Az utóbbi napok heves tőkepiaci eséseit látva egyes befektetők azt gondolhatják, hogy közel lehet már a mélypont, és érdemes lehet most már a részvényeket vásárolni. A piaci időzítésen alapuló...
Rengeteg olajat öntenek a piacra a termelők, akik közé ráadásul hamarosan visszatérhet Irán is. A korábbi beruházások eredményeként még évekig padlón maradhat az olaj ára, főleg hogy a palaolaj-termelőket sem sikerült elintézni az alacsony árakkal. Több mint 6 éves mélyponton is járt a jegyzés - nem csoda, hogy ma is nagyot csökkent az üzemanyagár a magyar kutakon.
Kedd délután számottevően gyengült a forint az euróval szemben, a korábbi 312 körüli árfolyam után rövid ideig 315 felett is járt. Közben mindenki abban bízik, hogy hamarosan megnyugszik a hangulat a...
Már több mint félszáz fiatal magyar vállalkozó vett részt a másfélszáz regisztráltból az Erasmus fiatal vállalkozóknak határokon átnyúló csereprogramban - közölte a program kapcsolattartó partnere, a Tenderauditor Kft. az MTI-vel.
Bár úgy tűnik, a pánik elült a tőzsdéken, továbbra is rendkívüli csapkodás jellemzi a kereskedést. Míg az ázsiai börzéken ma erősödtek a fontos indexek, addig az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel...
Egy hónappal ezelőtti elindítása óta mintegy 210 ezres oldalletöltést ért el a brüsszeli közvetlen forrásokat ismertető pályázati honlap, a www.palyazatokmagyarul.eu oldal - közölte Kiss Antal, a...
A nyitásban mutatott meredek emelkedés után hamar elfogyott a lendület a vezető amerikai részvénypiacokon, amelyet követően az indexek újra esésnek indultak.
A Defend egykori vezetője szerint Európa addig háborúzott, amíg menekültáradatot kapott a nyakába. Az Iszlám Állam szervezi a hullámot. Vagy Amerika. Vagy Kína.
Kedd délután számottevően gyengült a forint az euróval szemben, a korábbi 312 körüli árfolyam után rövid ideig 315 felett is járt. Közben mindenki abban bízik, hogy hamarosan megnyugszik a hangulat a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait akadályozták munkájuk végzésében augusztus közepén Velencén, egy fesztiválon, ezért a NAV ismeretlen személyek ellen büntetőfeljelentést tett.
Az augusztus 25-én megjelent 3 pályázati felhívás a vállalati K+F+I tevékenység intenzitásának növelését ösztönzi, összesen 71 milliárd forint értékben - hangsúlyozta az új pályázatok kapcsán kiadott...
Nem változtat a szaktárca a szálláskiadás érvényben lévő szabályain, az interneten hirdető szobakiadóktól jogkövető magatartást vár el - írta a Napi Gazdaság szerdán. A hazai szállodaipar...
Bár úgy tűnik, a pánik elült a tőzsdéken, továbbra is rendkívüli csapkodás jellemzi a kereskedést. Míg az ázsiai börzéken ma erősödtek a fontos indexek, addig az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel...
Levelet kaptak a lengyel felsőházi képviselők az ország több bankjának tulajdonosától is. A hitelintézetek károkozásra figyelmeztetnek és kompenzációt kérnek azért, mert az ő költségükön konvertálják...
A pótfelvételi ponthatárok kihirdetésével ma azok számára is kiderül, hogy megkezdhetik-e felsőoktatási tanulmányaikat, akik második körben adták be jelentkezésüket. Nem kell elkeserednie azonban annak, aki nem jutott be idén egyetemre vagy főiskolára. Ha OKJ-s képzést választ, az előtte álló évben elsajátíthat egy szakmát, és akár a következő évi felvételihez szükséges többletpontszámot is…
A keddi kereskedésben minden adott volt, hogy végre jó napot zárjanak az amerikai tőzsdék is, ehelyett az utolsó órában éles fordulatot vettek az indexek. El-Erian szerint ez pedig különösen aggasztó...
Magyarország és Lengyelország után újabb országban várható a frankhitelek leváltása. Igaz, kicsit másképp: kedden a horvát miniszterelnök jelentette be, hogy nem kunára, hanem euróra váltják a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait akadályozták munkájuk végzésében augusztus közepén Velencén, egy fesztiválon, ezért a NAV ismeretlen személyek ellen büntetőfeljelentést tett – közölte a NAV.
Tovább csökkentek a Volkswagen-csoport eladásai, elsősorban Brazíliában, Oroszországban, Kelet-Európában és Kínában gyenge a kereslet a márkacsoport autói iránt. Júliusban 3,7 százalékkal kevesebb,...
Dohányzás következtében 21 percenként, mozgásszegény életmód miatt 35 percenként, az egészségtelen táplálkozással összefüggő betegségben pedig 10 percenként hal meg valaki hazánkban. Egészségtelen...
A versenytörvény szeptember 1-jén hatályba lépő módosítása révén a Gazdasági Versenyhivatal ismét saját hatáskörben alkalmazhat szankciót az agrártermékeket érintő versenykorlátozó megállapodások feltárásakor. Várható, hogy ennek eredményeként a Versenyhivatal ismét aktívabban fog vizsgálódni az mezőgazdasági szektorban. Ez megfontolásra késztetheti az agrárpiac szereplőit, amelyeknek – a…
Fordulat érkezett a kereskedésben, miután a piac a kínai jegybank monetáris lazító intézkedéseire kezdett spekulálni. Az események és a vártnál alacsonyabb olajkészletekről szóló API jelentés hatására az olaj ára emelkedett, míg az arany enyhe eséssel reagált a normalizálódásra.
Hatalmas esést produkált az olajár, több mint 6 éves mélyponton áll, és a kilátások sem éppen biztatóak, így a hazai autósok is reménykedhetnek, hogy az üzemanyagárak is csökkennek majd. A jelenlegi,...
Lecseréli az amerikai hadsereg az elöregedett Hummereket, az új könnyű harci járműveket az Oshkosh nevű cégtől rendelték meg. A speciális harci járművek gyártására specializálódott Oshkosh 17 ezer...
Miután a keddi kamatvágás és kötelező tartalékráta-vágás mellett is eséssel zártak a kínai részvénypiacok, ma délelőtt további likviditás-bővítő beavatkozást jelentett be a kínai jegybank. A...
A Bayer lezárt két bírósági ügyet, amelyek a Schering AG 2006-os felvásárlásához kapcsolódtak. Az egyezség szerint a Bayer a kiszorítás során a befektetők egy csoportjának az indokoltnál kisebb vételárat fizetett és most kötelezték, hogy ezért kárpótolja a befektetőket.
A Ford csaknem 770 ezer gépjárművet adott el az idei első hét hónapban 20 legfontosabb európai piacán, így az előző év azonos időszakához képest 9,7 százalékkal növelte eladásait - közölte a cég az MTI-vel.
A tőzsdei árfolyamok esése miatt ismét előkerült egy sztori, amely szerint Kína három év alatt, 2011-től 2013-ig több cementet használt volna el, mint az USA az egész huszadik században. Igaz lehet-e ez, és hogyan lehetséges egyáltalán? A szellemvárosok tehetnek róla?
A brit kormány bevándorlásellenes retorikája és intézkedései ellenére 2014-ben először meghaladta a nyolcmilliót a Nagy-Britanniában élő külföldiek száma az Oxfordi Egyetem kutatói szerint. A The...
A takarékszövetkezeti szektor történetének eddigi legnagyobb egyesülésére kerül sor nyár végén - derül ki abból az interjúból, amelyet a takarékszövetkezeti integráció a Takarék Blogon közölt a...
Horvátországban júliusban 15,9 százalékra csökkent a munkanélküliség, hat éve a legalacsonyabb szintre, a júniusinál 0,2 százalékponttal alacsonyabbra. A munkanélküliségi ráta tavaly július végén 17,7 százalékos volt.
Minden készen áll a tanévkezdésre a szakképző intézményekben, a felkészülés a tervek szerint halad, így fennakadás nélkül indulhat az idei tanév - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
Annak ellenére, hogy a pánik csillapodott a tőzsdéken, továbbra is csapkodás jellemzi a kereskedést. Míg az ázsiai börzéken ma több index erősödött, addig az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel...
A Liga Szakszervezetek elnöksége visszautasította a gazdálkodását illető vádakat, és hétfői, HR Portálnak eljuttatott közleményében leszögezte, hogy a szakszervezet a mindenkori jogszabályok figyelembevételével gazdálkodik.
A bankrendszer sokkellenálló képességének erősítése érdekében az MNB az ún. likviditásfedezeti követelmény (Liquidity Coverage Requirement - LCR) gyorsított bevezetéséről döntött. Az MNB rendeletnek...
A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett.
Életünk egyre több területén jelenik meg valós alternatívaként egyes szolgáltatások "közösségi" módon történő igénybevétele, azaz megosztása. A helyhiánnyal küzdő városban közösségi kertekben...
Fejér megyében képzési rendszert is indítottak, amely keretében helyi vállalatokkal működnek együtt, jelenleg a mérnökképzés területén - mondta el a Nők a Tudományban Egyesület vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Elmarad a keddre és csütörtökre meghirdetett londoni metrósztrájk, miután a szakszervezetek jelenleg tisztázzák álláspontjukat. Szeptember 8-ra és 9-re viszont újabb munkabeszüntetést helyeztek kilátásba a tervezett éjszakai működés elleni tiltakozásul.
Fontos, hogy a cégeket könnyebben, gyorsabban be lehessen vonni a gyakorlati képzésbe, ezért is volt szükség a szakképzés átszervezésére - erről Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Mi az énidő? Az önmagunkra fordított idő, amikor bármit csinálhatunk, ami számunkra örömet jelent, feltölt vagy a személyes fejlődésünket szolgálja. Ilyenkor magadért teszel, nem a családodért, barátaidért és másokért. Illetve nagyon fontos, hogy ez idő alatt nem jelenik a munkavégzés se.