Elkészült a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány kedden nyújt be az Országgyűlésnek - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.
Biztos, hogy lesznek olyan adósok, akiknek a jövőben is problémát jelent majd a 25-30 százalékkal csökkenő törlesztőrészlet kifizetése is. Aki 2008 előtt vett fel devizahitelt, az egy használt autó árával beljebb lesz az elszámolás után, mint a forinthitelesek. A bankok mostantól csak arra figyelnek, hogy betartsák a jogszabályokat - csak jövőre kapnak levelet az ügyfelek.
Az olasz Unicredit bank nyeresége az egy évvel korábbihoz képest több mint háromszorosára, 722 millió euróra emelkedett, amivel az elemzők 493 millió eurós várakozását is megverte. A jelentés...
Németország megtagadhatja a szociális ellátást az uniós társállamokból érkezett bevándorlóktól, akiknek nincs munkájuk és azzal a céllal költöznek Németországba, hogy hozzáférjenek az ellátórendszer juttatásaihoz - mondta ki egy keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöksége támogatja a Keresztény Demokrata Néppártnak az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatát.
Mintegy kétszáz új busz érkezik Budapestre 2015-ben az új üzemeltetési modell keretében, a MAN és a Mercedes buszai a déli városrészekben közlekednek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Az olasz Unicredit bank nyeresége az egy évvel korábbihoz képest több mint háromszorosára, 722 millió euróra emelkedett, amivel az elemzők 493 millió eurós várakozását is megverte. A jelentés...
Hogyan lehet két, teljesen ellentétes érdekekkel rendelkező ügyfelet egyszerre kiszolgálni, ráadásul mindezt egy egyre élesebb versenyhelyzetben? Az elmúlt évek változásai miatt többletszolgáltatások...
A Volvo Trucks nem csak a teherautók, hanem a promóció terén is a folyamatos fejlesztés híve, és a belga harcművész, színész segítségével forgatott spot után most a brit televíziós műsorvezető, volt...
Mégis lesznek olyan devizahitelesek, akik az elszámolás után jobban járnak, mint a forinthitelesek - az Alkotmánybíróság döntött a devizahitelekkel kapcsolatos beadványokról - van, aki szerint mindenki bukik a helyzet rendezésén - és elmondom, milyen feltételekkel vehetünk fel hitelt a jövőben
Elkészült a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány kedden nyújt be az Országgyűlésnek - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Nyugat és Oroszország között kialakuló és elsősorban Ukrajnára koncentrálódó konfliktust egyre gyakrabban állítják párhuzamba a hidegháborús időkkel.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényjavaslatot, amely minden meglévő és új lakossági hitelre vonatkozni fog, így a hamarosan forintosítandó devizahitelekre is....
Fontos adatok hiányában szűk mederben folyt a nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés, és a régiós indexek többsége is csupán kis elmozdulással zárta a keddi kereskedést. A BUX ugyanakkor alulteljesítő...
Az ügyfél személyre szabott problémamegoldást vár, cserébe a panaszosból lehet a legelégedettebb vásárló a Develor felmérése szerint. A cégek tudják, hogy ha nem elégedettek az ügyfeleik, akkor veszik a kabátjukat, és mennek a konkurenciához. A bankoknak, közműszolgáltatóknak komoly hátrányból kell indulniuk.
Nem ütközik alaptörvénybe a devizahiteles banki kölcsönszerződéseket egyoldalúan módosító tisztességtelen kikötések következményeit meghatározó törvény, amely alapján az állam és a pénzintézetek közti ezzel kapcsolatos perek folynak - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényjavaslatot, amely minden meglévő és új lakossági hitelre vonatkozni fog, így a hamarosan forintosítandó devizahitelekre is....
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöksége támogatja a Keresztény Demokrata Néppártnak az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatát - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényjavaslatot, amely minden meglévő és új lakossági hitelre vonatkozni fog, így a hamarosan forintosítandó devizahitelekre is....
Az amerikai tőzsdék igaz nyitva vannak, de a Veteránok Napja miatt makroadat nem látott napvilágot. A hangulatalapú kereskedés alapján minimális (0,1%-os belüli) elmozdulás látszik a parketten, az...
Benyújtotta az Országgyűlésnek a kormány a fair bankokról szóló jogszabálytervezetet. Ennek értelmében a pénzintézetek csak 3 évente változtathatnak hitelszerződéseik kamatszintjén, kivéve, ha a megállapodás alapból referenciakamatot rögzített.
Unalmas napot zártak az európai piacok, a BÉT alulteljesítő volt a tegnapi rali után. Közben erős hírek híján az erős dollár maradt a fókuszban a nemzetközi parketten.
A szakszervezetek és a boltokat üzemeltetők véleményét is meg akarja hallgatni a kormány, ezért a Vállalkozásfejlesztési Tanács soron következő ülésén az üzletek nyitva tartásáról szóló...
Tucatnyian demonstráltak kedden a német Bosch konszern miskolci gyárai közelében, közterületen, ahol a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete csendes megmozdulással arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a gyártósor mellett dolgozók érdekeiket egy erős szakszervezet képviselheti.
A kormány családtámogatási akcióprogramjának köszönhetően kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden egy a Központi Statisztikai Hivatalban tartott népesedési konferencián.
Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, a magyar jegybankelnök meghívását elfogadva, látogatást tett kedden a Magyar Nemzeti Bankban, ahol megbeszélést folytatott Matolcsy György jegybankelnökkel.
A kormány ma benyújtotta a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Charles Plosser amerikai jegybankár szerint túlságosan alacsonyan vannak a tengerentúlon a kamatok, fokozatos kamatemelésre lenne szükség, különben a jövőben kedvezőtlen esetben a gyors beavatkozás...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,95 pontos, 1,37 százalékos csökkenéssel, 17 384,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az országos lakóingatlan-áresésnél jobban csökkent az eladott lakótelepi lakások átlagára Magyarországon 2008 óta. Több nyugat-magyarországi városban ugyanakkor még most is a válság előttinél magasabb árakkal találkozhatunk. A legolcsóbb és legdrágább lakótelepek átlagárai közötti olló tovább nyílt, így jelenleg már ötszörös a különbség.
Az elszámolás hatásait figyelembe véve azok, akik 2008-ban vettek fel devizahitelt, ugyanolyan helyzetben lesznek, mintha forintban adósodtak volna el, a 2005-2007 között hitelt felvevők pedig a forinthitelesekhez képest átlagosan egy jó használt autó árával lesznek előnyösebb helyzetben - mondta Becsei András alelnök, a bankszövetség keddi háttérbeszélgetésén.
Ötödével növekvő árbevétellel ismét Magyarország negyedik legnagyobb vállalata lett az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Az elmúlt évek sikereit igazolja a három év alatt közel duplájára emelkedő, 2013-ben 922 milliárd forintot meghaladó árbevétel, amely a felelős gazdálkodás eredményeként idén tovább emelkedhet.
Óriási üzletet csinált az Alibaba, még 2009-ben kezdték el a nagyobb kampányt a november 11-i Egyedülállók napja alkalmából, mára olyan naggyá nőtte ki magát a kezdeményezés, hogy a hírek szerint az...
Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, a magyar jegybankelnök meghívását elfogadva, látogatást tett kedden a Magyar Nemzeti Bankban, ahol megbeszélést folytatott Matolcsy György jegybankelnökkel.
Jelentősen csökkennek az olajipari beruházások Norvégiában jövőre a növekvő költségek és a csökkenő olajárak miatt - közölte kedden a norvég olaj- és gázipari szakmai képviseleti szervezet, a Norwegian Oil and Gas Association.
Elkezdte gyűjteni az aláírásokat az Európai Parlament (EP) radikális baloldali frakciója annak érdekében, hogy az uniós parlament bizalmi szavazást tarthasson a Jean-Claude Juncker vezette Európai...
Élőláncot tervez a parlament elé a Vasas Szakszervezeti Szövetség november 17-én, a dolgozókat terhelő adók miatt - közölte Balogh Béla, az érdekképviselet országos elnöke az MTI-vel kedden.
A Fidesz parlamenti frakciója üdvözli az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, amellyel "elhárult a bankok elszámoltatásának utolsó akadálya is". Hangsúlyozzák, hogy ez az elszámoltatás biztosítja a kamat- és törlesztőrészlet-csökkenést.
Elkezdte gyűjteni az aláírásokat az Európai Parlament (EP) radikális baloldali frakciója annak érdekében, hogy az uniós parlament bizalmi szavazást tarthasson a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságról - közölte kedden a képviselőcsoport.
Genfben újfent kalapács alá került az a zsebóra, amely az eddigi világrekordot tartotta. A Henry James Supercomplication óráért a mostani vásárló 24 millió dollárt fizetett ki, amely 6 milliárd...
A kormány benyújtotta a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek kedd délután.