A Magyar Telekom 2013 őszén az üzletfelek megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott a Next Business XL, illetve a Next Business M üzleti díjcsomagok áráról - állapította meg a Gazdasági...
Nem az Európa Könyvkiadó Kft. üzleti működésével, hanem egy, a kiadó általi biztosítéknyújtással áll összefüggésben a kft-vel szembeni végrehajtási eljárás, amelynek jogszerűségét a cég vitatja - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
A minisztérium örül annak, hogy javult a versenyképességünk tavalyhoz képest - a gond az, hogy a versenytársaink még többet javítottak. Akik eddig is előttünk voltak, távolabb kerültek, a csehek, románok, bolgárok pedig megelőztek a versenyképességi listán.
Bár az egy háztartásra jutó 3,3 millió forintos nettó pénzügyi vagyonnal Kelet-Közép-Európa középmezőnyébe tartoznak a magyarok, megtakarításaikban mégis a rövid távú szemlélet a jellemző - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. elemzéséből, amelynek eredményeit szerdán juttatta el az MTI-hez.
Az áfacsalások elleni, Európában egyedülálló új ellenőrzési rendszer, a Trade Controll január 1-jei bevezetésének részleteiről egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszter szerdán - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t.
Orosz hírek szerint a Rosznyefty azért lobbizik Vlagyimir Putyin elnöknél, hogy az léptessen életbe egy sor energetikai intézkedést. A célpont az EU vagy a Gazprom, a Rosznefty versenytársa.
Miközben a visegrádi országok egymáshoz viszonyított helyzete nem változott, keleti szomszédunk, Románia megelőzte Szlovéniát, Ukrajna pedig 16 helyett lépett előre a Világbank Doing Business...
Valósággal felrobbant a FiatChrysler (FCA) árfolyama azt követően, hogy bejelentették: az igazgatóság jóváhagyásával már jövőre leválaszthatják és tőzsdére vihetik a Ferrarit. Az így befolyt pénzt is...
A múlt heti akadozó, illetve a tegnapi gyenge diszkontkincstárjegy aukció után ma rendkívül nagy összegű visszavásárlási aukciókra került sor, azaz olyan tranzakciókra, amelyek keretében a befektetők...
A Fideszben legközelebb a jövő hétfői frakcióülésen kerülhet elő az internetadó ügye. Bár a téma egyelőre nincs napirenden, a kormánypárti frakció tagjai olyan egyértelmű jelzéseket kaptak saját...
A Federal Reserve tavaly decemberben kezdte el váratlanul lassítani az eszközvásárlásainak harmadik körét, ma pedig annak teljes lezárását jelentheti be a Nyíltpiaci Bizottság. Maga Janet Yellen...
Két milliárd forintos beruházás kezdődött meg a Greiner Bio-One Hungary Kft. mosonmagyaróvári telephelyén. A több mint 2000 m2 alapterületű új gyártócsarnok alapkőletételére 2014. október 29-én került sor. A bővítés következtében a vállalat további 40-50 főnek ad majd munkát.
A lakosság több mint 70 százaléka szerint a hálapénzre azért van szükség, mert nélküle rosszabb ellátást kapnak, a magyarok kétharmada fizetősnek tartja az egészségügyet, azzal, hogy ha legálisan...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (Telekom) 2013 őszén az üzletfelek megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott a Next Business XL, illetve a Next Business M üzleti díjcsomagok áráról. A jogsértés elkövetéséért 90.000.000 Ft bírságot szabott ki a GVH.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a 95-ös benziné nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A lakosság több mint 70 százaléka szerint hálapénzre azért van szükség, mert anélkül rosszabb ellátást kapnak – derül ki egy friss felmérésből, amely a magyarok hálapénzhez való hozzáállását vizsgálta. Az is kiderült, hogy a lakosságnak csak negyede fizet mégis hálapénzt, és a lakosság alig tizede fizetne akkor is zsebbe az orvosának a "plusz" szolgáltatásért, ha azt megtehetné törvényesen is.
A keddi kereskedés optimista hangulatban telt a nyugati piacokon, a befektetők vélhetően arra spekulálnak, hogy a Fed irányából olyan jelzések érkeznek, hogy marad a laza monetáris politika, ha a...
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A keddi kereskedés optimista hangulatban telt a nyugati piacokon, a befektetők vélhetően arra spekulálnak, hogy a Fed irányából olyan jelzések érkeznek, hogy marad a laza monetáris politika, ha a...
Jövőre is marad a közfoglalkoztatás, folytatódik a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelése és elindul a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodellje is. Czomba Sándor szakképzésért...
A Fővárosi Ítélőtábla szerdai tárgyalásán másodfokon, jogerősen elutasította az Erste Lakáslízing Zrt. keresetét, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítási feltételei tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánta megdönteni.
Jók a foglalkoztatási tendenciák Magyarországon, 22 éve nem volt példa arra, hogy tartósan 4 millió fölött legyen a foglalkoztatottak száma - mondta Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár Kurucz Éva kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Újabb versenyképességi lista szerint teljesít gyengén Magyarország - rájár a rúd a Magyar Telekomra - ma végleg lekapcsolják az amerikai pénznyomdát - Matolcsy György a bankrendszer átalakításáról beszélt, és ideje lenne elgondolkodni azon, hogy csökkentsék a közmunkások számát
Triplázta eredményét a Banco Bilbao, de még így is a várakozásoktól elmaradó eredményt tett közzé. A spanyol bank harmadik negyedéves eredménye 601 millió euró lett, szemben a várt 715,8 millió euróval, de magasan a tavalyi 195 millió euró fölött.
A harmadik negyedévben 4,65 milliárd dollárra csökkent az amerikai Goodyear gumiabroncsgyártó bevétele a 2013-as harmadik negyedéves 5 milliárd dollárról. A gyártó szerdai közleménye szerint nyeresége 166 millió dollárról 161 millió dollárra változott.
"Nincs okunk azt feltételezni, hogy az Európai Bizottság Magyarország esetében egyéb feltételekhez kötné az operatív programok elfogadását, mint amit más tagállamoknak is teljesíteniük szükséges. A...
"Nincs okunk azt feltételezni, hogy az Európai Bizottság Magyarország esetében egyéb feltételekhez kötné az operatív programok elfogadását, mint amit más tagállamoknak is teljesíteniük szükséges. A...
Négy év alatt 260 millió forint támogatáshoz jutnak azok a hátralékosok, akik az EDF Démász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Hálózat a közösségért elnevezésű programja keretében eredményesen pályáznak - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a dél-alföldi villamosenergia-szolgáltató és a karitatív szervezet tartott szerdán Kecskeméten.
Növelte forgalmát és nyereségét a dél-koreai LG Electronics a mobiltelefon üzletág új modellekkel elért értékesítési sikerének köszönhetően a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - tájékoztatta az LG médiapartnere az MTI-t szerdán.
Meglehet: nem díjcsökkenési, hanem épp ellenkezőleg: díjemelési versenyt hoz az idei kgfb-kampány. Az autósok így azt kereshetik, melyik biztosítónál emelkedik kevésbé a díja. Több mint 2 millió autó kötelezője jár le az év végén, hamarosan kezdődhet a nagy számolgatás.
A nyugati részvényindexek a keddi záróértékeik közelében tartózkodnak, ami arra utal, hogy a befektetők kivárnak a Fed ma esti bejelentései előtt. A magyar tőzsde viszont szerdán is alulteljesítő...
Orosz lapértesülés szerint a Rosznyefty olajvállalat intézkedések egész sorát javasolta Vlagyimir Putyin elnöknek a válság és a nyugati szankciók által sújtott hazai gazdaság támogatására, kezdve a...
A Déli Áramlat gázvezeték végleges útvonalának kiválasztása az év végére várható, a tervek szerint a magyarországi szakaszt 2017-re átadnák - közölte az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. szerdán az MTI...
A Déli Áramlat gázvezeték végleges útvonalának kiválasztása az év végére várható, a tervek szerint a magyarországi szakaszt 2017-re átadnák - közölte az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az MTI megkeresésére.
A Total a ma reggeli órákban publikálta harmadik negyedéves számait. A társaság árbevétele 60,4 milliárd dollár volt, lényegesen meghaladva az 50,1 milliárd dolláros várakozást.
Az átláthatóságról és az adóügyi információcseréről szóló nyilatkozatot írt alá Berlinben több mint 50 OECD-ország pénzügyi képviselője. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak elmondta: ezzel az eddig kérésre történő adatcsere helyett automatikus adatcsere történik majd az aláíró országok között.
A Századvég szakértője szerint Európa bajban van, mivel sem az atomenergia, sem a szén, gáz, sem a megújuló energiaforrások nem elegendőek a jövőbeli energiaigények kielégítésére. Alternatívák hiányában az atomerőmű nem is látszik olyan rossz megoldásnak, kiegészítve energiatakarékossággal és okosan használt megújuló energiaforrásokkal.