A görög népszavazás hivatalosan "csak" arról dönt, hogy Görögország elfogadja-e az EU/IMF mentőcsomaghoz támasztott feltételeket. Valójában azonban a mai szavazás - és a szereplők ez után következő...
Az időjárás kedvez a belföldi turizmusnak - erről Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornának Tiszakécskéről szombaton.
A görög események nem hagyták érintetlenül a kötvény- és devizapiacokat sem. Bár a forint gyengült az euróval szemben júniusban, és a MAX értéke csökkent, a megkérdezett alapkezelők szerint mindkét...
Ma mindenki a görögországi népszavazásra fog figyelni, viszont hétfőtől sem fogunk unatkozni, szinte mindennapra jut majd egy fontosabb mutató. Például az is most fog kiderülni, hogy Matolcsy Györgyék bevállalják-e a további kamatvágást, de az államháztartási hiányra is vethetünk majd egy pillantást.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójának forgalma 39,4 milliárd forint volt a héten, ez gyakorlatilag megegyezik az előző heti 39,8 milliárd forinttal. A BUX 0,3 százalékos heti emelkedéssel, 21 873,00 ponton zárt pénteken.
Mi is nagy rajongói vagyunk az ősi autós trükköknek, de azért akad jó pár köztük, ami tényleg komplett hülyeség. Vannak működő módszerek, amivel próbálkozhattok, ha sokat fogyaszt az autótok, de az itt felsoroltakat felejtsétek el, mert csak baj származik belőlük.
Történelmi jelentőségű népszavazás kezdődött vasárnap reggel Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
Egyre több helyen legalizálják a marihuánát, és még egy államszervezet sem omlott össze miatta. Gazdaságilag itthon is mindenképpen megérné bevezetni és megadóztatni, más kérdés persze, hogy nem biztos, hogy a hazai társadalom egyelőre készen áll erre. Megnéztünk néhány érvet a legalizáció mellett.
Elkészül a geotermikus energiahasznosítási projekt a Tolna megyei Tamásiban szeptemberre, a csaknem 1,4 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően az ősszel már termálvízzel fűtik a város intézményeit - közölte Tamási alpolgármestere az MTI-vel.
A görög kormány megállapodást akar kötni Svájccal annak érdekében, hogy hozzájusson a svájci bankszámlákon illegálisan elhelyezett görög pénzek egy részéhez - közölte a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap vasárnap megjelenő számában.
Közzétették a világ egyik legrangosabb építészeti díjának döntőseit. Azt, hogy mely projektek nyerik el az elismerést, csak novemberben tudjuk meg, a szingapúri World Architecture Festival keretében,...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. Hétfőn még melegebb lesz, harmadfokúra emelik a figyelmeztetést, kedden is rátesznek egy lapáttal az égi kemencére, szerdáig pedig még tovább fokozódik a fokozhatatlan.
Spanyolország gazdasági növekedési kilátásait 3,3 százalékra javította a korábban jelzett 2,9 százalékról a kormány, és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök csütörtöki madridi sajtótájékoztatóján azt is bejelentette: az ország javuló gazdasági helyzete adócsökkentést tesz lehetővé.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több visszásságot is tapasztalt egy szolgáltató vállalkozás direkt marketing tevékenységében az elmúlt időszakban: az egyik csomagküldő cég fizetési felszólításokat küld olyan megrendelések ellenértékére tartva igényt, amelyeket vitatnak a megkeresett vállalkozások, miközben hivatkozik a GVH korábbi vizsgálatára, amely alapján a versenyhatóság jogszerűnek és…
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
A fal bizonyos részeit már több mint 2000 éve módszeresen koptatja az időjárás, de az emberi tényező legalább akkora bajt jelent, mint a szél, az eső és a vihar együttvéve: nem csak a turisták amortizálják a világ egyik csodáját, hanem a helyiek is aktívan pusztítják a Nagy Falat. Vajon hogyan lehetne megmenteni?
A francia gazdasági miniszter úgy véli, hogy a görögországi népszavazás kimenetelétől függetlenül Európának már hétfőn újra kell indítania a politikai szintű tárgyalásokat az athéni vezetéssel, míg az Európai Parlament német elnöke azt mondta, a nemek győzelme esetén a görögöknek új valutát kell bevezetniük.
Egy jövőre kezdődő uniós program keretében mintegy 3600 fogyatékossággal élő ember hagyhatja el a nagy szociális gondozó intézményeket; ellátásukat kisebb otthonokban szervezik meg, egyénre szabott szolgáltatásokat kapnak, és az arra alkalmas emberek önállóbban élhetnek majd – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszélt…
Ötszáz határsértőt, köztük 112 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Nem csak az egyik üzemanyagfajta ára emelkedett nagyot a nemzetközi piacokon, még a forint is az autósok ellen dolgozott az elmúlt héten. Újra egyre közelebb járunk a 400 forintos átlagárhoz, ami azt jelenti, hogy a drágább kutakon már bőven 4-essel kezdődik majd a benzin ára. Egy nagyon halvány reménysugár azért van az autósoknak.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
Megdőlt a tavalyi 120 ezres látogatórekord a 23. Volt Fesztiválon, június 30. és július 4. között összesen 123 ezren buliztak a Lővér kempingben – tájékoztatta a Volt Fesztivál Sajtóiroda vasárnap délután az MTI-t.
Mi a teendő, ha egy társaság az év közepén vitte el a könyvelőjéhez az idén januári keltezésű, de tavaly decemberi teljesítésű bevételeiről szóló számlákat? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné, okleveles könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
Július elsejétől elérhető az otthonteremtési kedvezmény, a CSOK. Ki milyen összegű támogatásra jogosult, hogyan, mire lehet igényelni? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.
Inflációs és ipari termelési adatok tartanak igényt a befektetők érdeklődésére a jövő heti makrogazdasági naptárban; a piac a most vasárnapi görögországi népszavazásra is figyel.