A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány 5-10 százalék közötti javaslattal élhet a reklámadó mértékének módosításakor. Lázár János ezt kedden az Országházban - több médium, köztük az...
A forint ezen a héten már gyengülni kezdett a vezető devizákkal szemben, a keddi napon az eurójegyzések pedig már 306 fölé emelkedtek. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy még ezt beleszámítva is több...
A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek ki magyar tudósok, amely használatával az eredetiség kétség nélkül azonosítható - hangzott el az SMark (Secure Mark) projekt keddi budapesti bemutatóján.
Informatikai K+F, szoftverexport és innovációs audit tevékenységekben az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) segíti a jövőben az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztését célul kitűző szervezet, az Enterprise Europe Network aktivitásait.
Az UniCredit Bank 16 milliárd forint adózott eredményt ért el 2014-ben, szemben a 2013. évi 6,4 milliárd forinttal - közölte a hitelintézet az MTI-vel hétfőn.
Nem alakult igazán jól a keddi kereskedés a Wall Streeten, noha a Nasdaq index tegnap 15 év után először érte el az 5000-es lélektani értékét, ma már az alatt zárt. Az általánosan rossz részvénypiaci...
Továbbra is töretlen a németek utazókedve, az utazásszervező cégek tavaly minden korábbinál nagyobb bevételre tettek szert - ismertették kedden a berlini nemzetközi turisztikai börzét (ITB) bemutató sajtótájékoztatón.
A kormány hatályon kívül helyezné az utazásszervezők szakmai minősítő vizsgájáról szóló rendeletet, helyette felsorolná azokat a szakképesítéseket, amelyekkel betölthetők ezek a munkakörök - az erről szóló rendelet tervezete a kedden jelent meg a kormány honlapján.
A pápai állam honlapján kedden nyilvánosságra hozták a Vatikán új pénzügyi-gazdasági szervezeteinek szabályzatát, miután az olasz sajtó költekezéssel vádolta meg a Ferenc pápa által indított reformokkal megbízott bíborosokat.
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az idén is meghirdette a tavaszi kalászos növények (a tavaszi árpa, a tavaszi búza és a zab) vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató jellegű árat, amelyet tonnánként nettó 94 ezer forintban állapított meg.
Amint azt már sejteni lehetett, egyre nagyobb érdeklődés és egyre élesedő harc övezi a Top Level Domainek regisztrálását. A legnagyobb játékos ezen a piacon a Google, az Amazon, az Apple, illetve néhány más domain-regisztrátor óriás.
Rendkívüli közleményt tett ki az oldalára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden késő este. Este 19:30-tól központi hálózati probléma történt az Elektronikus Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben. Az...
Az Európai Bizottság elindította az új Szakpolitika Támogatási Eszközt (Policy Support Facility, PSF), amellyel támogatja a tagállamokat a kutatás és innováció politika megreformálásában; a lehetőséget elsők között Bulgária és Magyarország veszi igénybe - közölte az uniós szervezet kedden az MTI-vel.
A szerb gazdaság gyengülése az idei esztendő első negyedévében is folytatódik, növekedésre csak a második negyedévtől lehet számítani, de az az év végéig folytatódni is fog - jelentette ki Dusan Vujovic szerb pénzügyminiszter kedden a kopaoniki üzleti fórumon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Buda-Cash ügy után olyan törvényjavaslat benyújtására készül a jegybankkal is egyeztetve, amely alapján szigorítanánk a bírságolási szabályokat, vagyis a felügyelet nagyobb bírságokat is kiszabhatna, ami erősítené a bírságolás elrettentő erejét, valamint pontosítanák a jó üzleti hírnév fogalmát is – közölte a tárca kedden az MTI érdeklődésére.
A Goodyear az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatja legújabb gumiabroncs-koncepcióját – egy futurisztikus abroncsot, amely saját maga képes villamos energiát termelni. Ez a gumiabroncs, amely a Goodyear Innovációs Központja tervezőinek agyszüleménye, és fejlesztési azonosító kódja alapján az egyszerű „BH03” elnevezést kapta, képes a keletkező nyomást és hőt villamos energiává alakítani.…
Kisbefektetőknek szóló cikkünkben egy merőben újfajta befektetési formával ismerkedhetnek meg olvasóink. A Strukturált OTP Részvény Reverse Convertible (OTP RC) egy olyan befektetési forma, amely a piaci kockázatmentes hozamot meghaladó extra hozam elérésére ad lehetőséget. Ehhez az szükséges, hogy e Termék mögöttes struktúrájában szereplő, megjelölt részvény (esetünkben az OTP részvény) árfolyama…
Az egyre több ízben az évtized brókerbotrányának titulált Buda-Cash brókerház bukása súlyos következményeket ró az érdekeltségi körébe tartozó bankok ügyfeleire is. Mint az hétfőn kiderült, a jegybank visszavonta a Buda-Cash érdekeltségeibe tartozó négy bank működési engedélyét.
Nemcsak rosszabbul keresünk az osztrákoknál, de sokkal rosszabbul is élünk náluk. Könnyen érthető számokkal kifejezve: ők átlagosan kétszer annyit tudnak vásárolni a nettó bérükből, mint a szomszédos...
Ismét elérhető az ekáer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és VámhivaIsmét elérhető az ekáer-rendszer, amely kedd este néhány órán keresztül nem működött - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kedd éjszaka közzétett rendkívüli közleményből.
Július 1-jétől a könyvviteli, könyvvizsgálati és adótanács-adási szolgáltatóknak új szabályokat kell alkalmazniuk a folyamatos elszámolással kapcsolatban. Ehhez nyújtunk gyakorlati tanácsokat.
Új, elemzői, piaci összefüggéseket feltáró sorozatot indít az OpcioGuru blog. Az elemzői barangolások sorozat egy izgalmas és aktuális témával indul, ez pedig az úgynevezett devizaháború. Na de mit nevezhetünk devizaháborúnak és ennek milyen hatása lehet a kereskedésre? Ezt fogjuk most átvenni, vágjunk is bele!
Februártól az összes hazai takarékszövetkezet közel ezer fiókjában lehet értékpapírokat vásárolni, ezzel a takarékoké lett az ország legnagyobb értékpapír-forgalmazó hálózata - mondta az InfoRádiónak Farkas Róbert, a Takarékbank Pénz- és Tőkepiaci üzletágának igazgatója.
Akár 10 millió forint körüli összegeket is veszíthet az, aki nem a megfelelő nyugdíjbiztosítást szignózza. Nyugdíjra pedig mindenképp érdemes megtakarítani, hiszen mind a társadalmi, mind a szociológiai, és a gazdasági változások arra késztetnek bennünket, hogy valamilyen formában előtakarékoskodjunk magunknak. Az egyik ilyen lehetőség a nyugdíjbiztosítás, amelyről hihetetlen hírek derültek ki.
A forintosítást kivéve az autóhitelesek esetében nagyon hasonló az elszámolás folyamata, mint a lakáshiteleseknél - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI megkeresésére.
Az értékpapír-forgalmazás az első olyan üzleti terület, ahol megvalósult a takarékszövetkezetek teljes integrációja, és a takarékok már valóban egységes pénzügyi csoportként léphetnek fel a piacon. Februártól az összes hazai takarékszövetkezet közel ezer fiókjában lehet értékpapírokat – befektetési jegyeket és állampapírokat – adni és venni, ezzel a takarékoké lett az ország legnagyobb…
Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett az MNB a nyomozó hatóságnál a Széchenyi Banknál történt, a jegybank szerint bűncselekmények elkövetésének gyanúját felvető események miatt. Az ügy pikantériája, hogy a bank közel fele az államé volt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél történt, a jegybank álláspontja szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt.
Berlin új biztonsági stratégiát mutatott be és elkezdi tankok szállítását Varsónak. Újra előkerülnek a régi dilemmák Németország szerepével kapcsolatban a kontinensen. Az ország egyenlőre ambivalens az új szerepét illetően.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány 5-10 százalék közötti javaslattal élhet a reklámadó mértékének módosításakor. Lázár János ezt kedden az Országházban - több médium, köztük az ATV és a HírTV beszámolója szerint - a gazdasági bizottság ülését követően mondta újságíróknak.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány 5-10 százalék közötti javaslattal élhet a reklámadó mértékének módosításakor. Lázár János ezt kedden az Országházban - több médium, köztük az...
A Conergy neve nem lehet ismeretlen a befektetők előtt, a vállalat Európa egyik legnagyobb szolárcége volt, egészen addig, amíg nem keveredett különféle botrányokba és csődbe nem ment két évvel...
Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett az MNB a nyomozó hatóságnál a Széchenyi Banknál történt, a jegybank szerint bűncselekmények elkövetésének gyanúját felvető események miatt. Az ügy pikantériája, hogy a bank közel fele az államé volt.
Óriási, több ezer milliárd forint összegű kártérítést kellene fizetnie a Dohány utcában lévő Continental Hotel Budapestnek a Zara név engedély nélküli használatáért, de a bírósági döntés még nem...
Lefordultak a hétfői csúcsokról az amerikai indexek, majd a pesszimista hangulat az ázsiai piacokra is begyűrűzött, míg az európai tőzsdéken a keddi zárószintek körül indulhat a nap. A befektetők már...
Tavaly mintegy 50%-kal több új társasházi lakást adtak el Budapesten, mint 2013-ban - olvasható az OTP Jelzálogbank legfrissebb elemzésében. A Budapesti Újlakás Értéktérkép ugyanakkor azt is...
A Fidesz szeretné, ha a legkisebb bevételű cégeknek nem kellene reklámadót fizetniük, mert ez esetükben indokolatlan lenne és felesleges bürokratikus költségeket jelentene - mondta Rogán Antal, a...
Az új paksi erőmű építésénél biztonsági hatóságként működő Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a kedden elfogadott törvényben megkapta az ehhez szükséges erőforrásokat - mondta Aszódi Attila, az új paksi atomerőmű építésének kormánybiztosa kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában.
Az indiai központi bank szerdán váratlanul egy rendkívüli ülés keretében 25 bázisponttal csökkentette kamatszintjét, miután a múlt hét végén benyújtott költségvetés megerősítette a kormány elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció terén.