Az eredeti ütemtervnek megfelelően jövő csütörtökön megkezdődik a Parlamentben a 2014-es költségvetés általános vitája. Az október 23-ai ünnepnap kivételével minden hétköznap ülésezik a jövő héten...
A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) megfogalmazta jövő évi bérkövetelését, illetve leszögezte, hogy a MÁV-Startnál 2014 elején várható átszervezések miatt senkit nem lehet elbocsátani, és az érintettek nem járhatnak rosszabbul - közölte a szakszervezeti szövetség az MTI-vel csütörtökön.
Az északkeleti régiót kiszolgáló, mintegy 50 munkavállalót foglalkoztató új irodát nyitott a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Nyíregyházán - közölte a társaság közleményben az MTI-vel. Az ügyfeleket...
A New York-i Fed elnöke arra figyelmeztette mindkét oldal politikusait, hogy ne várják el, hogy mindig a monetáris politika oldja meg a gazdaság problémáit. Kemény üzenet ez a döntéshozóknak, akik...
Az Egyesült Államokban már javában tart a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, azonban a budapesti befektetőknek sem kell már sokat várnia az első hazai negyedéves számokra. Az eddigi...
Az északkeleti régiót kiszolgáló, mintegy 50 munkavállalót foglalkoztató új irodát nyitott a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Nyíregyházán - közölte a társaság közleményben az MTI-vel. Az...
Országszerte 143 ezer rászoruló háztartás kapott támogatást a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) ahhoz, hogy a digitális átállás október végi lezárultával is ingyenesen hozzáférjen a földfelszínen sugárzott tévécsatornákhoz - ismertette Karl Károly, a hatóság hírközlésfelügyeleti főosztályvezetője csütörtökön Debrecenben....
Megkezdődött az új A3 Cabriolet sorozatgyártása az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában - tájékoztatta a társaság az MTI-t csütörtökön. A vállalat ennek köszönhetően tovább növelheti...
A nyugdíjrendszer 2011. év végi átalakítása következtében jelentősen csökkent a nyugdíjasok létszáma, ezáltal a nyugdíjnövelésre jogosultak száma is. Mindezek ellenére a 2012. évi nyugdíjas keresőtevékenység alapján 2013. első félévben mintegy 85 ezer nyugdíjas élt nyugdíjnövelés iránti igénnyel, a lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál.
2013 harmadik negyedévében átadták a Budapest Airport Business Park első, a DHL számára készült, 10 800 négyzetméteres épületét. Ezzel a teljes budapesti modern ipari ingatlan állomány 1 833 640...
A tervezett „gyed extra” csomag megteremti a lehetőségét, hogy az anya hetente pár órára vagy napra vissza tudjon menni dolgozni úgy, hogy ne kelljen lemondania a gyed-ről vagy a gyes-ről. Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásai szerint a gyerekvállalási kedv és a részmunkaidős foglalkoztatás között szoros összefüggés mutatható ki. Ott…
Elektronikuskönyv-áruházat indít a 'txtr-rel partnerségben a Magyar Telekom, a webboltban több mint 700 ezer idegen nyelvű és több mint 3000 magyar nyelvű, digitálisan olvasható könyv közül válogathatnak az oldalra látogatók - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A tervezett „GYED extra” csomag megteremti a lehetőségét, hogy az anya hetente pár órára vagy napra vissza tudjon menni dolgozni úgy, hogy ne kelljen lemondania a GYED-ről vagy a GYES-ről. Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásai szerint a gyerekvállalási kedv és a részmunkaidős foglalkoztatás között szoros összefüggés mutatható ki. Ott…
A Fed eszközvásárlási programjának sorsáról szólhat 2014 is a pénz- és tőkepiacokon. Emellett az eurózóna adósságválságára és a kínai eseményekre is folyamatosan figyelnie kell a magyar monetáris...
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) 2013. október 10-én a Personal Hungary Szakkiállításon szervezte meg a "Legjobb Női Munkahely - 2012" Pályázat ünnepélyes díjátadóját.
Újabb beruházást hajtott végre a Budapest Airport a repülőtéri létesítmények fejlesztése érdekében. A repülőtér üzemeltetője egy vadonatúj, 2000 négyzetméteres raktárhelyiséget épített a Lufthansa...
Történelmi csúcsa felé közelít az S&P 500, melynek hatására igencsak megszaporodtak az optimista befektetők. Az eufória közepette azonban érdemes óvatosnak lenni, hiszen a magaslati levegőn...
Szerda este megszületett a fontos megállapodás a tengerentúlon, ami hirtelen hangulatjavulást okozott, ám csütörtökön ennek már nem sok nyomát láthattuk a részvénypiacokon. A forint eközben szépen...
Budapestről Bécsbe költözik az év végén a német Lufthansa légitársaság közép-európai regionális központja - jelentette be Ofer Kisch, a Deutsche Lufthansa AG közép-európai regionális vezetője háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
A liberális kötődésű román Adevarul Magyari Nándor kolozsvári szociológus elemzését közli a magyar kormány "euroszkepticizmusáról", amelyben a szerző arra a következtetésre jut, hogy a Fidesz kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, ha a jövő évi választásokat is megnyeri.
Szerda este megszületett a fontos megállapodás a tengerentúlon, ami hirtelen hangulatjavulást okozott, ám csütörtökön ennek már nem sok nyomát láthattuk a részvénypiacokon. A forint eközben szépen...
A korábbi gyakorlattal szemben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) földgáz rendszerhasználati díjakról szóló rendelete nem engedi meg, hogy az energiaszolgáltatók a jövőben a fogyasztókra áthárítsák a lopásokból és az általuk működtetett rendszerek műszaki állapotából fakadó energiaveszteséget....
Erősödik az euró és a forint az elhalasztott csőd miatt - még végtörlesztéskor sem mozogtak ekkora pénzek, mint most a rekord alacsony kamatok miatt - agyon ütheti a boltokat Varga Mihály javaslata - Orbán magasba repítené az exportot - Nézze meg itt >>
A Portfolio.hu meghívására Magyarországon tart előadást Ashraf Laidi, a neves londoni elemző. Az előadáson megtudhatja, milyen folyamatokat vár a profi a deviza és részvénypiacokon a közeljövőben és...
A Közmunkások Szakszervezete a megélhetést nem jelentő közmunka helyett a szociális szövetkezeti modell megvalósításában lát lehetőséget a Világgazdaság írása szerint.
Versenymotorokat szállító utánfutó dupla falában találtak közel 14 millió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát a pénzügyőrök Zalában - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Úgy látszik, hogy az alacsony bérleti díjak és a fejlesztések lenullázódása végre kezdenek látható hatást elérni az irodapiaci kihasználatlanságban. 2013 harmadik negyedévében a teljes budapesti...
Továbbra is az IT és a telekommunikáció - média szektorok uralták a vállalati felvásárlások és fúziók piacát 2013 első félévében Magyarországon. Az ügyletek többségét belföldi társaságok bonyolították le, a külföldi befektetők közül az amerikaiak és a németek voltak többségben – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.
Felszámolási eljárás iránti kérelmet terjesztett elő a Baumarkt Praktiker International GmbH, a Magyarországon 21 áruházat működtető Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft. anyavállalata - közölte a magyar cég az MTI-vel csütörtökön.
Annak ellenére, hogy szerdán végre sikerült megállapodnia a tengerentúli pártoknak az adósságplafon megemelése körüli vitában a vezető amerikai indexek kivétel nélkül esnek csütörtökön. Ebben az is...
Piaci elemzők szerint rövid távon megkönnyebbülést okozott a piacokon az amerikai állami adósságplafon megemeléséről szerdán született megállapodás, ugyanakkor hosszú távon továbbra sem oldódott meg a költségvetési probléma, a politikai viták tovább folytatódnak.
A fedezeti alapok többségét hidegen hagyta az Egyesült Államokban heteken át tartó patthelyzet és feszült vita a költségvetésről és az államadósság megengedett maximális értékének emeléséről, aminek a tétje az volt, technikai csődöt jelent-e a világ legerősebb gazdasága.
Az autóvezetők többsége használ téli gumiabroncsot a hideg idő beköszöntével, azonban az emberek több mint fele nem sokat költ autójára a biztonság érdekében, derül ki a Magyar Gumiabroncs Szövetség...
A nyugdíjrendszer 2011. év végi átalakítása következtében jelentősen csökkent a nyugdíjasok létszáma, ezáltal a nyugdíjnövelésre jogosultak száma is. Mindezek ellenére a 2012. évi nyugdíjas keresőtevékenység alapján 2013. első félévben mintegy 85 ezer nyugdíjas élt nyugdíjnövelés iránti igénnyel, a lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál.
A lakásszövetkezeti tagok üzemeltetési és felújítási díja, illetve a társasházi tulajdonosok közös költsége nem csökken automatikusan a rezsicsökkentési jogszabályokban meghatározott mértékben - hívja fel a figyelmet a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ).
A Magyar Nemzeti Bank a Mol és a Richter piacán 2013. október 16-án tapasztalt árfolyamesések kapcsán előzetes ellenőrzést folytat - erősítette meg az MTI-nek a Menedzsment Fórum (mfor.hu) online újság csütörtöki értesülését az MNB.
A Portfolio.hu konferenciájára meghívott bankárok többsége szerint a lakossági szektorban elhalasztott hitelkeresletnek, valamint a vállalati szektorban a jegybank növekedési hitelprogramjának köszönhetően elindulhat a hitelezés felfutása Magyarországon.
Az internetes bűnözés konzervatív becslések szerint is évi 100 milliárd dolláros kárt okoz a világon. A mobileszközök a legsérülékenyebbek, Magyarországon is.
A Portfolio.hu konferenciájára meghívott bankárok többsége szerint a lakossági szektorban elhalasztott hitelkeresletnek, valamint a vállalati szektorban a jegybank növekedési hitelprogramjának köszönhetően elindulhat a hitelezés felfutása Magyarországon.
A Magyar Nemzeti Bank a Mol és a Richter piacán 2013. október 16-án tapasztalt árfolyamesések kapcsán előzetes ellenőrzést folytat - erősítette meg az MTI-nek a Menedzsment Fórum (mfor.hu) online újság csütörtöki értesülését az MNB.