Bekapcsolta a Google az új szolgáltatását: mostantól a FUTÁR valós idejű információi is megjelennek a Google térképén - jelentette be múlt héten Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ...
A Generali Csoport 3,7 milliárd eurós üzemi eredményt könyvelhetett el az év első kilenc hónapjában, ezzel 12,8%-os növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest. A Generali Csoport 2014...
Történetének egyik legrosszabb hónapját tudhatja maga mögött John Paulson, a befektetési guru Advantage alapja 16%-ot vesztett az értékéből, az év eleje óta már 25%-os esésben vannak. Az alapban...
Mától az Apple Store-ban is elérhető az az ingyenes mobilalkalmazás, amelynek fő funkciója a gyors és közérthető munkajogi témájú válaszok nyújtása minden munkavállaló számára.
Az Igazságügyi Minisztérium – külföldi példákból is merítve – fogyasztóvédelmi szempontok alapján állapít meg szigorúbb feltételeket a fogyasztói hitelekre a fair bankokról szóló törvényjavaslatban, amelyet 2014. november 11-én terjeszt a Parlament elé a fogyasztói hitelek adósainak védelmében született kormányzati intézkedések következő lépéseként - olvasható a Igazságügyi Minisztérium…
Az orosz jegybank bejelentette, hogy mától felszámolja a rubel kereskedési sávját, vagyis a fizetőeszközét szabadon lebegővé alakítja át. Ezzel még nem zárják ki, hogy devizapiaci intervenciót...
Kellemetlen meglepetések sorát lehet megelőzni azzal, ha a munkáltatók és a munkavállalók a két fél kölcsönös megállapodása alapján írásban megkötött szerződésben pontosan rögzítik a munkavégzés egyes szabályait, annak díjazását. A gyakorlatban azonban sok esetben jellemző, hogy a munkavállalóknak nincs beleszólásuk a szerződés tartalmába, sőt, sok esetben nem is kötnek velük írásbeli szerződést.…
Egyébként is óriási gondokkal néz szembe az Európai Unió, ha pedig mindez nem volna elég, az Európai Bizottság egy hete hivatalba lévő elnöke, Jean-Claude Juncker egy olyan botrányba keveredett, amely akár el is söpörheti a teljes biztosi kollégiumot, amire még nem volt precedens.
Az év első kilenc hónapjában 7,4 százalékkal nőtt a román ipari termelés, a kiigazított érték szerint a bővülés 8,5 százalék volt a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Gyakorlatilag a teljes lakossági devizahitel-állomány forintosításához szükséges eurómennyiséget lehívták a bankok a Magyar Nemzeti Banktól a hétfőn délelőtt 10 órakor megtartott tenderen. 7,834...
Döntött a Nemzetgazdasági Minisztérium a devizahitelek forintosításáról. Palkó István, a Portfolio vezető elemzője szerint a döntés kedvez a bankoknak, ám csalódást okozhat azoknak az ügyfeleknek akik újabb kedvezményre számítottak tartozásuk átszámítása nyomán.
Gyakorlatilag a teljes lakossági devizahitel-állomány forintosításához szükséges eurómennyiséget lehívták a bankok a Magyar Nemzeti Banktól a hétfőn délelőtt 10 órakor megtartott tenderen. 7,834...
Ma még inkább a hazai műkereskedők figyelik a külföldi aukciósházak magyar vonatkozású tételeit, pedig jó szemmel és némi szerencsével a gyűjtők is jó vásárt csinálhatnak a műtárgy.com szerint. A...
Tovább csúszik a Széll Kálmán tér felújítása, a legfrissebb információk szerint csak 2016-ra készülhet el Bel-Buda lepusztult közterének átépítése - derült ki Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatójának...
Bulgária lehet az új piaca a magyar sertéshúsnak, mivel a balkáni ország nem önellátó sertéshúsból - mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára hétfőn az MTI-nek.
Kiderült, hogy milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket – szépen erősödik az OTP – ma forog először a tőzsdén a Norbi Update – le vannak maradva a gazdák a vetéssel és az aratással.
A multinacionális cégeknél komoly kihívást jelent stratégiai célok megvalósítása, az eredményes és hatékony szervezetek kialakítása és a folyamatosan változó gazdasági környezethez való alkalmazkodás és a különböző munkakultúrák összehangolása. Mindez természetesen a HR-szervezetek számára is sok stratégiai szintű feladatot jelent, amelyet aztán a gyakorlati megvalósítás mindennapi lépései is…
Indokolatlannak nevezte a rubel árfolyamának gyengülését és jegybanki beavatkozást helyezett kilátásába az árfolyam stabilizálására Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozón hétfőn Pekingben.
A kormány arra fogja ösztönözni a devizahitelesek döntő többségét, hogy forintosítsák devizahitelüket 2015 első felében. Ezt azzal teszi meg a kormány, hogy szigorú feltételeket szab a devizahitelben...
Ha elfogadják a korlátozó jogszabályt, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért.
Az uniós támogatásból zajló, állami nyelvoktatási projekt tanárainak egy része egyáltalán nem kapta meg járandóságát, az esetenként több száz letanított óra után, írja a hvg.hu.
Sikeresen zárult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizaeladási tendere, megteremtve ezzel a fogyasztói deviza- és deviza alapú jelzáloghitelek gyors és rendezett forintosításának lehetőséget.
Uniós források felhasználásával újabb 6+15 darab villamos motorvonatot szerezhet be a személyszállító vasúttársaság az utazók kiszolgálásának további javítása érdekében. A korszerű járművek a jövő év...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége népszavazást kezdeményez a vasárnapi zárva tartásról, amely több tízezer ember munkájának elvesztését jelentheti, figyelmeztet a szövetség, írja a hír24.
Bár a Randstad Mobilitási Index szerint a globális munkaerőpiacon évek óta élénkülés figyelhető meg, Magyarországon az emberek nem szívesen váltanak munkahelyet.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért, ha elfogadják a korlátozó jogszabályt - közölte az érdekképviselet hétfőn az...
A hazai munkavállalók több mint fele, 54,8 százaléka kap valamilyen Cafeteria juttatást. Ez két százalékpontos emelkedés 2012-höz képest. A legnépszerűbb elektronikus béren kívüli juttatás idén is a SZÉP kártya lett – derült ki az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
Egyre több információt szeretnének okostelefonjukon elérni a városlakók, többek között a forgalmi helyzetről szóló valós idejű adatokat és háztartási energiaköltségeik napi szintű alakulását - mondta Michael Björn, az Ericsson ConsumerLab fogyasztói viselkedést kutató központ vezetője Stockholmban, az Ericsson éves üzleti innovációs fóruma keretében.
Kilenc föld alatti vasútvonal találkozik New York új, hétfőn üzembe helyezett gigantikus metrócsomópontján, amely a Világkereskedelmi Központot köti össze a város többi részével. A 1,4 milliárd...
2 százalékkal 7720 pontra erősödött a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a múlt héten, mivel a fő gabonafélék (kukorica, búza) drágultak. A többi gabonaféle ára változatlan maradt.
Három éves mélységekbe érkezett az olaj árfolyama múlt héten, amihez a dollár erősödése is jócskán hozzájárult. Akkor már 76 dollár alatt is kereskedtek a fekete energiahordozóval, de ez nem tartott sokáig. A jegyzés ismét mutatott egy kis erőt és 80 dollár közelébe tudtunk erősödni.
Az eredetileg becsült nettó 3 milliárd 111 millió forint helyett nettó 4 milliárd 665 millió forintból építheti át a nyertes S-K 813. Konzorcium Győr határában az M1 autópálya győrszentiváni...
Pekingben a kínai és a dél-koreai elnök hétfői találkozóján bejelentették a két ország közötti szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét, amit Hszi Csin-ping kínai elnök mérföldkőnek nevezett a regionális együttműködésben.
A devizahitelek forintosítása gyakorlatilag kötelező lesz minden ügyfélnek, az új forinthitelek kamatáról még zajlanak a tárgyalások. A forintosítás legfontosabb célja, hogy megőrizzék a 25...
Az év első kilenc hónapjában a közép-magyarországi régióban egyharmaddal több lakás épült, mint az előző év azonos időszakában, miközben országos szinten a bővülés ennél kisebb, 26,8 százalék volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatóból.
A kínai értékpapír-piaci és a hongkongi értékpapír- és határidős piaci felügyelet megállapodása értelmében kapcsolatot létesítenek a sanghaji és a hongkongi tőzsde között, lehetővé téve az értékpapírok kölcsönös kereskedelmét a két platformon.
Az ősz beálltával, a tél közeledtével ugyan egyre kevesebben lesznek, de éves szinten növekedett a kerékpáron közlekedők száma, ennek megfelelően a biciklis baleseteké is. Míg 2011-ben 1814, tavaly...
Alig pár ezren élnek évente az egyszerűsített bankváltás lehetőségével. Pedig a banki ügyfelek bankváltását érdemes lenne jobban elősegíteni, hiszen sokan igen drága számlakonstrukcióban ragadnak. A jegybank a bankszámlák nagyobb összehasonlíthatóságát az egyenszámlák bevezetésében látja.
Gyakorlatilag minden érintett devizahitelre kötelező lesz a forintosítás - jelentette be hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő. Kovács Zoltán hozzátette, hogy a bankok minden ügyféllel újratárgyalják a szerződéseket, és emlékeztetett arra, hogy a 2011 óta hatályos törvények devizaalapú jövedelemhez kötik a devizahitel meglétét.