Bár az amerikai tőzsdéken pénteken jó volt a hangulat, a hétfői kereskedésben egyelőre nincs egységes irány. Annak ellenére, hogy újabb, a növekedés lassulását jelző adatok érkeztek Kínából, az...
Kíméletlen hatása lenne a kereskedelmi szektorra a három év után újra napirendre kerülő "szabad vasárnap" kezdeményezés. A boltok vasárnapi bezárása miatt akár 30 ezren is elveszíthetik a munkájukat...
Egy tanulmány szerint számos szervezet új munkaerőt toboroz a gazdasági növekedéshez. Holott közel sem biztos, hogy az megéri a vállalatnak. Szakemberek szerint először a meglévő munkaerő-állománnyal elérhető növekedésre kell koncentrálni, majd lassan növelni a munkavállalók számát. Így növelhető a ROI.
Egyre inkább kockázatarányos díjakat alakítanak ki a hazai gépjármű-felelősségbiztosítók, az autósok személyre szabottabb díjat fizetnek - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
A beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke 54,9 pontra emelkedett októberben, 2,2 ponttal magasabb lett a szeptemberinél; 2007 óta a legjobb októberi mutató az idei és magasan meghaladja az elmúlt három év 51,2 pontos átlagértékét - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Októberben csaknem 20, az év első tíz hónapjában pedig több mint 20 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn.
Tovább bővült a magyar autópiac, a legfrissebb statisztikákból ugyanis kiderült, hogy tavaly októberhez képest 20 százalékkal több új személygépkocsi került forgalomba múlt hónapban. A legsikeresebb...
Az olasz bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben 0,3 százalékkal csökkenhet, majd 2015-ben 0,5 százalékkal, 2016-ben 1 százalékkal nőhet - tette közzé hétfőn előrejelzését az olasz statisztikai hivatal (ISTAT).
A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi autógyártó adózás utáni nettó nyeresége 1,11 milliárd euróra nőtt 2014 harmadik negyedévében a 2013-as harmadik negyedévi 0,95 milliárd euróról.
Októberben csaknem 20, az év első tíz hónapjában pedig több mint 20 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.
Miközben Csehország feldolgozóiparának aktivitása mérséklődik, a régiós beszerzésimenedzser-indexek közül a magyar és a lengyel a szektor erősödését mutatja. Négy hónap után ismét átlépte a lengyel...
A Magyar Telekom a bevételek további visszaeséséről számolhat be a november 6-án hajnalban megjelenő harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Többek között a vezetékes hang és az energia...
Negatív gazdasági fordulatra figyelmeztet a gki – nem nagyon kell a hitel a cégeknek, pedig alacsony a kamat – drágul a kötelező, 10-15 százalékkal kell majd többet fizetni – 10 hónap alatt csaknem annyi lakást adtak el, mint korábban egy év alatt
Októberben csaknem 20, az év első tíz hónapjában pedig több mint 20 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn.
A valutaháború van szerte a világban. Múlt pénteken egy új csata kezdődött az ázsiai színtéren: most Japán adta le a kezdőlövést. Japán jegybankja a Fed leállása után 48 órán belül átvette a stafétabotot és brutális eszközvásárlást jelentett be. A lépés pánikot tükröz, úgy tűnik érdemes menekülni a jenből.
November 30-án dönt a svájci lakosság szavazással arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e a bankbetéteket. A folyamat a frankra is hatni fog, közvetlenül érinti. Az 1,2063-as szint átlépése után jöhet el az a pont, amikor könnyen 1,21 környékén/felett landolhat az EUR/CHF árfolyama.
A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi autógyártó adózás utáni nettó nyeresége 1,11 milliárd euróra nőtt 2014 harmadik negyedévében a 2013-as harmadik negyedévi 0,95 milliárd euróról.
Czomba Sándor a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a napokban kijelentette, hogy a közmunkások létszámát további 50 ezer fővel emelni szeretné a kormányzat. Az eszköz megítélése...
2014. november 6-án indul az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) országos közlekedésbiztonsági kampánya, a Látni és látszani akció keretében december 12-éig ingyenes járműátvizsgálást és...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint százmilliárd forintos forráskivonást hajtanak végre a középfokú oktatás területén, ami miatt pedagógusokat bocsáthatnak el.
Sikerült megfékezni a lépfene-járvány elterjedését - mondta az InfoRádióban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatóhelyettese. Pallós László hozzátette: a 36 szarvasmarha megbetegedését okozó járvány kialakulása miatt 29 millió forint bírságot szabtak ki.
Orbán Viktor először számította el magát - olvasható a Der Standard című liberális osztrák lap hétfői számában megjelent véleménycikkben. Az új adó ellen demonstrálók egyik jelmondatát idézve a szerző azt írja, a növekvő utcai tiltakozások megakadályozták, hogy Magyarországon felhúzzák a "digitális vasfüggönyt".
Bruttó 3-3 forinttal emeli a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A kilenchavi mélypontra süllyedő kínai szolgáltatói beszerzési menedzser index kissé hűtötte hétfő reggelig a nemzetközi befektetői hangulatot, amely múlt pénteken a váratlanul bejelentett japán...
A Markit által közölt végleges októberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 55,9 pontot vett fel, az előzetesen közölt 56,2-hez képest az Egyesült Államokban. A pénz- és tőkepiacok nem...
Szerdától bruttó 3 forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 366,6, a gázolajét pedig bruttó 385,6...
Megnyílt a havannai nemzetközi vásár, amelyen 8,7 milliárd dollár értékben 246 konkrét projektet ajánlanak a kubai gazdaságba befektetést tervező külföldieknek.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke egy konferencián a napokban azt mondta: a bankok tulajdonosi szerkezete is akadályozza a gazdasági növekedést, ezért változtatni kell, akár úgy is, hogy az állam újabb bankokat vesz meg. Időt és energiát is meg lehet így takarítani - mondta a Privátbankár.hu-nak az Equilor üzletfejlesztési igazgatója. Valóban? Videóinterjú
A pénteki ralit követően hétfőn inkább az eladók többsége jellemezte a kereskedést. Az európai részvényindexek értéke mérsékelten esett, és az amerikai piacokon is az előző zárószintek körül indult a...
Több tekintetben is gyenge hónapot zárt a hazai részvénypiac. Egyrészt a BUX értéke több mint 3 százalékkal került lejjebb, másrészt a részvénypiaci forgalom az azonnali és a határidős szekcióban is...
Peter Schiff befektetési guru interjúban beszélt az inflációs propagandáról, az Egyesült Államok adósságáról és arról, hogy a dollárt és az olaj közül melyiket shortolja.
A Markit által közölt végleges októberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 55,9 pontot vett fel, az előzetesen közölt 56,2-hez képest az Egyesült Államokban. A pénz- és tőkepiacok nem...
Októberben az ISM amerikai feldolgozóiparra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexe (BMI) kedvező, a Markit kedvezőtlen adatokról számolt be az ágazat teljesítményét illetően. A pénz-és tőkepiacok nem...
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter minapi (6/2014. (X. 31.) rendeletével az állam által működtetett Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgaltató Nonprofit Kft. hálózatára bízta az...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) aláírta a Vodafone Magyarország Zrt.-vel hétfőn a frekvenciák használatba vételéhez szükséges hatósági szerződést, a szolgáltató várhatóan még ezen a héten megkapja a hatóságtól a frekvenciakijelölést és a rádióengedélyt - közölte az NMHH az MTI-vel.
35 ezren veszíthetik el az állásukat, ha bezárnak a boltok vasárnap – drágább lesz az üzemanyag és a kötelező biztosítás is - 10 hónap alatt csaknem annyi lakást adtak el, mint korábban egy év alatt
A Markit által közölt végleges októberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 55,9 pontot vett fel, az előzetesen közölt 56,2-hez képest az Egyesült Államokban. A pénz- és tőkepiacok nem...