2015. december 2. szerda

dec. 2
7:15
Felmondana dolgozójának? Így teheti meg jogszerűen (Adózóna)
Munkáltatóként nehéz emberi sorsokról dönteni. Más a helyzet, ha a munkavállaló a magatartásával kiérdemli a jogviszony megszüntetését, ilyenkor azonban fokozottan felmerül a bírósági út igénybevételének lehetősége. Melyek a felmondás kellékei? Milyen a jó indokolás? Hogyan kerülhető el legnagyobb eséllyel a jogellenes munkaviszony megszüntetés?
dec. 2
7:21
Egészségügy: lesz-e kollektív szerződés? (HR Portál)
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezetésével kedden folytatódtak a tárgyalások az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel, az érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel az egészségügyi ágazat kollektív szerződéséről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
dec. 2
7:23
Ismét emelik a rendőrök bérét (HR Portál)
Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére 2016-ban a parlament keddi döntése értelmében.
dec. 2
7:25
Csökkent az álláskeresők száma októberben (HR Portál)
Több mint 15 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az októberi zárónapon 334,4 ezer álláskereső szerepelt, több mint 60 ezerrel kevesebb, mint 2014 októberében.
dec. 2
7:27
Megbírságolta a Polgári Bankot az MNB (ProfitLine)
Tízmillió forintra bírságolta a Polgári Bank Zrt.-t a felügyeleti jogkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB) különféle jogszabálysértések miatt, az erről szóló határozatot kedden jelentették meg a jegybank honlapján.
dec. 2
7:27
Kevesebb a munkanélküli az euróövezetben (HR Portál)
2012 januárja óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a munkanélküliek aránya az euróövezetben októberben, míg az Európai Unió (EU) egészében nem változott a ráta a szeptemberihez képest.
dec. 2
7:29
Hajdú-Bihar TOP 100 cége kiemelkedő árbevételt ért el (ProfitLine)
A Hajdú-Bihar megyei társas vállalkozások 2713,2 milliárd forint értékesítési árbevételt értek el 2014-ben, ami 10 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Debrecenben.
dec. 2
7:29
Szűcs Júlia, az Arthur Hunt Talent&Leadership; üzletágának vezetője (HR Portál)
Közel 10 éves tanácsadói pályafutása elején Júlia klasszikus fejvadász projekteken dolgozott. Később az Assessment és Development Center vált a fő szakterületévé. 2008-tól indították útnak az Arthur Hunt-nál azt a szolgáltatási vonalat, amely ma a Talent&Leadership üzletág.
dec. 2
7:30
Az Apollo Tyres beszáll a duális szakképzésbe (Infostart)
Az Apollo Tyres Hungary beszáll a duális szakképzésbe, a 2016-tól Gyöngyösön induló középfokú gumiipari technikus és abroncsgyártó szakokra jelentkező diákok az Apollo gyárában sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket - közölte a gumiabroncsgyártó vállalat.
dec. 2
7:30
Nem bírja a forint a koránkelést (TőzsdeFórum)
Mérsékelten gyengült a forint szerda reggelre a devizapiacon.
dec. 2
7:33
A Fedre figyelnek a befektetők (Portfolio)
Nagyot ment tegnap Amerika, az ázsiai kereskedésben viszont ma reggel már nem volt lendület, a befektetők elbizonytalanodhattak a tegnapi gyenge amerikai makroadat láttán. Az olajár a tegnapi esést...
dec. 2
7:42
Nem sok jó történt ma a benzinkutakon (Privátbankár)
Előre szóltunk, hogy ez lesz: hajnalban átállították a benzinkutakat.
dec. 2
7:48
Zuckerberg jótékonyságból válik meg Facebook-részvényeitől (TőzsdeFórum)
Zuckerberg és neje jótékonyságra fordítja vagyona túlnyomó részét.
dec. 2
7:51
Hatalmas pofon a Volkswagennek (Portfolio)
Negyedével csökkentek a Volkswagen amerikai értékesítései, miután a vásárlók elfordultak a német autógyártótól illetve a vállalat leállította a dízel járműveinek értékesítését. A részvények napon...
dec. 2
8:00
Téged megtévesztének ezek a hamis húszezresek? Képek (Privátbankár)
6 millió forint értékben gyártottak hamis pénzt, állítólag a laikusok megtévesztésére alkalmas minőségben.
dec. 2
8:00
A kormány módosította a földvásárlási hitelprogramot (ProfitLine)
A kormány úgy módosította az MFB földvásárlási hitelprogramot, hogy a hitel elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
dec. 2
8:09
Szinte teljes vagyonát jótékonyságra fordítja Zuckerberg (Portfolio)
Egy újonnan létrehozott jótékonysági szervezetnek ajándékozza Facebook-részvényeinek 99 százalékát az alapító Mark Zuckerberg. Ezt ő és felesége írta a most született gyermeküknek címzett levélben. A...
dec. 2
8:12
A matuzsálemeknek is haladni kell a korral (TőzsdeFórum)
Komoly bevételcsökkenéssel és ügyfélvesztéssel számolhatnak azok a pénzintézetek, amelyek nem megfelelően reagálnak a legmodernebb technológiai trendek térnyerésére.
dec. 2
8:18
Bajban a királyság: most kell shortolni a szaúdi devizát? (Privátbankár)
A szaúdi stratégák elkalkulálták magukat a geopolitikai és pénzügyi játszmájukban. Sem az amerikai palaolaj kitermelőket, sem Putyint nem sikerült megrengetni. Egy jól felvett pozícióval viszont Magyarország nyerhet ezen. Mit mutat Kazahsztán példája?
dec. 2
8:18
A mezei adócsalók megúszhatják (Adózóna)
Az Országgyűlés tegnap nem csak a NAV-ot integrálta a nemzetgazdasági tárca alá, hanem további 30 törvény több száz pontját − a közbeszerzéstől a nyugdíjszabályokon át a korrupcióellenes harcig − is módosította.
dec. 2
8:20
Kihirdették a tiltólistát az oroszok: ki fázik rá nagyon a végén? (Privátbankár)
Se gyümölcs, se zöldség, se hús, se szegfű, se turista - Oroszország összeírta, mik azok a dolgok, amiket látni sem akarnak Törökországból. Az atomerőmű és a gázvezeték még nem biztos, hogy listára kerül, de így is visszaüthetnek a szankciók az orosz gazdaságra.
dec. 2
8:27
Tisztán viszik a hulladékot (Portfolio)
Miskolcon és még másik 36 környékbeli településen ezentúl az eddiginél sokkal tisztább - kevésbé környezetszennyező - járművekkel történik a hulladékgyűjtés. Október végén került átadásra a 23 új,...
dec. 2
8:30
Nem tudott megállapodni az orosz féllel Ukrajna (TőzsdeFórum)
Nem született megállapodás az EU, Ukrajna és Oroszország közötti kereskedelmi tárgyalásokon.
dec. 2
8:33
Fejlesztik a fő törzsvonalakat és az elővárosi kötöttpályás közlekedést (ProfitLine)
A 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklus vasútfejlesztésének keretében a fő törzsvonalak és a városi, elővárosi kötöttpályás közlekedés fejlesztésén lesz a hangsúly - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
dec. 2
8:35
Mit vegyünk ma a tőzsdén? OTP, MOL, Richter vagy van jobb? (ProfitLine)
Tegnap is folytatta hegymenetét a hazai tőzsde, végül 0,33 százalékos emelkedéssel, 23 846,61 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
dec. 2
8:42
Drágult a benzin (Infostart)
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
dec. 2
8:42
Bő 300 pontos sávban a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nehezen talál magára az olajvállalat árfolyama.
dec. 2
8:44
Biztonságban volt a 400-as szint az MTelekomnál - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Az ék aljától próbálhat fölfelé indulni a távközlési vállalat árfolyama.
dec. 2
8:45
Felvásárolta az Otthontérkép az Ingatlantájolót (Portfolio)
Az Otthontérkép tulajdonosa, a Mapsolutions Zrt. megvásárolta az Ingatlantájolót tulajdonló Amango Software Kft.-t, tovább erősítve látványosan növekedő pozícióját az ingatlankeresési piacon. Az...
dec. 2
8:45
Egyre kevesebben uzsoráznak Magyarországon (Pénzcentrum)
...
dec. 2
8:46
6100 fölott zárt az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Éves csúcsértékén zárta a napot a bankpapír.
dec. 2
8:47
Újabb jel! - Itt tényleg beütött a válság (Portfolio)
Tegnap jelentette be a világ jelenleg legnagyobb olajipari szolgáltató cége, a Schlumberger, hogy további elbocsátásokat tervez. A társaság csak az idei évben eddig 20 ezer dolgozójától vált meg. Azt...
dec. 2
8:48
Doji gyertyával torpant meg a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Megérkezhet a várt korrekció a gyógyszergyártó árfolyamánál.
dec. 2
8:50
Lélektani ellenállás a BUX útjában - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem tudott egyelőre komolyabb nyomást helyezni 24000-re a határidős index árfolyama.
dec. 2
9:00
Kezdődik a karácsonyi bejgli-razzia (Infostart)
Elrendelte a téli szezonális élelmiszer-biztonsági ellenőrzést a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca helyettes államtitkára azt mondta az InfoRádiónak: a többi között friss húsokat, hústermékeket, édességeket, szezonális gyümölcsöket, és borokat ellenőriznek.
dec. 2
9:00
Mit tanultam vezetőként a gyerekemtől? (HR Portál)
A cikknek ugyanazt az izgalmas címet adtam, amit az a workshop is kapott, melyre Márton-Koczó Ildikó executive coach hívott meg. A Business Coach szervezésében megvalósuló képzés párhuzamokat keresett a gyereknevelés és a cégvezetés között – és talált is, nem is keveset.
dec. 2
9:00
Változtak a földvásárlás feltételei (TőzsdeFórum)
A kormány módosította a földvásárlási hitelprogramot.
dec. 2
9:03
Állami segítség nélkül nem fog boldogulni az autóipar (Portfolio)
Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos hajtáslánc-technológia fejlesztésében, az elektromos mobilitás elterjesztéséhez és a jármű-technológiai digitalizáláshoz szükséges infrastruktúra...
dec. 2
9:03
Karácsonyi dömping: úgy viszik a garanciát, mint a cukrot (Pénzcentrum)
Egyre népszerűbb a kiterjesztett garancia a vásárlók körében....
dec. 2
9:05
Kicsit még kóvályog a forint a tegnapi ütés után (Portfolio)
Számottevően gyengült kedden a forint az euróval szemben, innen próbál szerda reggel magához térni. A hangulatot továbbra is elsősorban a külföldi hírek határozhatják meg, a régiós versenytársak...
dec. 2
9:06
Megint a benzines járnak rosszul, a dízel nem drágul (ProfitLine)
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
dec. 2
9:06
Megtört a jég, elbotlott a Richter - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
10 emelkedő nap után tegnap 5563 forinton zárt a részvény miután 5647 forinton beállította a mindenkori maximumát.
dec. 2
9:07
Módosul a földhitel (Portfolio)
A kormány úgy módosította az MFB földvásárlási hitelprogramot, hogy a hitel elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel - az erről szóló határozat...
dec. 2
9:09
Beperelték a Boscht a Volkswagen-botrányban való bűnrészesség gyanújával (Portfolio)
Újabb bíróságon perelték be a Boscht, a vád szerint az autóipari beszállító bár évek óta tudott arról, hogy a Volkswagen mire használja a technológiáját, továbbra is üzleti kapcsolatban maradt az...
dec. 2
9:11
Ezek a bankárok fognak örülni év végén (Portfolio)
A Citigroup legújabb közlése szerint változatlanul hagyja a bankárok és tréderek tavalyi bónuszkeretét, persze mindez függ a bank decemberi teljesítményétől is. A Citigroup mellett más nagybank is...
dec. 2
9:21
Nem jött be a zöldségkereskedő trükkje (Adózóna)
Nem sikerült kibújnia az ellenőrzés alól annak a szabolcsi zöldség-gyümölcs nagykereskedőnek, amely, ellenőrzéstől tartva, távol maradt a nagybani piactól. A telephelyére érkező hatóságok azonban több tonna igazolatlan eredetű árut, több milliós pénzkészlet-eltérést és az ekáerszám hiányát tárták fel.
dec. 2
9:21
Bűnrészes lehetett a Bosch - Beperelték a VW-botrány miatt (Portfolio)
Újabb bíróságon perelték be a Boscht, a vád szerint az autóipari beszállító bár évek óta tudott arról, hogy a Volkswagen mire használja a technológiáját, továbbra is üzleti kapcsolatban maradt az...
dec. 2
9:23
Csepreghy az EU-pénzekről: nem nyithatunk kiskapukat (Portfolio)
"A kifizetési célok teljesülése érdekében nem engedhetjük fellazulni azokat a szabályokat, amelyeket mi magunk döntöttünk el annak érdekében, hogy a munkahelyteremtési, gazdaságfejlesztési ambíciókat...
dec. 2
9:30
Csavar egyet a kormány a földhitelen (Privátbankár)
Miután kifutott az első 150 milliárdos keret, változtatnak a kedvezményes földvásárlási hitelprogramon: azok is kaphatnak az olcsó hitelből, akik elővásárlási jogukat felhasználva jutnak földhöz. (Frissítettük a cikket!)
dec. 2
9:30
Bekeverhet Draghi az eurónak (TőzsdeFórum)
A csütörtöki Draghi bejelentés újabb eladói nyomást okozhat az euró piacán.

Keresés