Fiktív munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatta alkalmazottait egy Somogy megyei társaság, így próbálta meg a dolgozói után fizetendő adót és járulékot csökkenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatósága szerdán az MTI-vel.
A törvényi határidők betartására kötelezte és hárommillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután megállapította, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás körében bejelentett kárigényekre az esetek csaknem felében késedelmesen reagált a társaság.
Péntekig benyújtásra kerülhet egy újabb görög reformtervezet, vasárnap pedig újabb uniós csúcstalálkozó lesz, főleg ezekre figyelnek a befektetők. A tegnapi rossz hangulat után szerdán a legtöbb...
Az állam tőzsdei ralit akar. A befektetők beszállnak. Gyorsan nagyot emelkedik a tőzsde. Aztán nagyot esik. Az állam nem érti, mi történik. Nagy bika nagyot kakál Hatalmas menetelésen van túl a...
Szinte minden nap lehet azzal szembesülni, hogy nagyon sok járművezetőben - a kerékpárostól a napi munkavégzésként e tevékenységet végző "profikig" bezárólag - fel sem merül a KRESZ egyik...
Elkerülhetetlen egyes vállalatoknál, hogy bizonyos időre, meghatározott projektre, feladatra vagy átmeneti időszakra távozó kolléga pótlására ideiglenes menedzsert alkalmazzon. Őket nevezzük interim...
Egyre nagyszabásúbb tengeri hadgyakorlatokat tart az USA szövetségeseivel Kína ellenében. Japán és India már teljes vállszélességgel vesz részt ezeken a gyakorlatokon. Konfliktus esetén a kulcsfontosságú Malakkai Szoros, amelyen keresztül Kína tengeri kereskedelmének 80%-a bonyolítódik, szintén lezárásra kerülne.
Már idén érdemes felmérni az átálláshoz szükséges erőforrásokat azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknél üzleti szempontok indokolják a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) választását akár már 2016 elejétől – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a többféle számviteli szabályrendszer szerint jelentő cégeknek, a pénzpiacokat megcélzó vagy…
Részben a görög válság miatti félelmek, az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások és az amerikai kitermelők felől érkező hírek miatt eladói hullám söpör végig az olaj piacán. A hazai autósok...
Londonban akár 15 százalékkal is növekedhetnek a bérleti díjak az irodapiacon, de jelentős fellendülésre számíthat Dublin, Barcelona, Madrid és Stockholm is. Ugyanakkor a közép-kelet-európai régióban...
Várhatóan holnaptól, július 9-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett kapacitásbővítést, illetve a termelési kapacitás bővítését támogató pályázatokra. A két felhívás kiemelkedően magas, 85 milliárd forint értékben nyújt vissza nem térítendő támogatásokat a kkv-k számára a legtöbb esetben 50…
A görög válság azt bizonyítja, hogy Európa továbbra sem talált megoldást az öngerjesztő adósságválságra, ez nemcsak Görögország gondja, hanem olyan európai probléma, amely európai megoldást igényel - hangoztatta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerda délelőtt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.
Nem mozdultak júniusban az inflációs alapmutatók, amelyek szintje változatlanul mérsékelt inflációs környezetre utal - állapította meg a múlt havi inflációs adat közzétételét követően kiadott szerdai elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A kedd esti eurózóna-csúcs után nyilvánvalóvá tették, hogy vasárnapig kap haladékot Görögország, akkor teljes EU-csúcsot tartanak. Az athéni kormánynak azonban már szerdán el kell küldenie...
A múlt év július első napja óta működő Nemzeti Mobilfizetési Rendszer az indulása óta eltelt egy évben 16,8 millió parkolási tranzakciót és 1,1 millió elektronikus autópálya-matrica vásárlást bonyolított, az előbbi összértéke 7 milliárd, míg az utóbbié 4,2 milliárd forint volt - mondta Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Közel féléves mélypontról beszélhetünk a forint esetében, ha az euróval szemben nézzük. Szerdán a jegyzések újra 317 fölé emelkedtek a görög hírek hatására. Már 318-nál 2015.07.08 15:01Fokozatosan,...
A világ fejlett ipari országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsa szerdán egyhangúlag jóváhagyta Magyarország alelnöki jelölését a 2016. évi miniszteri értekezletre - tájékoztatta az MTI-t a párizsi székhelyű szervezet állandó magyar képviselete.
A fogyasztói árak alakulása összhangban van a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) becslésével, ezért a szaktárca az év további részében sem számít nagy mértékű pénzromlásra, az év egészét tekintve pedig 0 százalék körüli inflációt, árstabilitást vár – mondta Orbán Gábor, adó és pénzügyekért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón Budapesten
Már idén érdemes felmérni az átálláshoz szükséges erőforrásokat azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknél üzleti szempontok indokolják a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) választását akár már 2016 elejétől – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a többféle számviteli szabályrendszer szerint jelentő cégeknek, a pénzpiacokat megcélzó vagy…
Rövid távon a görög válság miatt gyengülhetett a forint, a zloty sem járt sokkal jobban. Hosszabb távon azonban lehet, hogy akkor sem sikerül majd gyengíteni a fizetőeszközünket, ha kell. Így a devizavétel sem biztos, hogy megvéd az inflációtól, az emberek az ingatlanok és a részvények felé fordulhatnak.
Nemrég jelentette be a kanadai műtrágyagyártó Potash, hogy több mint 8 milliárd euróért felvásárolná német versenytársát, a K+S-t. A német cég azonban visszautasította az ajánlatot, és a regionális...
A keddi euróövezeti csúcsról és a súlyos adósságválsággal küszködő Görögország helyzetéről tartott vitát szerda délelőtt az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban.
Péntekig benyújtásra kerülhet egy újabb görög reformtervezet, vasárnap pedig újabb uniós csúcstalálkozó lesz, főleg ezekre figyelnek a befektetők. A tegnapi rossz hangulat után szerdán a...
Az elmúlt évek alacsony inflációs környezetében a reálbérek számottevően emelkedtek hazánkban. Az aktuális előrejelzések szerint a javuló tendencia a következő években is fennmaradhat. A...
A piacok egyelőre jól kezelik a görögök eurózónás tagsága körüli bizonytalanságokat, nincs jele olyan szintű fertőzésnek, amely az unió pénzügyi stabilitására veszélyt jelentene - vélekedik az...
Döntés született a M3 metróvonal járműveinek felújítását végző cég személyéről. A járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására...
Miniszteri rendeletben hosszabbítják meg a múlt hét hétfő óta tartó bankszünnapot Görögországban - számolt be a Reuters. UPDATE: időközben arról érkezett hír, hogy péntekig hosszabbítják meg a...
A boltok vasárnapi nyitva tartására vonatkozó jogszabály betartására szólította fel a tagoka a CBA Kereskedelmi Kft. mint a CBA franchise rendszergazdája, egyben jelezte, hogy a törvényt megszegőket kizárják a hálózatból.
A múlt év július első napja óta működő Nemzeti Mobilfizetési Rendszer az indulása óta eltelt egy évben 16,8 millió parkolási tranzakciót és 1,1 millió elektronikus autópálya-matrica vásárlást bonyolított, az előbbi összértéke 7 milliárd, míg az utóbbié 4,2 milliárd forint volt - mondta Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Miután a fejlett országokat öregedő társadalmak jellemzik, a gazdasági növekedés fenntartása érdekében kiemelkedően fontos, hogy ezek a gazdaságok jobban kihasználják az idősebb munkavállalókban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. A PwC legfrissebb tanulmánya az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának sikerességét vizsgálja 34 OECD-országban.
Rosch Balázs személyében új igazgatót nevezett ki az SAP Hungary Kft. A projektigazgató feladata a hazai SAP-s rendszerbevezetések stratégiai előkészítése, összefogása, felügyelete, és a projektvezetők szakmai irányítása. Rosch Balázs elődje, Tóth István régiós feladatot kapott.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja szerint "lehetséges és szükséges" megállapodás Görögországgal, de az azon múlik, hogy Athén képes lesz-e a hitelezői számára hiteles reformjavaslatokat előterjeszteni.
Valószínűleg elérte maximumát az idei nyáron mért villamosenergia-terhelés szerdán háromnegyed egy körül; az érték meghaladja az eddig mért legmagasabb nyári csúcsterhelést - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.