2014. november 17. hétfő

nov. 17
17:11
Félmilliót kap, aki itthon tartja a fiatalokat (Privátbankár)
Önkormányzatok és vállalatok pályázhatnak félmillió forintra, hátha ebből sikerül bebizonyítaniuk, hogy fiatalbarátak.
nov. 17
17:21
Indulhat a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása (ProfitLine)
Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét. Mindez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt.
nov. 17
17:23
Rogán: 25-30 százalékkal csökkennek a törlesztőrészletek (ProfitLine)
A törvényi változásokkal a devizahitelesek több mint 90 százaléka határozottan jobban jár, törlesztőrészleteik 25-30 százalékkal csökkennek majd, és stabilan úgy is maradnak - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 17
17:36
Rogán Antal: mégsem nő a cafetéria adóterhe (Infostart)
Mégsem nő a cafetéria adója jövőre. Ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette be a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, viszont a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd - ismertette a frakcióvezető.
nov. 17
17:45
Tökéletes alkalmazkodás: ezért Dubaj a világ egyik leggazdagabb helye (Privátbankár)
Hamarosan elfogy az olaj, amin meggazdagodtak - sopánkodás helyett kitalálták, miből tudnak továbbra is rengeteg pénzt keresni.
nov. 17
17:54
Meredeken emelkedik a cigarettacsempészet aránya (ProfitLine)
2013 óta folyamatosan emelkedik a cigarettacsempészet aránya hazánkban, a két évvel ezelőtt mért adatokhoz képest duplájára nőtt az illegális forgalom. A jelenség minden szereplőre negatív hatással van, ezért az iparág az állami hatóságokkal karöltve komoly erőfeszítéseket tesz a feketepiac visszaszorítása érdekében.
nov. 17
18:03
Eddig tartott a taxicsoda? (Privátbankár)
A párnapja látványosan útnak induló közösségi autós szolgáltatás máris fennakadt a Fejlesztési Minisztérium hálójában.
nov. 17
18:27
K&H;: 7,9 milliárd forint nyereség a harmadik negyedévben (ProfitLine)
A K&H bankcsoport 7,9 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2014 harmadik negyedévében - mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H bankcsoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 17
18:29
Elemzők korrektnek tartják, hogy a kamatfelárat és nem a kamatot rögzítik (ProfitLine)
A forintosításról benyújtott törvényjavaslat pozitív elemének tartják az MTI által megkérdezett elemzők, hogy az a kamat helyett a kamatfelárat rögzíti, ami egyértelműen pozitív a bankoknak.
nov. 17
18:45
Jön az új életpályamodell: kiknek ígér szép új világot Orbán? (Adózóna)
Jövőre megalkotják az ágazatban dolgozókkal egyetértésben a szociális ágazat életpályarendszerét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés mai ülésén. A miniszterelnököt öten kérdezték az azonnali kérdések órájában.
nov. 17
18:48
Kampány indult a dohány feketekereskedelme ellen (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamint a hazai dohányipar szereplői országos kampányt indítottak a dohány feketekereskedelme ellen - jelentették be sajtótájékoztatón Budapesten.
nov. 17
19:00
Oroszország a legnagyobb veszély a világgazdaságra (ProfitLine)
Oroszország jelenti a legnagyobb kockázatot a világgazdaságra, és minden más országnál jobban megszenvedi az olajárak esését - véli a Bloomberg amerikai hírügynökség által megkérdezett befektetők többsége.
nov. 17
19:33
Magasabb sebességbe kapcsol a vállalati hitelpiac? (ProfitLine)
Optimistábbak a bankok a vállalati hitelpiac jövőbeli kilátásaival kapcsolatban – állapítja meg a KPMG hatodik alkalommal elkészített Vállalathitelezési Hangulatindex című kiadványában. A hitelezési hajlandóság emelkedése mellett immár a keresleti oldal dinamizálódása is érezhető volt a bankok többségénél, akik szerint megfordulhat a vállalati hitelállomány ötödik éve tartó csökkenése.
nov. 17
19:35
Meredeken tovább emelkedik a csődkockázati biztosítás (ProfitLine)
Meredek emelkedéssel tovább drágult hétfőn Londonban az ukrán államcsőd ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, amely már a múlt héten is ötéves csúcsot döntött az orosz-ukrán katonai konfliktus eszkalálódásáról érkező hírek hatására.
nov. 17
20:06
Rogán: nem változik a cafeteria adója (ProfitLine)
Nem változik jövőre a cafeteria adóterhe - emelte ki az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosítások közül Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
nov. 17
20:08
Az Ubernek is teljesítenie kell a taxizásra előírt jogszabályi követelményeket (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nem emel kifogást az Uber, mint fuvarszervezési megoldás ellen, ha annak működése során a hagyományos taxis szolgáltatóktól is elvárt jogszabályi feltételek hiánytalanul teljesülnek - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
nov. 17
20:09
Cigi, cigi, cigi: feketén veszed a dohányt? Akkor ez a reklám neked szól (Privátbankár)
2013 óta folyamatosan emelkedik a cigarettacsempészet aránya hazánkban, a két évvel ezelőtt mért adatokhoz képest duplájára nőtt az illegális forgalom. Ennek visszaszorítására az állami hatóságok bevonásával most országos iparági kezdeményezés indult.
nov. 17
20:15
NFM: az Ubernek is teljesítenie kell a taxizásra előírt jogszabályi követelményeket (Infostart)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nem emel kifogást az Uber, mint fuvarszervezési megoldás ellen, ha annak működése során a hagyományos taxis szolgáltatóktól is elvárt jogszabályi feltételek hiánytalanul teljesülnek - közölte a tárca az MTI-vel.
nov. 17
20:39
Alacsony forgalomban csökkent a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,56 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 17 310,39 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,1 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek a pénteki záráshoz képest.
nov. 17
21:09
Növekedés helyett csökkent a japán GDP (Infostart)
A várt növekedés helyett csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Japánban a harmadik negyedévben, így a világ harmadik legnagyobb gazdasága technikai recesszióba süllyedt.
nov. 17
21:11
Devizahitelek - Benyújtotta a kormány a forintosítási törvényjavaslatot (Infostart)
Benyújtotta a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot a kormány az Országgyűlésnek hétfőn, amelyben elemzők szerint pozitívum a bankok szempontjából, hogy az a kamat helyett a kamatfelárat rögzíti.
nov. 17
21:12
2015 az adómaximalizálás éve lesz (ProfitLine)
Az LMP véleménye szerint 2015 az adómaximalizálás éve lesz, az adótörvények módosításának is az a legfőbb célja, hogy minél több adót lehessen beszedni - erről Schmuck Erzsébet beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 17
21:14
Újra az államnak adott igazat a bíróság az integráció ügyében (ProfitLine)
A Miniszterelnökség pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkársága üdvözli a Fővárosi Törvényszék hétfői döntését, amellyel elutasította az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ) az integrációs törvény kapcsán indított kártérítési keresetét a magyar állammal és további öt alperessel szemben - közölte az államtitkárság az MTI-vel hétfőn.
nov. 17
21:45
Orosz embargó - Magyarország több mint 4 ezer tonna termékre kaphat támogatást (ProfitLine)
Az orosz importtilalom negatív hatásainak kivédésére bevezetett második európai uniós keretből Magyarország 4 295 tonna gyümölcs-és zöldségféle után kaphat támogatást, a kifizetéseket 2015. június 30-ig kell lebonyolítaniuk a tagállamoknak, a kifizetések még nem kezdődtek meg - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére hétfőn.
nov. 17
22:03
Gazprom: biztosított a magyar fogyasztók téli gázellátása (Infostart)
A magyar fogyasztók biztonságos téli gázellátásáról is egyeztetett hétfőn Moszkvában Alekszej Miller, a Gazprom orosz energetikai vállalat vezérigazgatója és Balla János moszkvai magyar nagykövet.
nov. 17
22:18
A GVH engedélye után veheti át a GDF Suez portfólióját a MET (ProfitLine)
A versenyhivatali engedélyezést követően zárul a GDF Suez hazai villamosenergia-kiskereskedelmi portfoliójának átvétele - tájékoztatta a MET Magyarország az MTI-t hétfőn közleményben.
nov. 17
22:51
Az OTSZ nemzetközi fórumokhoz fordul a szövetkezeti hitelintézetek ügyében (ProfitLine)
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) minden lehetséges nemzetközi fórumon továbbviszi kártérítési ügyét, amelyet az integrációs törvény kapcsán indított - ezt Dávid Ferenc, az OTSZ szóvivője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára mondta el az MTI-nek pénteken a Fővárosi Törvényszék hétfői döntését követően.
nov. 17
23:24
A szakszervezetek üdvözlik, hogy a kafetéria adóterhei nem emelkednek (ProfitLine)
A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Liga Szakszervezetek is üdvözlik Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfő délutáni bejelentését, miszerint nem változik jövőre a kafetéria adóterhe.

Keresés