2013. március 6. szerda

márc. 6
8:03
Szépen menetelnek felfelé az ázsiai piacok (ProfitLine)
Emelkedést követte Ázsiában az amerikai piacok tegnapi erősödését, illetve a DJIA index új történelmi csúcs elérését. A befektetői hangulatot javította a legnagyobb jegybankok laza monetáris politikája is.
márc. 6
8:06
Az Európai Bizottság elemzi a hallgatói szerződések ügyében adott magyar választ (HR Portál)
Elemzi az Európai Bizottság a hallgatói szerződések ügyében a magyar fél válaszát - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa egy keddi budapesti kerekasztal-beszélgetésen.
márc. 6
8:08
Folytatódnak a tárgyalások a bérajánlásról, a szakszervezetek 4-5,2 százalékot szeretnének (HR Portál)
A jövő héten folytatódnak a szakszervezek és a munkaadók közötti tárgyalások a 2013-as bérajánlásról; a munkavállalói érdekképviseletek 4-5,2 százalék közötti ajánlást fogadnának el - közölte a Liga Szakszervezetek kedden. A VOSZ ugyanakkor nem ír alá országos bérajánlást.
márc. 6
8:12
Drága a mobilnet, a médiahatóság fellépne ez ellen (Privátbankár)
A mobilszolgáltatók magas tarifái összefüggésben vannak azzal, hogy az európai uniós országok közül Magyarországon használják a legkevesebben a mobilinternetet - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményében.
márc. 6
8:30
Matolcsy felesküszik, ma összeáll a nagy csapat (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szerdától teljes, kibővített, kilencfős létszámmal működik, miután Áder János köztársasági elnök aláírta, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ellenjegyezte Matolcsy György elnöki és Balog Ádám alelnöki kinevezését, illetve az Országgyűlés megszavazta Pleschinger Gyula monetáris tanácsi tagságát.
márc. 6
8:30
Hiába jó a hangulat a világban - Nincs egyértelmű irány Európában (Portfolio)
Történelmi nap volt Amerikában, a Dow Jones index mindenkori legmagasabb értékére emelkedett, a másik két vezető index is jó teljesítményt nyújtott. Az ázsiai piacokat is a vevők uralták a mai...
márc. 6
8:32
Így nézne ki az újabb devizahiteles mentőcsomag (Portfolio)
A Népszabadság szerint már készíti a devizahitelesek megsegítésének következő programját a kormány. A lap úgy tudja, hogy a legalább kilencven napja nem törlesztett adósságokat forintra váltanák,...
márc. 6
8:34
Még nincs döntés az EU-ban a tőkemegfelelési követelményekről (Portfolio)
A "széles körű támogatás" dacára sem határoztak az Európai Unió pénzügyminiszterei arról, hogy támogassák-e az Európai Tanács és az Európai Parlament közötti megállapodást a bankrendszer szigorúbb...
márc. 6
8:36
Enyhe csökkenéssel nyithat Európa (ProfitLine)
Mérsékelt csökkenéssel nyithatnak az európai részvénypiacok a tegnapi jelentősebb emelkedés után, amely több éve csúcsra vitte az indexeket. Az előzetes várakozások szerint a vezető nyugat-európai indexek 0,2-0,3 százalékos csökkenéssel nyithatnak.
márc. 6
8:48
Ma kezdődik a Matolcsy-korszak - lesz-e 300 forintos euró? (Privátbankár)
A Dow Jones szárnyalása megerősítette a kockázatvállalási kedvet, így az euró is stabilizálódhatott, a csütörtöki EKB-kamatdöntésig azonban a kivárás lehet az úr a devizapiacon. Ma Matolcsy György leteszi a jegybankelnöki esküt.
márc. 6
8:48
298-nál az euró az újabb mentőcsomag híre mellett (Portfolio)
A tegnap délutánra jellemző 298-as szint körül ingadozik ma reggel is a forint az euróval szemben amellett, hogy tegnap este Szijjártó Péter egy hírügynökségi interjúban a forintgyengítési szándékot...
márc. 6
8:48
Szülőtartás: próbaperre ment az idősotthon (Pénzcentrum)
Elutasította keddi ítéletében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság egy idősotthon kérését, hogy egy idős asszonynak, akinek a nyugdíja 80 százaléka nem futja ki a gondozásért meghatározott térítési díjat, a fiával fizettessék meg a különbözetet - írja a Népszabadság....
márc. 6
9:06
Bővülhet a szocpol (Privátbankár)
A szocpol bővítését tervezi a kormány - írta a portfolio.hu kedden, egy birtokába került, Matolcsy György által is jóváhagyott nemzetgazdasági minisztériumi előterjesztés alapján, amely szerint nemcsak új, hanem használt lakáshoz és bővítéshez is igénybe vehető lenne az állami támogatás.
márc. 6
9:06
Áfát vetnének ki a külföldi gyógyszerekre Ukrajnában (Portfolio)
Az ukrán kormány általános forgalmi adót készül kivetni az import gyógyszerekre - közölte Mikola Azarov miniszterelnök kedden a gyógykészítmények ukrajnai terjesztőivel folytatott találkozóján. A...
márc. 6
9:08
Elégedettek lehetnek a kínaiak a vagyonalapjukkal (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb állami vagyonalapja, a CIC közzétette, hogy miként teljesített a külföldi portfóliója 2012-ben, a friss hírek szerint 10,7 százalékos hozamot tudtak elérni. Mindez azt...
márc. 6
9:09
Soproni díszoklevél az adósságátvállalásért - lovasszobor nem lesz (ProfitLine)
Díszoklevélben köszöni meg a miniszterelnöknek és a kormány több tagjának, országgyűlési képviselőknek Sopron, hogy az állam 11,5 milliárd forintnyi részt átvállalt a város adósságából - írta szerdai számában a Kisalföld.
márc. 6
9:10
Folytatódhat a tegnapi emelkedés idehaza (Portfolio)
Optimista a mai kereskedéssel kapcsolatban Varjú Péter, az Erste üzletkötője. Az amerikai és ázsiai piacok emelkedése után az európai börzék is erősödhetnek, amennyiben ez bekövetkezik, folytatódhat...
márc. 6
9:12
A Google keresések 22 ezerrel több munkakeresőt valószínűsítenek (HR Portál)
A magyarországi álláskeresők létszáma 22-23 ezerrel ugrott meg az idén februárban januárhoz, és 24-25 ezerrel az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) saját becslésére hivatkozva kedden az MTI-vel.
márc. 6
9:12
Szijjártó: a gyengébb forintnak nagy veszélyei vannak (Portfolio)
Magyarország élénkíteni szeretné exportját, de nem a gyengébb forintot keresztül - többek között ezt mondta Szijjártó Péter. A miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Dow Jones...
márc. 6
9:14
A márciusi minimálbér-emelési támogatás is késik (HR Portál)
Több, nehéz helyzetben lévő ágazatban problémát okoz, hogy még nem kapták meg a cégek a 2013 első félévére kilátásba helyezett minimálbér-emelési támogatást, és a jelek szerint nemcsak a januári és a februári, hanem a márciusi béremelést is saját forrásból kell finanszírozniuk - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedden az MTI-nek.
márc. 6
9:14
Kilövésre kész az Allianz (Portfolio)
Tovább tombol a bika a parketten, ennek ellenére nem csak vételre, de eladásra alkalmas papírokat is találunk a piacon. Mai elemzésünkben az Allianz mellett Lufthansa és a Microsoft grafikonokat...
márc. 6
9:16
299-ig ugrott az euró az újabb mentőcsomag híre mellett (Portfolio)
A tegnap délutánra jellemzõ 298-as szint körül kezdte a napot a forint az euróval szemben amellett, hogy tegnap este Szijjártó Péter egy hírügynökségi interjúban a forintgyengítési szándékot...
márc. 6
9:24
Drágult a Brent egy szivárgó csővezeték miatt (Portfolio)
A Dow Jones UBS árupiaci index hétfőn 0,41 százalékkal emelkedett, miközben a dollár a legfontosabb devizákhoz képest 0,09 százalékot gyengült. Tegnap részvénypiaci rali bontakozott ki, amely a...
márc. 6
9:24
Okostelefonnal inkább Facebookozunk, mint telefonálunk (Pénzcentrum)
A hazai okostelefon használók készülékükről több időt fordítanak a Facebook böngészésére, mint telefonálásra....
márc. 6
9:26
Nem várt probléma merült fel a kórházak áramellátásban (Portfolio)
Meghiúsult a kórházak központi áramközbeszerzése, miután a január 30-i határidőig egyetlen áramkereskedő sem tett ajánlatot az intézmények ellátására - értesült a Világgazdaság. A kórházaknak most...
márc. 6
9:28
Öregek a háztartási gépeink: állami program kellene a cserékre (Portfolio)
A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta - derül ki a CECED Magyarország Egyesülés, a hazai...
márc. 6
9:30
Gyengült a forint az újabb mentőcsomag hírére (Portfolio)
A tegnap délutánra jellemzõ 298-as szint körül kezdte a napot a forint az euróval szemben amellett, hogy tegnap este Szijjártó Péter egy hírügynökségi interjúban a forintgyengítési szándékot...
márc. 6
9:42
Erős emelkedéssel nyitott Budapest (ProfitLine)
A várakozásokkal ellentétben emelkedéssel kezdték a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,15 százalékos, a DAX-30 0,38 százalékol, a CAC-40 0,13 százalékos emelkedést mutatott nyitás után pár perccel. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,07 százalékos emelkedéssel, 19 037,12 ponton nyitott.
márc. 6
9:42
Öregednek a háztartási gépeink: állami program kellene a cserékre (Portfolio)
A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta - derül ki a CECED Magyarország Egyesülés, a hazai...
márc. 6
9:42
A devizatartalék is kellhet az új mentőcsomagra (Pénzcentrum)
A Népszabadság szerint már készíti a devizahitelesek megsegítésének következő programját a kormány. A lap úgy tudja, hogy a legalább kilencven napja nem törlesztett adósságokat forintra váltanák, majd egy részét elengednék. A terv végrehajtásába Matolcsy György frissen hivatalba lépett jegybankelnök is beszállna a devizatartalékkal....
márc. 6
9:44
Meredeken lassult a szlovák gazdaság lendülete (ProfitLine)
Meredeken lassult a szlovák gazdaság lendülete a negyedik negyedév folyamán. A GDP éves szinten mindössze 0,7 százalékkal bővült a harmadik negyedévben regisztrált 2,1 százalék után.
márc. 6
9:44
Újabb szereplő akar betörni a táblagépek piacára (Portfolio)
Meglepő bejelentést tehet a News Corp., pontosabban a cég oktatási divíziójának vezetője egy mai konferencián. A New York Times értesülései szerint az amerikai médiaóriás saját táblagépet dobhat...
márc. 6
9:46
A magyar piac toronymagasan vezeti a régiós emelkedést a MOL segítségével (Portfolio)
Az amerikai indexek tegnap remek teljesítményt nyújtottak, a Dow Jones történelmi csúcsra emelkedett, az ázsiai piacokon is a vevők kerültek fölénybe, így a nemzetközi hangulat hatására az európai...
márc. 6
10:00
Valami bűzlik az Ikea tortája körül (Privátbankár)
A svéd bútoróriás 23 országban vonja ki a forgalomból mandulás csokitortáját, miután kínai hatóságok coliform baktérium nyomaira bukkantak a termékben. Magyarországra nem került szennyezett sütemény.
márc. 6
10:00
Újabb szereplő a táblagépek piacán (Portfolio)
Meglepő bejelentést tehet a News Corp., pontosabban a cég oktatási divíziójának vezetője egy mai konferencián. A New York Times értesülései szerint az amerikai médiaóriás saját táblagépet dobhat...
márc. 6
10:02
A Samsung betör a BlackBerry területére (Portfolio)
A Samsung új piaci szegmens meghódítását tűzte ki célul maga elé: az vállalatok számára történő értékesítéseket, amelyben jelenleg még a BlackBerry vezető szerepet tölt be. Habár a Galaxy...
márc. 6
10:04
299 felett az euró az újabb mentőcsomag hírére (Portfolio)
A tegnap délutánra jellemzõ 298-as szint körül kezdte a napot a forint az euróval szemben amellett, hogy tegnap este Szijjártó Péter egy hírügynökségi interjúban a forintgyengítési szándékot...
márc. 6
10:15
EUR/USD – Lemaradt az euró a 'tavasznyitó ünnepségről' (ProfitLine)
Meglehetősen erős a márciusi nyitás a részvényeknél, a frankfurti DAX index már a 8000-es szinteket támadja, az amerikai Dow Jones pedig tegnap történelmi csúcsra tört 14265-nél. Tegnap véget ért az ECOFIN találkozó és annak ellenére, hogy Ciprus ügyében továbbra nincs előrelépés és több bajba jutott ország is jelezte, nem tudja tartani a deficit célt, az indexek tűzijátékba kezdtek. A legfőbb…
márc. 6
10:18
Az iskolában szerzett szakképesítéssel lenne egyenértékű a felnőttképzési bizonyítvány (HR Portál)
A Fidesz és a KDNP szerint az eddigi felnőttképzés nem megfelelő minőségű, ezért nagy szerepet kapna a képzés átalakítása után a kereskedelmi és iparkamara. A törvény keddi parlamenti vitájában az MSZP és Jobbik felszólalói úgy vélték: szakmai aggályok vetődnek fel az előterjesztéssel kapcsolatban.
márc. 6
10:18
Devizahiteles mentőcsomag: Svájcból kér segítséget Matolcsy? (Portfolio)
A Népszabadság szerint már készíti a devizahitelesek megsegítésének következő programját a kormány. A lap úgy tudja, hogy a legalább kilencven napja nem törlesztett adósságokat forintra váltanák,...
márc. 6
10:18
Nem uzsorázik az OTP: 100 ezret fizethet a pert vesztett adós (Pénzcentrum)
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origo....
márc. 6
10:20
Szinergia és kalandos tanulás: coach-tábor (HR Portál)
Pszichológiai alapokról, vagy lóval segítve; csoportosan, vagy egyénileg; hosszú hónapokon-éveken keresztül, vagy 1-2 üléssel, de minden "vezetőedző" segíteni, támogatni szeretne. A coaching idehaza még viszonylag fiatal szakmának számít, ám éppen ezért fontos az, hogy a művelői találkozzanak, ismerkedjenek, tanuljanak egymástól. "A coaching „ezer arcát" szeretné bemutatni a 2013. június 20-22…
márc. 6
10:22
Azonnal bevethető dolgozókat képeznek (HR Portál)
Szakmai gyakorlatokkal, gyakorlatban hasznosítható szakdolgozati témákkal járulnak hozzá a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a felsőoktatásból kikerülők munkaerő-piaci helyzetének javításához az EDUTUS Főiskola és a KKVHÁZ Zrt. tegnap aláírt megegyezése szerint.
márc. 6
10:36
Chávezt gyászoló tömeg gyűlt a kórház köré, van, aki ünnepel - videó (Privátbankár)
Meghalt Hugo Chávez, Venezuela elnöke. Az 58 éves baloldali, illetve függetlenségi mozgalmak jelképének tekintett államfő helyi idő szerint kedd délután 4 óra 25 perckor hunyt el.
márc. 6
10:36
Pezsgőt pukkanthatnak az autósok (Portfolio)
Bár a Brent esése megtorpant, a finomított termékárak jelentős eséssel kezdték a hetet és most a forint gyengülése is szolidabban tompítja ezt a hatást. A múlt héten látott tendencia most is...
márc. 6
10:38
Szenved a forint, az OTP meg bulizik tovább - hogy lehet ez? (Privátbankár)
AZ elemzői várakozásokra rácáfolva a pesti és a nagy nyugat-európai parketteken továbbra is kitart az eufória: az OTP vezeti itthon ma is az emelkedést.
márc. 6
10:38
Bomba formában a DAX - Európa is jól teljesít (Portfolio)
Az amerikai piacok tegnapi szárnyalását, és az ázsiai tőzsdék emelkedését követően folytatódott a tegnapi erősödés Európában. A vezető benchmarkok közül a DAX nyújtja a legjobb teljesítményt, a német...
márc. 6
10:40
Most lett komplett a monetáris tanács, pert vesztettek a hitelesek (Privátbankár)
Ma hivatalosan is elkezdődik a Matolcsy-korszak - pert nyert az OTP egy devizahiteles házaspár ellen - valószínűleg megugrott az ország devizatartaléka - történelmi csúcson volt tegnap a Dow Jones index, erősen nyitottak az európai tőzsdék, a forint viszont ismét gyengült - Nézze meg itt >>
márc. 6
10:42
A tűzzel játszik a jegybank: keményen ráfizetünk, ha büntet a piac (Privátbankár)
Ha a monetáris politika nem független, ha elvész annak hitelessége, ha a piac szereplői nem érzik a transzparencia vágyát a politika formálóitól, akkor a piac lecsap és büntet. Jegyzet.
márc. 6
10:48
Gyengült a forint délelőtt (Infostart)
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán délelőtt, fél 11 körül az eurót 299,26 forinton jegyezték, a reggeli 298,40 forint és a kedd esti 298,18 forint után.

Keresés