzcentrum)
A megállapodásokat december 15-ig kötik meg....
nov. 14
9:56
A Deutsche Bank csak a jéghegy csúcsa: bajban a német bankszektor (Portfolio)
Hatékonysági és eredményességi szempontból nemcsak a Deutsche Bank, hanem a teljes német bankszektor rossz állapotban van. Sok szempontból Európa egyik beteg emberéről beszélhetünk. A Bloomberg...
nov. 14
10:03
Több száz milliót csalt el egy olcsó trükkel – lecsapott a rendőrség (Privátbankár)
A balatonszárszói férfi összesen 600 milliót sikkasztott el fiktív számlázással.
nov. 14
10:12
Kiderült, miért megy ilyen pocsékul a magyar iparnak (Portfolio)
Az előző hónaphoz képest 3%-kal csökkent az ipari termelés szeptemberben, a ma megjelent részletes adatokból pedig azt is sejthetjük már, hogy mi áll a szektor hónapok óta tartó gyengélkedése mögött....
nov. 14
10:12
Aki rokkantellátást kap, az nem mehet öregségi nyugdíjba? (HR Portál)
Aki rokkantnyugdíjas, de rendelkezik a megfelelő szolgálati idővel, az miért nem mehet nyugdíjba? A másik kérdés, hogy hogyan számolják ki a nyugdíjat utolsó 5 évből annak, aki már 15 éve rokkantságin van?
nov. 14
10:12
Megújul a közmuka: kiket dobhatnak ki a programból? (Pénzcentrum)
...
nov. 14
10:14
Így kell egy év alatt kétszer csődbe menni (Portfolio)
Van az a rossz piaci helyzet, hogy egy év alatt kétszer is csődbe tud menni egy cég - bizonyította be az American Apparel. A vállalat ma reggel jelentette be, hogy csődvédelemhez folyamodik, az...
nov. 14
10:14
Mi van, ha épp a nyugdíj előtti utolsó 5 évben nem dolgozom? (HR Portál)
Májusban múltam 60 éves és most november 31-el megszűnik a munkahelyem. Mit érdemes ilyenkor csinálni? Van-e lehetőség előnyugdíjra vagy valami másra. Ledolgoztam már az életem 1973 óta dolgozom.
nov. 14
10:14
Megtudtuk, mikor jönnek az új bankjegyek Magyarországra (Pénzcentrum)
Van olyan címlet, amivel már csak év végéig fizethetünk....
nov. 14
10:16
Véget ért a főváros és a kormány vitája (Portfolio)
Egy évvel ezelőtt még reális veszély volt a HÉV-járatok leállítása, a napokban viszont megalakult az a fővárosi tulajdonú HÉV-cég, amely később a MÁV leányvállalataként működik majd - írja a...
nov. 14
10:18
Több mint 600 milliót csalt el egy balatoni őrző-védő cég (Portfolio)
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között - közölte a Somogy Megyei...
nov. 14
10:18
Megvan, kit látnának Merkelék szívesen az államfői poszton (Privátbankár)
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter mögé állt be a CDU és az SPD.
nov. 14
10:24
54.000 Ft-ot kereshetsz, mindössze 3 számot kell beírni... (ProfitLine)
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű tőzsdejátékát a ProfitMániát! Játékosan tanulj meg tőzsdézni, és keress vele gyorsan, könnyen 54.000 Ft-ot a mai napon!
nov. 14
10:45
Nincs nagy lelkesedés a négynapos munkahét iránt (HR Portál)
Bár az elvi lehetőség Magyarországon is adott, hogy a munkaadó négynapos munkahétre rendezkedjen be, a kezdeményezés egyelőre nem örvend túlzott népszerűségnek, ezért nem is igazán terjed, írja a Napi.hu.
nov. 14
10:48
Letartóztatásban a fiktív számlázási rendszer irányítója (Adózóna)
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
nov. 14
10:48
A MÁV kezébe kerülhet a HÉV üzemeltetése (Portfolio)
A MÁV kezébe kerülhet a HÉV-járatok üzemeltetése, amivel megoldódhat a főváros és a kormány egy éve tartó vitája. Míg korábban a járatok leállítása is felmerült, addig most a BHÉV Zrt. cégbíróságon...
nov. 14
10:50
Lefordult a BUX (Portfolio)
Pozitív a kép a délelőtti kereskedésben a főbb európai tőzsdéken, a DAX már több mint 100 pontot emelkedett. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ám a délelőtt folyamán folyamatosan...
nov. 14
10:54
Rengeteg kíváncsi képviselő kaphat ma válasz (Privátbankár)
Kérdéshegyek jönnek a parlament mai ülésén.
nov. 14
10:57
Ennyit keresnek az egészségügyi dolgozók - Ábra (ProfitLine)
Az egészségügyi területen dolgozók átlagkeresete Magyarországon, 2002-2015.
nov. 14
11:06
Egy nagy minimálbér-emelés csak fokozná a munkaerőpiaci bajokat (Portfolio)
A járműgyártásban működő 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorláson keresztül érdemben hozzájárulhat a...
nov. 14
11:06
Fotó: így fognak kinézni az új magyar bankjegyek (Pénzcentrum)
Nagy változáson ment keresztül az 5 ezres....
nov. 14
11:08
Közel 8,5 millió forintos guruló relaxációs fotelben kísértettük a sorsot (Portfolio)
Öt napon és több mint 650 kilométeren keresztül használtuk az elektromos Nissan Leaf legnagyobb akkumulátoros változatával júniusban. Nem apróztuk el, maximálisan kihasználtuk a zöld rendszám...
nov. 14
11:12
Boltkóros szinglik jelentik az e-kereskedelem jövőjét? (Privátbankár)
Több mint 18 milliárd dollárt keresett az Alibaba egy nap alatt, de ez jó eséllyel ez a végső határ.
nov. 14
11:15
Donald Trump nem kér elnöki fizetést (HR Portál)
Nem kívánja felvenni elnöki fizetését a jövendő amerikai elnök. Donald Trump a CBS-nek adta első részletes interjúját, amelyben erről is beszélt.
nov. 14
11:24
Kilőtt a Commerzbank árfolyama (Portfolio)
Pozitív a kép a délelőtti kereskedésben a főbb európai tőzsdéken, a DAX már több mint 100 pontot emelkedett. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ám a délelőtt folyamán folyamatosan...
nov. 14
11:24
Fotók: így fognak kinézni az új magyar bankjegyek (Pénzcentrum)
Nagy változáson ment keresztül az 5 ezres....
nov. 14
11:30
Zuhan az olaj és az arany, gyenge a forint (Privátbankár)
Ismét a túlkínálat jellemzi az olaj piacát, a Trump-para múltával pedig a mélybe hullott az aranyár. A dollár kitartóan erősödik. A Facebook emelkedő trendje évek után kezd elbizonytalanodni, Európában viszont veszik a részvényeket, mint a cukrot. A pesti börzén az OTP esik, a Telekom szárnyal.
nov. 14
11:30
Egyszerűbb lehet a budapesti olimpia útja (ProfitLine)
Szabó Tünde szerint Budapest 2024-es olimpiai pályázatának is kedvez majd az az új sportirányítási rendszer, amelyről a parlament által a múlt héten elfogadott új sporttörvény rendelkezik.
nov. 14
11:45
Készülj – hamarosan új pénzben kapod a fizetésed (Privátbankár)
Márciustól kerülnek forgalomba az új 2000 és 5000 forintos bankjegyek.
nov. 14
11:47
És te mit adsz januártól a dolgozóidnak? (Privátbankár)
Nem lesz egyszerű kitalálni a munkáltatónak, hogy az új cafeteria rendszerben hogyan ossza a béren kívüli juttatásokat.
nov. 14
11:48
Cafeteriát veszíthetnek iskolai dolgozók az államosítással (HR Portál)
Béren felüli juttatásaikat veszíthetik el azok - általában az iskola technikai működtetésében részt vevő dolgozók -, akik az önkormányzatoktól a Klik alkalmazásába kerülnek az államosítással, írja a Magyar Nemzet.
nov. 14
11:50
Az emberek 70 százaléka nem ott dolgozik, ahol szeretne (HR Portál)
Ma egy fejvadásznak 100 embert meg kell ahhoz keresnie, hogy egy vagy kettő igent mondjon. Közben a bérigények 20 százalékkal megugrottak. Olyan léptékű változások zajlanak a munkaerőpiacon, amelyeket a szakembereknek sem mindig egyszerű követni. Márpedig az alkalmazkodás ezekhez a változásokhoz, a velük együtt érkező problémák kezelése is létszükséglet, hiszen a vállalatok így tudják megőrizni…
nov. 14
11:51
Mint két tojás? Egyik 5 százalékos áfájú, a másik nem (Adózóna)
Milyen esetekben alkalmazható az 5 százalékos általános forgalmi adó a tojásra? A NAV és az NGM közös tájékoztatót adott ki a tudnivalókról.
nov. 14
11:52
Nincs kétmilliós plafon - megugrottak a bérek (HR Portál)
A kormány eltörölte a kétmilliós bérplafont az állami szektorban, így például egyes erdészeti igazgatók bére is jelentősen megugrott, írja a Napi.hu a Magyar Nemzetre hivatkozva.
nov. 14
12:03
Terítéken a gyógyvizek Áder új-zélandi látogatása során (ProfitLine)
Áder János köztársasági elnök a gazdasági együttműködés lehetőségeiről, a többi között a gyógyvizek hasznosításáról is tárgyalt John Key új-zélandi miniszterelnökkel, de az 1956-os magyar forradalomról szintén szó esett.
nov. 14
12:05
180-185 ezer család egyhavi tüzelőjét biztosíthatja a kormány (ProfitLine)
A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának közlése szerint 180-185 ezer család egyhavi tüzelőjét biztosíthatja a kormány támogatása.
nov. 14
12:15
Közel 8,5 millió forintos guruló relaxációs fotelben kísértettük a sorsot (Portfolio)
Öt napon és több mint 650 kilométeren keresztül használtuk az elektromos Nissan Leaf legnagyobb akkumulátoros változatát júniusban. Nem apróztuk el, maximálisan kihasználtuk a zöld rendszám nyújtotta...
nov. 14
12:15
Kiszoríthatják a multik a magyar boltokat: így tesz be nekik a béremelés (Pénzcentrum)
Nem mindenki örül a minimálbér növelésének....
nov. 14
12:19
Jobb állapotban van az uniós ipar, mint gondolták (Privátbankár)
Nem erre számítottak az elemzők, kisebb mértékben csökkent csak az ipari termelés az EU-ban és az euróövezetben.
nov. 14
12:36
Több jótékonysági rendezvény segíti a székesfehérvári kórház gyermekosztályát (ProfitLine)
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő- és Gyermekosztályát támogatják a VI. Székesfehérvári Jótékonysági Estély bevételéből, amelyhez a tavalyi évhez hasonlóan csatlakozhatnak a II. Adventi Jótékonysági Futás résztvevői.
nov. 14
12:51
Így terelnék a közmunkából a versenyszférába az embereket (HR Portál)
Tanácsadói hálózat létrehozását szorgalmazza az NGM, amely segítené a közmunkások visszatérését a versenyszférába, írja a Világgazdaság. Siker esetén ez akár 10 ezer ember visszatérését jelenthetné a nyílt munkaerőpiacra.

Keresés