Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
Az Európai Bizottság által elindított kötelezettségszegési eljárások leglényegesebb eleme a Magyar Nemzeti Bankot érintő törvény, így csak annak módosítása után jöhet létre a megállapodás az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Új Munka Törvénykönyve - ettől a három szótól hangos idén a HR-munkaügy világa. Július 1. messzinek tűnhet, de valójában alig több mint két hónap van hátra a hatályba lépésig. Az nem kérdés, hogy felkészülni muszáj - csupán az, meddig halogatja még?
Szektortársai múlt heti gyorsjelentéséhez hasonlóan a vártnál jobb eredményről számolt be ma a Citigroup is. Az amerikai bank egy részvényre jutó eredménye egyszeri tételek nélkül a várakozásokban...
10-15 évvel ezelőtt a multinacionális nagyvállalatok nagy számban, szinte egy időben léptek be a magyar piacra, óriási volt az igény az új, képzett, nyelveket beszélő munkatársakra. Akkoriban az ún. munkaügyisek a toborzási feladatot nem tudták ellátni, ezért a kezdetekkor már létező fejvadász, és személyzeti tanácsadó cégek tengernyi megbízást kaptak, ez volt a fejvadászat aranykora.
Bár a spanyol államkötvény hozamok emelkedése továbbra is aggodalomra ad okot, a piaci kedélyek mostanra mind Európában, mind a tengerentúlon kissé lehűltek, így az amerikai határidős piac...
Évi 8,0-9,3 százalékos hozamot lehet elérni a legjobb osztalékfizetési rátájú (osztalékhozamú) magyar részvényekkel az Erste Befektetési Zrt.-nek a Bloomberg adataiból készül összesítése szerint. A csúcstartó az Émász évi 9,3 százalékkal, ezt követi a Magyar Telekom 9,1 százalékkal.
Az 1868-as alapítású Gyulai Húskombinát Magyarország legrégebbi húsipari vállalkozása, a kormány arra készül, hogy stratégiailag fontos, kiemelt vállalattá nyilvánítsa a céget, mely nagyon nehéz helyzetbe került. A Malév csődjét is hasonló eljárás előzte meg.
Míg Németország és a környező országok sora viszonylag jól alakul, addig a déli országok csak kínlódnak, mindez tükröződni fog az ipari termelés és az első negyedéves GDP adatokban is. A Saxo Bank a várakozásai szerint 0,2 százalékkal csökkenhet az euróövezet első negyedéves GDP-je.
A nemzetközi trendeknek megfelelően alkotta meg az FHB legújabb ingatlanpiaci termékét, az Otthontérképet, melyet Hürkecz Attila, az FHB Bank Zrt. főmunkatársa mutatott be a sajtó képviselői előtt....
Legalább 20 millió forint adómentes jutalmat kapnak a londoni olimpián aranyérmet szerző magyar sportolók - derült ki Molnár Zoltán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára által az Index kérdésére adott válaszokból. Az arany-, az ezüst-, illetve a bronzéremért járó juttatások között nagyobb lesz a különbség, mint négy évvel ezelőtt. A londoni aranyérem minden idők legnagyobb és legnehezebb…
Először szólalt meg konkrétan Magyarországról Michael Hasenstab, a Franklin Templeton alapkezelő Global Bond Fund alapjának igazgatója, aki a magyar állampapírok legnagyobb intézményi tulajdonosa....
A műtárgyak iránti érdeklődés a gazdasági helyzet alakulása által determinált hullámvölgyek ellenére is erősödő tendenciát mutat; a gyűjtők száma évről évre nő és a műkereskedelem is egyre több...
Az Egyesült Államokban havi szinten 0,8 százalékkal nőtt márciusban a kiskereskedelmi forgalom a februári 1,0 százalékos bővülés után - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
A német vállalatok 68 százaléka rossznak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, és a kilátások romlására számít 55 százalékuk - mondta Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (NMIKK) főtitkára a szervezet új konjunktúra felmérését ismertetve hétfőn Budapesten.
A vártnál nagyobb mértékben mérséklődött New York régióban a feldolgozóipari aktivitás áprilisban. A Fed New York-i, úgynevezett Empire State feldolgozóipari index értéke a felülvizsgált márciusi 20,2 pontról 6,5 pontra esett áprilisban, amely alacsony szintre tavaly november óta nem volt példa. A szakértők 18,1 pontra számítottak.
Reggel mérsékelt hangulatromlás mutatkozott a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon elsõsorban a spanyol államadósság miatti aggodalmak hatására. Délelõtt fokozatosan oldódott a...
A német tulajdonban lévő RWE energetikai csoport 14,1 milliárd koronás adózott nettó nyereséggel zárta a tavalyi évet Csehországban, éves szinten a nyereség ötmilliárd koronával emelkedett - közölték az RWE vezetői hétfői prágai sajtótájékoztatójukon.
Az európai uniós pénzügyi tranzakciós adó keretében a kötvény- és tőkeműveletekre 0,1 százalékos, míg a származékos ügyletekre 0,01 százalékos adót vetnének ki az elképzelések szerint; az adóból akár évi 57 milliárd euró is befolyhatna az uniós költségvetésbe, ami jelentős többletbevételt jelentene a jelenleg csak tagállami befizetésekből gazdálkodó uniós büdzsé számára - mutat rá a Faludi Wolf…
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értéktőzsdéken. New Yorkban a DJIA-30 index a kereskedés kezdetén 0,67 százalék, a S&P-500 index 0,52 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,43 százalék nyereséget mutatott a pénteki záróértékekhez képest.
Miközben a Dow Jones és az S&P 500 részvényindexek emelkedéssel kezdték a mai kereskedést, a Nasdaq meredek lejtmenetbe kezdett és percek leforgása alatt 0,6%-os csökkenést halmozott fel. A zömében...
Április 16-tól az eddiginél több helyszínen, országszerte összesen 11 megyeszékhelyen segíti a lakosságot a pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodahálózat a civil szféra és a PSZÁF együttműködése révén. Baranya, Békés, Borsod, Szabolcs és Vas megyékben mostantól már személyesen, közvetlenül és ingyenesen juthatnak pénzügyi információkhoz az érdeklődők....
Rekordszintre nőtt a külföldi kézben lévő amerikai állampapír-állomány februárban. Az amerikai pénzügyminisztérium közlése szerint az állomány 0,8 százalékkal 5,1 ezer milliárd dollárra emelkedett februárban, így már a hetedik egymást követő hónapban nőtt.
A német vállalatok 68 százaléka rossznak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, és a kilátások romlására számít 55 százalékuk. A vállalatoknak jelentős gondokat okoz Magyarországon a kiszámíthatóság és a jogbiztonság hiánya. A befektetők továbbra is elkötelezettek Magyarország mellet, Csehország és Szlovákiához képest azonban romlott az ország megítélése.
Az Európai Unió nem egészen 1,5 milliárd eurót nem használt fel a tavalyi közös költségvetésből, így ezt az összeget, arányosan elosztva, levonja a tagországok idei uniós költségvetési hozzájárulásából.
A kormány 100 milliárd forintra növelte, tehát megduplázta a közösségi közlekedés fejlesztésére szolgáló hitelkeretet az MFB-nél. A kibővített árfolyam-fedezeti kötelezettségvállalással is megtámogatott programban elérhető hitelek futamideje legfeljebb 15 év.
A napokban bezárt XI. kerületi Sportmax gondjai a XII. kerületben lévő testvérintézményt is elérik. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a XII. kerületi önkormányzat nyilvános páláyzatban...
Érdekli egy professzionális deviza és CFD kereskedési platform, ahol közvetlenül a bankközi devizapiacon kereskedhet, brókeri árjegyzés nélkül? A soron következő előadáson a világ egyik legnépszerűbb...
A devizapiac ismételten remek lehetőségeket kínál nekünk. A dollártól éppen erősödést, vagy gyengülést várhatunk? Milyen devizapárral szemben? Hogy ezt megtudja, olvasson tovább. EUR/USD A...
Mariano Rajoy és Mario Monti is nehéz körülmények között vette át elődjétől a kormányzást, a két mediterrán ország, Spanyol- és Olaszország miniszterelnöke is recesszióval és az államháztartás túlzott hiányával kell, hogy megbirkózzon. A fájdalmas megszorítások azonban nemcsak a társadalmi feszültségeket növelik, hanem visszafogják amúgy is lomha gazdaságot.
Jelentősen, 53 százalékkal esett a Mattel játékgyártó profitja az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ehhez hozzájárult egy komolyabb vállalatfelvásárlással kapcsolatos költség, illetve a játékgyártó cég néhány vezető terméke, így a Barbie babák és a Hot Wheels autómodellek eladásának csökkenése.
A Danubius április 16-án megtartott közgyűlése határozatképes volt, és a kiírt nyolc közgyűlési határozati pont elfogadásra került. A Danubius 2012. április 16-án megtartott évi rendes közgyűlése...
A horvát kormány a jelenlegi 2814 kunáról (376,6 euró) 3040 kunára (407 euró) akarja emelni a bruttó minimálbért, de erről még konzultáció várható a pénzügy-, a gazdasági és a kisvállalkozási...
Mobil betongyárat létesített a CEMEX Hungária Kft. Karcagon. A beruházás hétfői átadásán Renars Griskevics, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: az üzem elsősorban a Szajol-Püspökladány vasútvonal-szakasz felújításához kapcsolódó betonigény kiszolgálására létesült, de a térség építőiparát is erősíteni fogja.
Meghalt egy gázkutatást végző cég 32 éves alkalmazottja, miután szerelés közben egy gázkútról leszakadt nyomásmérő fejen találta pénteken Tiszaszentimre határában, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Az alapvető jogok biztosa szerint az alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével is ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely a fiatalkorúak esetében lehetővé teszi az elzárás, illetve a szabálysértési őrizet elrendelését; Szabó Máté, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult....
Az Európai Központi Bank - immár ötödik hete - nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának keretében a múlt héten.
Erősen csökkent az üzleti aktivitás és a beruházási kedv a kis- és középvállalkozások körében az elmúlt két évben. A GE Capital felmérése szerint az elhalasztott beruházások tavaly 300 milliárd forint bevételkiesést okoztak a kkv-knak. A vállalkozások a régióbeli országokhoz képest pesszimistábban látják működési környezetük jövőjét és kevesebb beruházást terveznek.
Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követel május 1-jén a közös tüntetést szervező négy szakszervezeti szövetség.
A kormány 100 milliárd forintra növelte a közösségi közlekedés fejlesztésére szolgáló hitelkeretet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.
Reggel mérsékelt hangulatromlás mutatkozott a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon elsõsorban a spanyol államadósság miatti aggodalmak hatására. Délelõtt fokozatosan oldódott a...
Mégsem jön létre az európai hitelminősítő, mert nem sikerült összegyűjteni a beindításához szükséges pénzt - írta a Financial Times Deutschland. A szervező Roland Berger tanácsadó cég közölte: nem ejtik a tervet, hanem tovább dolgoznak rajta. A lap szerint szinte teljesen leállítják a projektet, csak az üzleti modell továbbfejlesztésével foglalkoznak, az induló tőke összegyűjtésével felhagynak.
Sokan reménykedtek abban, hogy a végtörlesztés végével javulni fog a hazai megtakarítási kedv. Lehet, hogy ennek a jele, hogy márciusban friss pénzeket fizettek be a hazai befekfetetési alapokba, ami az utóbbi egy évben nemigen fordult elő? Nem biztos, a jelek inkább intézményi vagyonátcsoportosításra utalnak. A tízmilliárdnyi új megtakarításból bő nyolcmilliárdnyi deviza, főleg euró.
Interaktív, ingyenesen elérhető ingatlan-adatbázist tesz közzé keddtől az FHB Bank. A pénzintézet üzleti vezérigazgatója elmondta: a kínálati és eladási árak mellett kiegészítő urbanisztikai információkat is bemutatnak, mint például a zöldterület aránya vagy egyéb társadalmi statisztikai adatok.
A magyar piac négy nap negatív sorozatát szakította meg a mai 0,2%-os emelkedésével. A nemzetközi befektetői hangulat javulásának köszönhetően az OTP papírjai is 1,5%-ot emelkedtek, és a 3 400 Ft-os...
Stabil növekedést jósolnak Kelet-Európának 2013-tól kezdődően a Goldman Sachs elemzői: Magyarország mellett Csehország és Lengyelország profitálhat leginkább a nyugat-európai konjunktúra várható...