Nem opció, hogy a magyar kormány lecserélje Navracsics Tibort, mint uniós biztosjelöltet - írja a Heti Válasz holnap megjelenő számában. A hetilap úgy tudja, hogy a magyar miniszterelnök informálisan...
A növekedési hitelprogram második szakaszában részt vevő hitelintézetek 402,7 milliárd forint összegű szerződést kötöttek a vállalkozásokkal az MNB-nek október 3-ig benyújtott adatok alapján, ebből eddig 330,1 milliárd forintot már folyósítottak 13 588 ügylethez, 9827 cégnek - tájékoztatott honlapján a jegybank.
Az idén, az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba. A világgazdasági válság kezdete – 2008 szeptembere óta – ez az első év, hogy a törölt cégek száma meghaladja az újonnan alapítottakét. Az adatokat összevetve: ebben az esztendőben 17 százalékkal több társaság húzta le a rolót, mint amennyi kitette az új cégtáblát –…
Mai ülésén 50 bázisponttal mérsékelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, ezzel az alapkamat a magyar szint alá, 2%-ra süllyedt. A lépés hatására újból felerősödhetnek a magyar kamatcsökkentési...
A Fővárosi Blog új látványterveket tett közzé a Nagykörút egyik legelszomorítóbb állapotú közterületéről, az évek óta megújulásért kiáltó Nyugati térről. Elvileg 2015-re várható a Skála előtti...
Negatív fordulatra számítanak a Portfolio által megkérdezett elemzők a szeptemberi inflációs adat kapcsán: a konszenzus szerint ugyanis 0,2 százalékkal csökkenhettek a fogyasztói árak éves alapon az...
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a XIV. kerületi önkormányzat és a lengyel Echo Investment fejlesztő társaság, eszerint a fejlesztő megépíti a Bosnyák téren a Mundo Centert, felújítja a piacot, valamint itt fogják kialakítani Zugló új közigazgatási központját is - közölte a helyi önkormányzat szerdán
Még a nagy meglepetést okozó mai lengyel kamatdöntés előtt újabb kísérletet tett a forint a 307-es szint lefelé áttörésére az euróval szemben, de ez nem sikerült, így nem alakult ki újabb bő kéthavi...
Bejelentés nélkül végzett tőkepiaci közvetítői, függő ügynöki tevékenységet a Kancellár Globális Piacok Kft. - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
Október 22-ére halasztotta a döntést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Raiffeisen Lízing kontra magyar állam perben. Ugyanezt az időpontot kapta az MKB is.
Szinte bizonyos, hogy uniós pénzek kellenek az önkormányzati választási kampány ígéreteinek valóra váltásához. Az érdeklődés már érezhető az elő- és önrészfinanszírozás iránt.
Három ajánlattevő közül a Market Építő Zrt. nyerte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által, a sportcsarnokára kiírt nyílt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A...
Jó hírt hozok az autósok felének és a panellakás-tulajdonosoknak - meglepő fordulat történt egy devizahitel-perben - komoly bírságot kapott a fogyasztók megtévesztéséért a Vodafone
Bár már tudunk olyan betegről, aki Európában fertőződött meg, és a közeljövőben biztosan jönnek még rémisztő hírek, a szakember szerint nincs ok az aggodalomra.
Az Air France – KLM szeptemberi utasforgalmán éreztette hatását a Társaság pilótáinak kéthetes sztrájkja, a Transavia azonban eközben folyamatosan fejlődést mutatott. A téli szezon menetrendjét a sztrájk hatásainak megfelelően újraszervezték.
Kül- és energiapolitikai kérdésekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Milánóban Angela Merkel német kancellárral. "Elsősorban külpolitikai kérdésekről beszéltünk, mert azt hamar meg...
A Magyar Fejlesztési Bank szerdán a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, mint forgalmazó közreműködésével összesen 10 milliárd forint értékben zártkörű kötvénykibocsátást hajtott végre. Az MFB...
A kormány döntése értelmében több mint 3,5 milliárd forintos beruházással új uszodakomplexum épül Gödöllőn - jelentette be Vígh László, a beruházás miniszteri biztosa. A Nemzeti Sportközpontok...
Idén az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba - közölte az összesített adatokat a listát összeállító gazdasági információ...
Lassul az euróövezet gazdasági növekedésének üteme az elkövetkező hónapokban, miközben az OECD tagországaiban összességében a növekedési lendület stabilizálódására utal a CLI (composite leading indicator) gazdasági mutató - írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) októberi jelentése.
Rossz volt a hangulat ma az európai tőzsdéken, a részvénypiacok napok óta eladói nyomás alatt állnak, melyben az orosz-ukrán válság, az amerikai jegybank szigorítása és az ebola-járvány súlyosbodása...
Az Ebolával megfertőződött ápolónő mellett szerdáig további öt embert különítettek el abban a spanyolországi kórházban, ahol korábban már ketten belehaltak a vírus okozta vérzéses lázba.
Az idei szüret idején a borászok a sok csapadék és a viszonylag hideg nyár miatt gyengébb termést várnak. A tavalyi év azonban árbevétel szempontjából a korábbiaknál jobb volt: a szőlőtermeléssel foglalkozó cégek árbevétele 23 százalékkal magasabb volt 2013-ban, mint 2012-ben, míg a szőlőbor-termelők egy év alatt összesen 8 százalékkal tudták árbevételüket növelni.
Regionális logisztikai raktárbázist épít a Hell cégcsoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón lévő gyártócsarnokához, a létesítmény alapkövét szerdát tették le.
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához (OLAF) fordult Ujhelyi István, aki szerint Orbán Viktor az uniós források felfüggesztésével zsarolja a választókat - írja a bruxinfo.hu.
Annak ellenére, hogy az európai tőzsdéken rossz volt a hangulat, az amerikai parketten egyelőre a tegnapi zárószintek körül folyik a kereskedés az indexek szintjén. A befektetők a Fed jegyzőkönyvére...
A monetáris tanács a szeptember 23-i ülésén egyhangúlag szavazott a kamat tartására - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből.
Most 90 dollár felé tart egy hordónyi Brent olaj ára, a trend egyértelmű: folyamatosan csökken az árfolyam. Szakértők azt találgatják, hol fogy el az olajtermelő országok türelme, mikor döntenek úgy, hogy ennyiért már nem jó üzlet a fekete arany. A korábbi várakozásoknál lejjebb is kerülhet az ár, ami jó hír lehet az autósoknak is.
Magyarországon 2013 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest valamelyest csökkent a pályakezdő álláskeresők száma, de a 15-24 év közötti fiatalok körében még mindig 27,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Hamarosan megnyílik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM közép-dunántúli képviselete Székesfehérváron. A Magyar Kormány exportösztönző stratégiájával összhangban a cél, hogy az állami pénzintézet hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson a magyar exportőrök számára, ezáltal támogassa külpiacra lépésüket, exporttevékenységüket, így segítve elő a…
Újabb INA-részvényeket vásárolhat meg a MOL a Poslovni Dnevnik horvát lap szerint. Az újabb részvényekkel a hazai olajmulti igen közel kerülne az 50 százalékos küszöbhöz. Többséget szerezhet a MOL? ...
Bővítette szolgáltatásait a mohácsi termálfürdő, a létesítmény mintegy félmilliárd forintból kialakított új részeit szerdán adták át a Duna-parti városban.
Igaznak bizonyult a Re/Code technológiai blog értesülése, mely szerint az Apple október 16-ára újabb rendezvényt tervez. A cupertinói vállalat szerdán hivatalosan is bejelentette az új "különleges...
A Lehet Más a Politika (LMP) jelentést készített a szegénységről és a társadalmi kirekesztésről, megállapításaik szerint egyre nagyobb a nyomor az országban, és ebben a négy éve hatalmon lévő kormány felelőssége megkerülhetetlen - mondta az LMP társelnöke szerdán Budapesten.
Európában nagyot estek az indexek, az amerikai tőzsdéken azonban oldalazással indult a szerdai kereskedés. A Fed jegyzőkönyvének közzététele után azonban kilőttek a benchmarkok. A jegyzőkönyvből...