Az utóbbi időkben rendkívüli figyelemmel követi a világ a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos híreket. Több elemzőház is csökkentette a kínai növekedésre vonatkozó előrejelzését, a mai nappal...
Az okosmérés nemcsak pontosabb adatokkal szolgál a villamosenergia-rendszert irányítók számára, de felgyorsíthatja a takarékossághoz vezető fogyasztói szemléletváltást a Magyar Villamosenergia-ipari és Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója szerint.
A főiskola, egyetem befejezését követően egyéb lehetőség híján alternatívát jelenthet az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony, amely „átmenet” a szakmai gyakorlat és a munkaviszony között. A következőkben e jogviszonyra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat tekintjük át.
Ben Bernanke szerdai szavai, melyek szerint a laza monetáris politika még sokáig maradhat, tovább fûtik az optimista hangulatot. A vezető európai indexek többsége a tegnapi záróértékek felett...
A várt 1,44 dollár helyett 1,60 dollár lett a JP Morgan második negyedéves egy részvényre jutó eredménye. A bevétel szintén jobb lettek a vártnál, hiszen 25,96 milliárd dollárra rúgott a várt 24,84...
Vegyes fogadtatásra talált a kormány nyári uborkaszezonban beharangozott intézkedése, a pedagógusoknak szánt béremelés. Egyesek azon csodálkoznak, hogy mégis hogyan fér bele ez a kiadás az idei...
Engedélyezték az első NAV-kompatibilis pénztárgépet - visszaesett az ipari termelés - tavalyhoz képest aranyáron mérik a krumplit - már csak a hazai Praktikerbe visz árut a beszállító - többen is megvennék a Kapuvári Húsgyárat - Nézze meg itt >>
Semmi kiemelkedő esemény nem kavarja föl az állóvizet a piacon. Az euró-dollár a szerdai szinteken van. Egyedül talán a michigani fogyasztói indexet érdemes még követni a mai napon. A következő hét azonban kiemelt adattal indul; Kína publikálja majd GDP-jét.
Tizenöt új tétel szerepel az Önálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzékének augusztus 1-jétől hatályos listáján, 10-nél módosult a kódszám, 23 tételnél pedig változott az elnevezés.
A jelenlegihez képest akár 650 ezerrel is nőhet az adósságveszélyben lévő brit háztartások száma. Ez akkor következhet be, ha a jelzáloghitelek kamata váratlanul emelkedik anélkül, hogy nőnének a...
A használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a...
A cégen keresztül kötött utasbiztosítások akár napi 490 forintért nyújthatnak teljeskörű védelmet jóval magasabb térítési limitekkel, mint az egyénileg megkötött szerződések, felár nélkül használhatóak a tengerentúlon, ráadásul érvényesek olyan országokban is, amelyekre az egyéni termékek nem érvényesek - olvasható az AIG Magyarország sajtóközleményében.
Nepálon keresztül csempészik be az aranyat tömegével az indiaiak Kínából és a többi délkelet-ázsiai országból, kihasználva, hogy ott olcsóbban juthatnak hozzá, mint az utóbb időben egyre feljebb srófolt importvám miatt odahaza, ráadásul a hivatalosnál kedvezőbb átváltási árfolyamon is nyerészkednek.
A június eleji ár- és belvíz miatt a települések, a gazdák, az állami szervek és a helyreállítás költségei összesen várhatóan 30 milliárd forint fölötti összeget tesznek ki - mondta Bakondi György árvízi helyreállítási miniszterelnöki megbízott pénteken az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az Aegon 100 millió forintról és a Groupama Garancia 38 millió forintról szóló kárkifizetés-becslése után most a Generali-Providencia is közzétette a múlt havi árvízzel kapcsolatos adatait. Szikszai...
Reggel háromhetes csúcsra kapaszkodott a forint az euróval szemben a kiváló nemzetközi befektetõi hangulatban, azaz több napnyi próbálkozás után sikerült egy fontos szinten átjutnia. Ez...
A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Borsodchem vegyipari vállalat 70 millió eurós hitelmegállapodást kötött: a társaság exportfejlesztésre kapja a forrást, amely azt is lehetővé teszi, hogy beszállítói között egyre nagyobb szerepet kapjanak a magyar kis- és középvállalatok.
Már felkerült a Gazdasági Versenyhivatal honlapjára a hivatal elnöke által kiadott engedékenységi tájékoztató és az engedékenységi űrlap módosított változata.
Több mint kétszáz új munkahely létesül 512 millió forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatásból Nógrád megyében - közölte Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Online álláskereső portált indít a munkaügyi szervezet. Az álláskeresők ingyen feltölthetik az önéletrajzukat, a munkaadók pedig állásajánlataikat. Az álláskeresési oldalon rögzített állásajánlatok...
Közel félezer észrevétel érkezett a Nemzeti Vízstratégiához, jelentette be a dokumentumért felelős Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca folyamatosan dolgozza fel a megkereséseket. "Folyamatosan...
A Balaton menetrend szerinti hajójáratai szombattól főidényi menetrend szerint közlekednek, továbbá 19 kikötőből indulnak sétahajók, 11 kikötőből gyerekhajók, 12 kikötőből "bulihajók" - tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-t pénteken.
A horvát kormány nem gondolkodik azon, hogy eladja az INA horvát olajtársaság részvényeinek a 19 százalékát, mivel meg szeretné tartani mostani, 44,8 százalékos tulajdonrészét - erősítette meg a Glas Slavonije horvát újságnak több horvát kormányforrás.
Mintegy másfél milliárd forintos beruházással áttelepül egy közvilágítási lámpatesteket gyártó üzem Oroszországból Balatonlellére, a termelést várhatóan jövő év elején kezdi az új üzem, kezdetben 100-150, majd 400-600 embernek teremtenek munkahelyet - tájékoztatta Kenéz István, Balatonlelle polgármestere az MTI-t pénteken.
A várt 0,5% helyett 0,8%-kal emelkedtek júniusban a termelői árak az Egyesült Államokban a megelőző havi 0,5%-os drágulás után - tette közzé a munkaügyi tárca. A volatilis élelmiszer- és energiaárak...
A személygépkocsikra az e-útdíj bevezetése után is az e-matricás rendszerben vásárolható meg az úthasználati jogosultság. A használatarányos díjfizetés esetleges kiterjesztésére nincs kormányzati szándék vagy terv, ilyen döntésnek még csak az előkészületei sem zajlanak.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei, 13 milliárd forintos támogatási keretéből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, sikeres pályázata alapján 79 cég 643 új munkahelyet létesíthet - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondta, hogy a 79 szabolcsi pályázó összesen több mint 1,5 milliárd forint támogatáshoz jut, a…
2013 májusában az ipari termelés 2,1 százalékal maradt el az egy évvel korábbitól. A termelés visszaeséséhez elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése járult hozzá, amelyet még a járműgyártás bővülése sem tudott ellensúlyozni - derül ki a KSH legfrissebb kutatásából.
A trafikkoncessziós pályázatok eredményének megsemmisítését és új eljárás lefolytatását követeli a Trafikkárosultak Mozgalma. Az ezt támogató húszezer aláírást pénteken Budapesten sajtótájékoztatón adta át az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának a szervezet képviselője.
A személygépkocsikra az e-útdíj bevezetése után is az e-matricás rendszerben vásárolható meg az úthasználati jogosultság. A használatarányos díjfizetés esetleges kiterjesztésére nincs kormányzati...
A horvát kormány nem gondolkodik azon, hogy eladja az INA horvát olajtársaság részvényeinek a 19 százalékát, mivel meg szeretné tartani mostani, 44,8 százalékos tulajdonrészét - erősítette meg a Glas...
Bár az európai piacokon továbbra is optimista hangulatban telik a kereskedés, az amerikai indexek a tegnapi záróértékek közelében indíthatnak. Az európai befektetők kedvező hangulata a magyar...
A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Borsodchem vegyipari vállalat 70 millió eurós hitelmegállapodást kötött: a társaság exportfejlesztésre kapja a forrást, amely azt is lehetővé teszi, hogy...
Már három gyártó is megkapta az engedélyt az új pénztárgépre. Hét cég még vár az elbírálásra. A helyettes államtitkár szerint van esély időben átállni.
A használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
Már három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így megkezdődhet a gépek gyártása és...
Mintegy negyedmilliárd forintos európai uniós és állami támogatással korszerűsítheti egyik legnagyobb, örökösföldi lakónegyedét a nyíregyházi önkormányzat - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen a polgármester pénteki sajtótájékoztatóján....
A Magyar Posta Zrt. 2013. május 14. napján nyilatkozatot tett közzé, melyben azt a tájékoztatást adta, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a Díjbeszedő Holding Zrt. (DBH) által 2013. április 30-án...
Júliusban a vártnál pesszimistábbak voltak az amerikai fogyasztók - derül ki a Michigani Egyetem felmérésének előzetes felméréséből. A fogyasztói hangulatindex értéke a végleges 84,1 pontról 83,9...