A Richter és a Palatin Technologies együttműködési és licensz megállapodást kötött egy készítmény közös fejlesztésére és forgalomba hozatalára. Mindez tovább erősíti a Richter nőgyógyászati...
178 milliárd forint értékben kötöttek új lízingszerződést a piaci szereplők az év első felében, ami háromszázalékos emelkedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest - mondta az InfoRádióban Magyar Lízingszövetség főtitkára.
Az EKB csütörtöki kamatdöntése és az ukrán válság mellett végre egy vállalati jó hírre is oda tudnak figyelni a befektetők - a Richter kipróbál valami újat.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,24, a frankfurti DAX index 0,34, a párizsi CAC-40 index pedig 0,43 százalék emelkedést mutatott.
Folytatódott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal távol-keleti termékek kereskedelmére fókuszáló ellenőrzési sorozata. A NAV munkatársai az elmúlt szombaton visszatértek a két, korábban már többször is ellenőrzött fővárosi üzletközpontba.
Jellemzően azokban az országban sínylette meg legjobban a lakáspiac a 2008 végén beköszöntött válságot, ahol korábban árbuborék képződött, illetve ahol jelentősen visszaesett a hitelkereslet – derül ki az OTP Jelzálogbank régiós felméréséből, amely azon kelet-közép-európai országok ingatlanpiacainak 2008 és 2013 közötti alakulását vizsgálta, amelyekben az OTP Csoport aktív szereplőként van jelen a…
Pénteken veszi kezdetét Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállítása Berlinben, az IFA, amin a technológia szektor olyan szereplői, mint a Samsung mutatják be az újdonságaikat. A várakozások...
Az EURHUF grafikonra pillantva ugyan az emelkedő trend az úr, azonban ez nem azt jelenti, hogy rövidtávon ne kereskedhetnénk a főbb csapásiránnyal szemben. Utóbbi esetben természetesen megfelelő...
Elnéző lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokkal, akik fizetési nehézséggel küzdő Alba Takaréknál vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek.
Az EURHUF grafikonra pillantva ugyan az emelkedő trend az úr, azonban ez nem azt jelenti, hogy rövidtávon ne kereskedhetnénk a főbb csapásiránnyal szemben. Utóbbi esetben természetesen megfelelő...
Vlagyimir Putyin szóvivőjének tájékoztatása szerint az orosz elnök és Petro Porosenko ukrán államfő telefonon beszéltek és nagyrészt megállapodtak a válságból kivezető útról.Az ukránok is...
A forint hirtelen erősödéssel reagált arra a hírre, hogy orosz-ukrán tűzszünet jön. Az euróval szembeni jegyzések közel 1 forinttal kerültek lejjebb, de hasonló mozgást produkáltak a feltörekvő piaci...
Csendes napot zártak az amerikai indexek kedden, az ázsiai tőzsdék többségén azonban jó volt a hangulat, különösen a kínai részvények teljesítettek jól, miután a HSBC által publikált bmi kedvező...
Korábban már beszámoltunk arról, hogy közös munkanélküli-biztosítási rendszer bevezetését javasolja az euróövezeti országoknak az Európai Bizottság. Ez azt jelentené, hogy az érintett országok az adóbevételük egy részét helyeznék el egy közös alapban, és ebből a forrásból fedeznék a munkanélküliek ellátását egységes szabályok alapján. A közös rendszer a legutóbbi bér 40 százalékának megfelelő…
A KSH gyorsbecslése szerint júliusban 2,3%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az idei évben ez a legkisebb mértékű bővülés, az év elején még 6 százalék feletti, de a júniusi hónapban is 4,1 százalékos növekedés mutatkozott. Az év első hét hónapját tekintve a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal nőtt.
Eddig is rengetegen megtiszteltek bennünket a kérdéseikkel, továbbra is biztatjuk is Önöket erre. Kérdezz-Felelek rovatunkban szakavatott választ kaphatnak számos munkát érintő kérdésükre.
A reggeli tétovázás után hirtelen jelentős mértékben emelkedtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok, miután hírek szerint Putyin és Poroshenko tartós tűzszünetről állapodtak meg.
A veszprémi iroda mind bérszámfejtési, HR adminisztrációs és könyvelési szolgáltatásaink adminisztratív területén támogatja a UCMS Group 100 fős budapesti irodáját. A májusban megnyílt iroda Magyarországon a második, amely egyúttal a cégcsoport tizenkettedik irodája Európában.
A korábbi tervek szerint szeptember elsejével indult volna a kancellári rendszer a felsőoktatásban. A kiválasztási folyamat azonban még nem zárult le, így a bevezetés csúszik, adta hírül az Inforádió.
Újabb rossz hír érkezett az eurózónás konjunktúrafolyamatokról. Az augusztusi szolgáltatói beszerzésimenedzser-indexek (BMI) általános süllyedést mutattak Franciaországban, Németországban és így az...
Tíz óra környékén jelentős vételi erő jelent meg az orosz-ukrán tűzszünet hírére, mely Európa-szerte ralit indított a részvénypiacokon. A nemzetközi hangulat javulásából a magyar tőzsde is profitál,...
A szerda reggeli hírek alapján úgy tűnik, hogy fontos állomásához érkezett az orosz-ukrán konfliktus. Mindkét fél hivatalos jelzése szerint Putyin és Porosenko megállapodtak a krízis rendezéséről,...
Méltányosan jár el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - közölte az adóhatóság az MTI-vel szerdán.
Méltányosan jár el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - közölte az adóhatóság.
Jó hírek érkeztek Putyin és Porosenko telefonos megbeszéléséről - a két elnök állítólag nagyjából ugyanazt gondolja arról, hogyan lehetne kikerülni a válságból és megállítani a vérontást. A hírre nagyot ugrott a forint, veszik az OTP-t is.
A bankkártyás fizetéshez kötődő szoftverhibák miatt csúszik a közbringarendszer átadása - tudta meg a Népszabadság. A BKK egy hetet adott a beszállító konzorciumot vezető T-Systemsnek ezek...
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál 7518 alkalommal jelentettek be a cégek csoportos létszámleépítést 2000 óta. Ezek során összesen 363 ezer ember veszítette el a munkáját, áll a napi.hu összesítésében.
A reggeli tétovázás után hirtelen jelentős mértékben emelkedtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok, miután hírek szerint Putyin és Poroshenko tartós tűzszünetről állapodtak meg.
Nagyon gyakori példa, hogy egy cégnél kitartóan dolgozó, vállalati mintapolgárt előléptetik vezetői pozícióba, a jó munka megérdemelt gyümölcseként. Sokszor viszont szembesülünk azzal, hogy az eddig szakterületén kimagasló munkatárs az előléptetés alkalmával „elveszik”. Hogy miért? erről ír a HR Blogon Szlama Ildikó.
Nem áll jól a magyar versenyképesség, mostanra Románia is leelőzött minket – a GDP viszont szépen növekszik és többet vásárolgatnak a magyarok, mint egy éve. Lázár Jánosnak elege van a hülye szabályokból
Tíz óra környékén jelentős vételi erő jelent meg az orosz-ukrán tűzszünet hírére, mely Európa-szerte ralit indított a részvénypiacokon. Az öröm azonban nem tartott sokáig, miután Putyin cáfolta a...
A szerda reggeli hírek alapján úgy tűnik, hogy fontos állomásához érkezett az orosz-ukrán konfliktus. Az ukránok a tűzszünet létrejöttéről beszéltek, amit azonban később Moszkva cáfolt, mert...
A forint hirtelen erősödéssel reagált arra a hírre, hogy tartós orosz-ukrán tűzszünet jöhet, de Vlagyimir Putyin orosz elnök cáfolatára rögvest megfordultak a piacok. A vezető devizákkal szemben így...
A forint hirtelen erősödéssel reagált arra a hírre, hogy tartós orosz-ukrán tűzszünet jöhet, de Vlagyimir Putyin orosz elnök cáfolatára rögvest megfordultak a piacok. A vezető devizákkal szemben így...
Méltányosan jár el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - közölte az adóhatóság az MTI-vel szerdán.
Az orosz és az ukrán elnök nem állapodhatott meg tűzszünetről Kelet-Ukrajnát illetően, ugyanis Oroszország nem vesz részt a harcokban - közölte az orosz elnöki hivatal.
Az eurózónában augusztusban 53,1 pontra csökkent a szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) a júliusi 54,2 pontról a Markit Economics piackutató végleges adatai szerint. A BMI végleges adata elmaradt az előzetes becslésben közölt 53,5 ponttól.
Jó hírek érkeztek Putyin és Porosenko telefonos megbeszéléséről - a két elnök állítólag nagyjából ugyanazt gondolja arról, hogyan lehetne kikerülni a válságból és megállítani a vérontást. A hírre nagyot ugrott a forint, veszik az OTP-t is. A tűzszünet hírét cáfolták az oroszok: hogyan szállhatnának ki egy olyan konfliktusból, amiben elvileg benne sincsenek?
Nem csak Magyarországnak hozott rossz híreket a Világgazdasági Fórum: az egész Európai Unió szakad le versenytársaitól. Amerika és Japán is jobban teljesít, az EU-n belül pedig továbbra is külön ligában játszanak a régi és az új tagállamok, ha versenyképességről van szó.
Bár Magyarország bankszektora továbbra is sérülékeny, az elmúlt évek során jelentős fejlődést tudott felmutatni - írja a Morgan Stanley frissen megjelent, feltörekvő piaci bankszektorokról szóló...
A magyar gazdaság növekedése volt a legmagasabb a 28 uniós tagállam között az előző év azonos időszakához képest - értékelte a Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatait a kormany.hu-n megjelent videonyilatkozatában.
Emelkedett a BUX értéke augusztusban, és az azonnali piaci forgalom alakulásának is örülhetnek a brókerek. Bár a Concorde az év első felében folyamatosan verte a mezőnyt a legnagyobb brókercégek...