Vasárnaptól a vasútvonalak mintegy felén változik a menetrend, ez a napi mintegy háromezer vonatból nagyságrendileg négyszázat érint - közölte a MÁV-Start Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Késő délután az amerikai jegybankárok közül ketten is megerősítették, hogy az irányadó ráta valószínûleg még jó ideig nem változik, aminek hatására a vezető tőzsdeindexek felfelé vették az...
A legnagyobb kockázatot továbbra is az adósságválság esetleges mélyülése jelenti - nyilatkozta Christine Lagarde, aNemzetközi Valutaalap elnöke. Lagarde egyúttal hangsúlyozta, hogy a szervezetnek...
Ellentétes álláspontok fogalmazódtak meg csütörtökön a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén az egykulcsos adórendszerről; a munkavállalói oldal olyan határozati javaslatot szeretett volna elfogadtatni, amely kimondja, hogy az egykulcsos adó nem jó, helyette állítsák vissza a progresszív adózást, ezt azonban a gazdasági oldal mereven elutasította, a többi oldal pedig egyeztetés…
Egy pécsi cég napelemrendszerből álló erőművet hozna létre az egykori mecseki uránbánya rekultivált meddőhányójának területén a baranyai megyeszékhely közelében – adta hírül a PécsMa.hu csütörtökön.
Összesen 1,6 millió dollárt fektet a PortfoLion által kezelt OTP Kockázati Tőkealap I. a Nanushka divatcégbe, emellett 1 millió dolláros tulajdonosi kölcsönkeretet is biztosítanak a társaságnak - közölte Oszkó Péter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Bizottság várhatóan nem fogja elégségesnek találni az IMF/EU-hitelprogramról szóló hivatalos tárgyalások elkezdéséhez csak a magyar jegybanktörvény módosítását - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint növekszik annak a kockázata, hogy a megállapodás áttolódik a második félévre.
A PannErgy Nyrt. ma az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 1000 darab saját részvényt vásárolt 640 Ft/db átlagáron - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakciót követően...
Nem véletlen, hogy a transzferárak vizsgálata évek óta az adóhivatal ellenőrzési irányelvének kiemelt célpontja. Egy-egy hiányzó dokumentáció 2 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, és akkor a lehetséges adókülönbözetről, illetve annak bírság következményeiről még nem is beszéltünk.
A Magyar Posta érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói szaktárca a MINA-BUSINESS hírügynökséggel csütörtökön.
A magyar autópályák fajlagos építési költsége az utóbbi hat évben 3,1 milliárd forintról 1,4 milliárdra csökkent, és megfelel a nemzetközi átlagnak - válaszolta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Ferenczi Gábor (Jobbik) országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére.
Késő délután az amerikai jegybankárok közül ketten is megerősítették, hogy az irányadó ráta valószínûleg még jó ideig nem változik, sőt a New York-i Fed kormányzó arról is beszélt, hogy a...
A progresszív adózás visszaállítását tartja szükségesnek Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetség elnöke. A szakszervezeti vezető csütörtökön Kecskeméten sajtótájékoztatón hangoztatta: az egykulcsos személyi jövedelemadó igazságtalan és aránytalan, szerinte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Negyven éves fennállása óta először tavaly átlépte az ötmilliárd eurót a Magyarországon is érdekelt német Rossmann drogériahálózat forgalma. Az immár második legnagyobb német drogérialánc bevételei 10,5 százalékkal 5,12 milliárd euróra nőttek 2011-ben, a most ismertetett végleges adatok szerint.
Skimming, azaz a bankkártyaadatok illetéktelen lemásolása - így nevezzük azt a jelenséget, aminek a hétvégén több magyar ügyfél is áldozatául esett. A probléma úgy derült ki, hogy néhány óra különbséggel történt készpénzfelvétel egymástól több ezer kilométer távolságban. Most azt is megmutatjuk, hogy védekezhetsz az ilyen lehúzások ellen....
Az Európai Központi Bank csütörtök délután tette közzé véleményét a jegybanktörvényt érintő legutóbbi kormányzati módosító javaslatokról. Ebből kiderül, hogy bizonyos kérdésekben nem hátrál meg, így...
Bő két hét múlva megváltoznak a nyugdíjasok utazási kedvezményei: a tavaly kiállított utazási utalványok már csak április végéig használhatók kedvezményes utazáshoz. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket....
Megmarad a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők utazási kedvezménye - mondta a Heti Válasznak Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az új Munka törvénykönyve 2012. július 1-jétől a munkavállaló magánéletének szabályozására tesz kísérletet, amikor elvárja, hogy az alkalmazottak a munkaidőn kívül is olyan magatartást tanúsítsanak, amely nem sérti a munkáltató jogos gazdasági érdekeit.
Az idei év újdonsága, hogy a mezőgazdasági kárenyhítési rendszer immár kétpilléres, a kormány egy törvénymódosítással bevonja ugyanis az üzleti biztosítókat is. 65%-os támogatást ígér az állam, ami nagy vonzerőt jelenthet a gazdáknak, de jó tudni, hogy csak addig él a támogatás amíg az erre létrehozott keret ki nem merül - ráadásul azt csak utólag fizetik ki. A rendszer még gyermekcipőben jár,…
Rohamosan bővül a magyarországi kalandparkok kínálata, a rendelkezésre álló uniós források mellett a fejlesztés 5-8 év alatt várható megtérülése ösztönzi a beruházások elindítását - írja a pénteki Napi Gazdaság.
A bankközi számlaforgalom 1 ezrelékes megadóztatása akár 400 milliárd forintot is hozhatna a költségvetésnek - ez akkora összeg, amekkora kiadáscsökkentést Brüsszel Budapesttől vár 2013-ra. A szakember szerint azonban a mostani bankadót ehhez meg kellene szüntetni - így akár a hitelezés is élénkülhet.
A gazdasági növekedés 8,1 százalékra eset vissza az első negyedévben Kínában, a tavalyi év utolsó negyedében mért 8,9 százalékról - jelentette az országos statisztikai hivatal pénteken. A fogyasztás 14,8 százalékkal bővült.
Ma ismertetik a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös előzetes adatát arról, miként alakult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban áprilisban.
A kör nem szűkül, de ingyen csak bizonyos időpontokban lehet majd utazni. Az utazási kedvezmények átalakításával több mint 20 milliárdot spórolna az állam - írja a mainap.hu.
Rendkívül kedvező feltételek mellett kínálja kőolaját Irán lehetséges ázsiai vevői számára. A Financial Times kereskedői értesülésekre hivatkozva arról számol be, hogy a perzsa állam a közel-keleti...
Fennakadásokat okoz a hajózásban a Duna magyarországi szakaszán is az újvidéki (Novi Sad) hajós sztrájk - mondta Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A 2000-es évek közepén indították el Magyarországon a Nav N Go-t (mai nevén NNG-t), amely garázscégből mára globálisan is jegyzett névvé vált. A cég indulása után röviddel itthon piacvezetővé vált a...
A Magyar Posta érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói szaktárca a MINA-BUSINESS hírügynökséggel csütörtökön.
Megmarad a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők utazási kedvezménye - mondta a Heti Válasznak Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
1 százalék feletti emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedési napon, így ötnapi folyamatos gyengülés után ezzel már második napja nőnek az indexek.
Kedvező befektetői hangulat alakult ki az európai tőzsdéken, miután az amerikai piacok nyitás után emelkedésnek indultak (és jelentős nyereségben zártak később). A hazai részvénypiac azonban nem tudta követni az emelkedésben az európai indexeket, az OTP a 3.640/3.650 forintos támasz alatt maradt, és a többi vezető részvény sem szerepelt jól. A befektetők meglehetősen inaktívak a hazai piacon,…
A progresszív adózás visszaállítását tartja szükségesnek Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetség elnöke. A szakszervezeti vezető csütörtökön Kecskeméten sajtótájékoztatón hangoztatta: az egykulcsos személyi jövedelemadó igazságtalan és aránytalan, szerinte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Orbán Viktor szerint Brüsszel most kacérkodik azzal a gondolattal, hogy politikai feltételeket támasszon Magyarországgal szemben a hitelkérelemben. A politikai feltételek azonban zsarolásként...
Az exportkereslet gyengülése és az építőipari beruházások csökkenése miatt tovább lassult a kínai gazdaság. A január-márciusi időszakban mindössze 8,1 százalékos volt a növekedés, míg az elemzők 8,3...
Orbán Viktor szerint Brüsszel most kacérkodik azzal a gondolattal, hogy politikai feltételeket támasszon Magyarországgal szemben a hitelkérelemben. A politikai feltételek azonban zsarolásként...
Mérséklődhet a távfűtés tarifája Miskolcon a következő fűtési szezontól annak köszönhetően, hogy egy biomassza tüzelésű fűtőmű már munkába állt, és geotermikus hőenergiát is csatlakoztatnak a távfűtési rendszerhez - mondta Nyíri László, a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Mihő Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján....
Az exportkereslet gyengülése és a beruházások csökkenése miatt tovább lassult a kínai gazdaság. A január-márciusi időszakban mindössze 8,1 százalékos volt a növekedés, míg az elemzők 8,3 százalék...
Még nincs kormánydöntés a sárga-csekk adóról, de 2013- januártól jöhet az új elvonás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban....
Csütörtökön piaczárás után hozta nyilvánosságra első negyedéves gyorsjelentését a Google. Vártnál magasabb árbevétel mellett a vállalat 61 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be.
A globális részvénypiacok éppen egy negatív periódusba lépnek a Bank of America Merrill Lynch által kalkulált Global Financial Stress Index alapján, a mutató azt jelzi, hogy a befektetőket az európai...
Évente több millió adózó keresi fel személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait, akik mostantól egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül intézhetik - közölte a NAV.
A kormányfő reggel egy rádióinterjúban beszélt először arról, hogy a januárban indult 3 kötelezettségszegési eljárásból több bírósági szakaszba léphet. A miniszterelnök szerint az EU ezeket az ügyeket nem szabhatja az IMF-programunk előfeltételéül, mert az zsarolás lenne. "Az EU közel van hozzá, hogy átlépje a Rubicont" - mondta a közrádió reggeli műsorában a kormányfő.
Kínai idei első negyedéves növekedése a a legalacsonyabb értéket mutatja az elmúlt 11 negyedévben, főként a gyenge export- és építőipari tevékenység következtében. Ennek ellenére az ázsiai börzék...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával március 19. és április 9. között zajlott az ország teljes területén a tavaszi kiemelt élelmiszerlánc ellenőrzés, a vizsgálatok során 5 162 ellenőrzést hajtottak végre, amelynek eredményeként 25 millió forint összegű bírságot szabtak ki és mintegy 39,5 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból az ellenőrök.
Az elemzők által vártnál nagyobb növekedésről számolt be a Google tegnap az első negyedévre mind a bevételek, mind pedig az egy részvényre jutó eredmény szintjén a piacok zárása után közzétett...