A Fidesz Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Igazgatósága kezdeményezésére érdekvédelmi szervezetek képviselői közös nyilatkozatot írtak alá az Európai Bizottság döntése miatt veszélybe került Erzsébet-program jövőjének megvédéséért - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pénteken az MTI-vel.
Az önkormányzatok nemcsak a saját területükön lévő, hanem attól 30 kilométeren belüli belterületi földet is megigényelhetnek közfoglalkoztatási célra; a vagyonkezelés ideje 15 év - egyebek mellett ezt tartalmazza a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hirdetménye, amely a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
A szoftverhibák javítása után indulhat el Budapesten a közösségi kerékpáros rendszer, a MOL BuBi (Budapest Bicikli) - közölte konkrét időpont megjelölése nélkül a BKK....
Fontosabb makroadatok híján iránykeresés jellemzi az amerikai tőzsdéket a hét utolsó kereskedési napján. A technológiai részvények gyengélkedtek a héten, a Nasdaq az elmúlt egy hónap leggyengébb...
Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nem vesz részt a vasárnapra tervezett verespataki megmozduláson, és ez korábban sem állt szándékában, neve előzetes egyeztetés nélkül került a programba - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI megkeresésére pénteken.
A TeSzedd! hulladékgyűjtési akció résztvevőinek mintegy 40 százaléka szedte a szemetet pénteken az előzetes becslések szerint, a program szombaton és vasárnap is folytatódik.
A 2013. adóévi személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje 2014. május 20. napja. A nyomtatvány kitöltéséhez a munkáltatónak, kifizetőnek a 2013. évben teljesített kifizetéseikről 2014. január 31-éig kellett igazolást kiállítani és a magánszemély részére átadni.
A közép- és kelet-európai átalakuló térség egyik legnagyobb problémája jelenleg a "vérszegény" gazdasági növekedés, és ezzel összefüggésben az, hogy lelassultak a reformok a régiós gazdaságokban - mondta pénteken az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke.
Az Európai Uniót súlyosan érintené, ha az ukrajnai válság miatt gazdasági szankciókat vezetnének be Oroszország ellen, és különösen a keleti tagállamok szenvednék meg a büntetőintézkedéseket - írta a...
Az Európai Uniót súlyosan érintené, ha az ukrajnai válság miatt gazdasági szankciókat vezetnének be Oroszország ellen, és különösen a keleti tagállamok szenvednék meg a büntetőintézkedéseket - írta a Stern című német hetilap az Európai Bizottság egy belső elemzésére hivatkozva.
A tavalyi erős áremelkedések közepette azt gondolnánk, hogy Magyarországon biztosan átlagon felül drágult a dohányáru az elmúlt években. Így is van, a statisztikák szerint bőven vezetjük a listát, mert bár nagyon igyekezett több más ország is, a mi 66 százalékos emelésünket megközelíteni sem tudták.
A vártnál egy hónappal korábban, már augusztusban bemutathatja legújabb csúcstelefonját, az iPhone 6-ot az Apple - írja a Reuters tajvani forrásokra hivatkozva. A várakozások szerint a társaság még...
A trafikpályázatok adatainak nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos másodfokú bírósági döntés ügyében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) később, az írásbeli ítélet pontos ismeretében dönt az esetleges rendkívüli perorvoslatról - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.
Fontosabb makroadatok híján iránykeresés jellemezte az amerikai tőzsdéket a hét utolsó kereskedési napján. Végül kis pluszokkal zártak az irányadó indexek. A Nasdaq felülteljesítő volt fél százalékos...