Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken. A kormányfő az...
A személyi jövedelemadóról, illetve és az adózás rendjéről szóló törvény módosításával kapcsolatos összevont vitával és napirend utáni felszólalásokkal zárult a parlament csütörtöki ülésnapja.
A tegnapi kisebb ralit követően nyugodtabb kereskedésre számíthatunk péntek délelőtt, a kínai tőzsde ugyanis ma is zárva van és komolyabb piacmozgató makrogazdasági adatot csak a délutáni kereskedés...
Aktív az együttműködés a Gazprom és az európai cégek között, pénteken több bejelentés is érkezett, melyek szerint az orosz cég az osztrák OMV-vel és a német BASF-fel is üzletelt, sőt az Északi...
Nagy bejelentést tehet ma a Twitter, a várakozások szerint kiderül, hogy ki lesz a társaság vezérigazgatója. A cég júniusban menesztette vezetőjét, azóta az egykori alapító, Jack Dorsey állt a...
A számos helyen oktató, többi között az egyháztörténeti tanszéket vezető Odrobina László több nyelven folyékonyan beszél. A helyettes államtitkár a pulpitus mellől érkezett Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM) négy évvel ezelőtt.
A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 84-93 ponttal, 1,5 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 170-176 ponttal, 1,7 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 81-84 ponttal, 1,8 százalékkal zuhanhat nyitáskor.
Nem módosított az első becslésen a KSH, megerősítették, hogy 2,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. A részletes számokból az is kiderült...
Bár a kínai tőzsdék ma is zárva voltak, a nyitva levő ázsiai piacokon óvatosan estek az indexek, és a nyugat-európai tőzsdéken is rossz hangulat kezdődött a kereskedés. A befektetők ma az átfogó...
Rengeteg előadás, kerekasztal beszélgetés lesz az 53. közgazdász vándorgyűlés "munkanapján", ahol 13 szekcióban üléseznek a közgazdászok. A Portfolio elsősorban a gazdaságpolitikai, a pénzügyi és az...
Újra felmerült az UniCreditnél a leépítések lehetősége, ezúttal 10 000 munkahelyet szüntetne meg a cég, 15 500-ra emelve ezzel az elmúlt négy évben elbocsátottak számát. A döntés a nyereségesség...
A magyar gazdaságban van munkahely a szír, afgán és más bevándorlóknak Dávid Ferenc szerint. Viszont félő, hogy az értékes munkaerőt a németek fölözik le, nekünk a szakképzetlen gyenge marad. Ez a negatív forgatókönyv realitás, mert az állam, a nagy cégek, munkaerő-közvetítők alszanak, miközben a német és osztrák táborokban már a nyelvet tanulják a menekültek – mondta el a Vállalkozók és…
A KSH ma közzétette a II. negyedéves GDP adatok második, részletes adatokat tartalmazó becslését, amelyből kiderült, hogy a vártnál gyengébb növekedési ütem a mezőgazdaság visszaesésének volt köszönhető.
A második negyedévben 2,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat 2,5 százalékos éves növekedést mutat, míg az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye - jelentette pénteken a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok megerősítik az…
Jelenleg kevesebb, mint 20 olyan uniós nagyprojekt van, amelyek két EU-s fejlesztési ciklus közötti feldarabolásáról, azaz szakaszolásáról már döntött a kormány, de ezen projektek menedzselése...
A két hete indult tőzsdei zuhanás, ami ma ismét felélénkülni látszik, nem várt ajándékot, könnyű pénzt hozhatott a szemfüleseknek, mégpedig múlt hétfőn. A legkönnyebb profitot talán maga a Facebook kínálta, a szemfülesek egy nap alatt 10-15 százalékot tehettek zsebre.
Főleg a fiatalok, de az idősebb korosztály egy részének is ingáznia kell, ha tartós munkaviszonyt szeretne, derül ki a KSH friss elemzéséből, amely a 2011-es népszámlálási adatok alapján készült, írja a Napi.hu.
Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken.
A kormány döntött, kiválasztották azt a német menedzsert, akit a legrövidebb határidőn belül megbíznak a paksi erőmű vezetésével - közölte ma a parlamentben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A bicskei állomáson hangosan tüntettek péntek reggel azok a migránsok, akik csütörtökön Sopronba tartottak vonattal, a szerelvény azonban a Fejér megyei településen megállt, hogy a hatóság regisztrálhassa őket az ottani befogadóállomáson.
Szembemennek a horvát állammal a legnagyobb külföldi bankok, ha nem áll el a svájci frank alapú hitelek eurósításának tervétől a kormány - írja az MNO. Közös nyilatkozatot adtak ki a...
Jövő év januárjától lehetőség lesz arra, hogy bárki lekérdezze befektetési szolgáltatónál vezetett számlájának egyenlegét az MNB honlapján keresztül is - jelezte Windisch László MNB-alelnök az MKT...
A főpróba nem sikerült: a rendőröknek kellett az éjjel intézkedniük a foci-ultrákkal szemben a Belvárosban. Ha attrocitás lesz a mai EB-sejeltezőn, hosszú időre zárt kapuk mögé kényszerülhet a válogatott.
2015. július 27-től vagyok bejelentve munkahelyemen. Egy szombati napon (nem munkanap) menni kellett dolgozni és nekem nem volt buszom csak fél 9-re. 7:00 - 16:00 ig van munkaidőnk. 16:00 órakor közölte a főnök hogy maradnom kell ledolgozni a reggeli késést. Én mondtam neki, hogy nem tudok maradni mert nem munkanap van, nincs buszom csak 16:20-kor, ekkor azt mondta, hogy ha most nem maradok többet…
Szünetel az e-matrica értékesítés szeptember 7-én hétfőn hajnali 0.30 és 4.30 között, várhatóan 2 óra időtartamban, a rendszer tervezett karbantartása miatt - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) pénteken az MTI-t.
Bár a kínai tőzsdék ma is zárva voltak, a nyitva levő ázsiai piacokon óvatosan estek az indexek, és a nyugat-európai tőzsdéken is rossz hangulat kezdődött a kereskedés. A befektetők ma az átfogó...
Segítségre lenne szükségem a szülés utáni szabadság kiszámításával kapcsolatban, mert nem tudok eligazodni és több szakembert megkérdeztem, mondanom sem kell mindenki mást mond. 31 éves vagyok, 1 gyerekem van, tgyás időszaka: 2013.12.29-2014.06.14, gyed időszaka: 2014.06.15-2014.12.14. Munkába állás kezdete: 2015.10.01. Mielőtt szülni mentem minden szabadságot kivettem. Mire tudok (törvényre)…
Kérdés hangzott el az MKT Közgazdász-vándorgyűlés EU-forrás szekció első előadása után azzal kapcsolatban, hogy miért került sor a júliusban meghirdetett GINOP-1.2.2-15 kódszámú kkv kapacitásbővítési...
Huszonötezren jelentkeztek a kormány által támogatott tehergépjármű-vezető képzésre, tájékoztatta a Világgazdaságot az Országos Foglalkoztatási (OFA) Közhasznú Nonprofit Kft.
A GVH engedélyezte, hogy MKB Bank egyedüli, közvetlen irányítást szerezzen az MKB-Euroleasing felett. A GVH nem azonosított versenyaggályra alapot adó okot az MKB-Euroleasing mint...
Fél-háromnegyed éven belül eldőlhet, miként konszolidálódik a befektetési szolgáltatók piaca Magyarországon - mondta a BÉT alelnöke, Szécsényi Bálint az MKT Közgazdász-vándorgyűlésén tartott...
Nyakunkon maradt a hatalmas állam, ami képtelen megváltozni, miközben a gazdaság gyorsan átalakul - Bod Péter Ákos szerint a gazdaság növekedését az segítené, ha az állam nem akarna átvenni olyan funkciókat a magánszférától, amit később nem tud ellátni.
A Vienna Life Biztosító az idei első félévben is folytatta lendületes növekedését: a biztosító teljes díjbevétele a tavalyi év első hat hónapjában elért 5,78 milliárd forintos szintről – 21 százalékos növekedéssel – 6,99 milliárd forintra bővült. Ezzel párhuzamosan a hazai biztosítási piac összesített díjbevétele mérsékeltebb ütemben, 2,1 százalékkal növekedett, míg az élet üzletág bevételei 2,5…
Svájcban a fogyasztói árak augusztus folyamán már tizedik hónapja csökkentek egyhuzamban, aminek mértékére 1959 óta nem volt példa - közölte pénteken a svájci statisztikai hivatal.
Újra felmerült az UniCreditnél a leépítések lehetősége, ezúttal 10 000 munkahelyet szüntetne meg a cég, 15 500-ra emelve ezzel az elmúlt négy évben elbocsátottak számát. A döntés a nyereségesség...
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt. adásvételi szerződést írt alá a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. megvásárlásáról a GDF International S.A.-val. A...
Az év végére 100 milliós adózás előtti nyereséget és további számottevő díjbevétel-bővülést kell elérnie a Vienna Life Biztosítónak. A féléves adatok biztatóak.