A fuvarozó cégeknek, vállalkozóknak július 1-je óta kötelező a magyar úthálózat (autópályák, autóutak és főutak) kijelölt, elemi (összesen 6513 km hosszú) szakaszain a megtett úttal arányos díjfizetés. Mikor és kinek nem kell útdíjat fizetnie?
A felsőoktatási felvételi ponthatárokat csaknem egy hónapja kihirdették, ami egyben az egyetemisták, főiskolások albérlet keresési rohamának is kezdete. A fő szempont az ár mellett továbbra is az egyetem közelsége, illetve a jó közlekedés. Szakértői tapasztalatok szerint a diákok - főleg a magyarok - kisebb, 2-4 fős lakóközösségeket alkotnak, hogy a rezsit minél több részre eloszthassák. Ennek…
A Fidesz szerint ismét bizakodásra ad okot, hogy nemcsak hogy egyre többen dolgoznak Magyarországon, de mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek nőttek az elmúlt egy esztendőben - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert.
Az utóbbi időben nem lehet elmenni az autógyártó hírek mellett, azonban ezek a hírek többnyire a Tesláról, és a hat hónapon belüli 300%-os emelkedésről szóltak. Bár tény, hogy a Teslánál meglódultak az eladások, azonban az Észak-Amerikai autóértékesítések csak egy nagyon kis szeletét birtokolja a Tesla.
A Portfolio.hu úgy értesült, jelen állás szerint alapvetően kétféle forgatókönyvről tárgyalhatnak a kormány és a bankszövetség képviselői a jövő kedden sorra kerülő találkozójukon. Az egyik...
Nagyon jól teljesített júliusban a spanyol turizmus, összesen 7,9 millió külföldi kereste fel az országot egy hónap alatt, 1995 óta ez volt a legtöbb látogató ebben a hónapban, a tavaly júliusi adatokhoz képest is 2,9 százalékkal nőt a látogatók száma.
Elemzők szerint a bruttó bérek növekedése fennmarad az év hátralévő részében is, mindez az alacsony inflációval párosulva reálbér növekedést eredményez az idén.
Már a trafikosoknak is készül az új pénztárgép - az OTP egyenlőre gyengélkedik a devizahitelesek miatt - Varga Mihály levelet írt, már ősszel eldőlhet a Dunaferr sorsa - hoppon maradtak a revizorok a Sziget Fesztiválon - Nézze meg itt >>
Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.
Május eleje óta 81 milliárd dollárt használtak fel a fejlődő piacok központi bankjai devizatartalékaikból a saját nemzeti fizetőeszközeik védelmében - írta a Financial Times angol gazdasági napilap.
Optimistán látja az eurozóna jövőjét David Herro, a 21 milliárd dolláros eszközértékkel rendelkező Oakmark International Fund vezetője. Szerinte az öreg kontinens lábadozó gazdaságából leginkább a...
Még tart az egyetemisták, főiskolások albérlet keresési rohama, az érdeklődés a hónap végéig élénk maradhat, de a kínálatból lassan elfogynak az igazán jó adottságokkal rendelkező lakások az Otthon Centrum (OC) tapasztalatai szerint.
Az amerikai és ázsiai piacok gyenge teljesítménye ellenére a vezető nyugat-európai indexek a szerdai záróértékeik fölé erősödtek a nyitás utáni percekben. Ezt követően az emelkedés tovább folytatódik...
Most még lehet megfelelő lakást, vagy szobát találni, ha valaki albérletbe költözne, amíg tanul. Szakemberek szerint azonban lassan elfogynak a legjobb lakások, azonban - aki teheti - a vásárláson is elgondolkodhat.
Még tart az egyetemisták, főiskolások albérlet keresési rohama, az érdeklődés a hónap végéig élénk maradhat, de a kínálatból lassan elfogynak az igazán jó adottságokkal rendelkező lakások az Otthon Centrum (OC) tapasztalatai szerint.
Az Együtt-PM szövetség szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán elismerte, hogy a pénzintézetek a rájuk rótt különadókat és egyéb terheket a lakosságra hárították.
Már szedik a korai szőlőfajtákat, például a csabagyöngyét és az Irsai Olivért Balatonboglár és Etyek környékén - mondta Horváth Csaba csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A Portfolio.hu úgy értesült, hogy kétféle forgatókönyv is felmerült a devizahitelekkel kapcsolatban. Ezekről tárgyalhatnak a kormány és a bankszövetség képviselői jövő hét kedden.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége üdvözli a nemzetgazdasági miniszter kijelentését, miszerint a Kormány vételi ajánlatot kíván tenni a nemzetgazdaságilag is fontos, 2004-ben elhibázottan privatizált vállalatra - írják közleményükben.
Hozamemelkedéssel értékesített csütörtöki aukcióján 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a közeli lejáratnál a meghirdetett, a két távolabbi lejáratnál pedig a meghirdetettnél magasabb összegben.
Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 13.000 fővel 336.000 főre emelkedett a megelőző héten mért 323.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 329.000 főre nő az eredetileg publikált 320.000 főről.
Elemzők szerint a bruttó bérek növekedése fennmarad az év hátralévő részében is, mindez az alacsony inflációval párosulva reálbér növekedést eredményez az idén. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemelte, hogy júniusban 3,1 százalékkal nőtt a reálbér éves szinten.
Múlt héten 13 ezerrel több, összesen 336 friss munkanélküli segélykérelmet regisztráltak az Egyesült Államok munkaügyi hivatalaiban, mint két héttel korábban, a négyhetes mozgóátlag azonban így is...
Az amerikai és ázsiai piacok gyenge teljesítménye ellenére a vezető nyugat-európai indexek a szerdai záróértékeik fölé erősödtek a nyitás utáni percekben. Ezt követően az emelkedés tovább folytatódik...
A luxusautók piacán az innováció, a korábban semmilyen más járműben nem használt megoldások, anyagok, biztonsági berendezések és nem utolsó sorban a teljesítmény mindig nagyon fontos tényezők voltak....
Az MSZP szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt évben tovább növelte az államadósságot, miközben a foglalkoztatottsági mutatók csökkentek, a forint pedig 20-30 forintot gyengült az euróval szemben.
Az európai beszerzési menedzser index két év után elérte azt a szintet, ami azt mutatja, hogy a növekedési kilátások javulásával párhuzamosan a tőzsdei vállatok profitvárakozásai fölfelé indulhatnak. Ezért az eddigi óvatosság helyett a fejlett piaci részvénybefektetések növelését javasoljuk – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A júniusi alacsonyabb hiány után júliusban jelentős, 130 milliárd forintos hiány alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - erősítette meg a két héttel ezelőtti gyorsjelentésben foglalt...
Lassan itthon is véget ér a második negyedéves gyorsjelentési szezon. A négy blue chip valamint az Egis már közzétette a negyedéves eredményeit, sőt már a kisebb társaságok többsége is jelentett. Az...
A Macquarie ausztrál bank beszámolója szerint az Egyesült Királyság csak májusban 240 tonnát exportált, míg az első féléves teljesítménye 797 tonnára rúg. Ezzel szemben a tavalyi évben ez a szám mindössze 92 tonna volt. Vajon mi a sorsa az angol aranynak?
A végleges adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya júliusban 129,5 milliárd forint volt, az első hét hónapban a deficit 851,2 milliárd forintot tett ki, ez az éves előirányzat 96,7 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányportálon.
Az amerikai és ázsiai piacok gyenge teljesítménye ellenére a vezető nyugat-európai indexek a szerdai záróértékeik fölé erősödtek a nyitás utáni percekben. Ezt követően az emelkedés tovább folytatódik...
Az amerikai jegybank tegnap este közzétett kamatdöntési jegyzőkönyve után ma délelőtt több mint kétéves csúcsra emelkedett a 10 éves amerikai, másfél éves csúcsra pedig a német államkötvény hozama és...
Délelőtt erőteljes vételi érdeklődés jellemezte a magyar kötvényaukciókat, délután pedig a nem kompetitív tendereken összesen további 9,6 milliárd forintnyi állampapírt értékesített az ÁKK. 2013...
Sokkoló tényekre hívta fel a babyboom-generáció gyermekeinek figyelmét szüleik nyugdíjba vonulása kapcsán a közelmúltban a MarketWatch - írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) álláspontja szerint a Dunaferrt meg kell menteni, a kialakult helyzetben szükséges az állami beavatkozás - mondta Szabados Ottó, az egyesülés elnöke az MTI-nek.
A júniusi stagnálást követően ismét emelkedett a leading indicators értéke az Egyesült Államokban, ami javuló konjunktúrakilátásokra utal. A főindex értéke a várt fél százalék helyett 0,6 százalékot...
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) álláspontja szerint a Dunaferrt meg kell menteni, a kialakult helyzetben szükséges az állami beavatkozás - mondta Szabados Ottó, az egyesülés elnöke az...
Két forgatókönyv is lehet a devizadósok mentésére - úgy tűnik, hogy állami segítség nélkül a Dunaferrnek sem megy - lehet, hogy rövidebb ideig lesznek nyitva a gyógyszertárak szeptembertől - már tesztelik a trafikosok pénztárgépét - Nézze meg itt >>
A kínai Everbright Securities 11-14 milliárd forintos (50-65 millió dolláros) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni kettő perc alatt azt követően, hogy az egyik kereskedési szoftverük...
Erősödött kissé a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön délután, az eurót 299,56 forinton jegyezték négy óra körül, a délelőtti 300,07 forint és a szerda esti 300,25 forint után.
Az MSZP szerint Magyarországon megállítatlanul nő a szegénység és csökken az átlagfizetések vásárlóereje. Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön ezt a Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő által korábban elmondottakra reagálva közölte az MTI-vel.