Kilencezer lakásban, tizenhat helyszínen továbbra sem kapcsolták vissza az áramot a hétfői vihar és esőzések után, ennek oka, hogy az érintett, főként fővárosi épületekbe "továbbra is ömlik be a víz" - tájékoztatta az Elmű szóvivője kedden az MTI-t.
Kezd felgyorsulni a görög privatizációs folyamat, regionális repülőterek üzemeltetésének jogát szerezte meg most a német Fraport. Július végén írtunk arról, hogy elakadt a görög privatizáció, és a...
Korábban még úgy tudtuk, hogy a Budapest Bankot felvásárló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. azért MFB-hitelből fizeti ki a bank vételárát, hogy ezzel ne növelje a magyar államadósságot. Az MNB...
A meghirdetettnél nagyobb összegben értékesített hozamcsökkenéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az MSZP szerint a kormánynak 100-120 milliárd forint plusz költségvetési forrást kellene előteremtenie az egészségügynek, ahelyett, hogy lényegtelen rendeleteket bocsát társadalmi vitára.
Az eladóké a főszerep az európai tőzsdéken azt követően, hogy a kínai részvénypiacok tovább zuhantak és Törökországban előrehozott választásokat tarthatnak. A magyar papírokat sem kímélik a piaci...
Közzétette negyedéves beszámolóját a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége, az amerikai Wal-Mart, mely az az elemzői várakozásoknál összességében gyengébb eredményeket közölt. Mindemellett a...
Milyen veszteségeket okoz a szállodaiparnak az Airbnb? Megütheti-e a bokáját, aki a lakásmegosztón keresztül üzletel? Balla Ákossal, a Balla Ingatlanirodák vezetőjével és a Privárbankár.hu ingatlanszakértőjével arról is beszéltünk, mikorra rendeződnek az albérletárak.
Nem lesz gond a külföldön tanuló görögök támogatásával: Athén engedélyezte, hogy a magánszemélyek negyedévente 8 ezer euróval támogassák hozzátartozóik külföldi tanulmányait. Könnyítettek a más jogcímen történő utalásokon is - bár csak nagyon visszafogottan, de lehet utalni.
Közzétette negyedéves beszámolóját a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége, az amerikai Wal-Mart, mely az elemzői várakozásoknál összességében gyengébb eredményeket közölt. Mindemellett a...
A 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszak hamarosan induló, új pályázataira tekintettel központi szerepet kap a szeptember 3. és 5. között a Miskolci Egyetemen megrendezendő, 53....
Várhatóan kedd este visszaadja kormányalakítási megbízatását Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Ahmet Davutoglu miniszterelnök, miután nem sikerült koalíciós partnert találnia - közölte Ankarában...
Visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait a Növényi Diverzitás Központ (Nödik), mivel minden egyes forinttal el tudott és el tud számolni, ezt minden évben meg is teszi a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM), illetve a Magyar Államkincstárnak - közölte a Nödik igazgatósága kedden az MTI-vel.
Rendkívüli ülést tartanak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei a tej nagyon nyomott árszintjéhez vezető tejpiaci válság miatt – közölte kedden Brüsszelben az Európai Bizottság.
Korábban még úgy tudtuk, hogy a Budapest Bankot felvásárló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. azért MFB-hitelből fizeti ki a bank vételárát, hogy ezzel ne növelje a magyar államadósságot. Az MNB...
Szálláshely-szolgáltatás csak adószámmal végezhető, és kötelező számlát, illetve nyugtát adni - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
Rendkívüli ülést tartanak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei a tej nagyon nyomott árszintjéhez vezető tejpiaci válság miatt - közölte kedden Brüsszelben az Európai Bizottság.
Rendkívüli ülést tartanak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei a tej nagyon nyomott árszintjéhez vezető tejpiaci válság miatt - közölte kedden Brüsszelben az Európai Bizottság.
A tavalyi csúcshoz képest a Brent olajár már 60 százalékot esett, eközben viszont idehaza az üzemanyagok kiskereskedelmi ára 13-17 százalékot csökkent, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi...
Akár 80-100 milliárd forint kárt is okozhatott az elmúlt napok rendkívül meleg időjárása, majd az azt követő viharok kurkoricatermesztőknek - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke kedden az MTI-vel, miután megkezdődött a károk felmérése.
Megkezdődött a fő vadászati idény Békés megyében, a hétvége óta már elejthetők a galambfélék és a tőkésrécék is, s már több olasz vendégvadász érkezett a térségbe – fejtette ki Zuberecz Tibor, a Békés Megyei Vadászkamara titkára kedden Vésztőn, sajtótájékoztatón az MTI-nek.
A 2014-re átalakított fejlesztéspolitikai intézményrendszer tavaly rekordösszegű pályázati pénzt fizetett ki, tehát elsőre jól vizsgázott, "a második ellenőrzési pont pedig az lesz, hogy valóban...
A sok évszázados európai dominancia után a világ népességi helyzete már a múlt században erős változásnak indult. A század végére gazdaságilag az USA, népességileg pedig Ázsia dominálta világot. A legnépesebb országok közt most előretör majd Afrika, Európa pedig kiszorul onnan.
Óriási károkat okozott a tegnap esti vihar, rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma, kiderült, mit csinálnak a magyarok az ünnepek alatt, de miért van ilyen kevés földgáz a tározókban? Napi hírösszefoglaló.
A tegnapi özönvízszerű esőzést követően a tegnap esti és a ma délelőtti órákban a Generali Biztosítóhoz nagyságrendileg 1500 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke megközelíti a 300 millió forintot.