A nyersanyagpiaci árak folyamatos csökkenése közepette alacsony, stabil inflációval jellemzett hosszabb időszak előtt áll a globális feltörekvő térség, sőt több ország, köztük Magyarország akár...
Idén csupa pozitív adat érkezik az ingatlanpiacról, így 2014 a válságot követő legjobb év lehet. Még úgy is, hogy közben van egy komoly hátráltató tényező: a devizahiteles mentés. Ez erősen fékezi az ingatlanpiacot, az eladók ugyanis most kivárnak.
Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 195,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 298,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az Index információi szerint az internetadó bevezetésének tervéről még a Fidesz-frakció sem tudott, sőt maga a kormány sem tudhatott sokat egy héttel ezelőttig. Így nem meglepő, hogy az érintett...
A Fidesz-frakció szerint a tervezett "internetadó" megfizetésénél is meg kellene határozni egy felső korlátot. A képviselőcsoport emellett ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az adót is a szolgáltatók fizessék meg.
Az internetadó bevezetésének tervéről még a Fidesz-frakció sem tudott, sőt maga a kormány sem tudhatott sokat egy héttel ezelőttig - értesült róla az Index. Így nem meglepő, hogy az érintett...
Az amerikai részvénypiacokon az elmúlt napok menetelését követően nincsenek érdemi elmozdulások, az irányadó részvényindexek a tegnapi záróértékeik körül ingadoznak. A befektetők hiába vártak...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a tervezett internetadó súlyosan veszélyezteti a köznevelés egész rendszerének a működését, korlátozza az információs szabadságot, a tanítás szabadságát, a tanuláshoz való jogot. A tömörülés a parlamenti pártoktól azt kéri, ne szavazzák meg a javaslatot.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva szerda délutáni sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök utasította Varga Mihályt, hívja meg egy kávéra az...
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett jogerős határozatában jóváhagyta a Fővárosi Törvényszék szeptember 10-én, a Raiffeisen Bank és a Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéleteit, amelyekben elutasította a pénzügyi intézmények magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos kereseteit, és arra kötelezte őket, hogy fizessenek meg egyenként 635 ezer forint…
A nyersanyagpiaci árak folyamatos csökkenése közepette alacsony, stabil inflációval jellemzett hosszabb időszak előtt áll a globális feltörekvő térség, sőt több ország, köztük Magyarország akár deflációs kockázattal is szembenézhet - jósolták szerdai tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Látszólag sorra jönnek a jó hírek lakossági pályázatokról, mint az állami kazáncsere-támogatás, hűtőszekrénycsere-támogatás, nyílászáró-támogatás. A probléma csak az, hogy mindegyiknél van valami korlátozás és óriási a bürokrácia. Pedig állítólag jövőre „bürokrácia-lebontó” csomagot terveznek.
A kétmilliárd forintos áfacsalás csak csepp a tenger, a lekapcsolt csalók pedig a hálózat legalsó szintjét képviselő cégek emberei lehetnek. Erről Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt korábban visszaélésekkel gyanúsító volt NAV-alkalmazott beszélt az origo.hu-nak.
Az RTL megtalálta és szóra bírta Vida Ildikót, az adóhatóság elnökét a Bécs melletti schwechati repülőtéren. Vidát napok óta akarják megszólaltatni az Amerikából kitiltott magyarok ügye miatt. Az...
A kormány belevág az államreformba, amelynek során tartósan határozza meg, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülése alatt tartott szóvivői tájékoztatón.
Tiltakozik az internetadó tervezett bevezetése ellen a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org), amelynek megítélése szerint az internetes forgalom után kivetendő különadó - annak mértékétől függetlenül - gátol mindenfajta fejlődést, visszafogja a gazdaságot, indokolhatatlan és életszerűtlen.
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dunakeszi ingatlanvásárlása ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerdán az MTI kérdésére.
A Total francia olajcég igazgatótanácsa Christophe de Margerie elnök-vezérigazgató halálát követően a vállalat élére vezérigazgatónak Patrick Pouyannét választotta meg, aki eddig az olajfinomításért felelős ágazatot vezette, az elnöki posztot pedig ismét Thierry Desmarest tölti be - közölték szerdán szakszervezeti források.
Péntek délután egyeztetett a távközlési szolgáltatókkal Varga Mihály. Ezt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiadott egy közleményt, valamint az iparági szereplők képviselője is megszólalt az...
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által indított Hubertus-perben a Debreceni Ítélőtábla másodszor is hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék első fokú ítéletét eljárásjogi hiba miatt, új eljárásra kötelezve az elsőfokú bíróságot - tájékoztatta Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője az MTI-t szerdán.
A forint a reggeli stabil kezdést követően amellett is gyengült kissé nap végére, hogy közben fokozódott az elmúlt néhány napban hirtelen kialakult jókedv a világ részvénypiacain. Ugyanez a két...
Öt új repülőtér és három új vasútvonal megépítését hagyták jóvá Pekingben, a beruházásokra 150 milliárd jüant (6 ezer milliárd forintot) szánnak - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság közlése nyomán a kínai média szerdán.
Az amerikai részvénypiacokon az elmúlt napok menetelését követően eséssel zárták a szerdai kereskedést. Fontos, piacbefolyásoló makrogazdasági adat nem látott napvilágot és a vállalati hírek sem...