Az előző aukcióhoz képest hozamcsökkenéssel és a szerdai másodpiaci referenciahozamok alatt értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú állampapírokat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Nincs terve a Raiffeisennek az ukrán vagy a magyar leánybank eladására, bár ezek a leánybankok folyamatos felülvizsgálat alatt állnak, és nincs kizárva, hogy egyszer eladásra kínálják őket - mondta a...
A feldolgozóipari és a szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is csökkent augusztusban júliushoz képest az eurózónában a Markit Economics csütörtöki előzetes adatai szerint.
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.
A vállalati ambíció önmagában nem egy rossz dolog. A gond az, hogy a vezérigazgatót elvakíthatja a saját gőgje, és felbátoríthatja egy gyenge igazgatótanács.
Mintegy 3,5 milliárd forint értékű friss zöldséget és gyümölcsöt exportált a Lidl Magyarország az idén az első fél évben, ami 75 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest - derül ki a vállalat export adataiból.
Nem pihen a neves aktivista befektető, és bár az elmúlt hónapokban több vállalattal kapcsolatba került, most egy újabb társaságot szemelt ki magának Carl Icahn. A guru a benyújtott dokumentumok...
A hazai tőzsdei kereskedés alapfeltétele a tőzsdei szakvizsga megszerzése. A szakvizsgára való 100 órás felkészítő tanfolyamot és magát a szakvizsgát is szervező Közép-európai Brókerképző Alapítvány tapasztalatai ugyanakkor már azt is jelzik, egyre több végzős növendék helyezkedik el külföldi pénzintézeteknél.
Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amelyben Magyarországon egyedülálló technikának köszönhetően bármilyen használatból kivont elektromos- és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházás az Európai…
A német RTL Group 88 millió eurót írt le az első félévben a magyarországi érdekeltségének értékéből, amire a részvényeinek tőzsdei árfolyama 8,7 százalékkal zuhant a tőzsdén. A konszern egésze azért köszöni szépen jól van, annyira, hogy osztalékelőleget is fizet részvényeseinek.
Az elmúlt mintegy két hétben ismét lendületet vett az amerikai részvénypiacok menetelése, mely során újra történelmi csúcsok közelébe értek az indexek. Bár az RSI-indikátor még nem jelez túlvettséget...
Az IBM Magyarország egyik legvonzóbb munkahelye, amelyet számos díj és független kutatás is alátámaszt. Ahhoz azonban, hogy ezt a helyet megőrizze, nem elég, ha az új munkavállalók között népszerű, az is fontos, hogy kellőképpen motivált és megfelelően képzett dolgozók segítsék a szervezet mindennapjait.
A várakozásoktól és a nemzeti átlagtól is elmaradva nőtt Sanghaj és Peking városoknak a gazdasága az első félévben, a szakértők szerint hosszú távon is ez a trend várható.
Az Ikea lakberendezési áruházlánc alapítója, Ingvar Kamprad 53 millió koronát adományozott szülővárosa fejlesztésére - írja a The Local című, Svédországgal foglalkozó angol nyelvű hírportál.
Lapértesülések szerint nevetséges formai hiba, egy számítógépes fájlformátum miatt dobálják vissza a banki kereseteket a bíróságok a devizahitelesek ügyében, az biztos, hogy eddig 19 keresetet utasítottak el. Azért várhatóan ezekben az esetekben is újra be lehet nyújtani a dokumentumokat.
Az augusztus eleji megugrás után újra a kerek 300 ezres szint alá, 14 ezerrel 298 ezer főre bukott az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban - közölte a...
A korábbi sajtóhíreknek megfelelő, 16,65 milliárd dolláros egyezséget kötött a Bank of America az általa évekkel ezelőtt megvásárolt Merrill Lynch és Countrywide Financial régi, jelzálogpiaci...
A várt 55,7 pontnál sokkal magasabbra: 58 pontra ugrott a Markit előzetes augusztusi adata szerint az Egyesült Államokban a feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe, ami jelentős részben a...
Három gazdasági adat is megjelent 16 órakor az Egyesült Államokban. Ilyenkor mindig vegyes eredményekről szoktunk beszámolni, ezúttal azonban mindhárom mutató a vártnál erősebb gazdasági aktivitásról...
6000 tonna gyorsfagyasztott zöldséget és 1050 kamionnyi friss zöldséget és gyümölcsöt exportál idén a Lidl Magyarország. Gyorsfagyasztott termékek esetén ez a tavalyinak csaknem másfélszerese, friss áruknál pedig közel a duplája az előző év azonos időszakához képest, derül ki a Lidl export adataiból. Jelentős növekedést mutat a magyar görögdinnye exportja is.
A bíróság 19 bank devizahiteles keresetét elutasította – elzárják a pénzcsapot, nem kapnak pénzt az oroszok és szakadnak az RTL részvények a magyar adó miatt.
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben.
Az előzetesen közölttel összhangban júliusban 37,7 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte a nemzetgazdasági tárca. Ez az elmúlt évek azonos hónapjai...
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben.
Pontosította a bíróság a banki keresetek elutasításaival kapcsolatban kiszivárgott információkat. Valóban sok keresetet utasítottak el, de csak részben apró formai hibák miatt, és öt napon belül lehet korrigálni a hiányosságokat.
Ellenőrző védjegy bevezetését tervezi a kormány a magyar borok védelme érdekében - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság Szőlő- bor- pálinka albizottságának elnöke. Font Sándor úgy véli: csak így lehet megvédeni a magyar termékeket a rendkívül olcsó, ám rossz minőségű olasz importtól.
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat – derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből.
Az előzetesen közölttel összhangban júliusban 37,7 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte a nemzetgazdasági tárca. Ez az elmúlt évek azonos hónapjai...
A csütörtöki kereskedésben optimisták voltak a befektetők, a meghatározó nyugati indexek mérsékelten erősödtek. A hazai tőzsdén is jó volt a hangulat azt követően, hogy tegnap nem volt kereskedés a...
Csökkent az elmúlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban - közölte csütörtökön az amerikai munkaügyi minisztérium.
Reggel még kisebb gyengüléssel csaknem elérte a 315-ös szintet is az euró jegyzése a bankközi piacon, sőt a dollárral, illetve a svájci frankkal szemben 1,5, illetve 2,5 éves mélypont közelébe került...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hét vállalkozásra összesen 175,9 millió forint bírságot szabott ki, mert több festékimportőr és egy kárkalkulációs szoftvert működtető vállalkozás versenykorlátozó magatartást folytatott, amikor hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg - közölte a GVH csütörtökön az MTI-…
Egy év alatt a legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. A Jófogás.hu e-kereskedelmi oldal felméréséből az is kiderül, hogy a „klasszikus” Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás, míg Fejér és Komárom-Esztergom megyében jelentős a növekedés.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, mert gondot jelentenek az olcsó olasz borok. Várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke.
Sokmilliós bírsággal sújtott a GVH különböző vállalkozásokat, amiért hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg. A listaárat használták, amiből majdnem mindig járt engedmény.
A kínai kiskorúak többsége már 10 éves kora előtt internetezik, csaknem egynegyede pedig 6 éves kora előtt megismerkedik a számítógéppel és benne a világhálóval - állapította meg egy, a tavalyi adatokat elemző friss kutatás.
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat - derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből.
Több száz kártalanítási kérvényt vár a lengyel Agencja Rynku Rolnego intervenciós hivatal az orosz mezőgazdasági embargó miatt európai uniós támogatásra jogosult zöldség- és gyümölcstermelőktől, eddig 600 pályázat futott be - közölte csütörtökön a Dziennik Gazeta Prawna napilap.
Továbbra is jó hangulat jellemzi az Egyesült Államok részvénypiacát: a New York-i tőzsdék mérsékelt emelkedést mutatnak csütörtökön a Nasdaq kivételével. Lényegében augusztus nyolcadika óta töretlen...