Idén is izgalmas év elé néznek a befektetők, azonban több alkalom adódik majd, mikor nem lesz módjuk kereskedni a piaci szereplőknek. Annak érdekében, hogy olvasóink nyomon követhessék az egyes...
A piaci várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2,10 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, így a forint árfolyama is csak keveset változott a főbb nemzetközi devizákhoz képest.
Van ésszerűség az NHP nagyvállalati körre történő kiterjesztésében, de nem látszik olyan egyértelmű sikernek, mint az első fázis hitelcseréje. Mindenképp lépni kellett, mert eddig lényegében csak a mikrocégek vettek fel beruházási hitelt, ám esetükben döntően eszközbeszerzés volt a hitelcél.
Váratlanul nagyot esett vissza a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. Az ipari termelést előrejelző mutató decemberben 3,4 százalékos mínuszt mutat havi összevetésben, míg a piac...
A 2014-es év összesített adatai alapján tovább emelkedett az utasok száma a GYSEV Zrt.-nél. A vasúttársaság járataival tavaly 6 millió 132 ezren utaztak, ami a korábbi év adataihoz képest több mint három százalékos növekedést jelent.
Borúsra fordult a hangulat az amerikai tőzsdéken, amiben nem kis szerepe volt a mai negyedéves gyorsjelentéseknek. A Caterpillar részvényei közel 8%-ot estek nyitás előtt, miután a menedzsment gyenge...
Folytatódik az M3-as metró vonalán elkezdődött síncsereprogram, ezért január 31-én (szombaton) és február 1-jén (vasárnap) metrópótló autóbusz közlekedik Kőbánya-Kispest M és a Nagyvárad tér M között...
A kamatcsökkentésre egyáltalán nem utal a jegybank ma kiadott közleménye, ami megerősíti azokat a véleményeket, miszerint a támogató külső és belső környezet ellenére nem kívánja újraindítani a...
A 2015. január 1-jén indult elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszeren (ekáer) alapuló háromnapos ellenőrzéssorozatot tartott múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Február 10-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését kedden a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a Raiffeisen Lízing Zrt. magyar állam ellen indított perében.
A tavaly nyújtott 1,65 milliárd eurós makropénzügyi segítségnyújtási csomagon felül további 1,8 milliárd eurós mentőcsomagot javasol az Európai Bizottság nyújtani Ukrajnának - jelentette be a ma...
A Monetáris Tanács közzétette indoklását a mai kamatdöntő ülés után. Szinte semmi sem utal arra, hogy kamatvágás közelegne, csak annyit írnak jegybankárul: történt némi elmozdulás a lazább monetáris politika felé mutató kockázati pálya irányába.
A Sziget fesztivál és az év végi ünnepek fellendítették a budapesti fürdők tavalyi forgalmát, amelyek mintegy 3,5 millió látogatót fogadtak, 6,5 százalékkal többet az előző évinél - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) kedden az MTI-vel.
Egyebek mellett áfacsalásra utaló jeleket, foglalkoztatási és bejelentési szabálytalanságokat kerestek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszeren (ekáer) alapuló háromnapos ellenőrzés-sorozatán - közölte a hivatal szóvivője kedden az MTI-vel.
A BM Heros Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. számára 5 milliárd forint értékben fog katasztrófavédelmi eszközöket készíteni és szállítani a Rába - áll a hétfői Közbeszerzési...
A magyar vízipar kutatás-fejlesztési kapacitásának növelése jelentősen segíti az ágazat és ezzel az egész magyar nemzetgazdaság exportképességének növelését - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagykanizsán, egy víztechnológiai kutatóközpont avatóján kedden.
Tavaly 460 millió euróra nőtt a befektetési ingatlanpiac forgalma Magyarországon a 2013-as 270 millióról, de elérhette volna a 600 millió eurót is, ha néhány tranzakció nem húzódik át az idei év elejére - mondta Borbély Gábor, a CBRE ingatlan tanácsadó elemzési vezetője, keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Megakadt az indiai aranyimport az utóbbi napokban, mert a magas árak miatt még jelentős diszkonttal sem veszik az aranyat az indiaiak. A sárga nemesfém unciája most 12-15 dollárral (illetve 10 grammonként 240-300 indiai rúpiával, 1 rúpia=0,0163 USD) kevesebbe kerül Indiában, mint a világpiaci árak és az importvámok alapján kellene kerülnie.
Önkényes és jogsértő a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jogértelmezése, amellyel elutasította a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazási kezdeményezését a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban, ezért az érdekvédelmi szervezetek ismételten kezdeményezik kérdéseik hitelesítését.
Az EKB eszközvásárlási programjának bejelentése illetve az arra történő spekuláció jelentős ralit generált a nyugat-európai részvénypiacokon. Így a keddi kereskedésben kisebb profitrealizálás folyik...
Kétségtelen, a tavalyi év legfontosabb gazdasági eseménye a globális olajárak zuhanása volt. Bár az olajár csökkenése a világgazdaság egészét feltehetően kedvezően érinti majd, a folyamatnak mégis lesznek konkrét nyertesei és vesztesei is.
Jelentős erősödésnek indult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd délután, miután nyilvánosságra került a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának üléséről kiadott közlemény, amelyben a testület nem utalt közeli kamatcsökkentésre.
Jelentős javulást mutat az Egyesült Államok januárra vonatkozó előzetes fogyasztói hangulatindexe. A fogyasztást jól előrejelző mutató váratlanul 102,9 pontra ugrott, miközben a piac csak 95,1 pontos...
A GE sikerrel zárta le a Magyarországon megvalósult önfenntartó közvilágítási rendszer fejlesztését. A világviszonylatban is csúcsszínvonalat képviselő közvilágítási rendszer éves átlagban több...
A Gazprom vizsgálja a lehetőséget, hogy orosz földgázt magyarországi földalatti tározókban tartson - írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap kedden.
Több ügytípussal bővült a telefonon intézhető adóügyek száma és változott az ügyfélazonosító-szám kérésének módja is. Az új előírásokról tájékoztatott a NAV.
Jól alakult a Vienna Insurance Group (VIG) biztosító társaság tavalyi éve, az előzetes adatok alapján díjbevétele 2,6 százalékkal nőtt - tájékoztatta az UNION Biztosító, a VIG csoport tagja kedden közleményben az MTI-t.
Bár az állampapírpiac már beárazta a kamatcsökkentést, piaci elemzők arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaszig kivár a lépéssel, leginkább márciusban, az Európai Központi Bank (EKB) eszközvásárlásainak indulásakor látnak esélyt a monetáris lazításra.
Több mint 10%-ot esett a Microsoft árfolyama ma azután, hogy a társaság este közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését. A vállalati üzletág bevételei elmaradtak a várttól, ami nagy csalódást...
A Fed biztonságosabbá és gyorsabbá tenné az amerikaiak fizetési rendszerét, az infrastruktúrát elavultnak és széttagoltnak tartják - írja a The Wall Street Journal. A Fed egy hétfőn publikált...
Az elmúlt évek eredményei azt bizonyítják, hogy a magyar modell igenis működik - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Zalaegerszegen a német Edelmann nyomdaipari cégcsoport 4,5 milliárd forintos zöldmezős beruházásának alapkőletétele alkalmából.
A hungarikumnak minősülő fehér akác várhatóan nem kerül fel az "idegenhonos özönfajok" uniós tiltólistájára, amely az Európai Unióban nem őshonos, agresszíven terjedő állat- és növényfajok kitiltását, visszaszorítását irányozza elő - közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI-vel, a mezőgazdasági és halászati tanácsülést követően.
A hét közepéig postázza minden érintett adózónak az adóhivatal a személyi jövedelemadó-bevalláshoz szükséges csomagot - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóreferense. Aszalós Andrea hozzátette: az egyéni vállalkozóknak február 25-ig a magánszemélyeknek május 20-ig kell az adóbevallást beküldeniük.
A várttól elmaradó amerikai tartós cikkek rendelésállomány-adat illetve a csalódást keltő gyorsjelentések miatt az amerikai és a nyugat-európai tőzsdék jelentős eladói nyomás alá kerültek. A BUX...
Optimistán nyilatkozott kedd délután, az Európai Unió pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követően a lett pénzügyminiszter az Európai Stratégiai Befektetési Alap felállításának menetrendjéről.
A monetáris tanács szerint az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével, a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével, és amennyiben a testület előrejelzéseinek feltételei teljesülnek, az inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat.
A folyó üzleti év december 31-én végződött második negyedében éves szinten 10,7 százalékkal 5,86 milliárd dollárra csökkent a Microsoft nyeresége - közölte az amerikai elektronikai óriásvállalat.