Pénteken lezárult a Covestro könyvépítése, és ezzel holnap debütálhat is a részvény a tőzsdén. Az IPO a rossz időzítés miatt nem lett egy siker sztori. Eredetileg 2,5 milliárd euró értékben terveztek eladni részvényeket, melyet végül 1,5 milliárd euróra csökkentettek. Nemcsak a kibocsátott mennyiséget, de az eladási ársávot is csökkenteni kellett.
Akár tanácsadóként is folytathatja politikai pályafutását az Orbán-kormány mellett Giró-Szász András - értesült az Origo. A portál szerint a távozó államtitkár egy későbbi visszatérésben gondolkozik.
Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint - írta hétfőn a Bild című német lap.
A HR Portál szavazásán az elmúlt két hétben azt kérdeztük, hogy jó ötlet lenne, ha csökkenne a munkaidő. Bár az adatok nem reprezentatívak, a válaszadók többsége szeretne több időt arra, hogy a munka mellett élni is legyen ideje.
Az Auchan 4200 munkavállalót érintő, 10 százalékos, 1,2 milliárd forintos bérfejlesztésről állapodott meg a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével.
Az osztrák Raiffeisen Bank Internationalnek nincs szüksége tőkeemelésre ahhoz, hogy a 2017 végére megcélzott 12%-os CET1 rátát elérjék Karl Sevelda, a bankcsoport vezérigazgatója szerint. Szerinte a...
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program büdzséje 2020-ig 953 milliárd forint, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programra pedig 35 milliárd forintot lehet fordítani, a két programot...
Azt nem tudni, mit is csinálnak pontosan a miniszteri biztosok, csak azt, hogy egyre többen vannak és a Fidesz nemrég még a fizetési plafonjukat is eltörölte - tudta meg a Népszabadság.
A forint kéthetes csúcsközelben kezdte a hetet az euróval szemben 311,5 körül, ám a kezdeti lendület nem tartott sokáig, ismét 311,8-nál járunk.Elveszett a lendület 2015.10.05 11:25A késő délelőtti...
Hétfőtől teljes a budapesti metróvonalakon a Vodafone 4G lefedettsége, ezáltal 52 állomáson is otthoni vezetékes internetkapcsolattal azonos minőségű mobilinternet áll rendelkezésre - jelentette be Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Amerika pénteken nagyot fordult és az égbe ment, így most mindenhol zsákolják a részvényeket, még nálunk is. Igaz inkább csak a Molt és az OTP-t, de ez is nagy dolog, különösen az utóbbi időben erősen meggyötört Mol esetében. A Volkswagennek nincs kegyelem, csak az esés jut neki, a forint viszont virul.
Az MKB Bank legalább 51%-át egy nemzetközi tender keretében szeretné eladni az állam december végéig, és a preferált tulajdonosi struktúrában külföldi befektetők is szerepelnek - nyilatkozta a bank...
Várhatóan pénteken áll a nyilvánosság elé az egészségügy rendbetételét célzó programjával Ónodi-Szűcs Zoltán, az augusztus végén lemondott Zombor Gábor utóda - tudta meg a Napi.hu. A portál úgy...
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számítása szerint tartósan kiszámítható feltételek, 3-4 százalékos kamatszint és 5-12 százalék közötti áfa mellett a következő 2-2,5 évben duplájára, évi 18-19 ezerre nőhetne az új építésű lakások száma - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Nem változott a kiskereskedelmi forgalom augusztusban az előző havihoz képest az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat.
A New York Times közzétett egy ábrát, amely megmutatja, hogy a Volkswagen-botrány érintett modelljeinél milyen berendezések voltak felelősek a túlzott károsanyag-kibocsátásért. Korábbi...
Az előző negyedév az amerikai S&P 500 Index 7%-os esésével zárult, 2011 óta ez volt a leggyengébb három hónapja az amerikai részvénypiacnak. A hedge fund menedzsereknek sem feltétlen sikerült jól a...
Évek óta kiemelt figyelmet fordít az adóhatóság a transzferáras ügyletek ellenőrzésére. A NAV ellenőrei a limitált kockázat egyenlő alacsony (de biztos!) haszon elvet tartják szem előtt. Az érintett vállalatok alapos, minden részletre kiterjedő transzferár-dokumentációval védhetik meg elszámolásukat.
Véglegesen elhibázottnak tartja az LMP a kormány birtokpolitikáját, az állami termőföldek eladásával ugyanis szerintük a következő nemzedékeknek és kormányoknak semmilyen eszköze nem marad a vidék megtartóképességének növelésére, a foglalkoztatás elősegítésére.
Az előző hónapokhoz képest lassult, de augusztusban is erős volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik azt is hozzátették, hogy az olcsóbb üzemanyag továbbra is felfelé húzza a mérleget.
Egy év alatt 33,6 százalékkal, 3250 forintról 4343 forintra növelte egy részvényre jutó vagyonát, azaz eszközértékét a Plotinus Nyrt. – derül ki a cég háromnegyed éves gyorsjelentéséből. Az igazán gyors, a hónap vége után pár nappal elkészült jelentésnek ez az egy szám, az eszközérték az igazán fontos esszenciája.
Hétfőtől teljes a budapesti metróvonalakon a Vodafone 4G lefedettsége, ezáltal 52 állomáson is otthoni vezetékes internetkapcsolattal azonos minőségű mobilinternet áll rendelkezésre - jelentette be Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Másfél hete indult el az MNB önfinanszírozási programjának következő lépcsője, mellyel kapcsolatban az első tapasztalatokat már le lehet vonni. Ha összesítjük a számokat, akkor elsőre 330 milliárd...
A kormányzat is tisztában van azzal, hogy technológia által diktált tempót igen nehéz felvenni, ha szabályozni akarják a megosztáson alapuló gazdaságot.
Együttműködési megállapodást írt alá az indiai Tata Motors és a francia PSA Peugeot Citroen autógyár Peugeot modellek indiai gyártásáról - írja az indiai Economic Times értesülésére hivatkozva a japán Nikkei gazdasági lap ázsiai üzleti kiadása.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számítása szerint tartósan kiszámítható feltételek, 3-4 százalékos kamatszint és 5-12 százalék közötti áfa mellett a következő 2-2,5 évben duplájára, évi 18-19 ezerre nőhetne az új építésű lakások száma – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Éves szinten 21 százalékkal - 171 ezerre - nőtt a január-szeptemberi időszakban az új személygépkocsik eladása Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában.
Csaknem 900 millió forintnyi, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló projekt keretében korszerűsíti eszközállományát a gyöngyösi Bugát Pál Kórház még az idén - tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók mobilitását ösztönző programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be Palkovics László, a tárca felsőoktatásért felelős államtitkára...
Négymilliárd forintból épít Interspar hipermarketet a Spar Magyarország Érden; a mintegy 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélő technológiákat alkalmazó létesítmény alapkövét hétfőn tették le az egyik autópálya-csomópont közelében.