A nemzeti ásványvagyon hasznosítására irányuló koncepciók összehangolásával, végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására Kasó Attilát miniszteri biztossá nevezte ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítő legfrissebb számában jelent meg.
Megoldódik a BCG-oltások átütemezésének ügye, a gyerekeknek nem lesz bajuk - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Görögországban parlamenti szavazás lesz, de a befektetők egyre inkább a gyorsjelentésekre figyelnek, van belőlük bőven. A görög parlament ma szavaz a hitelezőkkel kötött múlt heti megállapodásban...
Nem tesz le a kanadai Potash a német K+S felvásárlásáról, mely most a vállalat, valamint a német tartományi vezetők aggodalmait igyekszik eloszlatni a munkahelyeket érintő potenciális veszélyekkel...
Szinte hihetetlennek tűnik, hogy míg a főbb részvényindexek bő 6 éve emelkednek, és az utóbbi 1-2 évben szinte folyamatosan új csúcsokat döntögetnek, addig az árupiacok teljesen ellentétes módon sokéves mélypontjaikra érkeztek. Meglepő hogy van, amire van pénz, van, amire nincs, de van a dolognak egy kis logikája.
A romániai külföldi befektetők támogatják az egyebek mellett öt százalékpontos áfacsökkentést előíró adótörvény-tervezetet, amelyet Klaus Iohannis román elnök a múlt héten visszaküldött a parlamentnek.
Az elmúlt napokban háttérbe szorult a görög sztori és a befektetői figyelem középpontjába a vállalati gyorsjelentések kerültek. A vezető amerikai cégek viszont több esetben is csalódást okoztak, így...
Összevonná részvényeit a világ egyik legnagyobb forex brókercége, az FXCM, mivel azok vészesen közelítik az 1 dolláros kritikus határt - írja a Wall Street Journal. Ha ez alá megy az árfolyam, a New...
A tőzsdén kereskedett alapokban (ETF-ek) lévő vagyon most először haladta meg a hedge fundok által kezelt vagyon mértékét. 2015 második negyedévében az ETF-ekben kezelt vagyon 45 milliárd dollárral...
A magyarok közül a legtöbben, 23 százaléknyian mobiltelefont akarnak venni a következő három hónapban, 14 százalékuk valamilyen takarító berendezést, 13 százalékuk pedig tévét; a döntő többség nem tervezi hitel felvételét a vásárláshoz - derül ki a Samsung Techonomic Index 2015 kutatásából.
Idén az első öt hónapban 36 520 gyermek született és 59 047 haltak meg, ez azt jelenti, hogy lassabban fogy a magyar. Idén eddig 12 457 házasságkötést anyakönyveztek.
Véget ért tegnap az MNB kamatcsökkentési ciklusa, 1,35%-on állapodott meg az alapkamat. Jó hír az újabb csökkentés azoknak az adósoknak, akiknek a hitelét a jegybanki alapkamathoz szorosan kötődő...
A munkáltatók elsősorban a részmunkaidős dolgozóktól váltak meg. Februárhoz képest a 2300-zal csökkent a kereskedelemben ebben a formában dolgozók száma.
További esés jöhet Európában a határidős indexek alapján. Kedden a FTSE-100 index 0,29 százalékkal, a DAX index 1,12 százalékkal, CAC-40 pedig 0,70 százalékkal csökkent.
Szerdán 308-nál jár az euróárfolyamunk, miután tegnap kéthavi csúcsra kerültünk a jegybank cikluszárásának hírére. Ennél az értéknél húzódik éppen a 200 napos mozgóátlagunk. Jó nagy lökést...
Szépen nőnek a Telenor csoport bevételei a feltörekvő országokban, részben ennek köszönhető, hogy a mobilszolgáltató árbevétele és profitja is megugrott a második negyedévben. Szépen nő a Telenor...
A tavalyi élénkülés után idén látványosan tovább nőtt az újépítésű lakások kereslete a fővárosban - olvasható az OTP Jelzálogbank friss elemzésében. A Budapesti Újlakás Értéktérkép szerint a január...
A Görögországgal kapcsolatos kockázatok mérséklődése nyomán a Goldman Sachs elérkezettnek látja az időt az európai részvények vásárlására - írja a Marketwatch. A befektetési bank az európai...
Ahogyan arról a korábbiakban beszámoltam, az országgyűlés 2014. december 16. napján 119 igen, 40 nem, valamint 25 tartózkodó szavazattal elfogadta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt, mely 2015. március 15. napján lépett hatályba. A törvény elfogadására meglepetésszerűen került sor, hiszen sokáig maga a Nemzetgazdasági Minisztérium is…
Közel 7%-ot esett az Apple árfolyama a zárás után érkező gyorsjelentésre reagálva. Csalódást keltett az iPhone eladások alakulása, a várttól elmaradó negyedéves kilátások, az sem erősítette a bizalmat, hogy az Apple nem közölt forgalmi adatokat az Apple Watchra vonatkozóan.
Görögország 1-3 év múlva újabb segélycsomagot kaphat, amely már a görög gazdaság szerkezeti átalakulását segíti majd - mondta Pesuth Tamás, a Corvinus Egyetem oktatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Összevonná részvényeit a világ egyik legnagyobb forex brókercége, az FXCM, mivel azok közelítik az 1 dolláros kritikus határt - írja a Wall Street Journal. Ha ez alá megy az árfolyam, a New York-i...
Nem sikerülnek túl jól mostanában a technológiai vállalatok gyorsjelentései. Az Apple után a Microsoft is csalódást okozott a befektetőknek, csaknem 4%-ot estek a papírok a zárás utáni kereskedésben....
Zolnay Judit eddigi vezérigazgató-helyettes került Bartók János helyére a MetLife élén. A társaság közleménye szerint május 5-től Zolnay Judit a MetLife Biztosító kinevezett vezérigazgatója, aki ezt...
Martin Coulam első mentoráltjára 16 évesen talált: egy vele egykorú mozgássérült fiúnak segített iskolába járni, programokra eljutni – persze akkor még nem tudta, hogy amit csinál az mentorálás. A tudatos mentortevékenység 15 éve kezdődött, pár éve tudatosodott csak benne a mentorálás tudományos háttere, addig ösztönből dolgozott – hogy mennyire eredményesen azt az mutatja, hogy a Tesco…
Hétéves rekordot dönthet idén az újépítésű lakások eladása a fővárosban, miközben év végére virtuálisan elfogyhat az azonnal költözhető, eladatlan lakáskészlet. A tavalyi élénkülés után idén látványosan tovább nőtt az újépítésű lakások kereslete a fővárosban – olvasható az OTP Jelzálogbank friss elemzésében.
A miniszterelnök még június elején jelezte: szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó NAV-elnök lemondását, azonban a személyes és családi okok alapján igen – közölte szerdán az MTI érdeklődésére Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Mai szemmel nézve érthetetlen, miért hagyták ki a forintosításból eddig a mintegy 162 ezer autóhitelest. Annál is inkább, mert "csak" 1 milliárd euróra lett volna szükség ehhez az MNB...
A tőzsdéken véget értek a felhőtlen napok, tegnap már Európában megindult az esés, Amerikában folytatódott, és ma megint az eladóké a főszerep. Nem ússza meg a Richter és az OTP sem, viszont a forint remek formában van. Az euró is magához tért, az olaj és az arany gyengélkedik.
Május 5-től Dr. Zolnay Judit a MetLife Biztosító kinevezett vezérigazgatója, aki ezt megelőzően a társaság vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. A MetLife Biztosító a világ egyik legnagyobb életbiztosító társaságának magyarországi vállalata, élet, egészség és baleset valamint nyugdíjbiztosítási programokat és megoldásokat kínál ügyfeleinek - olvasható a társaság sajtóközleményében.
Szakemberhiánnyal küzd a turisztikai és vendéglátó ágazat, a nyugat-európai munkaadók kedvezőbb feltételeket kínálnak, ezért külföldre mennek dolgozni a munkavállalók - mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.