2014. október 23. csütörtök

okt. 23
18:09
Több mint 48 milliárd dollárt kért a Rosznyefty az orosz kormánytól (ProfitLine)
A legnagyobb orosz olajvállalat több mint 48 milliárd dolláros (több mint 2 billió rubelt) támogatást kért a Nemzeti Jóléti Alapból - jelentette be Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerdán.
okt. 23
18:15
Egyre feljebb az amerikai indexek (Portfolio)
Kissé borús hangulatban telt a tegnapi amerikai és a mai ázsiai kereskedés, így a nyugat-európai tőzsdéken is eséssel indult a nap. Európából délelőtt azonban több várt feletti...
okt. 23
18:30
Felmondana gyeden, gyesen lévő dolgozójának? Tilalmak és lehetőségek (Adózóna)
Leginkább kisebb cégeknél fordul elő, hogy pénzügyi nehézségekbe ütközik a gyes mellett munkájához visszatérő kismama foglalkoztatása, illetve szabadságának kiadása. Milyen védelem illeti meg a kismamát, mit tehet a munkáltató? Olvasóink kérdéseire dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász szakértőnk válaszolt.
okt. 23
18:33
Szerbiában is bevezették a közmunkát (Infostart)
Az eddigieknél jóval szigorúbb jogosultági elbírálásra számíthatnak Szerbiában a szociális segélyből élők, miután a belgrádi kormány úgy döntött, hogy közhasznú munkát kell végezniük a szociális segélyben részesülők közül a munkaképeseknek, illetve továbbképzéseken kell részt venniük.
okt. 23
18:33
Soros: Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát (Portfolio)
Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát, mert ha az ország pénzügyileg összeomlik, annak messzemenő geopolitikai következményei lesznek - mondta Soros György csütörtökön Brüsszelben egy...
okt. 23
18:42
Tájékoztatta a KKM a norvég nagykövetet a Kehi-vizsgálat eredményéről (ProfitLine)
Tájékoztatta Tove Skarsteint, a Norvég Királyság nagykövetét a Kormányzati és Ellenőrzési Hivatal (Kehi) Norvég Civil Támogatási Alap ügyében folytatott vizsgálat eredményéről szerdán Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, és egyben átnyújtotta a dokumentáció angol nyelvű leiratát.
okt. 23
19:06
A számvevők kigyomlálják a kockázatokat a költségvetésből (Privátbankár)
Az Állami Számvevőszék is vizsgálja a jövő évi költségvetés tervezetét, az áttekintéshez a szaktárcáktól is kértek be adatokat.
okt. 23
19:09
Vége az áresésnek: idén kevés autós nyer majd (Pénzcentrum)
...
okt. 23
19:15
A GIRO Zrt. a pénzforgalom továbbfejlődését támogató újításokat tervez (ProfitLine)
Nemrégiben elfogadott, megújult stratégiája alapján a magyarországi pénzforgalom jelentős és gyors továbbfejlődését támogató újításokat tervez a GIRO Zrt. - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
okt. 23
19:24
Minden tizedik európai bank nagy bajban van? (Privátbankár)
A vizsgált bankok tizede, egy tucat európai pénzintézet elbukhatott az ECB vasárnap nyilvánossá váló stressz-tesztjén - szólnak az egymástól független pletykák.
okt. 23
19:48
Mit csináljanak most a Citibank lakossági ügyfelei? (ProfitLine)
Kivonul a Citibank lakossági üzletága Magyarországról, az ügyfeleknek még nincs teendőjük. A Citibank lakossági ügyfeleinek most nincs semmilyen teendője, nem ajánlott bankot váltaniuk, érdemes megvárniuk, míg kiderül, melyik hitelintézet veszi meg a cég lakossági üzletágát - vélik banki szakemberek.
okt. 23
20:03
Költségvetés - Készül az ÁSZ véleménye (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) dolgozik a jövő évi költségvetés tervezetének véleményezésén, ehhez már többször kért adatokat az egyes minisztériumoktól - olvasható az ÁSZ honlapján.
okt. 23
20:03
Nagyjából egy tucat bank kerülhet bajba (Portfolio)
Nagyjából egy tucat euróövezeti hitelintézet bukhatott meg az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bankhatóság (EBA) bankterhelési próbáján (stressz tesztjén), amelynek eredményét vasárnap...
okt. 23
20:21
Nőhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak (Infostart)
Az idei év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 200-250 ezer biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számít az első magyar online biztosító, a Genertel - mondta Csikós Dániel, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.
okt. 23
20:21
Berlin nehéz tárgyalásokra számít az EU klíma- és energiastratégiájáról (ProfitLine)
A német kormány szerint nehéz tárgyalások vezetnek a megállapodáshoz az Európai Unió 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról, és nem biztos, hogy sikerül határozni az ügyben a csütörtökön kezdődő uniós csúcson.
okt. 23
20:21
Kirobbanó formában az amerikai indexek (Portfolio)
Jó hangulatban telt a nyugat-európai részvénypiacokon a kereskedés, miután az eurozóna feldolgozóipari bmi-je kedvező képet festett. A jó hangulatot az amerikai vállalati gyorsjelentések tovább...
okt. 23
20:36
Végre egy ésszerű kormányzati adóötlet (Privátbankár)
Az átlagos költés felett tranzakciós illetékmentes lesz a bankkártyás vásárlás, ám a szabályozás kérdéseket vet fel.
okt. 23
20:54
Új szállásközvetítő oldal indult (ProfitLine)
Új szállásközvetítő oldal indult, a Foglalj.hu-t üzemeltető e-Business Group Kft. közlése szerint az oldalon az összes belföldi szálláslehetőséget és árat elérhetővé teszi, így a szállodai listaáraktól, a kedvezményeken át, a szezonajánlatokig gyakorlatilag minden magyarországi szálláskonstrukció megtekinthető és akár azonnal foglalható is.
okt. 23
21:27
Közmunkát kell végezniük a munkaképes segélyezetteknek (ProfitLine)
Az eddigieknél jóval szigorúbb jogosultági elbírálásra számíthatnak Szerbiában a szociális segélyből élők, miután a belgrádi kormány úgy döntött, hogy közhasznú munkát kell végezniük a szociális segélyben részesülők közül a munkaképeseknek, illetve továbbképzéseken kell részt venniük.
okt. 23
21:33
Meglepte az elemzőket a svájci nagybank (Portfolio)
Csütörtök reggel tette közzé a Credit Suisse a harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat emelkedő bevételek és több mint duplázódó profitról számolt be, sőt az elemzői konszenzust is...
okt. 23
21:35
Nagyjából egy tucat bank kerülhet bajba (Portfolio)
Nagyjából egy tucat euróövezeti hitelintézet bukhatott meg az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bankhatóság (EBA) bankterhelési próbáján (stressz tesztjén), amelynek eredményét vasárnap...
okt. 23
21:51
Új szállásközvetítő oldal indult (Infostart)
Új szállásközvetítő oldal indult, a Foglalj.hu-t üzemeltető e-Business Group Kft. közlése szerint az oldalon az összes belföldi szálláslehetőséget és árat elérhetővé teszi, így a szállodai listaáraktól, a kedvezményeken át, a szezonajánlatokig gyakorlatilag minden magyarországi szálláskonstrukció megtekinthető és akár azonnal foglalható is.
okt. 23
21:51
Ellenőrzik a NAV-ot (Portfolio)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) dolgozik a jövő évi költségvetés tervezetének véleményezésén, ehhez már többször kért adatokat az egyes minisztériumoktól - olvasható az ÁSZ honlapján. Az ellenőrzés...
okt. 23
22:00
Összhangban van az uniós előírásokkal a földgáztörvény tervezett módosítása (ProfitLine)
Minden európai uniós jogi előírással összhangban van a földgáztörvény tervezett módosítása, amely a piacra lépésnek, az európai szinten is versenytorzító hatású, korlátainak lebontását szolgálja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
okt. 23
22:02
A panaszosoknak adnak igazat két magyar ügyben az Európai Bíróság főtanácsnokai (ProfitLine)
A panaszosoknak adnak igazat két magyar ügyben is - az E.ON Földgáz Trade által az energiahivatal ellen, valamint a UPC Magyarország által a fogyasztóvédelmi hatóság ellen indított perben - a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság főtanácsnokai csütörtökön ismertetett állásfoglalásuk szerint.
okt. 23
22:27
Minden negyedik adóforinttól elesik az állam (Portfolio)
A 2012-es adatok alapján az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem...
okt. 23
22:33
Szerbiában közmunkát kell végezniük a munkaképes segélyezetteknek (ProfitLine)
Az eddigieknél jóval szigorúbb jogosultági elbírálásra számíthatnak Szerbiában a szociális segélyből élők, miután a belgrádi kormány úgy döntött, hogy közhasznú munkát kell végezniük a szociális segélyben részesülők közül a munkaképeseknek, illetve továbbképzéseken kell részt venniük.
okt. 23
22:45
Egész nap zsákolták a részvényeket (Portfolio)
Jó hangulatban telt a nyugat-európai részvénypiacokon a kereskedés, miután az eurozóna feldolgozóipari bmi-je kedvező képet festett. A jó hangulatot az amerikai vállalati gyorsjelentések tovább...
okt. 23
23:06
Pénteken sztrájkolnak az olasz vasútnál, a jegyek visszaválthatók (ProfitLine)
Munkabeszüntetést tartanak pénteken az olasz vasút dolgozói. A Magyarországon váltott jegyek árát visszatéríthetik az utasoknak - tájékoztatta a Mávinform csütörtökön az MTI-t.

Keresés