Németországban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a magyarországi menekültügyi helyzettel foglalkozott csütörtöki számában, a konzervatív Die Welt pedig a Jobbikról írt az online kiadásában.
Az Európai Bizottság arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy jóváhagyta a paksi erőmű kapacitásfenntartásáról szóló szerződést a műszaki tartalmat illetően - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tegnapi, főleg a kamatemeléssel kapcsolatos aggodalmak mintha füstté váltak volna, jelenleg mindegyik amerikai index 1% körüli pluszban tartózkodik, a Nasdaq már 1,3%-os plusznál jár.166 pontos...
Pályázatokkal foglalkozó gyakorlati szakemberek beszélnek a pályázás buktatóiról. A pályázatok elnyerése még csak egy út egyik állomása, az ez után következő feladatok, papírmunka, a beruházás végrehajtása is embert próbálóak. Milyen az ideális pályázó, kinek a legjobbak az esélyei?
Egyes orvosi beavatkozások során egyik emberről a másikra terjedhet az Alzheimer-kór oly módon, mint a Creutzfeld-Jakob-betegség (CJB) - állapította meg egy kis esetszámú tanulmány, amelynek szerzői óvatosságra intenek feltevésükel kapcsolatban.
Ismét jelentkezhetnek a középiskolások a pénzügyi ismereteiket bővítő országos pénzügyi-gazdaság versenyre, a PénzSztárra. A szervezők immár harmadik alkalommal hirdetik meg a vetélkedőt, amelynek fő célja, hogy játékos formában fejlessze a diákok pénzügyi kultúráját, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási törekvéseik megvalósításában.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítélete alapján megsemmisítették többek között a MOB májusi és júniusi közgyűléseinek határozatait, amelyeken a 2024-es olimpiára benyújtandó pályázat támogatásáról...
Andrew Levin közgazdász, aki nem mellesleg Janet Yellen korábbi tanácsadója is volt, a MarketWatchnak adott interjújában azt üzente a Fednek, hogy ne emeljen kamatot szeptemberben. Szerinte a...
Az IKEA Csoport teljes forgalma meghaladta a 31,9 milliárd eurót az augusztus végével záródott gazdasági évben - áll a cégnek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben - közölte csütörtökön Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
A tegnapi, főleg a kamatemeléssel kapcsolatos aggodalmak az elmúlt egy-két órában mintha füstté váltak volna, az indexek 1% felett is tartózkodtak. Jelenleg kissé elolvadtak a pluszok, a Nasdaq, a...
Hétfőtől módosul a 15-ös, a 16-os, a 105-ös, a 115-ös, a 916-os és a 990-es busz útvonala, mert véget ért a díszburkolat felújítása az V. kerületi Erzsébet tér Bécsi utca felőli oldalán, a Harmincad utca és a József Attila utca között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Németországban emelkedik majd a munkanélküliség a menekülthullám miatt - figyelmeztetett a német munkaügyi és szociális miniszter csütörtökön Berlinben a Bundestagban elmondott beszédében.
A tegnapi, főleg a kamatemeléssel kapcsolatos aggodalmak az elmúlt egy-két órában mintha füstté váltak volna, az indexek 1% felett is tartózkodtak, köszönhetően az olaj és az Apple menetelésének. A...
Összeurópai probléma a fiatalok munkanélkülisége: a kihívásra európai szintű közös választ kell adni, de minden országnak meg kell találnia a saját eszközeit is - jelentette ki csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a lengyelországi Krynicában tartott gazdasági fórumon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a jegybank Értéktár Programja a magyar műkincsvagyont gyarapítja, a műkincseket nem adófizetői pénzből vásárolják meg, és minden alkalommal a jogszabályi előírások szerint eleget tesznek a közérdekű adatigényléseknek.
A világ vezető nagyvállalatait egyre jobban aggasztják a korrupciós ügyek, és egyre nagyobb kihívás számukra, hogy szilárd korrupcióellenes struktúrával rendelkezzenek - derül ki a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég felméréséből, amelyet 64 ország mintegy 660 vállalatvezetőjének megkérdezésével készítettek.
Lassan egy éve befejezte eszközvásárlásait a Fed, azóta pedig mindenki az első kamatemelés lehetséges időpontjáról és annak következményeiről beszél. Az amerikai jegybank következő ülése jövő...
Energetikai Biztonsági Fórum (EBF) alakult csütörtökön Budapesten, amely az ellátásbiztonságot veszélyeztető kockázatok csökkentéséhez kíván hozzájárulni - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-t.
Megtriplázódott az egyérintéses vásárlások értéke Európában az előző év azonos időszakához képest, a MasterCard legfrissebb adatai szerint. 2015 második negyedévében az európaiak közel 70 százalékkal többször választották a kasszánál ezt a fizetés lehetőségét, mint tavaly ilyenkor.
Nem Magyarország az egyetlen ország, ahonnét fejvesztve menekülnek a menekültek, amint tehetik. Hogy miért, annak számos oka van, zsebpénztől a kérelmek elbírálásáig, a munkalehetőségtől a rendőri kedvességig és Angela Merkelig. Tudta, hány prostituált van Bécsben és köztük hány volt a menekült?
Magyarországon viszonylag kevés tilalom vonatkozik a munkaerő-kölcsönzésre. Főszabály szerint bármely munkáltató, bármilyen okból, bármennyi munkavállalót kölcsönözhet, akár öt éves időtartamra. Dr. Kártyás Gábor munkajogász cikkében összefoglalja azt a néhány korlátot, amit viszont szigorúan be kell tartani.
Az elkövetkező hónapokban várhatóan nagy számban jelennek meg megváltozott munkaképességű munkavállalók a nyílt munkaerőpiacon, miközben a számukra kínált állások száma is ütemesen növekszik - állítja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő RehabJob.
Mi a vállalkozás-, illetve cégalapítás menete? Milyen szempontokat kell mérlegelni az adózási és a cégforma választásánál? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A kormány továbbra is támogatja a magyar vállalatok részvételét a kazah fejlesztési és iparosítási programokban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-kazah tagozatának gazdasági fórumán.
Újabb ideiglenes gyűjtőpontot létesít a Belügyminisztérium, a körmendi rendészeti szakközépiskola területén - erősítette meg a tárca az MTI értesülését csütörtökön.
Novák Katalin szakállamtitkára szerint erre a kihívásra európai szintű közös választ kell adni, de minden országnak meg kell találnia a saját eszközeit is - jelentette ki csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy lengyelországi fórumon.
Görögországban nőtt a munkanélküliség júniusban, a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint júniusban 25,2 százalékra emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta a májusi 25,0 százalékról. Tavaly júniusban 26,6 százalékon állt a munkanélküliség.
Németországban a lakosság csaknem 50 százaléka üdvözölné, ha a menekültek szabályozatlan áramlása miatt visszaállítanák a határok ellenőrzését a schengeni övezetben, és majdnem kétharmada szerint a berlini vezetés eddig nem reagált megfelelően az európai menekültválságra - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
A hazai turizmust nem érinti a migráció, nem alakult ki drámai helyzet, az eddigi sikereket folytatni lehet - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön este az M1 aktuális csatornán.
Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben. Általában másfél-két év alatt tudják eldönteni egy menekültről, hogy lehet-e belőle amerikai...
Németországban a lakosság csaknem 50 százaléka üdvözölné, ha a menekültek szabályozatlan áramlása miatt visszaállítanák a határok ellenőrzését a schengeni övezetben, és majdnem kétharmada szerint a berlini vezetés eddig nem reagált megfelelően az európai menekültválságra - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Tíz százalékot meghaladó növekedést tervez idén a víztisztító berendezéseket gyártó, tamási Ramivo Kft., amely az előző üzleti évben jelentős árbevétel-csökkenést könyvelt el.
A biztosítási ügyintézést is vállaló karosszériajavító műhelyek a rossz tapasztalatok miatt egy ideje nem vállalják felelősségbiztosítás alapján a járművek javítását, ha a biztosítást a román Astra...
A Fővárosi Főügyészség három hónappal, december 11-ig meghosszabbította a Quaestor-ügyben indult nyomozás határidejét - írta pénteken a Magyar Hírlap, a főügyészség szóvivőjének tájékoztatása alapján...
A Moody's Investors Service megfontolja Magyarország államadósságának felminősítését, ha arra utaló jelek lesznek, hogy a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika támogatja a növekedési kilátásokat vagy az...
Erdogan török elnök tovább szítja a véres feszültséget a kurdokkal, hogy a novemberi előrehozott választáson iszlamista pártjának meglegyen a kétharmados többsége. Az eddig már több száz halottat eredményező politikai kampányért az ország magas árat fog fizetni hosszú távon. Mi a tanulság Erdogan hazai hívei számára?