2013. január 11. péntek

jan. 11
12:51
Orbán: Magyarország túl van a gazdasági rendszerváltáson (ProfitLine)
Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.
jan. 11
12:53
Hatalmasat esett a 3 éves olasz kötvényhozam (ProfitLine)
Olaszország könnyedén értékesítette 3 éves kötvényeit, amelyeknek a hozama 2010 márciusa óta legalacsonyabb szintre került.
jan. 11
12:54
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és az IBM Magyarország (Infostart)
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarország Kft. pénteken Budapesten, az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója írta alá.
jan. 11
12:55
Termáltó és gyerekeknek fedett élményfürdő épül Zalakaroson (ProfitLine)
Több mint egymilliárd forint értékű beruházás valósul meg 500 millió forintos pályázati forrás segítségével Zalakaroson, ahol termáltavat hoznak létre és gyerekeknek fedett élményfürdőt alakítanak ki a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan - közölte a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a fürdővárosban tartott sajtótájékoztatón, pénteken.
jan. 11
12:57
Az OTP a nehezék a BUX számára (Portfolio)
Nem tudott sokáig talpon maradni a BUX, és a nyitás utáni nyeresége hamar tovatűnt. A vezető hazai index gyengélkedése elsősorban az OTP-nek köszönhető, mely 0,9 százalékkal értékelődött le,...
jan. 11
12:59
Elektronikus kötvénykereskedési rendszert indított a Citigroup (Portfolio)
Egyre több amerikai nagybank teszi lehetővé ügyfelei számára, hogy saját maguk kereskedjenek a kötvénypiacokon, most a Citigroup is elindította elektronikus kötvénykereskedési szolgáltatását - írja a...
jan. 11
13:01
Újabb állami autóvásárlás (Portfolio)
A rendőrség és a mentőszolgálat után ezúttal a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára kíván új járműveket, nevezetesen terepjárókat beszerezni az államigazgatás. Nyílt közbeszerzési...
jan. 11
13:03
Három évvel ezelőtti szintre estek az olasz kötvényhozamok (Privátbankár)
Olaszország könnyedén értékesítette 3 éves kötvényeit, amelyeknek a hozama 2010 márciusa óta legalacsonyabb szintre került.
jan. 11
13:12
Húzóágazattá vált a turizmus Pest megyében (Infostart)
Az országos átlagot meghaladó mértékben nőtt tavaly a Pest megyébe látogató és ott megszálló turisták száma, a legkedveltebb célpont változatlanul a Dunakanyar, a leglátogatottabb rendezvény a mogyoródi Forma 1 - közölte a KSH adataira, illetve saját tapasztalataikra hivatkozva Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtófőnöke.
jan. 11
13:21
Itt az újabb kormánypartner, ezúttal az IBM (Privátbankár)
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarország, az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán államtitkár és Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója írta alá.
jan. 11
13:24
Rehn: nehéz hónapok következnek, de aztán jöhet a növekedés (ProfitLine)
Folytatni kell a stabilizációt és az egyensúlyteremtést, mert a kedvező hangulat könnyen megváltozhat - jelentette ki Olli Rehn pénteken egy brüsszeli sajtóreggelin, ahol annak a reményének is hangot adott, hogy 2013 kevésbé mozgalmas és unalmasabb esztendő lesz, mint az előző.
jan. 11
13:26
Matolcsy aranyba kergetheti a befektetőket (ProfitLine)
Péntekre beborult az ég a forint felett: dél körülre a 297 szinteken mozgott az Euróhoz viszonyított árfolyam. Felmerülhet több befektetőben, hogy ilyen viszonyok mellett érdemes lehet stabil fedezettel és továbbra is biztos fundamentumokkal bíró befektetési aranyat venni.
jan. 11
13:33
Ez a nyerő stratégia - állítják a befektetési guruk (Portfolio)
150 és 500 százalék közötti eredményt ért el a 11 legjobban teljesítő európai részvényalap 15 éves időtávon - állítja a Thomson Reuters, egyik leányvállalata, a Lipper adataira hivatkozva. A 290...
jan. 11
13:48
Öt százalékkal nőtt az élelmiszerek forgalma (Infostart)
Öt százalékkal, 1370 milliárd forintra nőtt az élelmiszerekből a kiskereskedelem bevétele 2011 decembere és 2012 novembere között az egy évvel korábbihoz képest, miközben mennyiségben változatlan maradt a forgalom a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 kategóriában.
jan. 11
13:51
Több milliárdos kárt okoztak a győri fémhulladék-kereskedők (Pénzcentrum)
Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten....
jan. 11
13:54
Folytatni kell a stabilizációt és visszatérhet a növekedés Európába (Privátbankár)
Olli Rehn szerint folytatni kell a stabilizációt és az egyensúlyteremtést, mert a kedvező hangulat könnyen megváltozhat.
jan. 11
13:57
Kenőpénzek miatt vizsgálat indult a Foxconn alkalmazottai ellen (HR Portál)
Korrupció gyanújával vizsgálja a kínai rendőrség a Foxconn alkalmazottait - írja a sina.com hírportál.
jan. 11
13:57
Az IBM Magyarországgal is megállapodott a kormány (ProfitLine)
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarország Kft. pénteken Budapesten, az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója írta alá.
jan. 11
13:59
Hogyan függ össze a közmunka és a hosszú távú munkanélküliség? (HR Portál)
A munkanélküliek átlagosan másfél évet töltenek állás nélkül Magyarországon, ez régóta a legrosszabb adat. A Világgazdaság írása arra mutat rá, hogy ebben feltehetően szerepet játszik az erőforrások közmunkára való átcsoportosítása is.
jan. 11
14:01
Captain Online Tesztrendszer bemutató (HR Portál)
A program célja a Captain Online Tesztrendszer és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása. A demo során a résztvevők megismerkedhetnek a legkorszerűbb kompetencia mérő eszközökkel és módszertanokkal, amelyek használatával hatékonyabbá tehető a személyzeti toborzás és kiválasztás, és amelyek a személyzet- és szervezetfejlesztés egyéb más területein is alkalmazhatók.
jan. 11
14:09
Elfüstölt az infláció (Portfolio)
Az őszi 6 százalékról 5,2 százalékra lassult az infláció novemberben, és itt maradhatott 2012 decemberében is a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Havi szinten 0,2 százalékkal...
jan. 11
14:27
Elsőként a Wells Fargo jelentett az amerikai bankok közül (2.) (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó gyorsjelentést tett közzé a Wells Fargo. Az amerikai bank egy részvényre jutó eredménye a várt 89 centtel szemben 91 cent lett, bevétele pedig a várt 21...
jan. 11
14:30
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és az IBM (HR Portál)
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarország Kft. pénteken Budapesten, az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója írta alá.
jan. 11
14:30
Brit lapok az AB-döntésről, Matolcsy Györgyről (ProfitLine)
A The Economist című brit gazdasági-politikai folyóirat a választási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntésről, a Financial Times pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megítéléséről közölt írást pénteken.
jan. 11
14:32
Fiatalkori munkanélküliség: nincs általános megoldás (HR Portál)
Jelenleg nincs fontosabb probléma a fiatalok magas munkanélküliségénél, világszerte 75 millió fiatal állástalan, ami hatalmas gazdasági és társadalmi gondot jelent - mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) főigazgatója a fiatalok foglalkoztatásáról szóló szemináriumon, pénteken Budapesten.
jan. 11
14:34
Mégis lehet állami képzés a 16 kérdéses szakon (HR Portál)
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
jan. 11
14:45
Nagyot ugrott az amerikai külkereskedelmi hiány! (Portfolio)
A várt enyhe szűküléssel ellentétben méreteset ugrott a külkereskedelmi mérleg egyenlegének hiánya az Egyesült Államokban. Egy hónap alatt csaknem 16 százalékkal nőtt, 48,7 milliárd dollár volt a...
jan. 11
15:03
Mégis lehet államilag támogatott képzés a 16 kérdéses szakon (HR Portál)
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
jan. 11
15:03
Vártnál jobb számokkal állt elő a Wells Fargo (ProfitLine)
Elemzői várakozásokat maghaladó negyedik negyedéves bevételről és nyereségről számolt be a Wells Fargo & Co., köszönhetően a csökkenő céltartalék képzés és a jelzáloghitelezéshez kapcsolódó díjbevételének növekedésének.
jan. 11
15:05
15,8%-al nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány (ProfitLine)
Az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya novemberben messze a várakozásokat meghaladó mértékben, 15,8 százalékkal 48,7 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált októberi 42,1 milliárd dollárról. Ilyen magas hiány április óta nem volt. Elemzők 41,3 milliárd dollárra történő csökkenésre számítottak.
jan. 11
15:21
A Magyar Nukleáris Társaság is kiállt a OAH függetlensége mellett (Portfolio)
A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) indokolatlannak, a biztonságot veszélyeztetőnek tartja, ezért határozottan ellenzi azt, hogy az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH) összevonják a Magyar Energia...
jan. 11
15:23
Nyáron indulhatnak a zöld közbeszerzések (Portfolio)
A kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó, továbbá a központosított közbeszerzésre feljogosított szervezetek az év második felétől meghatározott körben csak zöld közbeszerzéseket...
jan. 11
15:24
Matolcsy, az aranyember (videó) (Privátbankár)
A nemzetgazdasági miniszter egy jegyzete elég volt hozzá, hogy héthavi mélypontra süllyedjenek az euró forintárfolyama. A befektetők újra az arany felé fordulhatnak?
jan. 11
15:25
Kétségek között az amerikai befektetők a folytatást illetően (Portfolio)
Jóval nagyobb lett az amerikai külkereskedelmi deficit novemberben, mint amire az elemzők számítottak. Az adat azonban nem váltott ki eladói nyomást a tengerentúli piacokon, az irányadó indexek...
jan. 11
15:26
Pofátlan benzinár-emelkedés jön (Privátbankár)
Előrejelzések szerint a jövő héten a benzin literenkénti ára 8-10, míg a dízel 3-5 forinttal drágulhat a kutaknál.
jan. 11
15:36
A Windows 8 ellenére is csökkentek a PC eladások (ProfitLine)
A személyi számítógépek világpiaci forgalma 6,4 százalékkal csökkent tavaly a negyedik negyedévben, a teljes évben pedig 3,2 százalékkal - számolt be az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat rendszeres negyedéves piaci felmérésében.
jan. 11
15:38
Szerdától új szakasszal bővül az M3-as autópálya (ProfitLine)
Jövő szerda délután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát - mondta Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek.
jan. 11
15:39
Látványosan megváltoztak a forintpiaci összefüggések (Portfolio)
Az elmúlt időszak forintpiaci mozgásai azt mutatják, hogy látványosan megváltoztak az eddigi összefüggések, azaz ami eddig jellemzően nagy hatással volt a forint árfolyamára, az most a háttérbe...
jan. 11
15:39
Az Ersténél is elérhető az olcsó hitel (Pénzcentrum)
Az idei évben az Erste Bank már a második pénzintézet, amely bevezeti az Otthonteremtési kamattámogatással nyújtott jelzáloghitelt, amit így jelenleg 8 bank nyújt....
jan. 11
16:00
Rekordévet zárt a Skoda, de autógyártásban a kínaiak verhetetlenek (Privátbankár)
Míg Kínában rekordmennyiségű autó készült: 19 millió 310 ezer darab, addig csúcs évet tudhat maga mögött a cseh Skoda, amely tavaly 939 ezer kocsit adott el.
jan. 11
16:09
Stagnálással nyitottak az USA piacok (ProfitLine)
Stagnálással indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén New Yorkban a DJIA-30 index 0,04 százalék, az S&P 500 index 0,01, a Nasdaq Composite index pedig 0,02 százalék csökkenést mutatott.
jan. 11
16:11
Bocsánatot kért a kínai fogyasztóktól a KFC (ProfitLine)
Bocsánatot kért mikroblogfiókján a Kentucky Fried Chicken (KFC) cég a kínai fogyasztóktól, miután az elmúlt hetekben komoly visszaélésekre derült fény a vállalat ételeinek minőségét illetően.
jan. 11
16:15
Áfalottóval növelnék az áfabevételt Szlovákiában (Adózóna)
"Áfalottó" bevezetését tervezi még az idén a szlovák pénzügyi tárca, amely így szeretné növelni az államkassza áfabevételeit - közölte a pozsonyi Pravda pénteken.
jan. 11
16:15
A PannErgy építi ki a Synergon adatközpontjának hűtését és fűtését (Portfolio)
Korábbi tervekkel összhangban a PannErgy Nyrt építi ki, és szállítja a Synergon Csoport adatközponti beruházásának hűtési és fűtési megoldását, amelynek révén a datacenter energiaellátása részben...
jan. 11
16:33
Itt az első kormányzati reakció a forintesésre! (Portfolio)
A magyar kormánynak nincs árfolyamcélja - mondta a Reuters kérdésére Pleschinger Gyula. Az államtitkár szerint a gyenge forint jó az exportnak, de nagyobb terhet jelent a devizahiteleseknek és a...
jan. 11
16:35
Végre egy jó hír: esik a svájci frank! (Portfolio)
Egyéves mélypontra esett ma délután a svájci frank az euróval szemben a továbbra is összességében jó globális befektetői légkörben, illetve annak hatására, hogy tegnapi jelzések szerint az...
jan. 11
16:36
Így működik a WARP – könnyebb lesz idegen pályán árulni a hazai alapokat (Privátbankár)
Új számítástechnikai rendszeren dolgozik a Keler, amely nemsokára sokkal könnyebbé teszi a hazai befektetési alapok elszámolását. Ennek révén az egyik alapkezelő termékét egyszerűbb és hatékonyabb lesz egy másik pénzügyi csoportnál forgalmazni, ami idővel a kínálat bővülését okozhatja. A rendszert később sokféleképpen továbbfejlesztenék, külföldi rendszerekhez kapcsolnák.
jan. 11
16:42
Rohamosan terjed a kínai valuta használata (ProfitLine)
A nemzetközi kereskedelemben és a befektetések terén is rohamos ütemben terjed a jüan használata - mutat rá a 2012-es statisztikákat összegezve a kínai központi bank.
jan. 11
16:51
Itt az első kormányzati reakció a forintesésre! (2.) (Portfolio)
A magyar kormánynak nincs árfolyamcélja - mondta a Reuters kérdésére Pleschinger Gyula. Az államtitkár szerint a gyenge forint jó az exportnak, de nagyobb terhet jelent a devizahiteleseknek és a...
jan. 11
16:54
Jövő héten az M3-as újabb szakaszát adják át (Privátbankár)
Jövő szerda délután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát - mondta el Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs vezetője.

Keresés