A tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt az MNB ma közzétett végzésében azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenységi engedélyét, továbbá felügyeleti biztosokat rendelt ki az intézményhez - olvasható az MNB közleményében.
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014-ben 8358 új lakás épült, 15%-kal több, mint egy évvel korábban. Közép-Magyarországon és a Dunántúlon nőtt az új lakások száma, a keleti országrészben egyelőre nem következett be fordulat. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 9633 volt, ez 28%-os növekedés a 2013. évi adatokhoz képest.
A kínai Postal Savings Bank tárgyalásokat folytat számos amerikai magántőke befektetővel és ázsiai vagyonkezelővel a banki kisebbségi részesedések eladásáról még a 2016-os tőzsdei bevezetés előtt....
A keddi napon több piaci eseményre is figyelnünk kell. Görögország leadta reformelképzeléseit az eurozóna pénzügyminisztereinek, várunk tehát a reakcióra. A FED elnöke délután ad iránymutatást az...
A keddi napon több piaci eseményre is figyelnünk kell. Görögország leadta reformelképzeléseit az eurózóna pénzügyminisztereinek, várunk tehát a reakcióra. A Fed elnöke délután ad iránymutatást az...
Az idei év első hónapjaiban a várakozásoknak megfelelően erőteljes emelkedésbe kezdtek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai. Míg január első hetében még átlagosan 19 300 forint körüli összegért köthettek személyautóikra kgfb-szerződést az évközben szerződők a Netrisk.hu oldalain, addig február második felére ugyanitt már 25 ezer forint fölé kúszott az átlagos éves díj. A piac…
Szezonális kiigazítással számolva a német hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt negyedéves alapon a tavalyi utolsó három hónapban a német statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adata szerint. Az adat megegyezett a néhány hete előzetesen közölt számmal.
Több, mint 6 százalékot esett ma a Norbi Update árfolyama. Az esésnek köze lehet a Buda-Cash működési engedélyének felfüggesztéséhez is, a BC volt ugyanis az a brókercég, amelyik a vállalat...
Ugyan három év sem telt el azóta, hogy a tankötelezettségi korhatárt 18 évről 16 évre szállította le a kormány, az új szakképzési koncepció miatt azonban ismét felemelhetik azt - értesült a Magyar...
Az egyéni vállalkozók és az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyek szerdai adóbevallási határidejére figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
Tavasszal ismét sor kerül a nagy múltra visszatekintő Diák Menedzsment Bajnokságra. A közgazdászoknak szóló verseny keretein belül diákok és pályakezdők csapatai vezethetik virtuális telekommunikációs cégeiket egy valós piaci körülményeket modellező szimulációs programmal. A legjobbakat karrierlehetőséggel jutalmazzák hazai vállalatok.
A keddi napon több piaci eseményre is figyelnünk kell. Görögország leadta reformelképzeléseit az eurózóna pénzügyminisztereinek, várunk tehát a reakcióra. A Fed elnöke délután ad iránymutatást az...
Az állami körben nyilvánosságra hozott 874 késedelmes projekt mellett további mintegy 100 magánszektorbeli projektet is kockázatosnak tart a határidőig tartó megvalósítás szempontjából a...
Kivonult a rendőrség a Buda-Cash-hez – egyéni vállalkozókat határidőre emlékeztetünk – óriási ütemben épülnek lakások – a görögök csúsztak, de leadták a terveket.
A Buda-Cash Brókerháznál a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda "nyomozati cselekményt" hajtott végre. A brókercég nem erősítette meg a hírt kérdésünkre, azóta azonban az MNB közleményben...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt 47 millió forint termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az Aldi Magyarország Kereskedelmi Bt-t - közölte Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.
24%-kal 453 milliárd forintra nőtt tavaly az új finanszírozott összeg a hazai lízingpiacon, ebből 103 milliárd forintot a Növekedési Hitelprogram hozott - hangzott el a 37 tagú Magyar Lízingszövetség...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt mintegy 48 millió forint termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az ALDI Magyarország...
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) lezárult a könyvelői továbbképzés ellenőrzése: az érintett 55 ezer könyvelő közül 7000 nem teljesítette a továbbképzést, ezért a tárca visszavonta engedélyüket...
A görög kormány éjfél körül átküldte a reformjavaslatait tartalmazó listát az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). A görög banki részvények csaknem 15 százalékkal drágultak tőzsdenyitás után.
Felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedési jogát a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a részvény és a származékos szekcióban kedden - közölte a BÉT a honlapján. A Keler pedig a brókercég klíringjogát függesztette fel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) között létrejött együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek piacain.
A múlt évben 8358 új lakás épült, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban - tette közzé kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorsjelentésben.
11 órától tart sajtótájékoztatót az MNB a Buda-Cash Brókerház működési engedélyének felfüggesztése és felügyeleti biztosok kirendelésével kapcsolatban. Az eseményről a helyszínről tudósítunk...
Miután a sajtóban már hétfőn késő este kiszivárgott a görög kormány reformintézkedéseinek listája, Athén közzétette a hivatalos dokumentumot. Így most az euróövezet pénzügyminiszterein van a sor,...
A felülvizsgált adatok alapján 0,6 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex az euróövezetben január folyamán, ami a deflációval kapcsolatos félelmek erősítheti. A most közölt adat megegyezik az előzetesen publikálttal.
A kedd reggel leadott görög reformtervezetet az eurózóna pozitívan fogadta, a lista átfogó, de vannak még nem tisztázott területek. A hírre jól reagált az egész nap erősödő görög részvény index. Az...
Átfogó vizsgálatot folytatott az MNB a Buda-Cash Brókerháznál. A felügyelet ma a tőzsdei nyitást megelőzően tette közzé, hogy visszavonta a Buda-Cash engedélyét, mivel a társaságnál bűncselekmény...
Tovább süllyedtek az árak Európában az Eurostat friss jelentése szerint. A helyzet egészen elképesztő, ugyanis januárban már az Európai Unió 23 tagországában regisztráltak negatív elváltozást az éves...
A Buda-Cash Brókerház tavaly a hetedik legnagyobb forgalmú tőzsdetag volt a Budapesti Értéktőzsdén 147,7 milliárd forintos forgalommal, ami a teljes részvényforgalomnak azonban csak a 3,9 százalékát adta. Ám a cég honlapja szerint számos más külföldi termékkel, befektetéssel is foglalkoztak, ami nem a budapesti parketten forgó értékpapírokat jelenti.
A JP Morgan a tervek szerint extra díjat számítana fel a nagyvállalati ügyfelei betéteire, miután az új hatósági szabályoknak köszönhetően ezeknek a betéteknek a kezelése nagy költségekkel jár a bank...
Több éve, akár másfél évtizede zajló visszaélést tárt fel az MNB a Buda-Cash Brókerháznál - mondta Windisch László, az MNB alelnöke. A visszaélés miatt a brókercéggel tulajdonosi kapcsolatban álló DRB Bankcsoport tevékenységét is felfüggesztették.
A Gazprom szerint "komoly" veszélybe kerülhet Oroszország európai gázexportja Ukrajnán át, mert Kijev elmulasztotta kifizetni saját, később esedékes igényének számláját. Előző nap Ukrajna azt...
A Magyar Nemzet értesülései alapján arról írtunk, hogy a tankötelezettségi korhatárt a 2012-es csökkentés után a kormány ismét 18 évre emelheti az új szakképzési koncepció miatt, azonban a...
Az idén az év első hónapjaiban - a várakozásoknak megfelelően - jelentősen emelkedtek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai - közölte a Netrisk.hu biztosítási portál kedden az MTI-vel.
Az elmúlt évben összesen 3549 cég neve szerepelt azokon a listákon, amelyeket az adóhatóság negyedévente közzétesz az olyan gazdálkodókról, akiknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. 2013-hoz képest a tavalyi adat 34 százalékos növekedést jelent. A listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1138 milliárd forintot – tájékoztat a feketelista.hu
Az egyik legnagyobb brókercég körül hatalmas botrány van, az MNB felügyelete több éve zajló, hatalmas léptékű, tehát akár 100 milliárd forintos bűncselekmény gyanúja miatt bezárta a Buda-Casht-t. Az MNB első sajtótájékoztatóján az alaptényeket Windisch László ismertette.
A válság eleji szint csaknem négyszeresére, 1232 milliárd forintra nőtt az a hitelösszeg, amelyet egyszerűen képtelenek behajtani a bankok a lakosságtól, de még nem mondtak fel. A nem teljesítő...
A Magyar Nemzet értesülései alapján arról írtunk, hogy a tankötelezettségi korhatárt a 2012-es csökkentés után a kormány ismét 18 évre emelheti az új szakképzési koncepció miatt, azonban a...
A német bankóriás grafikonját inkább csökkenő trend jellemzi, ám rövidtávon szép erősödést tudhat maga mögött a részvény. A tapasztalat azt mutatja, hogy hosszabb távon az árfolyam inkább mozog a fő...
A görög kormány éjfélkor átküldte a reformjavaslatait tartalmazó listát az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Már az első reakció is megérkezett.