2014. szeptember 12. péntek

szept. 12
12:51
Nőtt a foglalkoztatottság az EU-ban (HR Portál)
Az idei második negyedévben az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és 0,2 százalékkal az eurózónában – áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közleményében.
szept. 12
12:57
Nőtt a foglalkoztatottság az EU-ban (Infostart)
Az idei második negyedévben az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és 0,2 százalékkal az eurózónában - áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közleményében.
szept. 12
13:00
Számlát adni vagy nem adni vállalkozási szerződésnél? Itt a válasz (Adózóna)
Előadások alkalmával sokan teszik fel azt a kérdést, hogy a vállalkozási szerződés alapján dolgozó biztosított, ugye köteles számlát adni? A választ a Polgári törvénykönyvben találjuk, amely kétféleképpen is értelmezi a vállalkozó fogalmát.
szept. 12
13:18
A magyar gáztározók 'csaknem fele üres' (ProfitLine)
Az MSZP arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gáztározók "csaknem fele üres". Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy egy szerdai bírósági döntés szerint az MVM-nek ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a vállalat offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz kereskedőcégén keresztül.
szept. 12
13:18
Külföldi munkát keresel? Ezt a 4 dolgot kötelező tudnod (Pénzcentrum)
Mit vigyünk magunkkal az interjúra? Milyen papírok kellenek?...
szept. 12
13:36
Ilyen se volt még: űrutazást lehet nyerni egy kereskedési versenyen (Privátbankár)
Az IronFX Global elindítja "Az IronFX Űrbeli Kereskedési Versenyt", amelyben a forex-kereskedők egy Virgin Atlantic fedélzetére szóló helyért versenyezhetnek.
szept. 12
13:36
Nagyon érdekes módosítást rejtett el a kormány (Portfolio)
A kormány pénteken az "Egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról" című salátatörvényt is...
szept. 12
13:38
Tarlós: Nem életszerű az olimpia felvetése (Portfolio)
A főpolgármester szerint nem életszerű most felvetni a 2024-es olimpia budapesti rendezését. Tarlós István egy más témájú pénteki eseményen újságíróknak azt mondta: sportbarát embernek tartja magát...
szept. 12
13:51
Nemesvámoson középületek energetikai fejlesztése vette kezdetét (ProfitLine)
Nemesvámos Község Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében benyújtott pályázatával 2014 áprilisában támogatást nyert el középületeinek energetikai korszerűsítésére. A projekt bruttó összköltsége meghaladja a 93 millió forintot, amelynek 85 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja, míg a 15 százalékos önrészt a Magyar Állam finanszírozza.
szept. 12
13:54
Az elszámolás már biztos, de mi lesz a forintosítással? (Privátbankár)
Jövő februártól csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőirészletei, már csak az a kérdés, hogy mennyivel – Megállapodhatott egymással Orbán és Simicska: közbeszerzés jár a médiaportfólióért cserébe – Újabb pénzintézetek devizahitelekkel kapcsolatos keresetét utasította el a bíróság
szept. 12
13:54
Ki az, aki nem örül az új iPhone-nak? (Portfolio)
Az Apple új termékeinek érkezése a hét legfontosabb eseménye volt a technológia szektorban, de nem mindenki örült a hírnek. A zafírüvegeket gyártó GT Advanced részvényeseit például kifejezetten...
szept. 12
14:24
Ezek az Oroszország elleni újabb szankciók (ProfitLine)
Életbe léptek pénteken az Európai Unió Oroszországgal szemben elhatározott újabb gazdasági és politikai korlátozó intézkedései, miután megjelentek az EU hivatalos közlönyében.
szept. 12
14:26
13 vállalat verseng a fődíjakért a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjében (ProfitLine)
4 kategóriában, összesen 13 hazai vállalat jutott be a Magyar Adományozói Fórum (MAF) széles körben elismert szakmai megmérettetésének, a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjébe 2014-ben. A pályázat végső helyezéseit és a nyertes programokat a MAF októberi „Amit mérünk, javulni fog!” éves konfereciáján hozza nyilvánosságra.
szept. 12
14:30
Áradnak a folyók - már lakóházak is veszélyben vannak (Privátbankár)
Szombaton több helyen már másodfokú készültség elrendelésére is szükség lehet az áradás miatt.
szept. 12
14:48
Lendületben az amerikai kiskereskedelem (Portfolio)
A kiskereskedelmi forgalom 0,6 százalékkal bővült augusztusban az előző hónaphoz képest, az elemzők 0,3 százalékos növekedést vártak. Ez év júliusában a felülvizsgált adatok szerint még 0,3...
szept. 12
14:50
Amerikának most éri meg importálni (Portfolio)
Augusztusban 0,9 százalékkal csökkentek az importtermékek árai, ez 2013 novembere óta nem látott mélypontnak fele meg. Az exportárak 0,5 százalékkal csökkentek az év nyolcadik hónapjában, ami...
szept. 12
14:52
Már csak az OTP és FHB perére várunk (Portfolio)
Hét újabb devizahiteles pert tartanak ma, köztük az OTP keresetét is megtárgyalja a bíróság. Már csak az FHB és az OTP pere van hátra.A CIB Ingatlanlízing is beállt a sorba 2014.09.12...
szept. 12
14:54
Tovább gyengült a forint a bejelentést követően (Portfolio)
Ma reggeltől kezdve folyamatos gyengülést mutatott a forint, pont ahogy a feltörekvő piaci társai is. Sem a mai makrogazdasági adatközlések, sem a devizahiteles törvényjavaslat nem okozott igazán...
szept. 12
14:57
Júliusban 5,1 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak (ProfitLine)
Idén júliusban a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
szept. 12
15:00
Devizahitelek - Benyújtották az elszámolási szabályokról szóló törvényt (Infostart)
Benyújtotta pénteken a kormány az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely alapján a pénzügyi intézményeknek el kell számolniuk fogyasztóikkal a múltbeli túlfizetéseket, a kiszámítási és elszámolási módszertan részletszabályainak megállapítását ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kompetenciájába utalja.
szept. 12
15:06
Átgondolták, majd elkaszálták a lízing céget (Privátbankár)
Augusztus végén halasztotta el az ítélethirdetést a bíróság a CIB Ingatlanlízing devizahiteles perében, most döntöttek.
szept. 12
15:06
Üzemanyaghiány jön Oroszországban? (Portfolio)
Életbe léptek pénteken az Európai Unió Oroszországgal szemben elhatározott újabb gazdasági és politikai korlátozó intézkedései annak nyomán, hogy megjelentek az EU hivatalos közlönyében.Oroszország...
szept. 12
15:06
Gyorshír! Kiderült, hogy mentenék meg a devizahiteleseket (Pénzcentrum)
A végtörleszőknek ráadásul fizetniük kell, hogy elszámoljon a bank....
szept. 12
15:08
Új bérlő az M5-Gyál Business Parkban (Portfolio)
A Cushman & Wakefield kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalat közreműködésével szerződést kötött a B. Braun Medical Kft. hozzávetőlegesen 2 300 négyzetméter raktár és 200 négyzetméter irodaterület...
szept. 12
15:10
Megjelent a devizahiteles törvény - Hemzseg a meglepetésektől (Portfolio)
Benyújtotta az igazságügyi miniszter a parlamentnek azt a 47 oldalas törvényjavaslatot, amely a devizahitel-szerződések tisztességtelen pontjainak elszámolásáról szól. A törvényjavaslat rendkívül sok...
szept. 12
15:24
A népnek tévé kell - a kormány majd megmondja az árát (Portfolio)
A televíziócsatornák a reklámadó miatt megnövekedett terheik miatt a kábelszolgáltatókra szeretnék terheik egy részét áthárítani. A tévétársaságok terveit azonban a Miniszterelnökség által benyújtott...
szept. 12
15:30
MNB: augusztusban emelkedett a bankrendszer forintlikviditása (ProfitLine)
Augusztusban emelkedett a bankrendszer forintlikviditása, ami elsősorban a hitelintézetek egynapos betétei átlagállományának növekedésében tükröződött - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken, kiemelve, hogy 2014. augusztus 6-tól a jegybank irányadó eszköze a kéthetes MNB-kötvény helyett a kéthetes jegybanki betét lett.
szept. 12
15:32
Pincéket és garázsokat öntött el a víz Pest megyében (ProfitLine)
Közel harmincszor riasztották a tűzoltókat péntek reggel óta Pest megyében a folyamatos esőzés okozta károk miatt, pincéket és garázsokat öntött el a víz, Szigetszentmiklóson pedig egy iskola aulájából szivattyúzzák a befolyt vizet - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
szept. 12
15:36
Íme a törvényjavaslat a 98 százalékos különadó elszámolásáról (Infostart)
A kormány a parlament elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik része a 2 millió feletti végkielégítéseket az elmúlt években sújtó 98 százalékos különadó elszámolásáról rendelkezik úgy, hogy helyette alacsonyabb mértékű átalányközterhet állapít meg.
szept. 12
15:42
Na, ez a szankció fájna igazán az oroszoknak! (Privátbankár)
Bár csak nemrég léptek életbe az újabb uniós rendeletek, Oroszországban már más miatt aggódnak.
szept. 12
15:42
Zöldítés: fontos főszabályok, hogy ne bukjunk pénzeket (Portfolio)
Útmutató ahhoz, mire kell figyelni a vetésszerkezet kialakításánál...
szept. 12
16:00
Nincs megállás - újabb bank bukott pert (Privátbankár)
Rossz napja volt ma a bankoknak a bíróságon, csak elutasítás és halasztás volt.
szept. 12
16:00
Zöldítés: főszabályok, hogy ne bukjunk pénzeket (Portfolio)
Útmutató ahhoz, mire kell figyelni a vetésszerkezet kialakításánál...
szept. 12
16:03
Árfixálásért büntették a Volkswagent és a Chryslert (ProfitLine)
Csaknem 300 millió jüanos (12 milliárd forint) büntetést kapott a FAW-Volkswagen és a Fiat Chrysler Kínában, ahol versenyellenes tevékenység miatt már 1,6 milliárd jüan (64 milliárd forint) bírságot rótt ki a szabályzó hatóság.
szept. 12
16:09
Figyelem! Így kaphatja vissza az adó egy részét (Adózóna)
Kérelemre törli az adóhatóság a 98 százalékos adómértékkel megállapított adókötelezettséget, helyette átalányközterhet állapít meg, és a különbözetet újabb kérelemre kaphatja vissza az adózó – ez a javaslat is szerepel a Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter által ma benyújtott salátatörvényben.
szept. 12
16:12
Nincs fennakadás a Magyarországra érkező gázszállításban (Infostart)
Nincs fennakadás az Ukrajna felől érkező földgázszállításban - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. pénteken az MTI megkeresésére.
szept. 12
16:18
A vártnál is kedvezőbb a fogyasztói optimizmus az USA-ban (Portfolio)
Az USA Michigani fogyasztói hangulatindexének szeptemberi előzetese adatai szerint optimistábbak lettek az amerikai fogyasztók: a szeptemberi Michigani főindex 84,6 pontot mutat a várt 83,5 ponttal...
szept. 12
16:18
Ezen a hétvégén sem érdemes kirándulást szervezni (Pénzcentrum)
Helyenként kisüthet a nap....
szept. 12
16:20
Felemás eredmények a Budapest Banknál (Portfolio)
2014 első felében a bankcsoport ügyfelekkel szembeni követelésállománya 1%-kal, ezen belül a vállalati hitelállománya 8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A bank eredményét...
szept. 12
16:20
A legnagyobb titokban újult meg a Shopline mobiloldala (x) (Pénzcentrum)
A mobilverzió megtervezése során a Shopline a Möbius Mobile Marketinget hívta segítségül, a tesztelést pedig a Testbirds végezte....
szept. 12
16:22
Döntés született az FHB perében (Portfolio)
Hét újabb devizahiteles pert tartanak ma, amelyek közül már csak az OTP pere van hátra.Ítéletet hoztak az FHB perében 2014.09.12 16:03Elutasította az FHB Jelzálogbank Nyrt. devizahitelekkel...
szept. 12
16:24
Akire nagyon büszkék vagyunk (Portfolio)
Egy héttel ezelőtt rendezte meg a Magyar Evezős Szövetség a 2014. évi Felnőtt és Masters Országos Bajnokságát, amelyen a Portfolio egyik elemzője is részt vett. Ez alkalommal nem a sajtó...
szept. 12
16:36
Egy vödör jeges víz vagy jótékonyság? Nem is olyan könnyű adományozni (Privátbankár)
Az Ice Bucket Challenge felhívta a figyelmet a jótékonykodásra, de adományozni nem is olyan könnyű. Míg Magyarországon nem jellemző a rendszeres adományozás, mégis kialakult egy szűk réteg, akiknek egyre természetesebb a társadalmi felelősségvállalás. Amerikában már másik problémával néznek szembe: ott van egy réteg, akik rendszeresen adományoznak, de több szakértelem kellene hozzá.
szept. 12
16:36
Rekordforgalma volt augusztusban a schwechati reptérnek (ProfitLine)
Rekordforgalma volt augusztusban a bécsi Schwechat reptérnek, csaknem hatvan éve nem fordult meg ennyi turista az ausztriai repülőtéren egy hónap alatt - olvasható a Vienna Airport közleményében.
szept. 12
16:36
Az Alkotmánybírósághoz kerül az OTP devizahiteles ügye! (Portfolio)
Felfüggesztették az OTP keresetének tárgyalását. Az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet után ez a második alkalom, hogy a bíróság az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet. Az Igazságügyi Minisztérium...
szept. 12
16:38
Jól indult a gímszarvas bika vadászata a somogyi erdőkben (ProfitLine)
Jól indult a szeptember a somogyi eredőkben, néhány nap alatt a SEFAG Zrt. szántódi vadászterületén négy nagy, köztük egy kapitális trófeájú gímbikát ejtettek el a liechtensteini vendégvadászok - tájékoztatta Ihárosi Péter, a társaság turisztikai és közjóléti osztályvezető-helyettese pénteken az MTI-t.
szept. 12
16:48
NGM: reális az uniós versenyképességi jelentés (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium reálisnak és a kormány gazdaságpolitikai törekvéseit alátámasztónak tartja azt az értékelést, amelyet Európai Bizottság 2014-es versenyképességi jelentése tartalmaz.
szept. 12
16:54
Elmondjuk 5 percben: mi történt ma a devizahitelekkel? (Privátbankár)
Devizahiteles híreket mondunk: benyújtotta a kormány az elszámolási törvényt – közben folynak a devizahiteles perek, pörög a bírósági fűnyíró - és levelet írt az Alkotmánybíróságnak az igazságügy-miniszter.
szept. 12
17:09
Nőtt a foglalkoztatottság az EU-ban (ProfitLine)
Az idei második negyedévben az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és 0,2 százalékkal az eurózónában - áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közleményében.
szept. 12
17:12
Bezárja kisboltjait a Praktiker (Privátbankár)
Bezárja sátoraljaújhelyi és komáromi mini-barkácsáruházát a Praktiker, másik helyszínt keresnek.

Keresés