Rengeteg a magyar nyelven működő, de külföldi webshop, amely az egyes európai országokban érvényes áfakulcsot használja. Ezek működése nem csak szabálytalan, de a fogyasztók jogai is gyakran csorbulnak, amikor ilyen webshop-ból vásárolnak. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület ajánlásokat tett, hogyan lehetne ezeket kivédeni.
Milyen volt a 2013-as év a HR-szakma szempontjából? Dr. Poór József, egyetemi tanár, a Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) elnöke szerint világosan látszik, hogy egyre fontosabb szerepeket töltenek be a cégeknél a HR-vezetők, azonban továbbra is probléma, hogy a kkv-szektorban még mindig nincs igazán komoly HR-munka. A szakember arról is beszélt, hogy míg a korábbi években a dolgozói…
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók, ezt a sztrájkbizottság ülése helyett Sopronban jelentette be Balog Zoltán miniszter. Az érintettek bére havi 6-17 ezer forinttal emelkedik márciustól visszamenőleg, ez 5-11 százalékos emelést jelent, szemben az szakszervezetek által kért 20 százalékkal, írja a VS.hu.
Milliós többletjövedelemhez juthatnak a családok a januártól hatályba lépő gyed extra intézkedéseivel - mondta a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM szövetség szerint a gyed extra nem elég, hogy ellensúlyozza azt, hogy a magyar családok rosszabbul élnek, mint négy éve.
Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága.
2013 után 2014-ben is folytatódnak a reálbérek emelkedését szolgáló kormányzati intézkedések, a kormány egyre több munkavállaló "sorsát rendezi" - jelentette ki Zsigó Róbert vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Évente legfeljebb 75 ezer külföldi EU-állampolgár települhetne le Nagy-Britanniában a brit kormány vasárnap kiszivárgott legújabb tervezete alapján, írja a napi.hu. A tervezet szerint egyes állásokat csak britek tölthetnének be.
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei - a Mol kivételével - gyengültek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 39,74 ponttal, 0,22 százalékkal esett, és 18 424,72 ponton zárta a hetet. A részvénypiac heti forgalma 42,372 milliárd forint volt, szemben az előző heti 50,642 milliárd forinttal.
A Markit Economics ma közzétett előzetes adatai alapján a kínai feldolgozóipari aktivitás decemberben három hónapos mélypontra lassult a termelés növekedés lassulása, illetve a foglalkoztatottság csökkenésének eredményeként.
Összesen 11 zárószavazás előtti módosító indítványt terjesztett a 13082. számú törvényjavaslathoz a kormány, többek között az eredetileg benyújtott törvénycsomag címét is megváltoztatva.
Eséssel indították a hetet az ázsiai részvénypiacok, aminek hátterében a csalódást kelt kínai feldolgozóipari adat, a Fed kamatdöntő ülését megelőző bizonytalanság, illetve az erősödő jen állt.
Az amerikai Sprint távközlési szolgáltató vállalat a Wall Street Journal lap értesülése szerint pályázik a T-Mobile US mobilszolgáltató megvásárlására.
Elutasította Magyarország kérelmét az Európai Bizottság, így jövőre nem alkalmazható a fordított áfafizetés a cukoriparban - írta hétfőn pontosan meg nem határozott forrásból származó értesüléseként...
Egyre pesszimistább a kínai feldolgozóipar - derül ki az HSBC legfrissebb felmérésének eredményeiből. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 50,8 pontról 50,5 pontra esett vissza, ami...
A karácsony és a szilveszter közötti időszak sokak életében jelenti azt a részt, amikor egy kicsit ki tudnak szakadni a mindennapok sűrű tennivalói közül, és egy kicsit többet tudnak foglalkozni...
Ma érhet véget a szakmai egyeztetés a Kúrián a devizahitelek jogegységi határozatával kapcsolatban. A jogegyezségi döntés célja, hogy a sok egymásnak ellentmondó, devizahiteles ügyekkel kapcsolatos bírósági ítéletek között rendet tegyen, tisztázza a devizahitel szerződésekkel felmerült problémákat és egységesítse a szerződések esetén alkalmazandó joggyakorlatot.
A 2013-as adóév végéhez közeledve zsúfolt hetek várnak a hazai vállalkozásokra, ráadásul több jelentős, adózási kötelezettségeiket érintő törvényi változás lép életbe 2014. január 1-jén. Érdemes tehát mielőbb átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezniük és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket, csökkenteni az adóalapot. Az idejében…
A Richter Gedeon Nyrt. ma közzétett tájékoztatása szerint új marketing partnere, a Next Pharma Representaçăo, Importadora, Exportadora e Distribuidora Eireli - EPP (a továbbiakban “Next Pharma”) tulajdonosával olyan megállapodást írt alá, amely célja a brazil gyógyszerpiacra történő közvetlen belépés.
Évente legfeljebb 75 ezer külföldi EU-állampolgár települhetne le Nagy-Britanniában a brit kormány vasárnap kiszivárgott legújabb tervezete alapján. Nem vehetik el az állást a britektől, nem igényelhetnek az első öt évben kedvezményes juttatásokat - írja a Napi.hu....
A Richter bejelentette, hogy új marketing partnere, a Next Pharma Representação, Importadora, Exportadora e Distribuidora Eireli (Next Pharma) tulajdonosával olyan megállapodást írt alá, amely...
Legkorábban ma hozhat jogegységi határozatot a Kúria Polgári Kollégiuma abban a hét kérdésben, amelyet a devizahitelekkel kapcsolatban fogalmazott meg. A tárgyalt problémák közül az egyoldalú...
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek múlt pénteken azt követően, hogy hogy a termelői árak sem jeleztek inflációs nyomást az USA-ban. Az elmozdulások mértéke ugyanakkor rendkívül szerénynek...
A Liga Szakszervezetek fő célja a magyarországi munkavállalók gazdasági és szociális körülményeinek érzékelhető javítása, a foglalkoztatás biztonságának erősítése, a törvényesség megszilárdítása a munka világában - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, az érdekképviselet megalakulásának 25. évfordulóján.
Háromhavi mélypontra bukott a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index a ma hajnali adatközlés alapján, ami érdemben rontotta a befektetői hangulatot az ázsiai piacokon, ami általános...
A 2013-as adóév végéhez közeledve - figyelemmel a 2014-es adótörvény-változásokra is - érdemes mielőbb átgondolniuk a vállalkozásoknak a legfontosabb adózási teendőket, és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítéseket, ami nem csupán a folyamatosan szigorodó adóhatósági vizsgálatok miatt fontos, hanem spórolni is segít - többek között erre is felhívja a figyelmet közleményében…
Szoros figyelemmel követi az Emirates szövetségese, a Qantas Airways helyzetét, de kizártnak tartja, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a cégnek - írja a Marketwatch. Ez több akadályba is ütközik,...
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportja a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett konferenciát december 10-én arról, hogy mire jók, hogyan tehetőek jobbá, és hogyan is készülnek pontosan a felsőoktatási rangsorok, írja az edupress hírlevele.
Az utóbbi napok lecsorgása meghozta "gyümölcsét", több papír is vételi szintre eset. Ma az OTP mellett az Adidas és az E.On grafikonján találtunk kedvező hozam/kockázat aránnyal megjátszható...
Digitális forradalom, korszerű banki platformok és ügyfélközpontúság - többek között az ezeken a területeken betöltött vezető szerepéért kapta a Citi a The Banker magazin Az év globális bankja díját.
A KSH ma közzétett adatai alapján októberben az építőipar termelése éves összevetésben 10,7%-kal emelkedett a szeptemberi 9,3%-os bővülést követően. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 12,1, az egyéb építményeké 9,5%-kal volt magasabb a 2012. októberinél.
A pénteken bejelentett északi-tengeri akvizícióval kapcsolatban a Deutsche Bank is megszólalt, a társaság összességében továbbra is optimista a papírokkal kapcsolatban és fenntartja vételi ajánlását....
Szigorodott a falopások elbírálása, így az erdőtörvény módosítását követően már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak, akik a főleg Dél- és Nyugat-Dunántúlon - Zala és Vas megyében - található fenyőültetvényeket dézsmálják....
Franciaországban tovább zsugorodik a magánszektor decemberben - derült ki a Markit ma közzétett előzetes beszerzésimenedzser-indexeiből. A feldolgozóipar a múlt havi 48,4 pontos szintjéről 47,1...
Nyolc éve tartó pert zárt le pénteken a MasterCard és a Visa az Egyesült Államokban azzal a kereskedőkkel kötött megállapodással, amelyet pénteken John Gleeson kerületi bíró jóváhagyott. A...
Két hónappal ezelőtt fogták el olaszországi nyaralásán a UBS volt vezetőjét, az utóbbi időszakot egy helyi börtönben töltötte Raoul Weil, viszont pénteken kiadták Amerikának, és ma már bíróság elé is...
Októberben 10,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest a szeptemberi 9,3 százalékos emelkedés után - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ma Magyarországon nagyságrendekkel kevesebben dolgoznak, mint a pénzügyi-, gazdasági világválság kirobbanását megelőzően - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglakoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint azonban ez nem igaz.
A pénteken bejelentett északi-tengeri akvizícióval kapcsolatban a Deutsche Bank is megszólalt, a társaság összességében továbbra is optimista a papírokkal kapcsolatban és fenntartja vételi ajánlását....
Elutasította Magyarország kérelmét az Európai Bizottság, így jövőre nem alkalmazható a fordított áfafizetés a cukoriparban - írta hétfőn pontosan meg nem határozott forrásból származó értesüléseként a Napi Gazdaság....
Franciaországban tovább zsugorodik a magánszektor decemberben, míg a német adatok továbbra is kedvezően alakultak - derült ki a Markit ma közzétett előzetes beszerzésimenedzser-indexeiből. A francia...
Októberben 0,8 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene, mint egy hónappal korábban. A teljesítmény még így is 10,7%-kal meghaladja az egy évvel korábbi szintet, ráadásul a rendelési...
Majdnem egymillió doboz, azaz több mint 18 millió szál, 728 millió forint értékű magyar és közösségi adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a NAV pénzügyi nyomozói egy dunaharaszti raktárban. A NAV...