Enyhén emelkedett a fejlesztésben gondolkodó hazai nagyvállalatok aránya, jelenleg a cégek harmada számol beruházásainak bővülésével. A beruházás tárgyát tekintve elsősorban technológiai jellegű fejlesztéseket terveznek, míg földrajzilag egyértelműen a nyugat-magyarországi cégek a legaktívabbak. A finanszírozást főként belső forrásból tervezik megoldani a vállalatok, de növekszik a lízing és a…
Kedvezőnek tartják a kereseti és foglalkoztatási trendeket, s a lakossági fogyasztás további élénkülésére számítanak az elemzők. A legjobb az egészben az, hogy nem csak a közfoglalkoztatás bővül - a rezsicsökkentés és a devizahitelek rendezése miatt is több pénze lesz az embereknek vásárolni, a magasabb bérekkel együtt így tényleg felpöröghet a fogyasztás.
A Fiatal Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete (AIJA) Görgényi Orsolyát (40) választotta idén alelnökévé. Ez a pozíció automatikusan azzal jár, hogy 2015 szeptemberétől egy éven keresztül Orsolya lesz a szervezet elnöke.
Nem lesz független Skócia, a legfrissebb eredmények alapján ugyanis behozhatatlan előnnyel vezetnek a függetlenségre Nemmel szavazók a tegnap tartott skót népszavazáson. A befektetők alapvetően...
A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint Orbán Viktor vágya az, hogy a budai Várba való költözése után ne legyen több önkormányzati választás.
A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint Orbán Viktor vágya az, hogy a budai Várba való költözése után ne legyen több önkormányzati választás.
Megnyitotta kapuit az első latin-amerikai, a sorban pedig a tizennegyedik relációs kereskedőház, amelynek Rio de Janeiro ad otthont. A 12 millió lakosú városban helyi idő szerint csütörtökön este került sor az ünnepségre mintegy 60 fő részvételével. A Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselői mellett brazil és magyar üzletemberek, cégvezetők, állami intézmények vezetői voltak jelen a megnyitón.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben dinamikus lesz, elérheti a 3,3 százalékot, míg 2015-ben 2,4 százalékra lassulhat üteme.
A várakozások felső határát elérő, részvényenként 68 dolláros kezdeti árral, minden idők legnagyobb vállalati részvénykibocsátásával jelenik meg a New York-i tőzsdén a kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata. Hazai szakemberek szerint ez épphogy rossz jel a részvénypiacokra nézve.
A skót népszavazás jó alaposan megmozgatta a font sterling árfolyamát. A dolog nem meglepő, hiszen az elszakadással meggyengült volna a világ egyik vezető devizája, mindenféle sokkokat okozva a pénz-...
Júliusban 18,7 milliárd euróra nőtt a júniusi 18,6 milliárd euróról az eurózóna folyó fizetési mérlegének többlete - szerepelt az Európai Központi Bank pénteki közleményében.
A közelmúltban több házaló ügynök próbálta a Magyar Államkincstár nevében értékesíteni a Babakötvényt, azonban a termék forgalmazása csak és kizárólag a Magyar Államkincstár állampénztári irodáiban, illetve állampapír értékesítési pontjain történik, házhoz nem mennek vele - hívta fel a figyelmet az államkincstár pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
A nyári szezon során több mint 20 milliárd forintot használtak fel az OTP SZÉP kártya birtokosok, ami két százalékos növekedés. Ez naponta mintegy 220 millió forint.
Nem lesz hosszabb a 4-es metró, lesz viszont dugódíj - Erősödött a forint, a skót népszavazás miatt optimisták a befektetők - Csaló ügynökök házalnak babakötvénnyel
Mélybe küldték a MOL-t a Deutsche Bank elemzői, az ajánlást vételről tartásra módosították, a célárfolyamot 14000 forintra vágták, ez a BUX indexre is negatív hatással volt. Kitört a hazai deviza, újabb forinterősödés jöhet, a következő szint a 200 napos mozgóátlagnál található.
A Quaestor Értékpapír Zrt. idénre 2,6, 2015-re pedig 2,4 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon, valamint azt, hogy az államháztartási hiány 2014-ben 2,9, míg jövőre 3 százalék lesz - mondta Háda Bálint, a társaság vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A progresszív adózás után októbertől progresszív nyugdíjcsökkentést vezet be a szerb kormány - jelentette be Aleksandar Vucic miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televíziónak adott interjújában.
Okostelefonra és tabletre is lefejlesztették a BKK új utazástervezőjét, délelőtt még csak iOS-en működött, délután már a többi operációs rendszerben is elérhető. Asztali számítógépen már eddig is lehetett használni a programot, de a szobában ülve a valósidejű információk kevésbé voltak értékesek.
Magyarország újra felkerült az európai futballtérképre, még ha csak mint rendező is (egyelőre). A genfi szavazást eredményesen zártuk, így az új Puskásban is lesznek meccsek, írja az Index. Az...
A nemrégiben átnevezett Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján találta meg az Átlátszó azt a hirdetést, ahol 40 millió eurós indulóárért hirdetik az Eiffel Palace-t. Az MNB-nek viszont nemrég...
Bizonyára mindenki emlékszik a gyerekkori válaszokra, amikor megkérdezték az iskolában, hogy mi szeretnénk lenni ha nagyok leszünk? Azonban az évek elteltével egyeseknek sikerült megvalósítani gyerekkori álmait, másoknak ez még nem történt meg.
Szijjártó Pétert, a tárca eddigi parlamenti államtitkárát javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
A jövő egyértelműen a contactless kártyáké: 3-5 éven belül az összes hazai plasztik már képes lesz ilyen fizetésre. Magyarországon 2,2 millió érintés nélküli kártya volt forgalomban idén március végén – ez a teljes hazai kártyaszám közel 25 százaléka.
Gyorsan lezavarja a kormány a külügyminiszter-cserét, a papírforma szerint Szijjártó Péter lesz a pénteken lemondott Navracsics Tibor utódja - írja az Index. Később Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki...
Gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal. A helyszíni kutatással induló vizsgálatot 2014....
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartottak pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A CIB Lízing és a KDB Bank keresetét kora délután elutasították.Kormányszóvivő: nyerésre állnak a...
A közép-kelet-európai régió ingatlanpiacait a kontinens többi részéhez hasonlóan a polarizáltság jellemzi. Egyes országok kifelé tartanak a gödörből, míg mások még csak közelítenek az aljához....
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról szóló sajtóbeszámolókkal kapcsolatban közölt cikket pénteki számában.
Az elmúlt öt év legjobb főszezonját zárta a Balatoni Hajózási Zrt., a személyhajók forgalma 19 százalékkal nőtt az augusztus végi adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Halmos Gábor vezérigazgató, a társaság szezonértékelő tájékoztatóján pénteken Siófokon.
Gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal. A helyszíni kutatással induló vizsgálatot 2014. szeptember 18-án kezdte meg a versenyhatóság az ALCUFER Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a SELECTOR…
A magyar háztartások 90 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) után a lakásbiztosítás és az életbiztosítás következik a gyakorisági sorban - közölte felmérésének eredményét az Aegon Magyarország pénteken az MTI-vel.
Hétfőn a BUX és a CECE részvényindexek esetében is változások várhatók, ekkor lépnek életbe ugyanis az új indexsúlyok. A magyar papírok közül a MOL, a Richter és az OTP is érintett a változásban. ...