2015. december 2. szerda

dec. 2
9:32
Meghökkentő jóslat: meg vannak számlálva az Iszlám Állam napjai? (Privátbankár)
Meglepő jóslatot adott Gyarmati István az Iszlám Államról és Szíriáról.
dec. 2
9:33
"Emlékeznek rám, mint a hosszú nevű magyar HR-esre" (HR Portál)
Nem kis kihívás kultúrákon átívelni a HR-es munkakört, legyen szó akár teljesítményértékelésről vagy egyszerűen az eltérő kultúrából eredő érzékenységekről. Paládi-Kovács Gergely mondhatni igen széles palettáját lefedte ennek a területnek, hiszen volt HR-vezető multinacionális cégnél Magyarországon, majd szintén ennek a cégnek, a British American Tobacconak a keretein belül dolgozott…
dec. 2
9:35
Nettó 300-400 ezer forintos fizetésben gondolkodnak a diákok (HR Portál)
Nőtt a vállalkozás iránti érdeklődés a középiskolások körében, a diákok csaknem kétharmada szívesen indítana saját vállalkozást a jövőben. A vállalkozói létben motiváló szempont számukra a rugalmas munkaidő és a potenciálisan elérhető, az átlagosnál magasabb kereset - derül ki egy kutatásból.
dec. 2
9:39
Felvásárolta az Otthontérkép az Ingatlantájolót (ProfitLine)
Az Otthontérkép tulajdonosa, a Mapsolutions Zrt. megvásárolta az Ingatlantájolót tulajdonló Amango Software Kft.-t, tovább erősítve látványosan növekedő pozícióját az ingatlankeresési piacon. Az akvizíciót követően az Otthontérkép csoportnál az online elérhető ingatlanhirdetések immár több mint 90 százaléka megtalálható lesz.
dec. 2
9:39
Csepreghy az EU-pénzekről: nem nyithatunk kiskapukat (Portfolio)
"A kifizetési célok teljesülése érdekében nem engedhetjük fellazulni azokat a szabályokat, amelyeket mi magunk döntöttünk el annak érdekében, hogy a munkahelyteremtési, gazdaságfejlesztési ambíciókat...
dec. 2
9:39
Biatorbágyra költözik az IKEA: kevesebbet kell autóznia a vásárlóknak (Pénzcentrum)
Na nem kell megijedni, csak a külső árukiadó raktárat költöztették el....
dec. 2
9:41
Csütörtökön tovább gyengülhet az euró (ProfitLine)
Az EUR/USD jelenleg egy csökkenő trendvonal alatt mozog. Valószínűleg nem fogja áttörni és ezt a képet meg is erősíti a csütörtöki Draghi sajtótájékoztató is, ami eladói hullámot okozhat. Ha további csökkenés lesz, akkor az 1,0460-os támasz meghatározó lesz.
dec. 2
9:41
Hirtelen beütötték a Richtert (Portfolio)
Az EKB holnapi ülése illetve az amerikai makrogazdasági adatok előtt kivárnak az európai piacokon a befektetők, az irányadó indexek a keddi zárószintek közelében indították a szerdai kereskedést. Új...
dec. 2
9:41
Így emelkednek a bérek a felsőoktatásban (Pénzcentrum)
Módosulnak a doktori képzés feltételei is....
dec. 2
9:48
Ennél nagyobb karácsonyi ajándékot nem adhat Zuckerberg (Privátbankár)
A Facebook atyja részvényeinek jelenlegi értékével számolva, mintegy 99 százalékát adományozza egy jótékonysági szervezetnek.
dec. 2
9:48
Visszafogta magát Európa (TőzsdeFórum)
Mérsékelten emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
dec. 2
9:57
Vége lehet a Yahoo-nak? (Portfolio)
Nagy változások jöhetnek a Yahoo-nál, a The Wall Street Journal értesülései szerint a társaság eladná az alaptevékenységének számító internetes üzletágat. A napokban az igazgatóság ülésezik többször...
dec. 2
9:59
1200 milliárdhoz közelít az MNB ingyenhitele (Portfolio)
Átlépte az 1183 milliárd forintot a Növekedési Hitelprogram (NHP) 2013 októbere óta tartó második szakaszában szerződött hitelek összege - közölte a friss adatokat az MNB. Jelenleg 800 milliárd...
dec. 2
10:01
Saját trónkövetelőjén keresztül fog hitelezni a JP Morgan (Portfolio)
A JP Morgan megállapodást kötött az OnDeck Capitallal, vagyis egy P2P hitelezéssel foglalkozó céggel arról, hogy a platformjukon keresztül fognak hitelezni - írja a Financial Times. A hírre az OnDeck...
dec. 2
10:06
Ingatlant vásárolsz? Ezekre nagyon oda kell figyelni! (Privátbankár)
Tapasztalataink szerint a lakásvásárlók rendkívül figyelmetlenül, sőt megkockáztatjuk: felelőtlenül vágnak bele egy-egy ingatlan megvásárlásába. Sokszor anélkül írnak alá adásvételi szerződést, hogy valóban tisztában lennének a lakás adottságaival. Pedig ezek az adottságok hosszú évekre megkeseríthetik az életüket. Mire kellene tehát figyelniük ingatlan vásárlásakor?
dec. 2
10:06
Megszavazták, nőnek a felsőoktatásban a keresetek (HR Portál)
Megteremtik a felsőoktatási bérek emelésének törvényi hátterét, módosulnak a doktori képzés feltételei, és jövő július 1-jétől a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával létrejön a Pallasz Athéné Egyetem - többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet december 1-jén fogadott el az Országgyűlés.
dec. 2
10:06
Még kell egy kis támogatás az elektromobilitásnak (TőzsdeFórum)
Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos mobilitásban.
dec. 2
10:08
Az Apollo Tyres beszáll a duális szakképzésbe (HR Portál)
Az Apollo Tyres Hungary beszáll a duális szakképzésbe, a 2016-tól Gyöngyösön induló középfokú gumiipari technikus és abroncsgyártó szakokra jelentkező diákok az Apollo gyárában sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket - közölte a gumiabroncsgyártó vállalat.
dec. 2
10:10
Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2015. október) (HR Portál)
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben a szeptemberi 10,8 százalékról 10,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta.
dec. 2
10:12
A tőkepiacokra már holnap megérkezhet a Mikulás (ProfitLine)
„A tőkepiacokon már csak egyet kell aludni, hogy jöjjön a Mikulás, hiszen az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése igazi ajándék lehet a piacok számára” - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
dec. 2
10:14
Már 150 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki a gazdáknak (ProfitLine)
Idén december elejéig több mint 150 milliárd forint agártámogatáshoz jutott mintegy 36 ezer magyar gazdálkodó, az év végéig pedig csaknem 200 milliárd forint előleg folyósítása várható - mondta az utalásokat végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
dec. 2
10:15
Itt a vége a Yahoo-nak? (Portfolio)
Nagy változások jöhetnek a Yahoo-nál, a The Wall Street Journal értesülései szerint a társaság eladná az alaptevékenységének számító internetes üzletágat. A napokban az igazgatóság ülésezik többször...
dec. 2
10:17
Meglepő lépés a JP Morgantől (Portfolio)
A JP Morgan megállapodást kötött az OnDeck Capitallal, vagyis egy P2P hitelezéssel foglalkozó céggel arról, hogy a platformjukon keresztül fognak hitelezni - írja a Financial Times. A hírre az OnDeck...
dec. 2
10:19
Elismerte a Miniszterelnökség: már tényleg nem az EU pénzét költjük (Portfolio)
A Portfolio tegnap esti elemzése után ma kiadott egy közleményt a Miniszterelnökség, amely lényegében cikkünkre hivatkozva elismeri, hogy már "túlköltöttük" a 2007-2013-as ciklusra járó uniós...
dec. 2
10:21
Újabb OTP-vezető értékesített részvényeket (Portfolio)
Az OTP javadalmazási politikája keretében tegnap részvényt értékesített a felügyelő bizottság egyik tagjának, aki ezeket a részvényeket aznap értékesítette 61 millió forintért. Kovács Antal az OTP...
dec. 2
10:23
Suttyomban államosították az amerikai bankokat (Portfolio)
Hatalmas hibát követtek el a bankok azzal, hogy a válság után a színfalak mögött a felügyeleti szerveket próbálták befolyásolni ahelyett, hogy a részvényeseikkel működtek volna együtt vagy...
dec. 2
10:24
Téged megtévesztenének ezek a hamis húszezresek? Képek (Privátbankár)
6 millió forint értékben gyártottak hamis pénzt, állítólag a laikusok megtévesztésére alkalmas minőségben.
dec. 2
10:30
Még egy cég kötelezte el magát a duális képzés mellett (TőzsdeFórum)
Az Apollo Tyres beszáll a duális szakképzésbe.
dec. 2
10:39
Magyarországon a fogyatékos emberek erősen alulreprezentáltak a munkaerőpiacon (HR Portál)
Magyarországon a fogyatékos emberek erősen alulreprezentáltak a munkaerőpiacon. Ezért fontos azokat a cégeket díjazni, amelyek vállalnak fejlesztéseket a fogyatékossággal élők foglalkoztatása terén.
dec. 2
10:42
Látott már ennyi béna hamisítványt egy helyen? Képek (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 300 doboz parfümöt, 31 garnitúra ágyneműhuzatot, 130 liter alkoholterméket, valamint cigarettát foglaltak le.
dec. 2
10:42
Új csúcsokra érhet a dollár (TőzsdeFórum)
A piacok azon az általános vélekedésen vannak, hogy a Fed decemberben kamatot fog emelni.
dec. 2
10:45
A történelem ismétli önmagát – a dollár esni fog a kamatemelést követően (ProfitLine)
A piacok azon az általános vélekedésen vannak, hogy a Fed decemberben kamatot fog emelni, és ennek eredményeképpen a dollár új csúcsra érhet, az EURUSD pedig 1,0000 alá csúszhat – ilyet legutoljára 2000-ben láthattunk, a legnagyobb IT-lufi idejében. Ennek ellenére van azért okunk arra, hogy kissé szkeptikusan fogadjuk ezeket a várakozásokat. Az elmúlt hat kamatemelési ciklusból öt esetben a dollár…
dec. 2
10:51
Brutálisan jó biznisz a netes kalózkodás (Portfolio)
Valamikor réges-régen a hackereket ideológiák motiválták arra, hogy behatoljanak különböző rendszerekbe, megszerezzék mások adatait, vagy átvegyék az uralmat a gépeik felett. Mára a helyzet...
dec. 2
10:51
Indul a karácsonyi bejgli-razzia (Pénzcentrum)
Arra hívják fel a figyelmet, hogy a vásárlók is nézzék meg, hol és mit vesznek le a polcról....
dec. 2
11:00
Tippek karácsonyra: milyen halat vegyünk és mennyiért? (Privátbankár)
Nem mindegy, hogy milyen fajta halat teszünk a kosárba: még a legnépszerűbb, leggyakrabban fogyasztott halfajták között is akár ötszörös árkülönbség lehet.
dec. 2
11:02
Ömlenek a milliárdok a magyar gazdákra (Privátbankár)
Idén december elejéig több mint 150 milliárd forint agártámogatáshoz jutott mintegy 36 ezer magyar gazdálkodó.
dec. 2
11:06
A NAV és a NÉBIH újabb nagy fogása (TőzsdeFórum)
Húsz tonna árut vontak ki a forgalomból egy szabolcsi nagykereskedőnél.
dec. 2
11:09
Orbán: a napokban kiderülhet egy "titkos háttérmegállapodás" (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a napokban kiderül egy "titkos háttérmegállapodás" arról, hogy az Európai Unió befogadna 400-500 ezer szír menekültet. A kormányfő a Magyar Diaszpóra...
dec. 2
11:12
Átalakul a kiválasztás a Prezi alapítója szerint (HR Portál)
A kreativitás sok esetben már többet számít a tapasztalatnál. Ha ez igaz, a cégeknek is teljesen új alapokon kell kiválasztaniuk a munkatársaikat - mondta az Indexnek adott interjújában Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója.
dec. 2
11:18
Új világrendről, titkos háttéralkuról és lerohant Európáról beszélt Orbán (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint létezik egy titkos háttérmegállpodás 4-500 ezer menekült befogadásáról. Beszélt arról is, hogy a migránsok lerohanják Európát,
dec. 2
11:18
Egyszerűsödik és bővül a földhitel-program (ProfitLine)
A Kormány a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elsőkörös tapasztalatai alapján arról döntött, hogy tovább javít a földhitelhez jutás feltételein, és kibővíti a hiteligénylés lehetőségét - olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
dec. 2
11:20
Virul a Mol és az OTP, összeomlott a Synergon (Privátbankár)
Amerika hasít, Európa szerényebb, de a hazai piac jól áll. Ma korrekcióval próbálkozik a Richter, lehet, hogy ma összejön neki.
dec. 2
11:20
Nagyot zuhant a Volkswagen amerikai eladása novemberben (ProfitLine)
A dízelbotrányba keveredett autógyártó 25%-kal kevesebb autót értékesített, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az eladásokat nagymértékben befolyásolta, hogy a dízel autók értékesítését felfüggesztették.
dec. 2
11:27
A reklámadó bevallása, feltöltése: itt az NGM-NAV tájékoztatója (Adózóna)
A reklámadó év közi módosítása bizonytalanságot okozhat az adózóknak. Az NGM és a NAV tájékoztatója ezt igyekszik eloszlatni.
dec. 2
11:27
Rántottak egyet a tőzsdéken (Portfolio)
Meglehetősen unalmasan telt a délelőtti kereskedés jelentős része a nyugat-európai tőzsdéken, miután a befektetők az EKB holnapi ülésére várnak. A 11 órakor közzétett, a várttól minimálisan elmaradó...
dec. 2
11:27
Ezek az autóhitelesek járhatnak jól: itt vannak a számok (Pénzcentrum)
Tényleg megéri forintosítani?...
dec. 2
11:30
Örülhetnek a gazdák (TőzsdeFórum)
A vidékfejlesztési hivatal szerint már 150 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki a gazdáknak.
dec. 2
11:36
Így csaptak le a nagypályás sumák kereskedőre - videó (Privátbankár)
Az ellenőrzés miatt nem ment az árusító helyére, de még így is sikerült lecsapni a több tonna igazolatlan eredetű árura.
dec. 2
11:45
Nyolcból hat altatóorvos mondott fel, megbénulhat a jó hírű kórház (HR Portál)
A Szent Imrében dolgozó altatóorvosok háromnegyede felmondott, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat - írja az Index.
dec. 2
11:45
Pofont kapott az euró a friss inflációs adatokra (Portfolio)
A várt 0,2% helyett mindössze 0,1%-kal emelkedtek az árak az eurózónában novemberben éves alapon, míg a maginfláció a várt 1,1% helyett mindössze 0,9%-kal emelkedett - tette közzé ma az Eurostat. Az...

Keresés